Wilde

@Dzséjt @Yoda József így utólag is boldog születésnapot!

Ez a történetszál már anno is kilógott egy kicsit számomra ebből az évadból, mikor még először láttam (emlékszem ez volt az az évad, ami még először németül ment le és ezt a két részt én azóta nem is láttam egyébként, úgyhogy mindeképpen újdonság volt most így angolul) és most is kissé úgy érzem, hogy nem illik igazából a sorozat ezen szakaszának a hangulatához. Gyakorlatilag az ötödik évad második fele óta olyan történetszálak követték egymást, amelyek mind meglehetősen baljóslatúak voltak, szembesítettek minket a haború értelmetlenségével, kegyetlenségével, a benne résztvevők gyengeségével és mindenképpen nagyobb léptékben tárták elénk az eseményeket, mint amit itt látunk. Mondjuk Jar Jar-al a főszerepben mindenképpen egy könnyedebb hangvételű részre lehet számítani, bár néhány megmozdulásától eltekintve itt még kellemes meglepetés volt, hogy önmagához képest egész kompetens tudott lenni. Ez a szerelmi szál (ami számomra eléggé furcsa volt) arra mindenképpen jó volt, hogy ezáltal Jar Jar talán kissé vagányabb tudott lenni, ott volt valaki, aki számít rá, ő volt a kulcsa a Bardotta népe és a Jedik közötti összeköttetésnek és sokszor neki kellett a hős szerepét alakítania. Emiatt talán azt is mondanám, hogy ez volt a SW történelmében az egyik legkülönlegesebb Jar Jar ábrázolás. Talzin ténykedése is egy érdekes pontja volt az egész sorozatnak és annak is örültem, hogy visszatértek rá, bár még így is a sorozat keretein belül elvarratlan maradt, de azt érdekes volt látni, hogy ezúttal nem Dookuval és a sötét oldali erőhasználókkal gyűlt meg a baja, hanem a Jedikkel is összetűzésbe keveredett. Voltak itt is olyan jelenetek, amelyeken felhúztam a szemöldököm (az Indiana Jones és a végzet templomát idéző szekvencia például), de az is pozitívum, hogy olyan irányba nem mentek el, mint néhány évaddal ezelőtt Dooku woodoozása. A bardottaiak különleges világát az Erőhöz való kapcsolódásukat is kedveltem, ezzel is egy olyan plusz aspektusát adják az univerzumnak, amit egyrészt kifejezetten a sorozatból ismerhetünk meg, másrészt hozzáad a lorehoz, bővíti az Erő misztériumát, ráadásul egy olyan fajt láthatunk, aminek igencsak egyedi tulajdonságai vannak. Ebben az epizódban ráadásul egy olyan snittet is láthatunk, amely ott van a kedvenceim között az évadból. Amikor Jar Jar és Windu "ellovagolnak" a helyre, ahol fogvatartják a királynőt ott a fények, a sötétben kirajzolódó sziluettek egy fantasztikus képet alkotnak. Windut is jó volt látni megint egy olyan fontosabb szerepben, amit talán a sorozat első évada óta nem láthattunk és Jar Jar mellett ő tökéletes kontrasztot adott az előbbi viselkedésének, mégis a végére egész jó csapatot alkottak, kicsit ilyen "buddy movie" jelleggel. Szórakoztató volt ez a történetszál is, de a hangulatát tekintve nekem egy kicsit megtörte azt az ívet ami mondjuk a Maul-szál, Ahsoka-szál, Fives-szál, Clovis-szál, Yoda-szál atmoszféráját jellemzi.

Ez a történetszál is nagyon jól illett a sorozatba. Egyrészt láthattuk, ahogy itt a háború vége felé Palpatine hogyan mesterkedik a hatalmi játszmában, másrészt amiért még inkább értékeltem ezt a szálat, az talán meglepő módon, de Anakin volt. Anakint mindig is egy kicsit furcsáltam a sorozatban, hogy számomra annyira másnak tűnik a filmekben látott Anakintól, néha azért persze emlékeztett rá, meg a forrófejűségéből, a vadságából és az "unorthodox" megoldásaiból rengeteget láthattunk a sorozatban is, de a személyisége, a karaktere sokkal érettebbnek tűnt a TCW-ben, mint a filmekben. Ebben szerepe lehetett annak is, hogy a legtöbbször Ahsoka mellett egyfajta mentorszerepben volt látható, ami valamennyire meg is követelte ezt az érettséget. Itt viszont azt a szerelmes Anakint láthattuk, aki a Padméhoz fűződő ragaszkodás miatt képes teljesen elveszíteni a kontrollt. Jó volt látni ezt a motívumot a sorozatban, hogy itt van azért ez is a háttérben Anakin személyiségében, amit aztán kijátszva Palpatine át tudja csábítani a sötét oldalra. Clovis lehetne egy tragikus hőse is a sorozatnak, az is egy pozitívum volt, hogy visszatértek hozzá, pedig már korábban elég régen láthattuk a sorozatban. A végén itt még meg is sajnáltam, bár valamilyen szinten magának kereste a bajt és olyan emberekben bízott meg, akikben nem kellett volna. Dooku ebben a részben nagyon elemében volt, korábban sokszor volt, hogy nem éreztem annyira a tekintélyét már jelentősnek, de itt nagyon ügyesen mozgatta szálakat, ahogy meg Padméval lelövette azt a szeparatista szenátort az nagyon badass volt és egyben újból megmutatta, hogy ez az egész szeparatista - köztársasági szembenállás mennyire érvénytelen. Hiába van ott a szeparatisták képviselője, aki hivatkozik az előírásokra, Dooku ilyen kegyetlen módon feláldozza. Thorn parancsnok önfeláldozása is egy nagyon emlékezetes pillanat volt, sok ilyet láthattunk már a sorozatban, Hevy, Hardcase például, de ez talán epikusabb volt mindegyiknél. Itt tényleg beleláthattunk ebben a történetszálban a haború kulisszái mögé és hogy hogyan konspirál és áldoz fel bárkit a háttérből az az oldal, amely számára se a szeparatista, se a köztársasági jog nem jelent semmit.

