Wilde

Lassan fog eltelni ez az egy hét... anno én belenéztem ezekbe úgy emlékszem, de ahogy kinéztek az eléggé eltántorított a végignézéstől, a sztori nagyjából megvan, de azért nagyon kíváncsi vagyok, hogy hogyan oldják meg itt.

Én először még általános iskolás koromban kóstoltam bele a Star Trekbe még a Viasat3-on. Akkoriban nem nagyon fogott meg, valahogy nem kötött le annyira. Nagy SW rajongóként olyan szegényes volt ez a világ, nincsenek benne fénykardpárbajok (de még fénykardok se), a phaser fegyverek is olyan furák voltak, meg az akciójelenetek is elmaradtak az én kisiskolás elvárásaimtól, hogy hát ebben nincsenek olyan látványos akciók, robbanások, alig lőnek, az idegen fajok is sokkal egyszerűbbnek tűntek a SW sokszínű űrlényeihez viszonyítva... úgyhogy nem volt szerelem első látásra. Aztán később én is RacerX-hez hasolnóan JJ Abrams féle Star Trek filmmel lettem igazán rajongó. Utána DS9 volt az első sorozat, amit így szisztematikusan az első résztól kezdve az utolsóig végignéztem, utána TNG volt a következő, aztán az ENT, utána a VOY és legutoljára már inkább csak érdekességként a TOS (az animációsat igazából sosem láttam, bár mindig tervben volt, hogy majd egyszer végignézem). Szóval elég összevissza láttam az évadokat. A legjobban nekem is a DS9 tetszett, számomra egy ST sorozatnál mindig a karakterek a legfontosabbak, hogy most hosszú évadokon és több, mint 100 részen át kiket fogok nézni az a legfontosabb. Ebben a tekintetben a DS9 nagyon rendben van, a főszereplők mellett az egyik legbadassebb főszereplőt kaptuk Sisko képében, de Worf is pl. itt sokkal jobban tetszett, mint a TNG-ben, a mellékszereplők pedig tényleg itt a legjobbak Garak, Nog hatalmas kedvencek, de a ferengiket amúgy is nagyon bírom, Quarkkal az élen. A Cardassia - Bajor konfliktus is nagyon tetszett, plusz az a vallási szál is, amit még hozzáadtak a történethez egyfajta ilyen high conceptként. Itt a történet és a karakterek is nagyon jó egyensúlyban voltak. A TNG esetében a karakterek közül többeket is kedveltem, Riker, Data, de úgy általánosságban nem kötődtem annyira ezekhez a szereplőkhöz és a történet sem kötött le annyira. A DS9-nak az is volt az előnye a korábbi sorozatokkal szemben, hogy itt megvolt az az átívelő szál, amit a sorozat elejétől a végéig építgettek és jobban hatással voltak a korábban történet események a későbbi epizódokra. A VOY és az ENT volt az a két sorozat, aminek a karaktereit a legkevésbé sikerült megkedvelni. Nem volt igazán idegesítő szereplő (az talán a TNG-ben Wesley Crusher volt csak), de nem voltak számomra igazán érdekesek, izgalmasak ezek a karakterek. Az sem tetszett mondjuk az ENT esetében, hogy mivel időben ez játszódik a legkorábban ebben még nincsen ott rengeteg olyan kis részlet, ami a kronológiailag később készült sorozatoknak már a sajátja és kevésbé hogy úgy mondjam "star trek-es" (emlékszem még milyen ügyet csináltak egy egyszerű transzportálásból is, ami később már úgy ment, mint nálunk az autózás, de itt még igazi kuriózumnak számított). Szóval ez inkább kidobott az éléményből, de nálam a legalacsonyabban a TOS van, ami mai szemmel nézve tényleg már csak, mint egy fajta érdekesség állja meg a helyét. Az egy dolog, hogy a kor sajátosságait figyelembe vesszük (ezt a miniszoknyás katonai egyenruhát nem tudom, hogy mennyire gondolták komolyan, de azon nagyon érződik a 60-as évek) akkor egyfajta kordokumentumként is jól funkcionál, de mint az űrben játszódó sci-fi a látvány azért nagyon rosszul öregedett. A 2001 is a 60-as évekből való, de ott nem éreztem ezt a diszkomfort érzetet, mint itt sok helyen, az akció szekvenciák is sokszor megmosolyogtatóak, de azért van benne néhány olyan történet, amin jól szórakoztam, meg mégis itt fektették le az alapjait az egész franchisenak és mitológiának, meg úgy általánosságban a ST ethosznak. Ha rangsorolni kellene azért ezt tenném az utolsó helyre még úgy is, hogy a főbb karakterek itt talán még jobban is tetszettek, mint a DS9-ban!

Cuaron korábban is nyert már, külföldi renedzőként (de amarikai produkcióban) de Del Toro is, vagy még inkább visszamenve az időben, Milos Forman, Beranardo Bertolucci is, viszont a tapasztalat nem azt mutatta azok után a győzelmek után sem, hogy teljesen kinyílt volna a játéktér a külföldi rendezők, színészek, filmek irányában. A legnagyobb gátja ennek szerintem pont az, amiről Bong Joon-ho beszélt, hogyha az amerikaiak át tudnak lépni azon a minimális akadályon, amit a felirat jelent, akkor új világok nyílhatnak meg előttük a filmek terén. Szerintem nem nagyon akarnak átlépni ezen, nekik megvan az angol nyelv miatt az az előnyük, hogy azt szinte a világon mindenki beszéli, ők adják a trendsetter kultúrát és nem nagyon akarnak máshoz igazodni, nekik nem magától értetődő mondjuk felirattal nézni egy filmet, mert annyira megszokták, hogy az angol a lingua franca és a filmgyártás egybeforrt Hollywooddal. Külföldi filmes is igazán akkor tud nagy karriert építeni magának és népszerűvé válni az amerikai közönség és a világ előtt, ha Hollywoodban dolgozik, angol nyelvű filmeken. Egyébként a politikai állásfoglalálsok és köszönő beszédek korábban is összekapcsolódtak már és nem is annyira újkeletű dologról van szó, ami mondjuk az elmúlt években indult volna el. Számtalan olyan esetet lehet a múltból is felidézni, amikor színészek valamilyen ügy mellett kiálltak, vagy a véleményüket mondták el egy adott témáról a gálán. Vanessa Redgrave a palesztinok mellett állt ki, Richard Gere a kínai kormányt kritizálta többek között Tibet miatt, de nem csak évtizedekkel ezelőtti eseményeket lehet említeni, hanem mikor néhány éve DiCaprio Oscart kapott ő kiemelten foglalkozott a beszédében a klímaváltozással, aminek megint nem sok köze van a filmes díjátadó gálákhoz (bár nem a klasszikus értelemben vett politikai állásfoglalás). A non plus ultrája ennek a kategóriának persze Marlon Brando volt, aki mikor 1973-ban jelölték A Keresztapa főszerepében Vito Corleone megformálásáért, akkor bojkottálta a díjátadót, maga helyett egy ameriaki őslakos aktivistát küldött el a gálára, aki mikor odaítélték Brandonak a díjat, visszautasította azt, tiltakozva az őslakosok Hollywoodban akkoriban divatban lévő ábrázolásáért és úgy általánosságban a velük való történelmi bánásmódért. Egy ilyen után ma felrobbanna a fél twitter az biztos... ehhez képest Joaquin Phoenix még egész visszafogott volt. A nézettség pedig elsősorban azért esik, mert egyszerűen az embereket már nem köti le annyira 3/3.5 órán keresztül az, hogy ilyen táncrevü betétekkel tarkított jópofáskodást nézzenek arról, hogy kiosztanak néhány díjat. Az egész gálának ez a jellege a 20-as, 30-as években gyökerezik Hollywood hőskorában, amikor ez teljesen korszerű volt, de a megváltozott médiafogyasztási szokásokat is figyelembe véve, ez már a XXI. században főleg a fiatalok körében unalmas, ha van benne politika, ha nincs. A nézettség általánosságban ezért marad el a korábbi évtizedek sokkal magasabb számaitól, persze van egy-egy év, amikor valami megdobja (2012 - Whitney Houston halála), de a jövőben szerintem még kevesebben fogják nézni a díjátadót.

