Wilde

Nekem is tetszett a könyv, főként amiatt, hogy lépésről lépésre építkezett és nem igazán éreztem azt, hogy igazán leült volna a sztori. Ugyan sokkal nagyobb szerepet kapott a politika és az intrikák, mint az akciók, de nekem ez kifejezetten tetszett. Nagyon érdekes volt, ahogy megismerhettük a Köztrásaságot erről az oldaláról is ebben a korszakban. Amíg A Jedik fényében az egész korszakról mikor belecsöppenünk az az érzés támadhat az olvasóban, hogy egy szinte tökéletes, idilli világ, aztán szépen lassan ahogy kibontakoznak az események kiderül, hogy azért itt sem működött minden megfelelően. Egyrészt van a Jedikkel kapcsolatban is egy elégedetlenség, mivel nem tudnak mindenkin segíteni, de ami érdekesebb volt számomra, hogy a Köztársaság nem tűnt sokkal különbnek, mint mondjuk a prequel éra elején. Ez az intrikus Graf család, amúgy nagyon tetszett, amellett, hogy nem voltak szimpatikusak, de remek hozzáadott értéket képviseltek a történetben, ahogy megkavarták a szálakat. A karakterekkel tényleg nagyon jól bánik a regény, én Vernestrát is igazából itt ismertem meg, mert én A Test of Couraget nem olvastam. Ettől még tökéletesen érthetőek voltak a karakterek, sajnos Reath (aki nekem eddig a kedvencem volt) és Cohmac kissé háttérbe szorultak, de ez igazából nem zavart, mert Syl és a Grafok vitték el a hátukon az egészet. Meg persze Vernestra, akiben az volt a legszimpatikusabb, hogy amellett, hogy egy ilyen kvázi csodagyerekként van számon tartva, azért vannak hiányosságai, hibái, látjuk, hogy bizonytalan, vagy szerintem az is nagyon életszerű volt, hogy megkérdőjelezik stb. Syl nekem mondjuk nem lett a kedvencem, de ő egy nagyon hálás főszereplő volt, akinek a szemein keresztül kibontakozott a történet. Amivel igazából elégedetlen voltam, vagy mondjuk úgy hiányérezet hagyott bennem az a könyv befejezése. A másik ehhez kapcsolódó kritikám az lenne, hogy amellett, hogy kicsit össze lett csapva a vége én úgy éreztem, hogy ez sok csavar és duplacsavar amit bemutatott a történet, hogy ki kivel van, meg ki vert át kit már kezdett egy kicsit sok lenni. A hozzászólásoknál olvastam, hogy Ody-nak sem volt minden egyértelmű és ehhez csatlakozni tudok, mert bennem néhány válasz mellett szinte csak kérdések vannak. Lehet, hogy ezekre majd megkapjuk a választ egy későbbi történetben, plusz lehet én nem figyeltem eléggé, de nem volt sok minden tiszta. Marchion Ro miért ment bele ebbe az egészbe? Az a kocka miért volt a Tiikaén? A Grafoknak most akkor ha jól értem direkt akarták kivonni a Nihilt a forgalomból, hogy Chancey csak nekik dolgozzon majd azon a titkos bázison? Ki ölte meg a gungan tudóst? Starros szenátor a Nihil informátora, mert ő volt az aki a két plusz Jedi kiküldését forszírozta? Az mindenesetre nagyon tetszett, hogy Mari San Tekka halálával egy új helyzet áll elő és ebben az egész hiperűr szálban nagy potenciált érzek és ez az egyik elismerésre méltó dolog a HR-ban, hogy fogtak egy ilyen egyszerű alapkövét a SW-nak és kifejezetten érdekesség, misztikussá tették. Összességében tetszett, de nekem a vége miatt egy kis hiányérzetet hagyott maga után, de ettől még jó volt!

Most egy kicsit jobban belelátva, szerintem ez a legambiciózusabb dolog volt a Disney érában.