Volt egyszer egy... Hollywood

Az egyik legszívbemarkolóbb történetszála ez a sorozatnak. Sötétebb hangulatú történetíveket már láthattunk bőven a negyedik, vagy az ötödik évadban is, itt viszont nagyon kiütközött az a jellegzetessége a sorozatnak, hogy tudjuk hova fog kifutni. Akármennyire is szurkoltam Fivesnak azt lehetett tudni, hogy itt olyan dologba nyúlt bele, amiből egyszerűen nem lehet jól kijönni és mivel túl sokat tudott, így borítékolható volt a halála. Pedig ő az egyik olyan klón volt, akit a kezdetektől fogva követhettünk az útján, Rex, vagy Cody ellenében viszont őt még láthattuk gyenge kezdőként is, tehát nem egyből vezető szerepben. A 66-os parancs és a hozzá kapcsolódó jelenetek mindenképpen kiemelkednek az Ep. III jelenetei közül is, egy kultikus pontja ez a Saganak, a hosszú távú hatásait tekintve is, az, hogy ezt is jobban kibontották, adtak neki egy hátteret, mélységet és ráadásul még valamennyire elkerülhetővé is tették az a sorozat egyik nagy érdemei közé tartozik. Megint egy olyan plusz tartalom a filmekhez, ami egy esetleges újra nézés esetén többet tud adni a nézőnek, hogy nem csak annyit lát, hogy Palpatine mond valamit és a klónok gépiesen engedelmeskednek, hanem tudjuk, hogy valójában mi is történik, mi lép működésbe ebben a pillanatban. Ezzel együtt azt is tudjuk, hogy voltak, akik próbáltak tenni ellene, hogy a klónok mégsem ilyen könnyen irányíthatók, mint az előre programozott droidok és akár a saját kezükbe tudják venni a sorsukat, mint ahogy azt láthattuk Fives, vagy később Rex és Wolffe példáján keresztül. Fives kudarca is feloldást nyerhet abban, hogyha mindenkit nem is, de felfedezésével, vannak, akiket mégis sikerült megmenteni önmaguktól és attól, hogy olyat tegyenek, amit önszántukból nem tennének. Az egész sorozat címszereplői a klónok ez a szál pedig egyértelműen őket helyezi a középpontba, az ő végső sorsukat. Korábban is voltak epizódok, amelyek velük foglalkoztak (eszközként kezelésük, hasonló motívumokat mutatott a szintén meglehetősen sötét hangulatú Umbara-szálban), de itt tovább mentek annál, hogy pusztán feláldozható katonák lennének, akiket mesterségesen csak arra célra hoztak létre egy kémcsőben, hogy meghaljanak. Itt kiderül, hogy az egész életük, a küldetésük, a létezésük pusztán hazugság, arra szolgálnak, hogy a kellő pillanatban mechanikusan azok ellen forduljanak, akiket barátaiknak, bajtársaiknak, harcostársaiknak gondoltak. Ami igazán szomorú ebben, hogy dacára annak, hogy a klónok igyekeznek mindent megtenni annak érdekében, hogy őket is teljes értékű embereknek fogadják el (erre szolgálnak az azonosító számaik helyet használt nevek, az egyéniség jelei a frizura választásban) végső soron azonban ők is előre „programozottak”, mint a csatatéren velük szemben álló ellenfeleik. A megvalósítás is végig nagyon tetszett. Palpatine is fantasztikus volt, abban is, ahogy eljátszotta a szegény öreget, de azért ki is mutatta a foga fehérjét, emellett újfent jó érzékkel tudott reagálni egy váratlanul felbukkanó problémára, az is tetszett, hogy a kaminoiak úgy érzik, hogy ők a beavatottak, közben őket is szépen megvezetik. A hangulatán végig érezni lehetett az epizódnak Fives és az ügy reménytelenségét, ami rezonál is arra a nézői pozícióra, hogy mi is tudjuk, hogy itt most úgysem fog kiderülni az igazság. Összességében nagyon erőteljes kezdése volt ez a „hatodik” évadnak.

Ez most nagyon meghozta a kedvem a filmhez, nagyon hangulatos volt így indítani ezzel a visszatekintéssel a korábbi filmek jeleneteivel, tényleg érezni lehet, hogy ez valami nagy lezárás lesz. Az a nyúlfarknyi rész a kilencedikből amit kaptunk így önmagában is baromi ütős, de ezzel a felvezetéssel meg pláne. Ezen a Rey - Kylo vonalon nagy meglepetések érhetnek még, bár ez a "Dark Rey" számomra sem tűnik egy az egyben igazinak. Hú de messze van még a december...

