Wilde

Az a film nekem is nagyon tetszett.

Majdnem 15 éve követem már a versenyeket, de ilyet még nem láttam. Egy kör alatt ennyit száradt a pálya... ők se hitték el. Hamiltonék nagyon bemákolták, hogy még pont az idő lejárta előtt átértek a célvonalon. Erre szokták azt mondani, hogy jókor voltak jó helyen. Remélem a holnapi futamon is első helyen végez majd, vagy legalábbis Raikkonen és Alonso előtt!

Elolvastam Ody írását, a Depeche Mode albumról és kedvet kaptam egy hasonló jellegű élménybeszámolóhoz... Macklemore - The Heist Az idei Daft Punk korong mellett az elmúlt egy év legkiemelkedőbb albuma volt nálam a The Heist. Annak tükrében mondom ezt, hogy az általam legjobban várt új Kanye lemez, elég silányra sikeredett, tulajdonképpen összecsapottnak éreztem. A The Heist ezzel szemben igazán profi, egyben művészi antológiája lett annak, amit ez a Seattle-i srác képvisel és el akar mondani a világnak. A hároméves munka pedig frenetikus eredményt hozott és amellett, hogy a kritikusoknál is jól szerepelt az album, az idő múlásával több single is igazán mainstreammé vált! Az album a megjelenés után órákkal első helyet szerzett az iTunes-on, a Thrift Shop pedig sokáig vezette a Billboard Hot 100-ot. A sikerek kulcsa viszont nem csak Ben Haggerty-n (a.k.a. Macklemore) múlott, hanem óriási szerepe volt benne Ryan Lewis-nak is, aki producerként működött közre az albumon. 2008-ban társultak és kezdtek el együtt dolgozni, azóta új időszámítás kezdődött mindkettejük karrierjében. A “Professzor”, ahogy korábban nevezték a Seattle-i rappert már több, mint tíz éve kezdte ezt a szakmát, diszkográfiájára pillantva azonban nem találunk túl sok adatot. Ezt megelőzően egy stúdió albuma jött ki, amit még 2004-ben vettek fel és egy évre rá jelentettek meg, a The Language of My World cím alatt. A maga relációjában mérsékelten sikeres kísérlet volt, de az átütő eredményeket és az ismertséget már Lewis-al érte el és ennek a lenyomata ez a korong, amivel úgy gondolom, hogy az elkövetkező évek nagy alakja és egy teljesen heterogén kulturális fuvallat érkezett a rap szakmába… Macklemore ugyanis igazán “unortodox rapper”. Kezdve azzal, hogy etnikumát tekintve ír felmenőkkel rendelkezik, ami nem túl gyakori a rapperek között és valójában Eminemet leszámítva ez a műfaj valamilyen szinten még mindig az afroamerikaik “privilégiuma”. Emellett olyan témákat is feszeget, mint például a homofóbia, vagy az azonos neműek házassága, ami nem hogy nem tartozik hozzá ehhez a szakmához, hanem éppen az ellenkezőjét szokták hirdetni (ez alól talán az Odd Future-s srácok az egyedüli kivételek). Nem a kábítószer fogyasztásról, vagy a balhékról énekel (sőt pont, hogy a drogok káros hatásaira hívja fel a figyelmet egyik számában, de ezt sem olyan szájbarágós, általános iskolai drogprevenciós szinten, hanem első-kézből, a saját keserű tapasztalatai alapján figyelmeztet), hanem a sportokról, a gyerekkoráról, általános emberi érzelmekről. Két kiadás készült alapvetően az albumból, egy normál, illetve egy delux edition. Az utóbbira felkerült három plusz dal is, közöttük az első single, ami még 2010 decemberében ki is jött, de erről majd később. Számomra egyedüli negatívum talán az lehet, hogy nem konzisztensen ritmizálták a track list-et. Se nem lineáris, se nem keretes, de még igazából szakaszosnak sem lehet nevezni. Ez negatívum persze eltörpül a tengernyi remek dal mellett. Nagyon erőteljesen indít a Ten Thousand Hours-al, majd ezt a felfokozott hangulatott tovább emeli két igazi party zenével, a Can’t Hold Us-al és Thrift Shop-al. Az első track nagyon jó alapot kínál a kezdéshez, feletébb ütemes, emellett igazán egyedi