Wake Up Dead Man Az előző Knives Out filmnél jobban tetszett, bár már csak homályosan emlékszem az előző kettőre. Amiatt mindenképpen jobban örültem ennek, mint az előzőnek, hogy ott egy apró jelenetből már a film közben ki lehetett találni, hogy hogyan történt a gyilkosság, míg itt ezt nem fedeztem fel, így végig izgalmas volt és lekötött a film. Rian Johnson nagyon jól tudja használni a szereplőket, a karakterek ugyan kicsit sablonosak, néhol már-már karikaturisztikusak voltak, de a közöttük lévő interakciók miatt is tetszett a film, mert nagyon erős jeleneteket sikerült kihozni egy-egy párbeszédre építve. Éreztem benne egy kultúrharcos élt, de amire ki volt futtatva az nagyon szép volt és egy remek filmélménnyel gazdagodtam, úgyhogy örülök, hogy RJ még mindig aktív... sajnálom, hogy SW-t már nem láthatunk tőle. One Battle After Another Sajnálom, hogy nem láttam moziban, mert ez egy nagybetűs moziélmény! Tetszett a film, bár valami számomra hiányzott. Nem volt rossz a történet, de a karakterek közül egyedü Benicio Del Toro figurája volt, aki igazán érdekes volt számomra. Sean Penn karakterén keresztül szimbolikusan sok utalást fel lehetett fedezni a hatalom természetéről, korruptságáról, kisszerűségéről, de nekem az ő karaktere, meg ez az abszurdba hajló Christmas Adventurer vonal kicsit komolytalanná tette ilyen téren a filmet. Nagyon jó volt viszont az egész filmnek a tempója, egyáltalán nem éreztem hosszúnak, a képi világ fantasztikusan nézett ki és a zenéje is tetszett. Számomra sajnos nem adta azt az élményt, hogy mondjuk "az évtized filmje", lehet ha 0 elvárással néztem volna meg, akkor máshogy csapódott volna le bennem, de ez így is egy jó film volt és örülök, hogy láthattam.

Stranger Things Spoiler Én is megnéztem a sorozatot. Annak idején mikor kb. 10 éve megjelent az első évad pont az itteni ajánlásoknak köszönhetően kezdtem bele, annak ellenére, hogy sem a 80-as évek hangulata, sem a gyerekszereplők nem kifejezetten kedvelem. Ettől még az első évad tetszett, de aztán a továbbiakat valami miatt kihagytam, egyszerűen elment mellettem az egész és a 4. évad környékén vettem észre, hogy már jó pár részt kellene bepótolni, úgyhogy úgy voltam vele, hogy majd ha a végére érünk, akkor megnézem. Ez a pillanat most decemberben jött el, le is daráltam viszonylag rövid idő alatt az egész sorozatot. Nem mondom, hogy nem volt szórakoztató, vagy ne tudnám megérteni, hogy miért tetszik ez sokaknak (van egy saját kis világa + a szereplők közötti interakciók), de nekem már a sokak által kritizált befejező évad előtt is az volt az érzésem, hogy ez a sorozat közel sem annyira jó, mint amekkora hype van körülötte. Az időközbeni zsánerváltások, gyerek-kalandfilmből tinivigjáték szerűség, majd ahogy elkezdett marvelesedni a végére.... ezek nem tettek jót a sorozatnak. Szerintem ez akkor és annak volt a legjobb, mint aminek anno bemutatták, egy egyszerű, kisvárosi Stephen King szerű történetnek nyakonöntve jóaadag nosztalgiának. Ettől a kisvárosi sztoritól annyira eltávolodtak, hogy a 4. évadban annyi különböző helyszínen játszódott az egész, meg annyit utaztak benne, mint egy James Bond filmben. Alapkarakterekkel hosszú évadokon át nem tudtak semmit sem kezdeni, ja és nem gondoltam, hogy ezt fogom mondani, de a színészek is sokkal jobbak voltak, amikor még gyerekekként láttuk őket. Ott ami jópofa volt és még elfért, mert hiszen ezek csak gyerekek, az később beszedte az árát mikor kiderült, hogy felnőve ezek nem annyira jó színészek és ez néha nagyon kínos pillanatokat eredményezett. Különösen a Willt játszó színésznél volt ez szembetűnő amikor Winona Ryder is ott volt mellette egy jelenetben. Fentebb a többiek által felsorolt logikátlanságok mellett engem a legjobban az zavart, hogy milyen dolog az már, hogy a történetre és a karakterekre vonatkozó bizonyos információkat csak egy színdarabból lehet megtudni, ami a sorozat kanonikus előzménye is egyben. Most ha csak a sorozatot nézem, akkor honnan kellett volna tudnom, hogy ki az a fehér köpenyes csávó a sivatagban. Ez egy érdekes része a múltnak szerintem simán belfért volna a túlnyújtott búcsúzkodás helyére a záró epizódba. Azért nem akarom teljesen lehúzni, mert amúgy nem volt rossz ez az élmény, ráadásul ezen keresztül fedeztem fel Joe Keery-t, aki zenészként sem rossz és úgy általában véve egy nagyon kedvelhető figurának tűnik, de én olyan elvárásokkal álltam neki a Stranger Thingsnek, hogy hát ez az egyik legjobb sorozat az elmúlt 10 évből és hát sajnos nem...