Befejeztem az 5. évadot, nagyon örülök, hogy nem ezzel a történetszállal ért véget a sorozat. Szép és megható kép volt, ahogy itt az epizód végén Ahsoka elsétál a naplementében, de azért örülök, hogy ő is visszatér majd még a 7. évadban. Visszaolvasva, hogy milyen találgatások mentek anno a merénylő kilétével kapcsolatban most már olyan szemmel néztem végig ezeket a részeket, hogy tudtam, hogy Barriss az és sok apró jel utal rá már a kezdetektől fogva. Az mindenesetre figyelemre méltó volt, hogy még, ha nem is hiba nélkül össze tudott hozni egy ilyen tervet, az előző részben párbajban legyőzte Ahsokát, itt pedig valamelyest még Anakinnal is felvette a versenyt. Abból a szempontból is nagyon hatásos epizódok voltak ezek, hogy bepillantást nyerhettünk egy kicsit a háború hátországában zajló közhangulatra. Azáltal, hogy megjelentek a háború ellenes érzelmek és a Renden belül is már nem az első árulót találjuk a háború alatt az Ep. III utóéletéhez, az átmenethez több kapcsolódási pontot kapunk. Amikor Palpatine a RotS-ben bejelenti a jedik árulását, kíváncsi vagyok, hogy bejátssza e Barriss beszédét mondjuk a kétkedőknek, hogy 'na tessék, a közülük valók is beismerik, hogy a jedik letértek a helyes útról'... A másik hasonló szempont pedig az Anakin - Tanács kapcsolat. Anakinnak korábban is akadtak nézeteltérései a jedik vezető körével (és amint tudjuk a későbbiekben is adódik még ilyen alkalom), itt viszont nem csak Ahsoka, hanem maga Anakin is nagy gyomrost kapott a Tanácstól, ami szintén befolyásolhatja majd a későbbi árulását (nem mintha az Padméval nem működött volna eddig, de így, hogy több tényezőt is felsorakoztathatunk a döntése mellett más kontextusban láthatjuk, ahogy érlelődött benne a csalódás a jedikben, a Köztársaság addigi formáiban és úgy általánosságban az életben). Visszatérve még Anakinra, az anyja elvesztése után, megint el kell engednie valakit, ami viszont a csavar ebben az esetben, hogy itt most Ahsoka önként mond le róla, tehát ez inkább egy visszautasítás és még, ha Anakin érzi, hogy ez nem is kifejezetten ellene szól, azért komoly érzelmi hullámokat indíthatott el benne. Persze a főszereplő ő itt nem ő, hanem Ahsoka, akinek az igazi coming of age sztorija itt jött el, a "bölcs mesterek" meg is jegyzik - némi trollkodással - hogy az igazi próbatétele Ahsokának ez volt, hogy itt bizonyítsa az ártatlanságát. Sokkal inkább éreztem itt azt, hogy az önállóság szempontjából a mesteréről való leválással, azzal, hogy kipróbálni milyen az, hogy csak magára számíthat és neki kell feltalálnia magát... tehát ezzel jött el az ő nagy pillanata. Tényleg furcsa belegondolni, hogy abból a tapasztalatlan gyerekből, aki először találkozott Anakinnal aztán mennyire talpraesett jedi lett, akinek nem kell fogni már a kezét, kvázi 'egyedül a világ ellen' is elboldogul. Azt se felejtsük el a végső döntésével kapcsolatban, hogy itt nem csak a Jedi Tanácsban, vagy a Köztársaságban csalódhatott, hanem sokkal személyesebb léptékben, egy barátban. Már önmagában az, hogy Barriss képes ilyesmire nagyon felkavaró lehet egy ilyen tiszta szívű karakternek, mint Ahsoka, aztán az, hogy ővele akarta elvitetni a balhét és képes lett volna feláldozni a cél érdekében a barátját (miközben egy nem várt fordulattal Ventress sietett Ahsoka segítségére) az már egyértelműen sok lehetett neki. Visszakanyarodnék még a kezdő gondolathoz, nagyon örülök neki, hogy Ahsokát még láthatjuk a TCW-ben és nem ez volt itt a végső búcsú, mindenesetre Filoniék az egyik leginkább szerethető SW karaktert alkották meg ebben a sorozatban, mondom ezt úgy, hogy olyan 2008 környékén mikor megismerhettük még nagyon idegen volt Ahsoka számomra.

Boldog születésnapot!

Eddig szép, Zágrábban is okosan játszott a Fradi, de azért én nem vagyok nyugodt a visszavágó előtt, az biztató, hogy a nyilatkozatai alapján Rebrov két lábbal a földön jár...