hangzással rendelkező dal, és úgy gondolom itt írták a legkiválóbb, legütemesebb rímeket a srácok! Az ezt követő trackek pedig egyértelműen Macklemore legismertebb és legkedveltebb alkotásai. Igazi mainstream slággeré vált mindkettő, a Thrift Shop-ra YouTube-on már több, mint 400 millióan kattintottak, de az idei nyár indulójaként is kikiáltott Can’t Hold Us is átlépte már a 110 milliós nézettséget. Ez utóbbinak a hangszerelését emelném ki, ami valami egészen hihetetlen. Az elektronikus-tól, egészen az olyan klasszikus zeneszerszámokig terjed a skála, mint a trombita (a trombitás rész a kedvencem), vagy a hegedű, de még egy dob is szerepet kap benne. Így alkotott egy igazi party nótát a csapat, nagyon ülnek a beat-ek, emellett tele van hook-okkal, fantasztikus! A másik nagy sláger a Thrift Shop volt, ami egy kicsit más stílusú, mint a többi track az albumon. Azt kell mondjam talán ennek van a legjobb ritmikája, mellette pedig a szöveg az ami, ugyanúgy, mint a Wings-nél elég abszurd, de nagyon jól van megírva! A következő két track, két koprodukció, más művészekkel. Érzelmes, kicsit lassabb számok következnek, bár a Thin Line-nál nagyon jól figyeltek az ütemekre, így az nem tűnt annyira lassúnak, míg a Same Love-nál ezt már szignifikánsan érezni lehetett. Igazából egyik sem volt vontatott, csak nagyon élesnek éreztem a váltást a Thrift Shop után. Ezzel együtt a Same Love nekem nagyon tetszett, nagyon szép szám és zeneileg is professzionálisan volt összerakva. Mary Lambert fantasztikusan hangzik a refrénben, remekül illeszkedik a hangja ehhez a dallamhoz, emellett komoly mondanivalóval is rendelkezik a dal, de nekem ami a legjobban tetszett benne az, az ahogy a zongora hangja “megszólalt” alatta! A következő cím, a Make The Money igen érdekes volt, ahogy a lassabb zongora szólamokat vegyítette a markánsabb beat-ekkel. Igazából inkább egyfajta átvezetőként szolgál a lemez középső szekvenciájában. Ehhez hasonló funkcionálisan a Neon Cathedral, ami egyben szerintem a leglassabb szám az egész track list-en. Érzelmes, bár kissé elnyújtott, rossznak azért semmiképp nem mondanám. Alapjaiban a Same Love-ra hasonlít, bár hangzásban teljesen más. Az ezt követő BomBom teljesen elkülönül a többi számtól, gyakorlatilag egy zongoraszólót kapunk itt a lemez közepén, megfűszerezve egy kis elektro hangzással, illetve a dal második felében itt is előkerül a trombita. Ha nem nyújtották volna el annyira az elejét, még élveztem is volna, agykikapcsolásra ettől eltekintve tökéletesen alkalmas. Ezután jön a White Walls, amivel el is kezd ismét felpörögni a lemez hangulata. Ütemesen üde, vidám dal, egy nagyon enyhe synthpop áthallással, a dob fillek pedig egészen egyedi állapotot idéznek elő a refrén előtt. A Jimmy Iovine is igencsak különös track lett. Az említett úriember az Interscope társalapítója és ez a dal annak állít emléket, hogy Macklemore mennyire kétségbeesett volt annak idején, hogy szerződést kössön egy nagy kiadóval, közbe pedig rá kellett jönnie, hogy a lemezkiadók csak le akarják húzni. Az electropop hatás itt érvényesül a legszembetűnőbben, emellett kapott egy ilyen kis gengszteres színezetet a szöveg, sokkal gyorsabb a beszédtempó, más az előadásmód, ezzel a számmal egyértelműen az Interscope-nál lévő rapperekre akart reflektálni. Itt következeik aztán a Wings, ami nekem a személyes kedvencem az egész albumról! Elég szürreális az egész dal, ha kifejezetten szó szerint vizsgáljuk a szöveget, akkor végig csak kosárlabda cipőkről énekel benne, de olyan szofisztikáltan teszi ezt, hogy az már tényleg költői! Ha jobban megvizsgáljuk, akkor pedig láthatjuk, hogy ez messze túlmutat a