Konkrét szabály tudtommal nem volt, csak egyszerűen nem osztottak legjobb film díjat idegen nyelvű filmnek, kivéve az erre külön létrehozott kategóriában. Régebben ez is volt a pontos megnevezése annak a díjnak "Legjobb idegen nyelvű film", ezt aztán idénre megváltoztatták International Feature Filmre, de ugyanaz a meghatározás maradt, hogy a dialógusok túlnyomó részben ne angolul történjenek benne. Szerintem egyébként ezzel azért nem is volt komoly probléma, mert magát a díjat az Amerikai Filmakadémia adja, ez egy amerikai díj az amerikai filmgyártasról, így nem csoda, ha amerikai filmeket díjaznak rajta... csak a világ az Oscar díjat másként kezeli, mint mondjuk a BAFTA-át, vagy a többi országspecifikus díjazást és úgy értékeli, hogy itt most az adott évben a világ legjobb filmjét díjazzák majd. (Persze az Oscarnak kiemelt jelentősége van egy filmes karrierjében, főleg Hollywoodban, de nem elsősorban a minőség, mint inkább az eladhatóság miatt.) Közben lehet az akadémiai tagokhoz el sem jutott rengeteg olyan film az adott évből, ami pályázhatna erre a címre. Máskülönben az Oscar mindig is a marketingről szólt, nem feltétlen a filmek valódi megítéléséről, ezt az idei díjazást is inkább marketingdöntésnek érzem (ettől még a Parasite nagyon jó), arra azért nem vennék mérget, hogy akkor mostantól az akadémia ugyanilyen nyitott lesz majd a külföldi filmekre a következő években...

Azt nem mondom, hogy nem olvasmányos, de nem is olyan könyv, amit kis túlzással egy ültő helyemben végigolvasok. Az első 150 oldal után kezd igazán beindulni és az nagyon tetszik, hogy milyen részletességgel megírt és felépített világot alkotott meg Frank Herbert ezzel az univerzummal. Ha megjelenik a második könyv, valószínű azt is megveszem.

Nekem a Discovery is tetszett, de nagyon jó a Picard is. Patrick Stewartot ebben a formájában még az elején egy kissé szoknom kellett, de az jó, hogy az egész világon is érződik, hogy mennyi idő telt el nem csak az arcokon. @Dzséjt arra én is kíváncsi lennék, hogy kik térhetnek majd vissza a TNG régi szereplői közül, de arról volt korábban szó, hogy Guinan esetleg megjelenhet a második évadban, legalábbis Stewart meghívta Whoopi Goldberget:

@Jinx Lumos Joke A lista, amit Bence összírt nagyon jó és részletes, talán azt tenném még hozzá, ami az általad is linkelt összeállításban is benne van, a 4. évad 14. része, ami kapcsolódik a Halálőrséghez és ezzel együtt a mandalori szálhoz is. Ráadásul Ahsoka szempontjából sem mellékes, ő a főszereplő és a "szerelmi szál", ami Lux-al kapcsolatban van a sorozatban is megjelenik benne. Mondjuk akkor már a harmadik évad 10. epizódját is idevehetnénk, mert ott találkozik Ahsoka először Lux-al és ez a rész szerintem amiatt is különösen érdekes, hogy itt láthatunk először egy kicsit be a kulisszák mögé a szeparatisták oldaláról, szóval a háború és az egész konfliktus szempontjából szerintem egy nagyon fontos rész. Mindenesetre, ha ezek tetszettek, akkor még megnézheted az 5. évad harmadik részétől az ötödikig tartó történetszálat is, ahol Ahsoka és Lux szintén fontos szerepet kapnak, itt tűnik fel Saw Gerrera is (aki aztán benne volt a RO-ban, Rebelsben, Fallen Orderben is), sőt még itt megágyaznak egy későbbi Rebels epizódnak is.

Sajnos este nyolckor már nem voltam elérhető (azt írtam is még pénteken, hogy késő délután lenne jobb), de meghallgattam az adást, nagyon jó lett!

Nekem ez a könyv anno nem annyira tetszett a szerelmi szál miatt, de volt egy nagyon emlékezetes mondat a könyvben, amit nem is igazán tudtam hová tenni. Embo egyszer azt mondja: "Nesta nesta balotelli!" Ezt nem tudom, hogy a magyar változatban volt csak, így vagy az eredetiben is, de elég furcsa volt nem az olasz labdarúgókra gondolni.