Újranéztem ezt is, azt hiszem itt ért a csúcsra a sorozat és nagyon örülök neki, hogy oly sok év várakozás után végül mégiscsak befejezést kap ez a szál. Nehéz lenne választani, mert nagyon sok jó történetszál volt akár ebben az évadban, de úgy általánosságban a sorozatban is, mégis azt mondanám, hogyha egyet kellene kiválasztani, ezt választanám a kedvencemnek. Egyszerűen itt minden annyira egyben van, a kezdetektől érezni rajta, hogy itt egy egészen más hangulatú megközelítést alkalmaztak. A sztori elején még a Hondós részben belefért némi könnyedség, de már ott is megjelenik a brutalitás Adi Gallia halálával (sajnos ez Savage egyik utolsó igazán értékelhető momentuma volt). Aztán ahogy megjelenik a Death Watch és haladunk előre a történetben úgy vált egyre komorabbá, sötétebb hangulatúvá az egész. Az utolsó epizódok képi világa is jól támasztja alá ezt és erősíti az atmoszféráját a résznek, itt található az egyik kedvenc képem, az a snitt, amikor Obi-Wan éppen menekül Bo-Katannal a Mandaloreról és mikor kinyílik mögötte egy ajtó a leszállópálya felé, akkor ott találja magát a cikázó lövedékek között, mindenütt lángok, robbanások, folyamatos harc és annyira átjön az a káosz erről az egy képről, ami Mandaloreon elszabadult, hogy ez így szinte beleégett a retinámba és erre pontosan emlékeztem, még akkor is, hogyha kb. 6 éve láttam utoljára ezt a részt. Sam Witwer az 5. évadban Maulként szerintem a legjobb szinkronteljesítményt tette le az asztalra az egész TCW-t tekintve (ha lenne ilyen animációs-sorozat Oscar, akkor a legjobb szinkronhang díját mindenképpen megérdemelné), de nemcsak emiatt marad számomra Maul emlékezetes, hanem ahogy életre keltették ott az animáció is megérdemel egy nagy tapsot. Itt az epizód végén a Sidiousszal való párbajánál nagyon jól átjött a félelem, a harag, a düh a tekintetéből, mint ahogy mondjuk az Obi-Wan és Satine közötti utolsó pillantásban is több volt, mint pusztán a szavak amelyek ott elhangzottak közöttük. Az egész story arc és egyben szerintem az ötödik évad sztárja egyértelműen Maul, elképesztő, hogy honnan hová jutott el (nemcsak a Baljós Árnyak mogorva, szűkszavú figurájától) önmagában itt a sorozaton belül. Amekkora blődségnek tűnhetett a visszahozatala a harmadik évad környékén utólag azt tudom mondani, hogy minden esetleges kérdőjelet el tudtak a szememben homályosítani ezzel a karakterábrázolással azzal kapcsolatban, hogy miként élte túl, vagy miért érezték úgy, hogy egy félbevágott ember túlélte azt a támadást. Megérte visszahozni Mault! Esetében itt a zsenialitás keveredik a brutalitással, a hideg számítás a nyers erővel, képes taktikusan nagy távlatokban gondolkodni, még egy időre a személyes rövid távú érzelmeit is képes félretenni, nagyszerűen manipulál másokat és mellette, ha kell akkor fizikai erőt is képes felmutatni (a párbaja Vizslával az előző részből szerintem műfajában az egyik legjobban megkoreografált az egész sorozatban). Ami kissé negatívum számomra az Savage karaktere, aki talán törvényszerűen, de mégis fájóan beleszürkült ebbe a háttérszerepbe, ami Maul megerősödésével rá lett szabva. Különösen Maul mellett volt nagyon éles a kontraszt, hogy Savage mennyire egyszerű, mint a százas szög, talán az utolsó igazán badass megmozdulása az volt, amikor lefejezte a Fekete Nap vezetőségét (az is egy olyan momentum volt, ahol úgy éreztem, hogy szintet lép a sorozat és egy kicsit idősebb közönségnek szól), a Sidious elleni párbajban viszont már nagyon nem rúghatott labdába. Ezzel együtt csak azt sajnáltam igazán ezzel a történettel kapcsolatban, hogy vége lett. Remekül mutatta be azt, hogyan emelkedhet fel egy új erőközpont a zavarosból a háború viszontagságai között (az is jó volt, ahogy az alvilági bűnbandák világába is bepillantást nyerhettünk) és emellett ennek mind következményei vannak és Sidious ezt nem hagyhatta szó nélkül, ez nem szerepelt a tervei között. A második évad óta felépítették ezt a Mandalore szálat és itt egy olyan új elemet adtak hozzá a Sagahoz, ami ugyan a filmekben nem szerepelt, de a világépítés szempontjából egy fantasztikus történet volt ez, tele érzelemmel, akcióval és fantasztikus alkotói kreativitással.

A vége felé már sok négy részes történetszál volt (az 5. évad gyakorlatilag csak ilyenekből áll), úgyhogy lehet, hogy sajnos tényleg "csak" három külön történet lesz.

Boldog születésnapot!

Visszaolvastam, hogy mit írtam anno erről a részről... sokat nem tudnék hozzátenni még mindig nagyon tetszik. Ez az epizód ennek a történetszálnak szerintem egyértelműen a legjobbja. Wac itt vetkőzi le a korábban kissé idegesítő Jar-Jar szerű hülyeségeit és válik belőle egy már-már támogató szereplő Gascon mellett, míg maga Gascon is egyrészt itt veszíti el végle a kontrollt amihez korábban annyira ragaszkodott és utána itt tudja újra összerakni magát Wac segítségével. Nagyon jó az atmoszférája az egész epizódnak, egy igazi belső utazás is a szereplőknek, a csapat "kémiája" szempontjából is egy fontos lépcsőfok volt ez a kaland, nagyon élveztem. Mindenesetre ezek még mindig a könnyedebb részek a két fajsúlyos arc előtt, amit a Maul és az Ahsoka-szálban bemutattak, ott egy újabb szintet lépett a sorozat!

Boldog születésnapot!