cipőkön, gyerekkorának egy részletét dolgozza fel, nagyon sok kis srác hasonló érzéseivel együtt. Tényleg érezni a rímeken, hogy lélek van bennük, emellett az egyik legösszetettebb hangszerelést kapta ez a dal. A csörgődob az valami fantasztikus, de a track második felében felzendülő hegedű játéknál ténylegesen megborzongott a hátam, hogy a szám igazi esszenciáját adó gospel szerű refrént ne is említsem. A lezárása is gyönyörű, szépen kijön a fade out, nagyon kompakt számot raktak össze Lewis-al! Körül-belül egy éve már folyamatosan be van ragadva ez a track, a fejemben lévő képzeletbeli lejátszóba és teljesen random szituációkban jutnak eszembe bizonyos sorok belőle. Ezt követően megint lelassul az iram. Az újabb track az A Wake címet viseli. Különleges hangzási világgal rendelkező nóta, a zongora talán a legmeghatározóbb. Miután szépen lecseng ez a dal, felcsendül a Gold, ami hihetelenül üde, pezsgő, vidám. Hangulatilag talán a Can’t Hold Us-hoz tudnám hasonlítani, ez is kitűnő party zene, csak nem olyan mainstream, mint a korábban említettek. Nem olyan kidolgozottak a rímek, mint abba, de nagyon jó volt ez így a korong végére. Az utolsó két szám a Starting Over és a Cowboy Boots kissé melankolikusabb dalok. Előbbiben közreműködött a Band of Horses is, nagyon érezhető is volt a hangulatán, de én elégedett vagyok az eredménnyel. Egyébként ez a szám a saját újrakezdéséről szól, miután 2010-ben két év elvonó után sikerült végleg megszabadulni a drog és alkohol problémáitól. A végső track pedig elég furcsa volt nekem. Country-s hangzású rappet bevallom őszintén még soha nem hallottam. Nem volt rossz, az album kivezetéseként hatott is, de nekem igazából nem nyerte el a tetszésemet. Amit mindenképpen érdemes meghallgatni a The Heist-ról, az a Ten Thousand Hours, a Can’t Hold Us, a Thrift Shop, a Same Love, a Wings és a Gold. Ennyi jó track-et egy albumon legutóbb Kanye-tól láttam, három éve! Végigmenve azon, hogy mi került rá, felvetődhet a kérdés, hogy mi maradt ki a lemezről. Így sem lett rövid a track list, 15 dallal és több, mint egy órás időtartammal (a legrövidebb dal is majdnem 4 perces), azonban van három szám, ami nem került fel az alap korongra, csak a delux editionre. A Castle-t, a My Oh My-t és a Victory Lap-et lehetett megkapni a delux-on bonus track-ként. Én Deezer-en szoktam zenéket hallgatni és ott csak a normál album volt elérhető, de meghallgattam a bonus tartalmat is YouTube-on egyenként és azt kell, hogy mondjam azok is fantasztikusak, nagyon illeszkednek az album hangulatába. Mondjuk, ha egybe hallgatom meg ezeket a 15. track után, akkor még kaotikusabban lenne ritmizálva a track list, de mindegy. A plusz tartalomból igazából a második dalt emelném ki, a My Oh My-t, ami amellett, hogy felidézi a gyerekkori éveit, egyben emléket állít a Seattle Mariners legendás play-by-play kommentátorának, a 2010-ben elhunyt Dave Niehaus-nak. Ennek is kitűnő hangszerelése van, emellett egyébként a hozzá készült klip is remekbe szabott lett. Igazából megemlíthetném még az Otherside-ot (talán a kedvenc dalom Macklemore-tól, bár kifejezetten a remix változatot szeretem ebből), vagy az And We Danced-et, ami kronológiailag nézve szintén rákerülhetett volna a korongra, de a The Heist így is kitűnő lett! Azt szeretem igazából Macklemore-ban és ebben az albumban is, hogy amellett, hogy tud csinálni nagyon érzelmes, elgondolkodtató, komoly tartalommal rendelkező, gondolatébresztő számokat, mellette az igazi party zenék és a pure rap sem hiányzik! Aki fogékony erre a műfajra, vagy csak kíváncsi egy sokszínű hangszerelésű albumra azoknak tudnám ajánlani a The Heist-ot. Én nagyon élveztem!

