Ugrás a kommentre

pb69

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    4.878
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    21

pb69 összes hozzászólása

  1. pb69

    A Star Wars jövője

    Ha ennyire zavaró, akkor ki tudom írni teljesen ezeket a szavakat is, nyilván. Úgy tudtam, hogy ezek mindenki által ismert és elfogadott rövidítések, mint például a "pl.", illetve az "ill.". Értelemszerűen ilyeneket, de igazából semmilyen rövidítést, nem használok hivatalosabb szövegek esetében, de ha problémás vagy kényelmetlen olvasni, akkor hanyagolom majd itt is.
  2. pb69

    A Star Wars jövője

    Ebben tökéletesen igazad van, egyetértek. Nekem pont ez a bajom, hogy a ST kapcsán leginkább a gyűlöletet, mint szélsőséget látom, ahogyan anno a PT esetében is. Semmi baj, ha vkinek nem tetszett, sajnálatos dolog, de lépjen túl rajta. Ha ezt mképp meg akarja osztani a nagyérdeművel, akkor tegye, de tegye úgy, hogy abból egyértelmű legyen, hogy az ő ízlésének nem felelt meg. Viszont ne akarja általános igazságként vagy tényként kijelenteni, hogy hulladék az egész, pláne ne akarjon erre kvázi kampányt építeni, mkit erről győzködni. Vagy lehet ezt is, de akkor érvekkel támassza alá, amit gondol, indokolja miért tartja rossznak az adott dolgot. Csak legtöbbször ez nem történik meg, hanem egybites dolgoknál ragadnak le, nem is akarják megérteni, amit látnak, mert elvből elutasítják azt. Ennek ellenére próbálják úgy beállítani, mintha ők aztán mekkora szakértők lennének, akik joggal állíthatják vmiről, hogy objektíven fos. A RetroShock csatornán korábban pont szépen ki lett fejtve miért nem tetszettek neki az egyes sequel filmek, az úgy rendben is volt. Lehetett vele egyetérteni vagy sem, de többnyire egy véleményt fogalmazott meg. Nem is volt azzal gond, csak azóta random témáknál előhúzza a tarsolyból immáron objektív tényként, hogy a ST mekkora értékelhetetlen fos, a Disney milyen rossz útra vitte a franchise-t, KK a "hóhérkisasszony" stb.. És ebben már semmi érvelés, semmi rányalás, még csak véleménykifejtés sincs, ezeket kijelenti színtiszta aranyigazságként. Ezt viszont már igenis indokolni kéne, csak ez persze már nem megy. De már megszoktam, hogy az emberek képtelenek szétválasztani a véleményüket a valóságtól, a feltételezéseiket az igazságtól. Ugyanakkor, ha a saját negatív ítéleted mindenféle megalapozottság nélkül az egyetlen igazságként állítod be, ezt az igét pedig terjeszted a nagyvilágba, ráadásul igencsak szélsőséges stílusban, akkor ez már kimeríti a gyűlölködés fogalmát.
  3. pb69

    Ahsoka Tano

    Az mindenképp érdekes, hogy eddig mit tudunk Ahsokáról: a Mortis-on (értelmezzük is bárhogyan az ott történteket) túlélt egyfajta halált, de ez nem változtatott rajta, önmaga maradt, bár azért Morai személyében vele maradt vmi a Leányból, kapott egy különleges, kitüntetett szerepet járt a világok közti világban, ezzel olyan lehetőségeket megismerve, amiket jelen tudásunk szerint rajta kívül csak Ezra és Sidious tudtak, de utóbbi már halott pont Ezrát keresi, egy teljesen más szálon, mint ahol a filmek futnak, más utat járva, mint Luke vagy Leia a 9-ben halljuk a hangját az Erőn át, és noha a többiekről már tudjuk, hogy eggyé váltak az Erővel, a Lothal óta azt is tudjuk, hogy ez nem szükséges feltétele annak, hogy vki tudjon az Erőn át kommunikálni Ezekből elég sokfelé lehet építkezni vele kapcsolatban. Sok olyan különleges tapasztalata és tudása van, ami másnak nem feltétlenül lehetett meg. Közben ugye a 9 végére Leia, Luke és Ben is halottak, szóval maradt egyrészt Rey, másrészt a nagy kérdés, hogy mi van Ahsokával és Ezrával. Na és persze Groguval, akinél biztos vagyok abban, hogy nem fognak egy ekkora potenciállal rendelkező, ráadásul ennyire népszerű karaktert elpocsékolni azzal, hogy meghalt az akadémián, aztán annyi.
  4. pb69