Hosszú és eredményes életet... ja ezt nem ide. Boldog és sikeres új évet!

Heart Of The Drengir - 6-8. szám Ez is tetszett, az első öt szám után még kissé zavaros volt ez a drengir probléma, de aztán minden a helyére került. Az nagyon jó volt benne, hogy segített jobban látni, hogy mi zajlott párhuzamosan a Viharfellegekben történt eseményekkel. Ott nem szerepelt Avar, csak elég keveset és többször is utaltak rá, hogy közben a jediket nagyon lefoglalták a drengirek. Így jobban lehetett érteni, hogy miért nem tudtak a Valón besegíteni. Azt szintén segített jobban megérteni, hogy miként működik a drengireknek a hatása, amit az általuk megfertőzött áldozatokkal tudnak tenni. Annak is örültem, hogy ha csak kisebb szerepben is, de visszatértek olyan korábbi szereplők, mint Orla, Reath, vagy Cohmac mester. Tényleg jól egészítette amúgy ki a Viharfellegeket, tetszett, ahogy utalnak itt a Köztársasági Vásárra, kicsit mintha egy nyűgnek érződött volna ez a jediknek. Egyedül az nem volt 100%-ig tiszta előttem, hogy a Nihil megpróbálta kihasználni a drengir fenyegetést, vagy ők a drengirektől teljesen függetlenül működtek. A Fenyegető sötétségben ha jól emlékszem ők is szenvedtek a drengirektől, később pedig a Viharfellegekben nem jelent meg a vezetőség részéről, sem a fergeteghajtóktól, sem Marchion Rótól arra való utalás, hogy a drengireket megpróbálnák felhasználni... Mindenesetre egyelőre úgy tünik, hogy sikerült visszaszorítani őket, de van egy olyan érzésem, hogy a drengirek majd még gondot okozhatnak.

Ennek a listának az alapján kezdtem bele: https://www.reddit.com/r/Highrepublic/wiki/media/readingorder/mainstory/ Szóval igen, ebben van a felnőtt regények, illetve a képregények és hangoskönyvek mellett sok young-adult könyv is, egyedül a junior novel szekció ami a könyv kategárióban kimarad... de úgy érzem így is elég hosszú lesz, mire a végére érek a HR-nak (jelenleg a Lopakodó Árnyaknál tartok).

@reaper Utólag is boldog születésnapot!