Újabb kellemes meglepetés, ez az epizód is olyan volt, amit utólag sokkal jobban tudok értékelni. Egy kellemes kis filler történetszál a jedi gyerekekkel, de mégis nagyon élveztem, egyáltalán nem volt unalmas, jól adagolták a feszültséget, a végére került még egy jó kis cliffhanger is, úgyhogy egy teljesen rendben lévő epizódot hoztak össze, ami nem markol ugyan sokat, de a sorozat és a SW perspektívájának a kibővítését ügyesen csinálja. A nagy egészhez, a háborúhoz nem tesz hozzá igazán, de éppen azért volt üditő látni, hogy ilyen irányba is elmentek, ami egyfelől a mindennapi élet eseményeit mutatja be (tehát az idő nem áll meg attól a külvilágban, hogy a két nagy tömb éppen lángba borítja körülöttük a galaxist), másrészt annyiban azért mégiscsak egy exklúzív szeletét láthatjuk a hétköznapoknak, hogy egy ilyen különleges csoport, mint a Jedik egyik ősi hagyományába nyerhettünk bepillantást. Mind az előző részben bemutatott kristály keresés, mind az itt látható fénykard építés a Jedi tradíciók bemutatásának szempontjából is érdekes volt (ilyen formában korábban nem láthattuk ezt, a professzor karakterével a fénykard kiválasztása során tényleg érződött némi áthallás a Harry Potter varázspálca vásárlásos jelenetével, de összességében ezt a bölcs, öreg, megfontolt mentor figurát nagyon jól hozta David Tennant), másrészt tényleg jó volt kiszakadni kissé a csataterek, vagy a nagypolitika világából és ilyen hétköznapi (közben nem mindennapi) dolgokkal foglalkozni, ráadásul a gyerekek szemén keresztül. Apropó itt már annyira nem voltak zavaróak a gyerekek sem, az előző epizódban is inkább csak néhol éreztem ezt (elsősorban Petróval kapcsolatban, de itt már ő is rokonszenvesebb és kompetensebb volt), itt viszont ahogy összedolgoztak, segítették egymást és helyt tudtak állni a felnőtt kalózok ellen az sokkal élvezetesebb volt. Két szereplőt emelnék még ki, az egyik Ahsoka, a másik Hondo. Mindkettejüket valamelyest új szerepkörben láthatjuk itt, vagy pontosabban fogalmazva más oldalukról ismerhetjük meg őket. Ahsoka esetében nem annyira személyiségbeli változásra gondolok, mert ő hasonlóan viselkedik, mint ahogy korábban is megismerhettük (talán kicsit még érettebb lett időközben), de itt ebben a tanító, mentor szerepben nagyon otthonosan mozgott. Ezt némileg már pont az előző történetszálban is felvezették, ahol rábízták az onderoni ellenállás patronálását, de szembetűnő, mondjuk a TCW mozifilmmel összehasonlítva, hogy mennyivel inkább felnőttként kezelik Ahsokát, mint korábban (persze azóta eltelt néhány év is közben) és ő pedig abszolút felnőtt ehhez a feladathoz. Segíti, óvja, támogatja a rábízottakat és vezetőként sem vall szégyent, jól összefogja a csapatot, ez is előrevetítheti a Lázadásban játszott szerepét Fulcrumként ahol hasonló attribútumokat kellett bemutatnia. A másik éredekes karakter Hondó volt, aki itt mintha tényleg kilépne az eddig megszokott "jóságos kalóz" szerepéből, ami persze lehet csak egy olyan illúzió volt, amit mi nézők szerettünk volna belelátni. Annyiban semmiképpen sem lóg ki a lóláb, hogy Hondót mindig is a haszonszerzés és az ehhez olykor elengedhetetlen gátlástalanság jellemezte, a korábbiakkal ellentétben itt viszont egy olyan szituációban láthatjuk amikor ennek a kárvallotjai olyan személyek, akiket nem szeretnénk ha ilyetén módon felhasználnának (konkrétan gyerekek). Mindenesetre belenézni Hondo sötét oldalába szerintem jó volt, árnyalja egy kissé a karaktert és azt azért bemutatja, hogy mégiscsak egy bűnözőről beszélünk. Ráadásul azt egy merész és értékelhető húzásnak is tartom, hogy meglépték ezt egy olyan sorozatban, ami elsősorban a fiatalabb generációnak készül és ebben a történetszálban kifejezettten gyerekek a főszereplők, mindezek mellett pont most hozták ki Hondót egy ilyen sötétebb oldallal, ügyes húzás volt!

Nagyon tetszett ez a szál, erre is már csak homályosan emlékeztem, ez a "szerelmi hároszög" Steela + Lux + Ahsoka között például totál kimaradt, viszont érdekes volt látni a kifutását. Ahsoka erre az epizódra mintha már teljesen elfogadta volna, hogy Lux inkább Steela felé közeledne és igazából a Lux - Steela viszony is itt tetőzik be azzal a csókkal, ami egyébként pont Ahsoka szeme előtt csattan el. A harcok is nagyon jók voltak, a HMP-k felűnésének, vagy Hondo visszatérésnek is örültem, de ami a leginkább így az újranézés perspektívájából eszembe ötlött az egyrészt Kalani szereplése volt. Nagyszerű dolog volt, hogy azok után, hogy itt láthattuk ebben a szálban még az előző sorozatban egy egyszerű mellékkarakterként és itt Dooku egy félmondat erejéig megemlíti neki, hogy vonuljanak vissza az Agamaron lévő bázisra (az is milyen badass volt, ahogy utána csak egyszerűen lelövi a hisztiző királyt) és aztán hosszú évekkel később már egy másik korszakban egy másik sorozat keretein belül ennek a félmondatnak még jelentősége lesz és ott visszatér ez a mellékszereplő! Így utólag ennek ismeretében nagyon jó érzés visszatekinteni erre a kis részletre. A másik hasonló tényező maga Saw Gerrera, aki egyrészt szintén visszatér a Rebelsben, sőt őt még a nagyvásznon is láthatjuk (tényleg messzire jutott innen), de a karakterének a drámáját Steela elvesztését is itt láthatjuk, ami részben - még ha véletlenül is - de az ő hibájából következett be. Egyébként az nagyon tökös húzás volt, hogy meg mertek ölni egy ilyen karaktert, mint Steela... ja és Lux is itt változtatja meg az álláspontját a Köztársaságról, úgyhogy sok tekintetben volt mérföldkő ez az epizód.