    Din Djarin, a mandalori

    Ezért nem is értem azokat, akik azt mondják, hogy ebben a sorozatban nincs semmi jellemfejlődés. Úgy vélem, hogy ennél erőteljesebb jellemfejlődést nehéz elképzelni, vagy ezt ennél egyértelműbben bemutatni nem nagyon lehet. Ha még szembetűnőbb lenne ez a folyamat, akkor az már számomra kifejezetten zavaró vagy valószerűtlen lenne.
  5. pb69

    Ahsoka Tano

    Úgy tudom, hogy igen.
  6. pb69

    A Star Wars jövője

    Na igen, pontosan erről van szó. Ezt nem értem én se. Készített videókat az új trilógiáról, abban részletesen kifejtette mi a meglátása ezekről. Voltak jó és jogos meglátásai, sok szemponttal nem értettem egyet, a végkövetkeztetésekkel pedig pláne nem. De oké, ő így látta, elmondta mi újság, érvelt is, kifejtette a gondolatait, nemcsak fröcsögött. Annak ott volt a helye, semmi gond. De az, hogy egy teljesen más alkotás értékelésébe ilyen szinten bele legyen fűzve a ST-ról alkotott véleménye, ráadásul ennyire leegyszerűsítve, kész tényként kezelve, az a röhej és szánalom kategória. Amit a másik topikban is írtam, megy gőzerővel az önigazolás keresése, emiatt jönnek ezek az értelmetlen összehasonlítások. Nem lehet kibírni, hogy ha vmi tetszik, akkor azt úgy dicsérjem, hogy nem mocskolok közben vmi mást, hogy bezzeg az meg milyen fos. Egyébként ez egy általános jelenség. Ez ment pl. a PT esetében is, de a MCU vagy DCEU és sok más téma kapcsán. Van a haterkedésnek az a szintje, amikor vki minden egyes alkalmat megragad arra, hogy belerúgjon egyet a gyűlölet tárgyába. És erre keresi az ürügyet, ha egy más témáról is van szó, megtalálja az opciót arra, hogy behozza a mondandójába. És akkor tegyük hozzá, hogy Keny (akié a RetroShock) messze a magyar online netes tartalomkészítői közösség krémjében van, az egyik legértelmesebb és legösszeszedettebb közülük. Nem mindenben értek vele egyet, de meglehetősen elgondolkodtató és mély tartalommal bíró videói is vannak. A megvalósítási minőség is parádés, de ez most ilyen téren irreleváns. Ami miatt ezt felhoztam, hogy mennyire szomorú látni, hogy még egy ilyen intelligens és értelmes embert is mennyire el tud vakítani bizonyos esetekben a harag és a gyűlölet. Amivel persze legtöbb esetben magát fosztja meg még nagyobb élményektől és élvezetktől, de hát ez van. Sok más gyűlölködőnek viszont pont ő adja a táptalajt és az igazolást. És ha ő ilyen, akkor tényleg mit várjunk a primitív "vérpistikéktől", akik sok esetben a cipőjüket se tudják bekötni, olyan értelmi szinten vannak.
  7. pb69

    Chapter 16: The Rescue

    Ááááá, nem úgy van az. Ami fos, az mind a gonosz Disney meg KK hibája, ami jó, az pedig csakis a velük szemben vívott szabadságharc eredménye.
  8. pb69