Ezzel a könyvvel folytattam HR-os kalandozásaimat. Ez is tetszett, érdekes irányt vett a történet és meg is tudtak lepni. Azzal kezdeném, hogy azért kettős érzések vannak bennem, vagy legalábbis ketté osztanám azt a könyvet. A Valón történt támadásig egy egészen más olvasmányélményt adott ez a könyv, mint az utána lévő szakaszban. Ez nagyjából féltávnál van és a könyv első felével én elég lassan haladtam (mondjuk ebben szerepet játszott a december eleji, nem túl nyugodt időszak, míg a második felét már az ünnepi pihenés közben olvastam el), de mindenesetre az első kb. 230 oldalhoz hetek kellettek, az azt követő 260-hoz meg konkrétan pár nap. Ez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy az eleje ne lett volna élvezhető, de akkor még nem annyira értettem, hogy mire fel az nagy felvezetés, mert gyakorlatilag az összes addigi szál ott még csak csordogál, de aztán amikor átszakad a gát, akkor nagyon beindul a történet. Amikor beindul a Nihil támadása a Valón ott szinte letehetetlenné vált a könyv és ténylegesen letaglózott ez az akció és ahogy ez ábrázolva volt. Hosszasan benne voltunk a történésekben és már-már zavarbaejtő részletességgel élhettük végig azokat nehézségeket, reménytelennek tűnő helyzetket amikor a szereplőknek át kellett vészelniük. Itt visszakanyarodva A Jedik Fényére, ott már bebizonyították, hogy a jók oldaláról is meghalhatnak hősök és ez itt is előfordult, de nem is igazán az volt ennyire kemény, hogy meghalt egy jedi, vagy valamelyik fontosabb szereplőt féltettem volna esetleg, hanem közben nagyon átjött, hogy mennyi ártatlán, de ezzel együtt névtelen áldozata volt ennek a támdadásnak és mit jelentett ez a Köztársaságnak. Az mondjuk kicsit zavart, hogy a jedik számomra már túlságosan is ragaszkodtak ahhoz, hogy a nihil harcosait is megmentsék, vagy úgy tegyék harcképtelenné, hogy minél kevesebb kárt tegyenek bennnük. Ennek ugye van egy praktikus szempontja is, hogy akkor utólag ki lehet kérdezni őket, de itt az sokkal hangsúlyosabb volt, hogy a jedik olyan eszményi hősök, hogy ők még ezeket a terroristákat is megmentik. Én egyébként nem azt vártam volna, hogy kezdejenek őrült vérengzésbe, de ha azzal tudok a leghatékonyabban segíteni a valós áldozatokon, hogy egy támadót elintézek, vagy éppen csak nem mentem meg, akkor azt kellett volna tenni (az ithori jedi pont egy ilyen eset miatt halt meg). Ez is egyfajta jedi önhittség, hogy erőszakmentesen szinte mindent meg lehet oldani és mindenkit meg lehet menteni, miközben van aki nem is akarja, hogy megmentsék. Még az előzőhöz kapcsolódva az amúgy nagyon tetszett, hogy ez az éteri jedi eszménykép azért ki lett hívva Elzar Mann által, aki itt többször is kicsit szembe ment azzal, hogy milyennek is kell lennie egy jedinek. Az szintén kellemes meglepetés volt, hogy egy ilyen kényelmetlen témát, mint a jedi cölibátus is behoztak a képbe és ezekbe is belekapott a könyv. Nekem egy kicsit hiányzott Avar Kriss, mert A Jedik Fényéből ő volt számomra a legérdekesebb karakter, de itt éppen a hiányával volt hatással a szereplőkben lezajló dinamikákra és Stellan Giost is jó volt megismerni. Aki szintén új karakter volt, ez a Toon szenátor, na ő volt az egyik kedvencem. Azt hittem először, hogy ő majd ez a tipikus bajkeverő politikus lesz, aki még esetleg titokban a másik oldalnak játszik, de azt kell mondjam nagyon jól kikerekítették az ő sztoriját. Ez a vita ami több ponton is felmerült a könyvben, hogy kell e hadsereg a Köztársaságnak (ez ugye a későbbi korokban is fontos szerepet kap) szintén érdekes volt és én hajlok arra, hogy a kancellárral szemben a szenátornak adjak igazat. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy milyen veszélyei/előnyei lettek volna a későbbiekben ha tényleg lett volna már innentől fogva egy nagy hadseregük és ez mit jelentett volna a jedik számára. Tetszett a hatalmi harc a Nihilen belül, ettől is úgy érződött, hogy mennyire összefüggenek a korábbi történetekkel, mert van következménye a dolgoknak. Az ahogy Marchion Ro megváltoztatta a belső dinamikákat várható volt, hogy olyan feszültségeket szabadít el ami akár robbanáshoz is vezethet. Általánosságban úgy éreztem, hogy itt a fergeteghajtók nagyobb teret kaptak arra, hogy kiteljesedhessenek és nem csak a Szem volt annyira fókuszban. Ró terve azonban egyelőre számomra még elég zavaros. Őszintén szólva nem is igazán értettem, hogy mi volt ott a végén, mi volt ez a szörny és hogy vezethet ez átfogó sikerhez a Nihil és Ró számára. Úgy volt bevezetve ez a Romboló, mint valami titkos csodafegyver és én meg voltam győződve róla, hogy biztos valami rég elfeledett szupertechnológia, erre kiderül, hogy valami lény... direkt nem néztem utána, de így egyelőre elég zavaros. Loden halála így amúgy még fájdalmasabb, mert megtörténet a viszontlátás Bell és közte, de aztán ez úgy néz ki nem sokáig tartott. Azt mindenesetre elére a könyv, hogy így még jobban várjam a történet folytatását...