Azért azt nem árt tisztázni, hogy a szabályalkotó testület, amely meghozza a különböző rendelkezéseket akár a motor, akár az aerodinamikai szabályokra, akár a technikai részletekre vonatkozóan az a Jean Todt vezette FIA! Ecclestone egyfajta vezérigazgatói szerepkört töltött be a Forma 1 Csoporton belül, ahol az volt a feladata, hogy a versenysorozat pénzügyi hátterét menedzselje, a promóteri feladatokat ellása és megszervezze a különböző területekről érekező bevételek elosztását. Ezt a szerepkört vette át tőle a Liberty Media 2016-ban, így a 2017-es szezontól kezdve ők irányítják a sportágnak ezt az oldalát. Ehhez kapcsolódik a Concorde-szerződés, ami az F1 financiális hátterét hivatott rendezni. A jelenlegi szerződés 2013-ban lépett életbe és jövőre lejár, ahelyett újat kell kötni, a Libety pedig 2017-es színrelépését követően rögtön belevágott abba, hogy megreformálja a Forma 1-et. Az NFL annyiban lehet releváns (bár nem csak a fluktuáció miatt a legnépszerűbb, hanem egyéb okokból is: kevésbé statikus, mint a baseball; férfiasabb, mint a kosárlabda; nemzetibb, mint a jégkorong, stb.), hogy a Liberty vezetői amerikaiak, akik az amerikai sportszervezési szemléletet hozzák magukkal, ami megtalálható a labdajátékoktól kezdve egészen a motorsportokig Amerikában. Ennek a sarokköve az úgynevezett "competitive balance", ezt próbálják meg átültetni a fizetési plafonnal, a költségcsökkentéssel és az esélyek lehetsőg szerinti kigyenlítésével. Ez ellen a nagy halak saját érdekeiket szem előtt tartva együttesen tiltakoznak (többek között ennek köszönhető, hogy október végéig el kellett halasztani az új szerződés aláírását, mert még mindig nem tudtak megállapodni a rengeteg érdekellentét miatt) és mind a Mercedes, mind a Ferrari, de még a Red Bull is belengette esetleges távozását - ami persze jó nyomásgyakorlási stratégia is egyben! Az azonban koránt sincs úgy, hogy minden rendben lenne a sorozat körül és ez a jelenlegi vezetésnek így jó. A TV-s nézettség sok helyen visszaesett, erre panaszkodott Hamilton is még idén januárban, hogy 2008-hoz képest mekkora a fogyatkozás az Egyesült Királyságon belül (más kérdés, hogy itt mindig figyelembe kell venni, hogy milyen konstrukcióban sugározzák a versenysorozatot, Magyarországon például ingyenes - ha csak az adóforintjaink ilyetén felhasználását nem számítjuk bele - sok helyen viszont komoly előfizetési pénzeket kell érte kifizetni, ez fontos szempont volt a UK-ban is). A helyszíni jegyeladások pedig sok Európán kívüli helyszínen jelentettek gondot, mert hiába van pénz, amivel odavihetik a versenyeket, de nézők nem biztos, hogy mindenütt lesznek kellő számban. Ami szintén fontos probléma volt, az a nézőközönség elöregedése. A Forbes írta meg idén januárban, hogy az F1 saját kutatása szerint csak a rajongók 14%-a 25 éves, vagy annál fiatalabb és az látszik is a LM vezetésén, hogy nagyon szeretnének ezen az adaton javítani. Chase Carey (aki az új Bernie) kiemelt feladatként jellemezte, hogy közelebb kell hozni az F1-et a fiatalabb generációhoz, mert a sorozat jövőjét, mint nézők és mint fizető vendégek ők jelentik majd. Efelé tettek is komoly lépéseket, nagyon felpörgették a közösségi médiás jelenlétét a Forma 1-nek, változtattak az infografikákon a közvetítésekben és próbálnak még több izgalmat belevinni a futamokba is (a legyorsabb körért járó +1 pont is erre irányuló próbálkozás volt) ezzel pedig tovább nyitni a fiatalok irányába, mert a jelenlegi rendszer nem megfelelő. A másik jelentős probléma a nézettség mellett, ami viszont már a Bernie korszak végén is jelentkezett, hogy nem elég vonzó az F1. Nehéz olyan új csapatokat bevonni, amelyek képesek is megragadni hosszabb távon. Azonban még csak nem is a csapatok jelentik a nagyobb problémát, hanem a motorgyártók! Most szinte már könyörögtek, hogy valaki szálljon már be 2021-től mikor életbe lépnek az új motorszabályok, voltak tárgyalások is (a Porsche elvileg épített és tesztelt is egy új motort), azonban végül senkit nem sikerült meggyőzni, hogy megérné nekik beszállni az F1-be. Ezen nagyon szeretne változtatni az új vezetés, hogy a versenyképességet és a kompetíciót az egyes csapatok között növeljék és emiatt akarják a költségcsökkentést és a fizetési plafont is, hogy az új belépőknek vonzóbb legyen a Forma 1. A hibrid-rendszer ugyan 2014-ben lépett életbe, de előtte már 2010 körül tervezték, hogy ebbe az irányba fognak majd elmenni a jövőben. Nem azért vezették be ezt a rendszert, mert előtte négyszer nyert egymás után a Red Bull, hanem ettől függetlenül akartak váltani, az F1 "zöldítése" már terítéken volt, a hatodik Concorde-szerződés is 2009-től 2013-ig tartott és ezzel egyidjüleg abban reménykedtek, hogy a 2014-es új motorszabályok életbe lépése mellett, majd új gyártókat tudnak bevonzani (a Honda ugyan érkezett, de a Cosworth távozott, kb. ugyanott voltak, mint előtte szóval ez már akkor sem jött be a vezetésnek). 2017-ben kezdtek el tárgyalni a következő motorszabályokról, amelyek majd 2021-től lépnek életbe. Az volt a célkitűzés, hogy az MGU-H kiiktatásával egyszerűsítsék a rendszert, másrészt olcsóbb legyen a motorok fejlesztési költsége, plusz még nem ártana, ha hangosabbak lennének és az utcai autógyártás szempontjából is releváns erőforrásokat tudnának fejleszteni. Azonban a tárgyalások elhúzódtak és az új szabályokhoz alkalmazkodni sem megy gyorsan, úgyhogy ez nem úgy működik, hogy kitalálják, hogy változtatni kell és akkor jövőre már jönnek az új motorok. Ráadásul itt egyéb üzleti szempontok is szerepet játszottak az új Concorde szerződéssel, ami majd jövőre jár le és azzal amilyen irányba a Liberty el akarja vinni az F1-et. Egyébként az aerodinamika terén történtek jelentős változások a 2017-2019-es szakaszban a korábbi 2014-2016 közötti időszakhoz képest. 2017-re egyébként a nyers motorerőt tekintve a Ferrari be tudta érni a Mercedest, de az aerodinamikai változásokhoz a Mercedes tudott jobban alkalmazkodni, ebben szerepe lehetett annak is, hogy 2016-ban a Ferrari elvesztette James Allisont, aki pont aero téren volt kimagasló (korábban a Schumacher érában is volt a Ferrarinál, de Alonso 2006-os világbajnok Renault-ján is dolgozott), aki pont a Mercedeshez ment át abban az évben, egy családi tragédia után. A Liberty-nek érdeke, hogy legyen változás, de ez nem úgy megy egyik napról a másikra, hogy most ezt mondjuk és akkor holnapra megvalósul. A motorokat lecserélni nem egyszerű (bár jelenleg nem is ez a legnagyobb probléma), új motorgyártókat bevonni pláne nem az, egy olyan új átfogó változáshalmaz, mint ami 2021-ben életbe lép majd, pedig több éves tervezés eredménye.