Tavaly néztem újra a sorozatot és érett meg bennem az a felismerés, amit korábban nem feltétlenül állítottam volna, hogy bizonyos pontokon fölé is nőtt már a szemeben a filmeknek a TCW... persze vannak gyengébb részek is, főleg az első évad elején, de összességében felsorolni is nehéz lenne, hogy mennyi remek történetszálat hoztak be a SW világába ezzel a szériával. Az én toplistám így nézne ki: 5. Order 66 Genesis - Ez volt az a történetszál a hatodik évad elején, amivel egy olyan új megközelítését adták a háborúnak, hogy a két oldal nem csak abban áll közel egymáshoz, hogy mindkét felet ugyanaz a személy irányítja Palpatine/Sidious képében, hanem a két hadsereg is végső soron egy távirányítható, "programozható" hadigépezet. A klónok sok tekintetben eltérnek a droidoktól és persze magasan felülmúlják azokat, de mégis ezzel a szállal, a microchippel amit beléjük ültettek teljesen kivették a kontrollt a kezükből. Emlékezhetünk az Ep. III-nak arra a jelenetére, mikor Palpatine kiadja a parancsot Cody-nak és ő gondolkodás nélkül teljesíti. Ebből az aprócska mozzanatból még nem gondolhattuk, hogy mi játszódik le ennek a pillanatnyi történésnek a hátterében. A klónok helyzete egyébként is speciális, kifejezetten a háború miatt hozták őket létre (ahogy erre reflektál is Rex a 7. évad előzetesében) és láthattuk korábban, hogy voltak akik megpróbáltak ebből a közegből kilépni, de a sorsuk igazán tragikus voltát az adja, hogy úgy kell saját bajtársaik és feljebbvalóik ellen fordulniuk, hogy nem is tudnak róla, mit cselekszenek. Ez már önmagában is elég nyomasztó, de ha hozzávesszük még Fives személyes drámáját, akit a sorozatban egyedülálló módon egészen zöldfülű (fényes) korától követhetünk végig ahogy különböző kalandokban vesz részt, egyre feljebb emelkedik a ranglétrán, megél veszteségeket és itt a végén pedig egy hajszálnyira van az igazságtól... az ő sorsa érződik így talán a legszívbemarkolóbbnak, úgy hogy tudhattuk, ez nem végződhet másként onnantól kezdve, hogy egyedül maradt Palpatinenel. Ez a szál látja el az egyik legjobban azt a rendeltetését a sorozatnak, hogy kiegészítse és szinesítse a filmek világát, nagyon sokat ad hozzá egy újabb megtekintéséhez mondjuk az Episode III-nak. 4. Ahsoka távozása - Ha az előző történetszálra azt mondtam, hogy sokat ad hozzá a harmadik film egy adott jelenetéhez, akkor ez ennél a szálnál is igaz, bár talán más megközelítésben. Az egész Jedi Rendről kialakított képemet képes volt átformálni ez a négyrészes story-arc, ahogy hozzálltak és, ahogy bántak Ahsokával az valamelyest közelebb hozta hozzám azt képet, hogy miért is bukott el a Jedi Rend és mennyire nem voltak képesek jól reagálni a problémás helyzetekre. Többi jedi is kilépett a Rendből és ellenük fordult (elég csak az időszakból ismerhetően Dookura, vagy Anankinra gondolni) és korábban mindig úgy gondoltam, hogy ezek egyéni hibák miatt történtek, ami persze az adott személy esetében nem zárható ki, de az azért látszik, hogy a Rend sem működött tökéletesen. Ami miatt ez a szál mindenképpen ide kívánkozott még az az, hogy a sorozat főszereplőjének Ahsokának ez volt az egyik legerősebb szála az egész szériában. Itt magára marad, meg kell tanulnia egyedül is boldogulni, megkérdőjelezi a korábbi kötődéseit (a jedikhez, valamelyest a mesteréhez is) és újra kell alkotnia magát, egy új identitást felvenni és közben tisztáznia a nevét. Amennyiben a sorozat Ahsoka felnövéstörténetét követi végig (ha úgy nézzük a TCW-t az elejétől, egy ilyen olvasat is elképzelhető) akkor itt történik meg igazából a felnőtté válás, mikor leválik a korábbi megszokott környezettől. Ez persze egy nagyon nehéz és szomorú döntésnek tűnt abban a pillanatban, de később ismerve a jedik és Anakin sorsát talán ez volt a legjobb, ami Ahsokával történhetett. Egyébként Anakin szempontjából is nagyon sokat ad hozzá ez a szál ahhoz a képhez, hogy ő miért is volt annyira bizalmatlan és csalódott a jedikkel kapcsolatban a RotS-ben, így már mondhatjuk, hogy nem csak maga miatt, hanem azért is, ami Ahsokával történt. Az egész történetnek a felépítése is nagyon tetszett, a suspense, ahogy adagolták a feszültséget, míg végül megtudjuk az igazi elkövetőt, Ahsoka összeállása Ventressel és emlékszem anno milyen találgatások mentek, hogy valójában mi is történhetett abban a bizonyos börtöncellában, mikor még nem tudtuk ki a gyilkos. 3. Mortis-trilógia - Ez sokak szemében egy megosztó történetszál lehet, de nálam sokáig ez volt a csúcson, hogyha valaki megkérdezte, hogy melyik a kedvenc történetem a TCW világából. Egyszerűen annyira más volt, annyira új és annyira elütött minden korábbitól, amit 2011 előtt a TCW, vagy a filmek keretein belül láttunk a SW-ban (talán azóta sem készült ehhez hasonló hangulatú sztori, leszámítva a Rebels azon részét, ahol ismét feltűnt a Mortis). A történet szimbolizmusa, a szürrealitása, az egész világ, ahogy kibontakozik a szemünk előtt. A látomások, a mortisiak és az a speciális atmoszféra, ami érzékelteti, hogy itt egy teljesen másik szférájában járunk a létezésnek, az Erőnek mind-mind hozzájárul ahhoz, hogy egy ilyen különleges élményt kapjunk. Persze megvan a történetnek a drámája is az Atya, a Lány és a Fiú halálával, illetve Anakin látomásával itt pillanthatunk be a sorozaton túli világba is, hogy mivé fog válni a széria egyik főhőse, akit a sorozatban egy sokkal szimpatikusabb oldaláról ismerhettünk meg mint