Nagyon jó volt ezt így egyben olvasni, köszi, hogy összeszedted. A jövőre érkező alkotások közül engem is az mozgat meg a legjobban, hogy jövőre visszatér a SW a nagyvászonra. Az idei év fénypontja SW fronton nálam az Andor volt, de teljesen más érzés moziban átélni egy SW premiert, ahol együtt lehet örülni, izgulni a közönséggel. Ettől még az Ahsokát is nagyon várom, a sorozatok között nekem az Andor után eddig az tetszett a legjobban és örömteli belegondolni abba, hogy a mozis visszatérés után még vár ránk egy ilyen sorozat is. A Maul sorozatról eddig nem sok mindent tudok, így azt kevésbé várom, de amilyen jól sikerültek az eddigi animációs sorozatok, az alapján biztos ez is tetszeni fog. Az összes mozgóképes alkotás közül a Ninth Jedi az ami a legkevésbé hozott lázba, de egy esélyt adok neki, mert úgy emlékszem, hogy a Visions keretein belül ez még a szórakoztató kategóriába tartozott. Beleolvasva a képregényes szekcióba, az a manga a történet alapján pont olyannak érződik, ami lehetne akár egy elborult Visions epizód is. A könyveknél viszont az Edge of the Abyss jónak ígérkezik, de még ez az Eyes Like Stars is kíváncsivá tett, aztán lehet, hogy az nem az én világom. Ígéretes évnek nézünk elébe, én már nagyon várom!

Boldog karácsonyt kívánok én is minden fórumtagnak!

Az első öt számot olvastam el, eddig egészen tetszett, ahhoz képest, hogy nem vagyok a képregénynek, mint műfajnak valami nagy rajongója. Néhány dolog azonban nem volt tiszta előttem: #1-5 A Drengireket hogy jutottak ki az Amaxine állomásról? Lehet volt időközben valami junior novel, amit én nem olvastam, de nekem az első két könyv (Jedik fénye, Fenyegető sötétség) alapján ez nem volt egyértelmű, hogy hogyan tudtak ennyire szétterjedni... A másik dolog meg, itt Sskeer meghalt az ötödik rész végén? Lehet ez egyértelműen kiderült, csak én értettem félre, de nekem nem volt tiszta, hogy most őt akkor véglegesen elvesztettük. Egyébként a dregnireknek a képességei kicsit over the topnak hatottak ebben a sztoriban, ez nekem kicsit sok volt, hogy így át tudják venni egyesek fölött az irányítást, mert korábban Dez is áldozatukul esett, de ott nem ilyen közvetlen irányítás történt.

@Nute Gunray @Iqvi Kicsit megkésve, de boldog születésnapot mindkettőtöknek!