    Egyéb fontos

    Kellemes (és vírusmentes) ünnepeket kívánok mindenkinek!
  9. pb69

    Chapter 16: The Rescue

    Az a baj, hogy nagyon sokan az önigazolást keresik mindenben. Ha gyűlölöm pl. a 8. részt vagy az újabb trilógiát, akkor persze könnyen találok magamnak random embereket a neten, akik ugyanígy gondolják, de ennek nincs súlya. A mai világban már mindenre több ezres tömegeket lehet találni, laposföldesekből is vannak csomóan, nem számít. A fontos az, hogy kiemeltebb emberek, akiknek nagyobb a relevanciájuk a témában, ők igazoljanak. És itt a mindenféle jöttment influenszer sem elég, minél hitelesebb a forrás, annál nyugodtabb lehetek, hogy nekem van igazam. Pontosan emiatt csapnak le a haterek az ilyenekre, mint a Mandoban látott Luke. Mert bele lehet magyarázni, hogy nemcsak ez az igazi Luke, de valójában itt mutatják meg Filoniék, hogy a filmek mennyire rossz nyomon jártak. Mint ahogy a 9 is megmutatta, hogy Rian mennyire kókler volt. Meg a RO is rávilágított, hogy milyennek kell lenni egy igazi sötét gonosznak. Nem olyannak, amilyennek a PT Anakinja, de nem is olyannak, mint Kylo Ren. Több helyről hallottam már azt, hogy a Mando alkotói értik és érzik mi is az a SW, és ezzel Luke-kal üzennek a Disney-nek, meg KK-nek, meg Riannek, hogy így kellett volna megjeleníteni a Skywalkert. Sőt, Hamillnek is ezzel adják meg a végső tiszteletet. Mert így kvázi a SW bizonyos alkotóival gondolják az emberek igazolni azt az álláspontjukat, hogy márpedig az új trilógia igenis meggyalázása az univerzumnak. Ezért kapják fel mindig a színészek nyilatkozatait is, ha vmi nem tetszik nekik, mert hát ha Mark Hamillnek se tetszik az Ep.8-as Luke, akkor nekem volt igazam, hogy fos. Olyanba is belefutottam már, hogy Grogut azért viszi el Skywalker, mert ezzel kívánnak tüntető jelleggel lázadni a ST ellen, ahol ugye elmondták, hogy minden tanítványa meghalt. Egyesek már egyenesen abban reménykednek, hogy majd így kiveszik a kánonból az egész trilógiát, mert beismerték, hogy tévúton jártak vele. Ahogyan a Rebels világok közti világába is sokan látják bele azt, hogy erre azért volt szükség, hogy majd semmissé tehessék a sequel eseményeit.
  10. pb69

    Din Djarin, a mandalori

    Én nem vagyok benne ennyire biztos, hogy rögtön a 3. évadban már gyakran levenné a sisakot. De ez attól is függ, hogy mekkora lesz az időugrás. Ha viszonylag sok idő eltelik, akkor elképzelhető, ha nagyjából ott folytatjuk, ahol abbahagytuk (amit a Sötétkarddal és Gideonnal kapcsolatos mizéria sejtet), akkor szerintem arra még várni kell, hogy Djarin ilyen téren hétköznapibb legyen.
  11. pb69

    Videjó játékok

    Azt hitték, hogy visszakapják a zsetont, de a játékot megtarthatják? Érdekes koncepció.
  12. pb69

    A The Acolyte sorozat

    Szerintem ez felettébb valószínűtlen. Talont eleve azért övezi ekkora kultusz bizonyos körökben, mert egy totálisan eltúlzott módon és értelmetlenül szexualizált karakter. Nyilván neki ebben a formában semmi keresnivalója nincs a kánonban, egy jóval visszafogottabb kinézettel beemelni meg úgy gondolom félig-meddig öngyilkosság. Ez nem egy képregényes univerzum. A másik ok, hogy aligha fognak egy twi'leket főszereplőnek tenni, pláne ilyen tetkókkal, mert iszonyatosan drága ezt a külsőt minden részre jól megcsinálni. Meg időigényes, ill. színészt se egyszerű rá találni. Egy filmben még össze lehet hozni, de pl. az X-Menben is állítólag elég komoly gondok voltak Jen Lawrence-szel a kinézetén történő melók miatt. Így is az a helyzet, hogy amikor picit is hosszabb ideig látunk élőszereplős twi'leket, hát erősen megkérdőjelezhető a végeredmény minősége. Láttuk a Mandoban is hogyan sikerült összehozni. De ott volt Ahsoka is, akire nagyságrendekkel több gondot fordítottak, mindent beleadtak, de így is egy olyan külsőt sikerült összehozni neki, ami többeknél kiverte a biztosítékot. És itt csak olyan esetekről beszélünk, ami egy sorozatepizódra vonatkozik, vagy egy film néhány perces jeleneteire, de már itt kilóg a lóláb. Nem fognak egy ilyen főszereplővel sorozatot indítani.
  13. pb69