ahogy a filmekben látjuk. A szimbolikán, a látványvilágon túl az Erő misztériumához is sokat adott hozzá ez a történetszál és nem utolsó sorban képbe került Anakinnak a kiválasztottsága is és a törékeny egyensúly kérdése, amit úgy ahogy az Atya elképzelte Anakin nem tudott beteljesíteni... talán ez előrevetített valamit a jövőre nézve is. Eléggé baljóslatú, sötét hangulatú ez a három rész, egyértelműen negatívnak nem éreztem, inkább olyan szürreálisnak, kicsit olyan, mint egy David Lynch film. 2. Umbara - Amikor tavaly újranéztem a sorozatot ez maradt meg a legélénkebben az emlékeim között. A háború realitásának brutalitását itt ábrázolták a legszembetűnőbben. Itt nem csak gyerekes lövöldözésnek tűnik az egész konfliktus, hanem láthatjuk ahogy klónok szenvednek, tűréshatáruk szélére kerülnek és meg is halnak. Az ellenfélet egyrészt nem olyan nevetségesen ügyetlen droidok adják, akik túl nagy riadalmat nem képesek kelteni a klónokban, hanem a spéci fegyverekkel sunyi módon támadó umbaraiak. Az egész Umbarának ezzel a sejtelmes köddel, a sötétséggel van egy olyan nyomasztó, félelmetes hangulata, hogy sokáig egyébként sem akarna ott tartózkodni senki, ráadásul a körülmények is igencsak nehézzé teszik a helyzetet. Ebben a közegben üde szinfolt volt Hardcase, aki a nehézségek ellenére is joviális maradt és nem érdekelte nagyon más, mint az ellenség legyőzése. Ami szintén nagyon tetszett ebben a szálban az Krell volt, aki nem csinált nagyon mást, mint Sidious felhasználta és egymás ellen fordította az övéit. Végig csak játszadozott a klónokkal, akik nem jelentettek számára többet, mint mondjuk a csatákban használt sugárvetők és ha kellett egymás ellen is kijátszotta a klón egységeket. Ebben benne volt a háborúnak az a szimbolikája is, hogy csak felhasználják őket, közben mindkét oldalt ugyanaz a személy mozgatja és nem is feltétlenül az az ellenség (itt most éppen az umbaraiak) számukra akit annak gondolnak a másik oldal harcosai között, hanem aki irányítja őket. Emellett persze ott van kötelesség tematikája is, amivel Rexnek és Dogmának is meg kell küzdenie, hogy kifelé is kell lojálisnak lennie egy ilyen konfliktusban. Azt hiszem semmi nem mesél olyan jól a háborúról a sorozatban, mint ez a történetszál. A látványvilága egészen egyedi volt ennek a szálnak, a színek, a fények, a dizájn elemek (az umbarai fegyvereknél coolabb dolgot azóta sem láttam a SW-ban) mind egytől egyig fantasztikusak. 1. Maul/Mandalore - Amit az ötödik évadban műveltek ezzel a karakterrel az abszolút feledtetni tudta velem annak a tényét, hogy mennyire nem tartottam jó ötletnek azt, hogy visszahozták a halálból (ez ráadásul szerintem rosszabb is, mint a Palpatineos eset, mert itt konkrétan ugyanaz a figura tér vissza, akit korábban - teljes joggal - halottnak hittünk). Maul egyesíti magában a SW antagonistáinak két archetípusát. Egyrészt megvan körülötte az a laza, vagány, badass vibe, ami leginkább a fejvadászokat és az alvilági figurákat jellemzi, de emellett ott van a precízen tervező, több lépéssel előregondolkodó mastermind is, mint amit mondjuk Thrawntól, vagy Palpatinetól láthatunk. Ez utóbbihoz persze nem ér fel, de jól egyesíti magában két típus erősségeit és amellett, hogy látványosan harcol, a háttérben lévő szálakat is ügyesen mozgatja... Palpatine után nálam ő második legjobb gonosz karaktere a SW-nak. Persze ne feledkezzünk meg önmagában a Mandaloreról sem, amit a második évad óta építgetnek és a kánonban igazából itt hozták be a SW világába, majd azóta már élőszereplős sorozat is kötődik ehhez a lorehoz. A mandalori konfliktus eszkalálódása, Satine halála, Vizsla halála és ahogy láthatjuk lángba borulni a bolygót Obi-Wan távozásánal az nagyon emlékezetes volt és egy egész érzelmi hullámvasút volt ez a szál. Maul tervének kibontakozása után Obi-Wan meneküléséig annyi minden történik, annyir érzelem és látványos akció van ebben a történetszálban, a politikai machinációkról és intrikákról nem is beszélve, hogy én azt tartom, hogy itt jutott el a csúcspontra a TCW. Nagyon jól megírt érdekes történetek, remek szinkronszínészi teljesítmények (Sam Witwer már a Mortis trilógiában is fantasztikus volt, de itt még ő is szintet lépett) és egy új oldalát ismerhettük meg a SW-nak. A háború mögött meghúzódó, pontosabban fogalmazva vele párhuzamosan zajló alvilági mesterkedéseket láthatjuk itt, nem konkrétan a harmadik filmhez tesz hozzá ez a szál, inkább a világépítéshez. Obi-Want sem akarom kihagyni, aki az egyik legszimpatikusabb pozitív szereplő és itt is igazi jediként viselkedik. Mikor elveszti Satinet nem a gyűlölet tör fel belőle, hanem a gyengédség egy utolsó pillantásra a szeretett nő felé. Satine halála az egyik legdrámaibb és legszomorúbb pillanata a szériának, Obi-Wan pedig nem hagyta el a kötelességét, miatta sem, az ő sztorijuk egy keserű lezárást kapott. A vége párbaj is emlékezetes volt, főleg Savage miatt, akiből ahogy elpárolgott a "varázslat" úgy maradt ott az a test, akit eszközként csak felhasználtak egy olyan konfliktushoz, amihez eredetileg neki semmi köze nem volt. Egy elég sötét hangulatú és szomorú szál ez, de nálam ez a kedvenc a sorozatból! (Ilyen futattak még kategóriában sokat tudnék mondani a második évad Mandalore-szálától kezdve, a harmadik évad végi börtönös történetszálig, ahol először láthatjuk Tarkint, a Yoda-szálról nem is beszélve... lehet azokból is összállítok majd egy listát.)