A Jedik fénye után ezzel folytattam a High Republic felfedezését és továbbra is tetszik a korszak, bár az előző könyv nekem egy fokkal jobban bejött... Azzal kezdeném, hogy az alapszituáció, hogy a nagy katasztrófával egy párhuzamosan zajló sztorit mesél el nagyon tetszett és hogy itt gyakorlatilag láthattuk, hogy milyen hatásai vannak a hiperűrben történt balesetnek szerte a galaxisban. Jora Malli padawanját ha jól emlékszem már a Jedik fényében is megemlítik, így itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy mi olvasók már hamarabb tudtunk egy fontos információt, mint a főszereplő, ami adott egy érdekes ízt ennek a történetnek. Mindattól függetlenül, hogy milyen problémák adódtak a hiperűrrel azért sikerült ehhez a könyvhöz egy saját kis válságot kitalálni, ami által ugyan kapcsolódott a nagy egészhez, de megvolt a saját megoldandó bonyodalma. A karakterek közül a legérdeksebb számomra a főszereplő volt, mert nem gyakran van olyan jedi, aki kifejezetten visszahúzódó, bizonytalan és ennyire keresi az útját, mint Reath. Egy nagyon emberi, esendő figura volt ő, úgy hogy a történet végére azért hőssé tudott válni, de mindez organikusnak érződött. A másik tényező, ami tetszett a karakterekkel kapcsolatban, hogy amíg a Jedik fényében magukat hús-vér jediket is mindtha körülvette volna egy földöntúli dicsfény, addigi az itteni főszereplők mind valamilyen egyensúlytalansággal küzdenek. Keresnek valamit, vagy menekülni próbálnak saját kétségeik elől, de nem az érződik rajtuk, hogy a helyükön vannak. Ez egyébként úgy általánosságban igaz arra a hangulatra, amit a történet áraszt, hogy ugyan a Köztársaság fénykorában járunk, de azért itt sem minden annyira fényes, mint amilyennek látszik. Ehhez nagyban hozzájárult ez a Byne vállalattal kapcsolatos subplot, ami segített bemutatni, hogy milyen nehézségekkel kell küzdeni az egyszerű embereknek. Nekem már a Jedik fényében is tetszett, mikor egyszerű, hétköznapi emberek perspektívájából is láthattuk, hogy mit jelent ez az időszak, ez a krízis az átlagpolgár számára, akár azt is, hogy milyen hatásai vannak egy ilyen válsághelyzetnek. Itt pedig egy még emberközelibb, személyesebb nézőpontot is megismerhettünk a kiszolgáltatottságról. Ami inkább negatívumként maradt meg az a drengirek és a nihil szerepe a történetben. A nihil úgy tudott eddig fenyegető lenni és veszélyt jelenteni, hogy nem kellett őket valami szupererős, szinte már-már fizikailag legyőzhetetlen entitásként ábrázolni, hanem volt egy "kiskapu" a rendszerben, amit ők kihasználva tudtak ilyen veszélyesek lenni és végső soron akár megbéníthatták a Köztársaság alapjait. Erre itt volt ez az állomás (ami egyébként nagyon tetszett, kifejezetten hangulatos volt az ott játszódó kezdeti jeleneteknek vészjósló atmoszférája) egy olyan csúcstechnológiával, ami alapjaiban rendezhetné át az erőviszonyokat, illetve ennek tetejébe még itt van ez a szupererős faj is, amit alig lehet megölni. Ez valahogy úgy túl sok volt nekem és természetesen ezt az egész fenyegetést egy maroknyi embernek kell megakadályoznia. Szóval túl magasra emelték a végén a téteket, amit nem éreztem helyénvalónak, a nihilt meg egy kicsit háttérbe szorították, még ha a végén azért ők is képbe kerültek, mint fenyegetés. A másik negatívum az a flashback történetszál volt, ahol valami hiányérzet maradt bennem, mert ahogy felvezették ezt az egészet az azt sejtette számomra, hogy itt valami sötét titkot őriznek Cohmac mesterék, ezzel szemben ami lett belőle az kicsit olyan volt, hogy ja ez ennnyi. Sokkal nagyobb potenciált éreztem ebben a szálban, de arra jó volt, hogy árnyalja a jediknek és a Rendnek is a korábban tökéletesnek látszó megítélését és nyilván hozzájárult a karakterek jelenbeli történetéhez is. Az íráshoz még annyit, hogy én úgy éreztem, hogy a felenél eléggé leült a sztori, amikor visszatérnek a Coruscantra ott nekem egy kicsit megbicsaklott a lendület, mert addig amíg ott felfedezgetik az állomást, különböző konfliktusokba kerülnek, ezek nagyon lendületesek voltak, aztán a végén ismét felkeltette az érdeklődésemet és összességében tetszett a befejezés is, de éreztem egy kis üresjáratot benne. Általánosságban ez is remek volt, jó volt a kisebb léptékű történet, a karakterek egytől egyig érdekesek voltak (eleinte elég erőltetettnek találtam az élő kőtömb koncepcióját, de aztán egész jópofa lett) és remélem az itt látott szereplőket viszontlátjuk még... várom a folytatást!

Schaferék lehozatalát még korábban azt meg tudom érteni, ha annyira elkészültek már az erejükkel, hogy váltani kellett, de tényleg ennyire a végén nem tudom, hogy Negóék nem bírták volna ki azt a pár percet még a pályán. Szerintem utólag már Rossi is bánja, hogy meglépte azt a cserét, de azért ez az ír felívelés, hogy minden úgy alakuljon ahogy alakult ez szerintem 10-ből egyszer jön így össze... sajnos most az az egy volt. Azt azért megadom az íreknek, hogy szorosan tarották az eredményt és az utolsó 20 percet tényleg nagyon megnyomták, amikor mi fizikalitásban és koncentrációban is kezdtünk elfogyni, de ez egy megnyert meccs, vagy legalábbis egy megszerezhető továbbjutás volt számunkra. Ha a playoffban esünk ki az is fájt volna, de ez ilyen körülmények között különösen elkeserítő volt.