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Hát önmagában nem feltétlenül lett volna hülyeség, csak a felvezetés és a függőben maradt szálak tekintetében már egyértelműen az. Eleve, a sorozat címe az, hogy a mandalori. Nem mandaloriak vagy Mandalore vagy mandalori történetek, hanem a mandalori. Aki jelen esetben Din Djarin. Ő a főhős, ebbe a képbe hogyan lenne az beilleszthető, hogy X évadonként áttérjünk más főszereplőkre? Még akkor is, ha nekik is van mandalori kötődésük. Ráadásul Djarin dolgai nem lettek lezárva, hogyan cserélnék le a főszereplőt, amikor még több szála függőben maradt? Arról nem is beszélve, hogy Boba egy látványosan független szál elindításával jelentkezik be, a tatooine-i alvilágnak az ég világon semmi köze nincs a sorozat eddigi történéseihez. Mégis miért hagynánk félbe módszeres és alapos építkezés után a sorozat főszálait azért, hogy elkanyarodjunk egy tök új irányba? Azt is vegyük hozzá, hogy a többi sorozatot (pl. Ahsoka, az ÚK-os) is pont így vezették be, ha a logikáját nézzük. A Mandoban felvillantották őket, elhintettek pár morzsát a karakterekről és a cselekményről, majd bejelentették, hogy ebből leágazva megkapják a maguk sorozatát. Alapesetben én is ezt mondtam volna. Viszont a Mandoban új szintre emelték Boba karakterét, ami innentől kezdve már elkezdett érdekelni. Illetve azzal, hogy egy rakat másik projektet is bejelentettek, így az is megnyugtat, hogy egy Boba-projekt nem vesz el fókuszt és helyet más dolgokról, nem vmi helyett kapjuk meg (ami engem akár sokkal jobban érdekelne), hanem vmik mellett, így pedig ez is szépen megfér.
  14. pb69

    Chapter 16: The Rescue

    Alapvető problémáim vannak ezzel a résszel... Leginkább az, hogy még így napokkal később is annyira a hatása alatt vagyok, hogy képtelen vagyok róla összeszedetten írni, mert olyan az egész, mint egy tininek az első randija vagy csókja, ami után napokig képes csak úszkálni a rózsaszín fellegekben, zavarodottan és vigyorogva. Majd át kell még olvasnom a 6 oldalnyi hozzászólásokat is. Egyelőre annyit tudok mondani, hogy az utolsó percekben látott jelenetsor, az X-szárnyú feltűnésétől kezdődően, vmi olyasmi csoda, ami a SW mércéjével mérve is korszakos, egyszeri és megismételhetetlen. Abban a pillanatban a legbecsesebb és legmeghatározóbb SW élményeim közé vette be magát. És az egész egy mestermű volt az első képkockától az utolsóig, maga a megtestesült tökéletesség. Ahogyan megszólal a pittyegő hang, elröppen a vadászgép, elejtik, hogy egyetlen X-szárnyú, Cara gúnyosan poénkodik rajta, ahogyan Gideonnak folyamatosan kezd hervadni az ábrázata (ez az egyik személyes kedvencem, ahogy az ürge pillanatról pillanatra fogja fel és tudatosul benne, hogy itt bizony felöltheti a szopóködmönt), ahogyan a dark trooperek befejezik az ajtó püfölését, majd a lift felé fordulnak, közben persze a köpenyes barátunk már, mint kés a vajon vágja át magát azokon az egységeken, akik közül eggyel Djarin alig bírt el. Közben ez a zene, Grogu reakciói, Gideon kétségbeesett próbálkozásai a gyermek, majd maga ellen, a liftes megérkezés, ahogyan Luke az utsó droidot szétmorzsolja az Erővel, majd benyit. És persze felfedi magát, Grogu engedélyt kér, az a búcsú Dintől, a sisaklevétel, az arcsimogatás, ahogy alig bírja ki sírás nélkül, majd végül ahogy R2 begurul, ezzel feloldva kvázi Grogu szenvedését az elválással. És még kedélyesen el is beszélgetnek egymással kicsit. Azért R2 is "meglepődhet" a fura szerzeten Yoda után. Jön ez "Erő legyen veled!" felkiáltás, amire szerencsétlen Djarin reagálni se tud semmit, úgy meg van szeppenve. És ez az egész belépő annyira gyönyörűen reflektál Luke Ep.8-as sztorijára a legendás Luke Skywalkerről. Láttuk, hogy mennyire odaver akár egyetlen mandalori is, most itt vannak többen, nem is akárkik. Kiegészülve szintén nem gyenge kísérőkkel, egy baromi OP kis csapat áll össze, akik viszont megszenvednek és reménytelenül várakoznak csapdába esve a hídon, mert a dark trooperek megoldhatatlan feladatnak bizonyulnak számukra. A teljes csapatnak. Erre megjön Luke, az "egy darab X-winggel, ezzel aztán ki vannak segítve" felütéssel, és pár pillanat alatt úgy inasba rakja az egész bagázst, hogy köpni-nyelni nem tud senki. Na többek közt ezért lett Luke az, aki, ezért lett ő akkora legenda, és ezért volt akkora nagy a bukása később. Ő nemcsak vki, aki felrobbantotta a Halálcsillagot és "legyőzte" Vadert az uralkodóval. Hanem egy akkora erő, amely egymaga kisujjból megold egy olyan szitut, ami egy elitcsapatnak reménytelen lenne.
  15. pb69