Részemről mehet, bár jobban preferálnék egy kissé korábbi időpontot (olyan késő délután felé).

Nem tudom, hogy eredetileg mi volt a terv, illetve, ha változott idő közben ezzel kapcsolatban valami, akkor mi változott, de itt a második évad során nagyon "bezárkózott" a sorozat a saját kis mikrovilágába. Azzal nem volt az első évad során sem problémám, hogy erre a szériára egy olyan koncepciót választottak, hogy csak nagyon szük látószögben szemlélhetjük a nagyobb horderejű eseményeket és inkább a kisemberek és a galaxis mindennapi életébe nyerhetünk bepillantást ezzel a töltőállomással. Persze ott van a háttérben az Új Köztársaság és az Első Rend szembenállása és fokozatosan azért bevezetik ezt a vonalat is fősodorba, illetve feltűnnek a filmekből is ismerhető fontosabb szereplők, de mégis a nagy galaktikus politikából, a háttérben meghúzódó összecsapásokból kimaradtunk. A második évadra azt vezették fel, hogy a szereplők kiszakadnak a megszokott környezetből és új kihívások elé kell nézzenek. Ez nagyon izgalamasan hangzott, elhagytuk a Castilont, Tam, aki fontos szereplője volt az első évadnak, átállt az Első Rendhez és rajta keresztül egy kicsit belülről is megismerhettük az ER működését. Míg a többiek ott találták magukat az események kellős közepén, céltáblával a homlokukon és az ER-el a sarkukban. Minden adott volt, hogy jobban összefűzzék a sorozat eseményeit az idő közben zajló sequel-trilógiával. Mégis úgy sikerült összehözni ezt a záró szezont, hogy a fókusz továbbra sem váltott nagyobb látószögre, továbbra is csak leginkább a Colossus mindennapjait, apró-cseprő ügyeit, az idő közben felmerülő megoldandó problémákat láthattuk csak. Szerintem ki lehetett volna ebből többet is hozni, hogy jobban beleszőtték volna a háttérben zajló Ellenállás elkeseredett küzdelmét a megmaradásra, a megerősödésre. Végtére is a sorozat címe Resistance volt, nem Colossus. Mégis magát az Ellenállást és az Első Renddel való nagyívű konfliktust csak ezen a szük látószögön keresztül kaptuk meg. A második évad végére jutottunk el oda, hogy valamennyire jobban bevonódnak az Ellenállásba és felveszik a harcot az ER-el. Addig leginkább arról szólt az évad, hogy az első szezon fináléjában látott menekülésnek a következményeit nyögik végig szinte az évadon keresztül. Egyébként én szerettem így is ezt a sorozatot, jó volt úgy elnézegetni és követni az új részeket, de sokkal több is lehett volna ebben és megértem, hogyha valaki csalódott (én is ezt a sorozatot tenném egyértelműen leghátra az összes SW animációs produkció közül). Szóval ebben érzem a sorozat legnagyobb hiányosságát, hogy nem mutatta be eléggé az Ellenállást. Nem tudom, hogy eredetileg is így tervezték, vagy nem akarták, hogy bekavarjon az idő közben érkező IX. epizód eseményeibe (mondjuk nem mintha ezt ne tudták volna megoldani a két korábbi animációs sorozatnál) és azért szabták ilyen kurtára ezt a szériát, de úgy érzem, hogy nem mert elég nagyot álmodni ez a sorozat. Pedig alapanyag lett volna bőven, mert a sequel új érdekes karaktereivel kiegészülve a Resistance karaktereiben is lehetett volna még potenciál és tér a fejlődésre, kibontakozásra és ne feledjük, hogy ott van az az egy évnyi intervallum, ami TLJ és TROS között terül el, ami alapot szolgáltathatott volna akár még további szezonokra is. Mindamellet, hogy ebben az évadban nem annyira kaptunk betekintést az ER vs. Ellenállás konfliktusba, azért akadt néhány epizód, ahol jól nyúltak ehhez és voltak olyan pillanatok, amelyek jól építették az ER megítélését és egészítették ki azt a képet, amit a filmekből ismerhetünk erről a szervezetről. Ezért például Tam történetszálának nagyon örültem, azt az epizód topicjában is kifejtettem, hogy a fináléjának nagyon örültem és ez mindenképpen hozzáadott a ST-hez. A főbb szereplők a Colossuson már nem ennyire pozitívak, kezdve Kazzel, akinek a karakterfejlődését ilyen hullámvasútszerűen oldották meg. Sokszor úgy tűnik, hogy érettebb karakter, mint korábban és sokat fejlődött, másszor meg ugyanolyan debil és infantilis, mint az első évad nagy részében. Még Neekun is inkább éreztem, hogy a sorozat vége felé több lett, mint az a naív szerelő, akit a nyitóepizódban ismerhettünk meg és konzisztensebben oldották meg az ő karakterét is, mint Kazt. Amit fájlaltam a karaktereknél, hogy ugyan továbbra is leginkább a Colossusra fókuszált az évad, mégis úgy éreztem, hogy sok karaktert háttérbe szorítanak. Synarából szívesen kaptam volna többet, ő egy kifejezetten szimpatikus karakter volt, viszont azok után, hogy az első évadban végigvitték az átállását, úgy nézett ki, hogy a második évadban már nem nagyon tudtak mit kezdeni vele, legalábbis szerintem ő karakterszinten eléggé egy helyben toporgott. A háttéremberek is egy-egy történetben ugyan mutatóba feltűntek, de egyébként a finálét leszámítva alig kaptak játékidőt. Itt most külön kiemelném a Flix és Orka párost, akik körül emlékszem hatalmas botrány volt, hogy a homoszexualitásukkal megrontják a gyermekeket... ha nem szerepeltek volna az évadzáróban már konkrétan el is felejtettem, hogy ők egyáltalán még részei a sorozatnak, annyira eltűntek. A második évad során, ha jól emlékszem volt egy történet, amiben nagyobb szerepet kaptak, de ennek az egész dolognak, hogy köztük több is van, mint barátság, ha nem tudtam volna, hogy erre figyelni kell észre sem veszem. Úgy általánosságban a Colossus sokkal élettel telibbnek tűnt az első évadban, míg második évadban nem mozdultunk el egyértelműen a nagyobb események felé, de közben azt a hangulatot és intenzitást is elveszítette a Colossus, amit az első évadban annyira szerettem benne. A gyerekes megközelítés annyira nem zavart, hamar megszoktam és nem idegesített jobban, mint Jar-Jar mondjuk a TCW-ben. A karakterek viszont egy-két kivételtől eltekintve nem voltak túl emlékezetesek, az első évadban Synara szála, a másodikban pedig Tam-é tetszett a legjobban (azt azért megjegyezném, hogy igazán erős és emlékezetes női karakterek sem voltak a sorozatban, pedig animációs fronton ebben nagyon erős a SW: Ahsoka, Ventress, Hera, Sabine), viszont úgy általánosságban annyira senkiért sem tudtam lelkesedni. Azért azt még így a végére megjegyezném, hogy nem csak rosszat tudok elmondani a sorozatról, mert például az animációs technika, a rajzstílus és az egésznek a képi, vizuális megvalósítása nagyon tetszett. Számtalan emlékezetes képet tudnék kiragadni ebből az évadból, ami baromi jól nézett ki, pusztán a látvány miatt is, de hajóknak a dizájnjai is nagyon tetszettek a Colossustól kezdve az Ászok gépein át a kalózhajóig. Pedig korábban kissé tartottam ettől a sorozattól, pont a vizuális képi világa miatt, mikor először hallottam a Resistanceről nem nagyon lelkesedtem érte. Egyébként ez a legnagyobb elismerés, amit tudok adni a sorozatnak, hogy attól függetlenül, hogy kezdetben nem nagyon lelkesedtem érte, némi spéttel kezdtem csak el az első évadat nézni, aztán mégis megszerettem és kifejezetten vártam a második évadot és ezt is (nagyjából) hétről-hétre követtem és a hibáitól függetlenül még egy darabig elnéztem volna. Remélem, hogy azáltal, hogy itt valami véget ért ez egyben mondjuk másik sorozatos fronton valaminek a kezdetét is jelentheti majd. A Resistance karaktereit pedig még talán viszontláthatjuk majd egy könyv, vagy egy képregény történetében, ahol megtudhatjuk, hogy mi történt velük a háború után...