Oblivion Ha a bemutatás szerinti kronológiát nézem az idei kínálatban, akkor régen láttam már ilyen összetett filmet, a blockbusterek kategóriájában pedig különösen unikumnak számít ez az alkotás. A plot-hole-ok és a levegőben lógó (részben kardinális) kérdések ellenére tudtam értékelni a filmet, bár maradéktalanul nem vagyok elégedett.

Én nem igazán örültem a cserének, jobban tetszett a korábbi megoldás. Ettől függetlenül annyira erőteljes érzelmeket nem generált bennem, mint amiket olvasok itt a hozzászólásokban. Szívesen megnézem akár a régi, akár az új verziót is egyaránt.

Boldog Születésnapot az ünnepelteknek!

A képzeletbeli zsákoló volt a legjobb.

Olyan nagy nemzeti érzés sosem dolgozott bennem, hogy ezért elmenjek. Kisgyerekként amíg érdekesnek találtam addig kimentem (egyszer anno mikor azt hiszem a Margit hídról néztük majdnem beestem a Dunába ). Ma már abszolút nem érdekel...

Dexter S08E08

Egyelőre még mindkét dátum nagyon messzinek tűnik nekem, úgyhogy nem zavarna a téli bemutató (főleg ezzel az időponttal így, hogy még a vizsgák előtt lenne). Az biztos mindenesetre, hogy nem egyszer fogom megnézni.

Ez ilyen amerikai típusú modern vallási "show"? Olyasmi, mint ami a Borat-ban volt?

Az nem valami egyházi műsor?

Én személy szerint az Ep. VII utáni EU-t valahogy úgy fogom kezelni, mint az eddigiekben a Thrawn-trilógiát. Előre leszögezném, hogy az a regényciklus a kedvenc EU műveim között van, valahogy mégsem tudtam sose beilleszteni abba a képbe, ami a SW-ról kialakult bennem a filmek után. Sok a Star Wars univerzumot tekintve testidegen elemet tartalmazott az a trilógia (néhol ellentmondásokba is ütközött a későbbi filmekkel), ettől függetlenül nagyon üde és mély karaktereket alkotott meg Zahn, akik közül többen is a kedvenceim között vannak számon tartva. Azért a karakterábrázolásban is voltak kisebb "túlkapások", de attól még ez volt az a komponens, a csavaros történet mellett, ami nagyon élvezetessé tette számomra azokat a könyveket. Ettől függetlenül azt fenntartom, hogy nem volt meg számomra az a SW hangulat, ami a filmeknél szignifikánsan felismerhető volt. Szívesen olvastam (a mai napig is olvasom) ezeket a storykat, de a Saga folytatását, már akkoriban sem így képzeltem el! A továbbiakban hasonlóképpen állok majd hozzá az Ep. VI utáni EU-hoz is (amiket a sequel után nem lehet már beilleszteni a kontinuitásba), tehát egy jó történetként megőrzöm az értékeseket, de egyfajta mellékvágányként gondolok rájuk, mint a Chiss főadmirális kalandjaira.