Köszi, most már csak az érdekelne, hogy arra van-e magyarázat, hogy Maul ilyen altesttel rendelkezik a Lotho Minoron, ahogy itt az epizódban Savage rátalál... tehát onnan, hogy a Nabbo-n történő zuhanást tuléli... akkor a szemétből összeeszkábált magának lábakat és az erővel magához "rögzítette", vagy mi?

Gyerekkoromban nagyon szerettem a Bond filmeket, aztán mikor az elmúlt években újranéztem egymás után az egész Bond életművet, akkor arra kellett rájönnöm, hogy inkább csak az idő szépítheti meg ezeket a legjobb esetben is középszerű filmeket, mert tele vannak kínosabbnál kínosabb pillanatokkal (még a Sean Connery féle "aranykor" filmjei is, sőt!). Valahol érthető ez a váltás, de nem hiszem, hogy kíváncsi lennék rá (persze stílszerűen 'soha ne mond, hogy soha'), mert szerintem ez a franchise a karakter nélkül nem működik. Ha kivesszük James Bondot az egészből, akkor mi marad? Az Aston Martin, meg a vodka-martini? Ez az egész arra a 60-as évekbeli macsó ideálra épült, hogy itt van ez a jól öltözött, markáns férfi, luxusautók, szép (de lehetőség szerint gyámoltalan) nők, egy kis akció és megmenti a világot (természetesen nem a tényleges ellenféltől, mondjuk a hidegháborúban a kommunistáktól - az orosz nőt azt maximum megdugja - hanem valami pszichopata rajzfilmfiguraszerű gonosztól). Minden nőnek összefut a nyál tőle a bugyijában, minden férfi pedig irigykedik rá, hogy hát így kell élni. Kb. ez a kamaszos macsó fantázia adja a James Bond filmek esszenciáját és ezen (egy két kivételtől elteintve - On Her Majesty's Secret Service, Skyfall) nem nagyon változtattak, ami manapság meglehetősen korszerűtlennek hat progresszív szempontból (a feminista író, aki szerint az emancipáció jegyében a Bond-lányokat mostantól Bond-nőként kell majd megnevezni a Sean Connery féle Bondot biztos beiratná egy érzékenyítő tréningre). Minden eköré a karakter köré épült és erre az életérzésre, stílusra, amit ez közvetít, így szívták fel azokat a hatalmas szponzorációs pénzeket is, ami a Bond filmeknél mindig egy jelentős tételt jelentett, az öltönytől kezdve a karóráig minden erre a stílusra játszott rá. (Egyébként ehhez kapcsolódik szerintem az egyik legkínosabb jelenet, amikor az aktuális bond girl ránéz Daniel Craig órájára és megkérdezi, hogy "Rolex?", mire Bond gyorsan rágávja "Nem kérem, hát ez Omega!" - leheletfinom product placement.) Egyébként szerintem pont azért is tudott ennyire sikeres lenni ez a franchise, mert nem a klasszikus kémfilmes dolgokkal operált, hanem behozta ezt a valóságtól elrugaszkodott a fantasztikumban (mindenféle kütyük) és a vágyfantáziakban fürdőző történetet... ennél fogva, ha jól fogják meg az új 007-es karaktert, kitalálnak hozzá egy olyan formulát, ami kellően lendületes, izgalmas és találkozik az aktuális közönségigényekkel, akkor lehetne akár sikeres is, csak az eredit franchisehoz semmennyire sem fog hasonlítani, maximum néhány külsőség emlékezethet rá, hogy volt itt valami James Bond brand is, a rajongók, akik meg eddig pont ezekért a régi klisékért szerették nehezen fognak utat találni az új formulához. Arra korábban volt utalás, hogy ez nem példa nélküli, mármint a 7-es ügynök szerepének átvétele. A 00 az ügynökök különleges beosztása (ehhez tartozik a külön jogosítvány, ami a Bond filmek egyik szállóigéje: "licence to kill"), de több 00-s is megjelenik így úgy (akár említés szintjén, akár konkrétan) a filmekben/regényekben (bár ez utóbbiakat annyira nem ismerem). 002 a The Man with the Golden Gun-ban, de egy másik 002 van a The Living Daylightsban (sőt itt láthatjuk 004-et is), 003 A View to a Killben jelenik meg, de a leghíresebb az a 006, akit Sean Bean alakít a Goldeneye elején és ott együtt is akcióznak 007-el azaz Bonddal.