Megnéztem gyorsan az előző rész után a befejező epizódot is, nagyon jó évadzáró volt és úgy általánosságban a második évad a vége felé az utolsó néhány résszel nagyon jó irányba mozdult el. A finálé egyszerre volt mozgalmas, akciódús és érzelmes. Egy nagyon jó lezárása volt ez egy felemás szezonnak és egyben egy felemás sorozatnak. Ami kifejezetten tetszett az Tam szála volt. Vele kapcsolatban korábban sokáig úgy gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha rajta keresztül megmutatnák azt, hogy milyen az, amikor valakit behülyítenek abba, hogy álljon be egy ilyen elnyomó hadigépezetbe. Végülis ez megtörtént csak nem Tammel, hanem Rucklin volt az, aki azt a szerepet játszotta, hogy belesimul szépen ebbe a közegbe és képes akár a korábbi ismerősei ellen is támadni. Tam pedig nem volt alapvetően rossz ember és látva a befejezést, azt gondolom, hogy ez így volt jó, ennek így kellett lennie. Tamnek nem volt helye az Első Rendben, a Colossuson pedig annál inkább, most már inkább csalódott lettem volna, ha őt mondjuk megölik a végén, mint Rucklint, csak hogy végleg álljon át és legyen valami dráma a zárásban. Egyébként hasonlóan vagyok Kyloval is a IX. részben, hogy eleinte nem tetszett, hogy átállt, de aztán átértékeltem, Tamnél ez abszolút jól működött a végére. Rögtön a rész elején az egyik legerősebb kezdést láthattuk, a aeosiak lemészárlása megadta az alaphangot a befejező résznek. Tam számára már az előző epizódban is eljöhetett a töréspont, amikor ott akarta hagyni az Első Rendet, de itt végre el is szánta magát a cselekvésre. Ahogy kivitelezték az ő távozását az nagyon ötletes volt, kezdve a kis karbantartó droiddal. Nagyon jópofa kis sidekick volt Tam mellett és nem is emlékszem, hogy korábban ilyen közelről megismerkedhettünk volna eggyel, mindig csak a háttérben "cincogtak", ha korábban feltűntek valamikor. Neeku megint fontos szerepet játszott, az egész második évadban ő például nagyon sokat fejlődött az első évadbeli önmagához képest és jó volt, hogy ezt úgy oldották meg, hogy megőrizte azért a karakterére jellemző játékos/bénácska jegyeket, de emellett a maga módján nagyon hasznos tagjává vált a Colossusnak. Itt is az ő személyes kompetenciája kellett, hogy megfejtsék az üzenetet. Azért is nagy piros pont a készítőknek, hogy visszatértünk a Castilonra. Szeretem a keretes szerkezeteket és jó volt, hogy visszatértünk arra a helyszínre, ahol kezdődött a sorozat, másrészt szimbolikus jelentősége is volt az egésznek, mert Tam ezen a helyszínen hagyta ott Yeageréket és most ugyanazen a helyen tért vissza hozzájuk, mikor végleg elkötelezte magát azzal a mozdulattal, hogy leszedte a két Tie vadászt. Ezzel együtt az is jó volt, hogy nem a Castilonon ért véget egy nagy csatával az epizód, hanem már kint az űrben, egy másik helyen ahol a Colossus volt. A Castilon az első évadhoz tartozott, míg itt a második évad gyakorlatilag végig arról az "odüsszeiáról" szólt, ami azóta zajlott, hogy el kellett hagyniuk régi otthonukat, úgyhogy az mindenképpen jó volt, hogy kint az űrben 'a semmi közepén' láthattuk a nagy finálét. Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az is, hogy a Colossus és lakói úgy döntöttek, hogy véget vetnek ennek a vándorlásnak és végül szembenéznek a végzetükkel. Ami egész évadon át húzódott, az most kénszerűségből ugyan, de bekövetkezett... mondhatjuk, hogy az Erő útjai kifürkészhetetlenek. Yeager trükkje a hangárban és az utalás a Jakkui-csatára is tetszett, persze Rucklin bekavart, de így még rajta keresztül kaptunk egy utolsó képet az ER felfogásáról. Hiába próbálkozott a bizalmukba férkőzni és mindent megtenni, hogy egy legyen közülük, ő csak egy szám és egy eldobható katona/eszköz maradt az ER számára, ami bármikor lecserélhető. Valahol az ő sorsa is szomorú véget ért, mert persze egy antipatikus karakter volt, de mégis őt is átverték, azt hitették el vele, hogy számít valamit, aztán utolsó igyekeztében is próbált hasznos lenni az ER számára, mégis inkább komolyabb vizsgálat nélkül lemondtak róla. Tierny egyébként gondolom azért favorizálta Tamet, mert ő jobb pilóta volt, nagyobb potenciált látott benne, csak nem sikerült indoktrinálni, talán egy kicsit a személyes szál is szerepet játszott ebben, hogy mintha fiatalkori önmagát fedezte volna fel néhol Tamben, Rucklin pedig hiába állt teljes mellszélességgel az ER céljai mellé és húnyt szemet könnyedén a mészárlások felett, őt mégsem értékelték eléggé. Tényleg őt kellett volna talán vezetőnek kinevezni, ha a saját céljait nézi az Első Rend. A végső csata nagyon grandiózus volt a sorozat kereteihez képest. Amikor végig akarták nézetni Yeagerékkel a Colossus legyőzését az nagyon az Ep. VI-ot, illetve a nemrég látott Ep. IX-et jutatta eszembe. Tetszett az ahogy a csillagrombolón belül is zajlott a harc miközben kintről pont ezt a helyet akarták felrobbantani, persze úgy, hogy Kaz és a többiek már nincsenek rajta. Az űrben játszódó csatajelenetek jók voltak, ugyanakkor mikor átszálltak a Colossusra a rohamosztagosok az kissé gyerekesre sikeredett, ahogy ott elbántak velük a helyi erők, meg persze még korábban Kaznek is voltak régivágású szerencsétlenkedései. Az is kissé ilyen ad hoc volt, hogy először nem lelkesedik mindenki a Colossuson, hogy Kazéknek segítsenek (ez egyébként egy realisztikus elem lenne, hogy nem mindenki adná az életét egy ilyen akcióért), aztán megszólal Aunt Z és utána midenki már fellelkesülve mondja, hogy jól van harcoljunk, illetve az, hogy CB-23 lenullázta a romboló pajzsát az olyan túl könnyen ment és onnantól kezdve gyakorlatilag nyert ügyük volt. Az ER-nél Kylo feltűnésének nagyon örültem, azt viszont kifejezetten hiányoltam, hogy nem láthattuk Pyre arcát. Valami olyasmire számítottam, mint mikor Phasma sisakját felvágja Finn a TLJ-ben és itt volt is egy olyan fegyver Kaz keze ügyében... de lehet úgy gondolták a készítők, hogy jobb, ha Pyre megmarad ilyen arctalan gonosznak. A finálé pedig amikor visszaérnek a Colossusra és Tam látja a régi műhelyüket, majd az ismerős arcokat az nagyon megható volt. A találkozás Neekuval, vagy ahogy visszafogadták... ezek voltak azok a jelenetek, amik miatt úgy éreztem így utólag, hogy ennek így kellett lennie. Tamnek itt volt a helye az állomáson és ugyan befolyásolhatták ideig óráig a hazugságokkal, de ő alapvetően ide tartozott. Ahogy újra együtt lett az egész csapat az egy nagyon érzelmes és megható befejezése volt az egész szériának és ezeknek a karaktereknek, akiket itt ismerhettünk meg. Ugyan az utolsó néhány részben a fókusz eltávolodott az állomás hétköznapjairól, de jó volt, hogy itt visszatértek olyan szereplők is, akiket nem láthattunk annyit az utóbbi időben, pl. Flix és Orka, talán a Chelidaeket hiányoltam, bár az talán hülyén nézett volna ki, ha ők is részt vesznek az állomás védelmében. A kalózók elmaradt visszatérése pedig végülis nem hiányzott annyira, aki igazán számított Synara ő itt volt, a kalózos szálat meg abban a droidos részben úgy tűnik végleg elvarrták. Összességében én szerettem ezt a sorozatot, elnéztem volna, de megvoltak a hibái és talán jó is volt, hogy lezárták és más irányba mehetünk majd ezután, de számomra mindig kissé fájdalmas egy sorozattól elbúcsúzni, ez most sincs másként, de az elmondható, hogy egy nagyon jó lezárást kapott a Resistance! (Az évadról, meg a sorozatról értékelést majd írok bővebben is a topicjába holnap.)