Ezzel egyetértek, de szerintem a készítők sem fognak ilyen eszközökkel élni, hanem valami újat alkotnak majd.

Én egyáltalán nem érezném szükségét Obi-Wan-nak az új filmekben. Bőven elég lesz, ha Luke, Leia és Han visszatérnek, persze ők sem igazán nagy volumenű szerepekre. Új hősöket szeretnék látni, akik jól megírt háttérrel, komplex (vagy legalább(!) valamilyen szinten értelmes) motivációkkal bírnak és megfelelő árnyaltsággal rendelkeznek ahhoz, hogy a nagy elődök örökébe léphessenek. Amennyiben ezt a kritériumot az írók sikeresen teljesítik, nekem egyáltalán nem fognak hiányozni a régi pro/antagonisták! Luke-ot, mint bölcs tanácsadót képzelem el, aki inkább a háttérben marad, mint ahogy korábban Yoda-tól láthattuk a klasszikus trilógiában. A Solo családtól (tényleg, akkor ők most egy pár lesznek, mint az EU-ban, vagy ezt az elemet sem veszik át ) sem szeretnék igazán komoly játékidőt, ettől függetlenül lehetnek kulcspillanataik a filmben bizonyos jeleneteknél. Igazából azt szeretném, hogy ne akarjanak velük túl nagy dolgokat megoldani. A korábbi nagy jedik megemlítésére mindenképpen számítok, de inkább csak így mention szinten, ha mindenképpen megjelenne valaki az erőben, akkor én inkább Anakint látnám viszont. Az ő karaktere sokkal több feszültséget, érzelmi töltetet hordozna magában, egy a fiával való esetleges párbeszéd során! Ez persze mind csak az én véleményem.

Isten éltesse Robert De Nirót, 70. születésnapja alkalmából! Szép kort ért meg és ezalatt számtalan kultikus alakítással járult hozzá a filmtörténelemhez. Igazából, ha nem létezne Tom Hanks, akkor azt is mondanám rá, hogy a kedvenc színészem. Nagyon jó összeállítás - http://index.hu/nagykep/2013/08/17/robert_de_niro_70/

+1! A 4. évad óta nem érzem azt az igazi Dexter-es színvonalat...

Ezt meg tudom érteni.

Szerintem ott annyi történt, hogy megjelentek a nézőknek.

Boldog Születésnapot!

Én eddig mindenhez pozitívan álltam az új filmmel kapcsolatban, de ha itt esetleg visszatérne Darth Maul(!), akkor azért visszább vennék a jókedvemből... bár teljesen még ekkor sem temetném el.

Remélem ez mind fake információ... vagy, ha mégis igaz, akkor nem Mara lesz az a titkos tanítvány.

Most olvastam a hírt, miszerint Frank Darabont a TWD volt showrunner-e új sorozattal jön majd, Mob City néven. A Boardwalk Empire után újabb gengszter témájú sorozat, ráadásul azt ott megismert nagy nevek mellett itt feltűnik majd Bugsy is. A történet az 1940-es évek LA-ben fog majd zajlani a korrupt rendőrök és a könyörtelen bűnözők hálózat között. A korábbi TWD-s színészek közül itt lesz majd Jon Berenthal (TWD - Shane) egy ex-tengerészgyalogosként, aki most épp a rendőrségen dolgozik detektívként. Főnöke ezen az új "gengszterellenes osztályon" egy másik detektív Jeffrey DeMunn (TWD - Dale) lesz. A nevesebb színészek közül ott lesz még Milo Ventimiglia (vmi ügyvédként), Ed Burns (ő játssza el Bugsy Siegelt), vagy Neal McDonough (ő lesz a rendőrség főnöke). Érdekesnek ígérkezik én várom, December 4.-én rajtol majd... Itt van egy trailer is hozzá a deadline-on: http://www.deadline.com/2013/08/frank-darabonts-tnt-series-gets-premiere-date-new-title-releases-1st-trailer-video/