Mi ez a két mondat pontosan? (tényleg érdekel)

Ott kezdődik a szerencse, hogy egy váratlan körülmény Giovinazzi kiesése, aminek pont akkor kellett megtörténnie, amikor úgy alakult, hogy Bottas már kint volt, Hamilton még nem, helyzetbe hozta Hamiltont. Amikor kicsúszott az Alfa Romeo, az ESPN-es közvetítésben Anthony Davidson már mondta, hogy lehet be fogják küldeni a Safety Cart, ezek után 15 másodperccel (ez kb. annyi, hogy váltottak két mondatot a versenyirnyításnál, hogy mi a döntés) beküldték a biztonsági autót, nem azt figyelték, hogy most mi a különbség Bottas meg Hamilton között, meg ki hol tart a pályán, nem volt semmi időzítés, időhúzás, hanem egyértelműen így itélték meg a helyzetet. Egyébként nem csak Hamilton nyert vele, hanem Vettel is, Sainz is és mindenki, aki akkor pont jó helyzetben volt, de mégegyszer az egész onnan indult, hogy egy műszaki meghibásodás miatt kicsúszott Giovinazzi, amivel nem lehetett számolni előre, innentől kezdve szerencséről van szó, mert ha ez nincs, akkor fel sem merül maga a helyzet (persze Hamilton még akkor is nyerhetett volna, az utolsó körben a 31 körös kemény keverékkel verte rá a leggyorsabb kört a lágyon menő Bottasszal szemben). A biztonsági autó beküldésénél meg semmi bizonyíták nincsen rá, hogy lenne valamiféle agenda, persze lehetett volna VSC is, de amennyiben a versenyirányíásnál úgy ítélik meg, hogy biztonságosabb a pályabíróknak egy ilyen technikás kanyarkombinációnál, ha jobban kontrollálva van a mezőny a SC áltál, akkor nem szabályellenes, hogy ezt használják, szóval nem történt csalás. Az ilyen helyzetkben nem azt nézik ki hol van a pályán, van, hogy egyiknek jön ki a lépés jobban (Vettel tavaly Ausztráliában), van hogy a másikuk, itt éppen Hamilton jár jobban, de hogy itt valami tudatos stratégia húzódna meg az egy merő konteó. A Hamilton iránt érzett ellenszenvedből képes vagy legyártani egy ilyen összeesküvést, hogy itt a háttérből direkt úgy mozgatják a szálakat, hogy így jöjjön ki a dolog. Giovinazzi pont abban a "boxutca-ablakban" csússzon ki, amikor Hamilton pont be tud jönni Bottas elé egy esetleges kiállással (nem egy körrel később, nem egy körrel hamarabb), ráadásul a pályának is pont ezen a részén legyenek abban a pillanatban... azért ezt mind előre kiszámolni az összeesküvőknek, ráadásul ilyen rövid idő alatt szerintem nonszensz.

Konkrétan mi volt itt a csalás, az, hogy Hamiltonnak szerencséje volt a Safety Car miatt a boxkiállással? Meg mi ez a T/3, kik ezek az ők? A háttérhatalom? Elhiszem, hogy Vettel szurkolóként savanyú a szőlő (főleg a mai produkciója után), de lassan már, ha elered az eső azért is Hamilton lesz a hibás.

Ha nem pont olyan lesz, mint a TNG-ben annak csak örülni tudok, mert a sorozatot ugyan szeretem, de pont nem Picard miatt. Azt megemlítik egyesek, hogy a replikált étel és a hagyományós módon elkészített között lehet érezni a különbséget (ez persze lehet pusztán pszichés), ami egy plusz hozzáadott értéket kölcsönözhet az eredeitnek és a főzés valamilyen szempontból mégiscsak egy alkotó tevékenység, ami némi kreativitást is igényel, úgyhogy ez lehet motiváció egy szakácsnak, bár mondjuk, hogy pincérnek, takarítónak, konyhai kisegítőnek miért állna be valaki, ha nem kényszerből munkabérért... azt nehezen tudnám elképzelni. Egyébként azt lehet tudni, hogy a replikátorok mennyire elterjedtek?

Visszaolvastam egy kicsit, hogy a megjelenés idejében miket írtatok róla, elég megosztó rész volt, összességében inkább negatív felhangokkal. Maul visszatérése ugye itt realizálódott és önmagában a tényt, hogy túlélte azt az incidents, vagy az olyan részletkérdéseket, hogy miként került a Lotho Minorra és hogyan vált belőle ez a lény, akit itt látunk... hát ezekkel továbbra sem vagyok kibékülve, viszont a folytatás ismeretében, hogy majd az 5. évadban hová jut el innen ez a karakter és milyen mélységet adnak Maulnak, azt kell mondjam már annyira nem zavar az egész (meg lehet az eltelt évek is közrejátszanak ebben, hogy már nem egy aktuális téma, Maul meg is halt, Obi-Wan által, ahogy itt a topicban is reménykedtek benne) és ahogy Donát írta a rajongók egyszerűen lenyelték ezt. Mindezek mellett mégis azt kell mondjam, hogy leszámítva a Maul körüli kérdőjeleket, ez egy baromi hangulatos és számomra kifejezetten élvezetes epizód volt. A képi ábrázolásban, az atmoszférateremtésben nagyon jó volt az epizód. Ezzel a bolygóval, a szemétteleppek égése, a színek, a hangulat, a kígyószerű Morley mind azt erősíti, hogy itt valami alvilágba szállunk alá és tényleg olyan, mintha a poklot akarták volna itt megidézni. Aztán ugye lemegyünk a föld alá is és ott Maul ezzel a fejével (a túlnőtt szarvai) az őrületével méginkább rájátszik erre a metaforára. Savage nyomozása során végig érezni a feszültséget, hogy itt még lesz valami váratlan, Morley végig gyanús és a kis összecsapás is nagyon jó a junkerekkel. Egyébként a teknősszerű űrhajó dizájnja is nagyon jól sikerült, főleg a földetérésnél tűnik olyan természetesnek az a mozdulatsor, ahogy talajt fog, de a fire-breatherek is tökéletesen illettek az epizód hangulatához. Annak is örültem, hogy Savage itt még nem tűnik annyira pótkeréknek, hanem Maul megerősödése előtt még igazán fajsúlyos szereplő... sajnos utána eléggé a háttérbe szorul.

Akkoriban még pont nem voltam tag, úgyhogy nem is írtam róla (csak az 5. évadtól) arra meg már nem emlékszem, hogy amikor 7 éve megnéztem mit gondoltam róla csak úgy.