Már eltelt néhány nap, de azóta is nehezen tudok napirendre térni afölött, hogy meghalt Kobe Bryant. Személyesen persze nem ismertem, de az évek során annyira a szívemhez nőtt a játéka, hogy ez a hír nagyon lesújtott. Én leginkább a karrierje második felében láttam, amikor Michael Jordanhez hasonlóan a kora előrehaladtával már nem annyira a betörésekre, hanem a kinti dobásokra építette a játékát... ez másképpen volt látványos, mint a fiatal Kobe, de így is számomra öröm volt nézni azt a kérlelhetetlen győzni akarást, ami belőle áradt. Megosztó személyiség volt, játékosként sokan nem kedvelték, de sportemberként egyöntetűen mindenki respektálta. Volt körülötte egy olyan speciális aura, hogy szinte legyőzhetetlennek tűnt, annyira erős karakterű személyiség volt, hogy már-már halhatatlannak látszott... ezt az arcát leginkább akkor vetkőzte le, mikor már a visszavonulás után a családjával együtt lehetett látni. Amikor a lányával együtt kosarazott, vagy ahogy magyarázta neki a taktikát a lelátón, mikor nézőként együtt voltak egy meccsen, azokban a pillanatokban nem a Mambát, hanem Kobet az embert lehett látni. A visszavonulása óta szinte új ember lett, egy sokkal felszabadultabb arcát mutatta a világnak és nagyon eredményes "második karrier" elé nézett. A régi korok nagyöregjeit rendszeresen láthatjuk mind a mai napig itt ott, Magic Johnsontól Michael Jordanig, Wilt Chamberlaintől Kareem Abdul-Jabbarig, még maga Bill Russell is megőszülve de ott volt minden döntőben, hogy a kissé remegő kezével átadja a róla elnevezett trófeát a döntő legjobb játékosának... jövőre mikor beiktatják Kobet a Hall of Famebe, nem mondhat személyesen beszédet és ő már nem fog sajnos ott ülni egyik stúdióban se elemzőként, kommentátorként, mint mondjuk Shaquille O'Neal. Amikor elkezdtem nézni az amerikai sportokat, akkor az NFL, meg a baseball előtt a kosárlabda volt az első amit igazán megszerettem és ez nagyon nagy részben Kobe Bryantnek köszönhetően történt, nem mondom, hogyha ő nincs akkor ez nem történt volna meg, de így is egy kitörölhetetlen alak az emlékezetemből, gondolom még sokan vannak így ezzel! Sok emlékezetes buzzer beatert dobott már a karrierje során, de ez volt tőle a kedvenc dobásom (ennél jobban, ahogy a szintén legendás Dwyane Wade védekezett vele szemben ennél a dobásnál, szabályos körülmények között nem lehet): A bajnoki gyűrűjei és olimpiai aranyérmei mellé néhány éve odakerült egy Oscar-díj is, amit lehetett csapatszinten, egyénileg azt szinte mindent megnyert, persze hullámvölgyektől és kínos pillanatoktól sem volt mentes ez az életpálya, de összességében egy nagyon tartalmas 41 évet és egy olyan örökséget hagyott hátra, ami nagyon sokakat inspirált! “As is a tale, so is life: not how long it is, but how good it is, is what matters.”

Érződik, hogy már a finálé felé tartunk, mert ebben a részben is közelebb kerültünk a háttérben zajló Első Rend vs. Ellenállás konfliktushoz. Azáltal, hogy újoncokat kellett szerezni az Ellenállásnak ügyesen beleszőtték azt a szálat a történetbe, ami már az Episode VII idején is felmerül és aztán az Ep. IX-ben sem oldódik meg a film elejére, hogy kellenek még rengetegen az Ellenállásba. Most így ráadásul visszatérhetett Venisa Doza is, aki a jók oldalán talán a leginkább erős női karaktere volt a sorozatnak. Tetszett ahogy felvezették a harcot, a megfogyatkozott Jade squadról is lerí, hogy az Ellenállás bizony még nem heverte ki a korábbi megpróbáltatásokat, jó volt a Doza család újra egyesülését is látni és az is most esett le, hogy Kaz és Venisa még csak most találkozott először egymással. Amikor Tamről beszélt a nő Yeagernek, ott már sejteni lehetett, hogy az előző rész végén látható jelenet azért veszített az éléből, Tam számára talán mégis van visszaút. Maga a csata is élvezetes volt, az mindenképpen dicséretes, hogy úgy oldották meg, hogy volt áldozat a jók részéről is, ezáltal a háborúnak kicsit ezt a realisztikus oldalát mutatták meg, hogy a hősök sem tudnak mindig mindenkit megmenteni. Ugyanakkor az Első Rend oldalán is volt egy, ha nem is vezéráldozat, de egy fontosabb szereplő, akit kiírtak a sorozatból. Ezzel együtt ők sem tudják teljes sikerként elkönyvelni ezt az akciót. Ez a megoldás mindenképpen tetszett az egészben, illetve a látványvilágra sem lehet panasz, nagyon jól nézett ki az epizód. Tam előléptetése úgy érzem szükséges volt, így az utolsó felvonásra kiéleztek egy érdekes konfliktust a (jogosan) egyre elégedetlenebb Rucklin és közte között, valamint azáltal, hogy bemutatták azt, hogy Tam a jutalmazás ellenére sem tud szemet hunyni afelett, hogy ártatlanokat mészároltak le, megmutatta, hogy bőven van még benne jóság. Érdekes lesz innen a finálé…

Boldog születésnapot!

Jó volt, hogy tovább vitték Kaz dilemmáját, hogy most akkor maradjon itt a Colossuson, ő is állapodjon meg, vagy pedig csatlakozzon az Ellenálláshoz. Aztán persze az egészből nem lett semmi, de arra kíváncsi lettem volna, hogy az ER kutaszdroid lement volna a bolygóra is szétnézni, vagy így kvázi Kaz vonzotta oda őket azzal, hogy pont akkor szállt fel (az a kép azért szép volt amit Kazről lőttek azzal a csodálkozó fejjel). A csata mindenesetre jó volt, tetszett az is, hogy beszálltak az aosiak is küzdelembe. Ahogy a levegőből rátámadtak a vadászgépekre az őslakosok, az nekem kicsit az Avatart juttatta eszembe. Annak is örültem, hogy Tam megint képbe került és ezúttal abszolút pozitívan csalódtam abban, hogy mintha csavartak volna egyet a történetén. Amikor még a csillagrombolón voltak (apropó baromi jól nézett ki a felhőből előbukkanó romboló) azt gondoltam, hogy Tam biztosan át fog állni az ő oldalukra és ez a csata is egy olyan tapasztalat lesz csak, ami közelebb löki a jó oldal irányában. Ezzel szemben most itt a vége után, főleg ahogy mosolygott azt kell mondjam, hogy már nem vagyok 100%-ig meggyőződve, hogy ő vissza fog térni a Colossusra. Az mindenképpen nagyon tökös húzás lenne a készítőktől, ha meghúznák, hogy ő végleg elkötelezi magát a rossz oldalon. Most persze ez még nem történt meg, de ezúttal megint egy olyan tapasztalatot szerzett, az előléptetése, az elismerése árán, ami hízeleghet neki és azt jelezheti számára, hogy itt megbecsülik őt. Ennél is érdekesebb volt Yeager reakciója, aki pusztán Tam említésére is nagyon végletesen reagált és ő már mintha elkönyvelte volna, hogy Tam gonosz lett, pedig szerintem Tam inkább benne bízott és elsősorban Kaz miatt volt dühös, hogy ő átverte. A csatában is máshogy reagált, mikor megtudta, hogy nem Yeager, hanem Kaz vezeti azt a vadászgépet, az elején olyan izgatott volt a hangja, de az is sokatmondó, hogy meglett volna a lehetősége, hogy likvidálja Kazudát, de nem tette meg. Érdekes lesz innen hová viszik tovább az ő viszonyukat, meg kire utalhatott Pyre akinek jelentést tesz… Klyo esetleg? Amúgy az hogy van, hogy Tamnek mindig beszólnak, hogy miért nincs rajta sisak, közben meg Rucklin is sisak nélkül rohangál… jó persze értem, hogy sokkal kevésbé lenne kifejező, ha sisak lenne rajta és nem jönne le egyből, hogy Rucklin az, de ha már ő amúgy is ilyen minta ER katona akar lenni, akkor lehetne már igazán ő állandóan sisakban. Arra is kíváncsi volnék mi lett a sorsa az őslakosoknak, visszamentek utánuk megtorolni a részvételüket az ER-esek, vagy békén hagyták őket…

Most elkezdtek beindulni az események. Eddig folyton csak menekültek, ezúttal viszont stratégiát váltottak és úgy gondolták jó lenne valahol megállapodni. Az, hogy kaptunk egy újabb bolygót nagyon jó volt és ez az új faj is nagyon tetszett. Annak is örültem, hogy Griff múltjáról is több információt kaptunk és érdekes volt az is, hogy mennyire máshogy közelítették meg szorult helyzetüket Kazzel. A srác folyamatosan tenni akart valamit, tevékenyen törni előre, míg az öreg ex-birodalmi kissé mintha beletörődően vette volna tudomásul, hogy mi vár rájuk. A korábbi epizódban látott droidok jó volt, hogy megint visszatértek, még ha nem is bizonyultak túl effektívnek. Ezek az aeosi őslakosok mindenesetre kemény ellenfeleknek bizonyultak (habár az ER osztagai nagy pusztítást végeztek a soraikban) ádáz harcosok és nem is ostobák. Én is meglepődtem mikor a királynő megszólalt a közös nyelven (Kaz azt a fajta technikát próbálta alkalmazni, hogyha lassan beszél akkor megértik azt a nyelvet, amit mond… mondjuk sok logika nincs benne, de én is láttam már hasonlót a valóságban). Az tetszett még külön, mikor elindultak vissza azokon a repülő lényeken, akkor ott motoszkált bennem, hogy a droidok hogyan fognak visszajönni velük… aztán látom, hogy ott lógnak az egyik lény alján.

Ez így még jobb is lesz akkor, minél többen vagyunk annál jobb.

Január eleje óta folyamatban van egy hosszabb lélegzetű esszé a filmről... anno a szakdolgozatomon nem ültem ennyit, de meg fog születni, csak az utóbbi időszak elég sűrű volt számomra.

Sajnos úgy alakult a napom, hogy én előreláthatólag nem fogok ideérni 20.30-ra, csak jóval később tudnék jönni, de Riddicknek átküldöm a korábban összeírt listát és, ha lesz második felvonás, akkor azon mindenképpen igyekszem részt venni.

Persze

Akkor kezdődhetne fél/negyed kilenckor is.

A Mandalorian után én bízom benne, hogy egy újabb remek sorozatot kapnánk, csak az írók fantáziáján múlik, hogy mit hoznak ki ebből az alaphelyzetből.

Ez teljesen kiment a fejemből, de érdekel a játék, bár a február 8 kicsit még messze van, de szerintem jó lehet!