    A The Book of Boba Fett sorozat

    Na, akkor egy újabb felesleges és kínos pletykát sikerülhet száműzni, amin lehetett lovagolni. Én sem értem amúgy honnan sikerült bkinek is arra a következtetésre jutnia, hogy ez lenne a Mando 3. évada. Nem éppen szokás egy már futó sorozat egyik évadát egy teljesen más címmel és főszereplővel felvezetni, pont az eredeti szériában. Tudtuk, hogy lesz 3. évad, mégis miért kellett volna ezt leleplezni a 2. évad zárásában? Ráadásul a Mandonak van egy íve, ami most fontos mérföldkövekhez érkezett el, elért egyfajta csúcspontot, megágyazott egy csomó fontos dolognak, több szálnak is a kellős közepén vagy az elején vagyunk, erre itt lecsapnák az egészet és átváltanánk arra, hogy Boba mit kezd magával az alvilágban? A sorozat eddigi főszereplőjét meg dolgavégezetlenül lecserélnék Bobára? Érdekes elmélet...
  16. pb69

    Cikkek a Star Wars-ról

    De hát mit is várunk olyan emberektől, akik a 8-ból csak a tejet fejő Luke-ot jegyezték meg és az eldobott fénykardot, az nem tűnt fel nekik, hogy Luke még ezeket a jeleneteket követően is szerepel a filmben. Ahogyan az se esett le sokaknak, hogy Luke maga ismeri be a hibáit és azt, hogy hülyeségeket beszél a 8-ban korábban, ezt pedig a Yoda-jelenetben meg is erősítik. De persze a 9-ben se fogták fel, hogy Luke beszólása Rey-nek a kard eldobása kapcsán rohadtul nem egy kiszóló beugatás Riannek, hanem univerzumom belül van jelentősége, és egy "belsős poén" is egyben a szereplők között. Az a baj, hogy aki teljesen el van merülve a saját tévhiteiben, az mindent úgy értékel és értelmez, hogy "na végre, ez alátámasztja, hogy igenis nekem volt igazam". Akkor is, ha amúgy pont cáfolja az igazát. Az ilyen emberek büszkén sétálgatnak csavarhúzóval a kezükben, és minden szöget bevernek vele, lyukakat fúrnak, még az ebédjüket is azzal eszik meg. Legyen is mindez mennyire kínkeserves, de ők a nap végén vérző kézzel, törött csavarhúzóval és éhesen is büszkén hirdetik, hogy márpedig a csavarhúzó mindenre jó és jó választás volt.
  17. pb69

    Az Ahsoka sorozat

    Szerintem Ahsoka esetében inkább azzal van a "gond", hogy egyszerűen túl erős és fontos karakter (minden szempontból) ahhoz, hogy csak úgy háttérbe tegyék. Nyilván nem kell meghalnia vkinek ahhoz, hogy lezárják a sorsát, de egy ilyen kaliberű szereplő esetében mképp indokolni kell, ha az események fősodrából kimarad. Ennek egyik feloldása, ha meghal, lehet más is, de egy idő után görcsössé válik már az, hogy mindenből "kimentsék" vmi indokkal. Nyilván az egész problémakörre egy megfelelő huszárvágás lenne, ha elszakadnánk azoktól a korszakoktól, amiben ő is ténykedik és létezik. De amíg folyamatosan olyan sztorikat kapunk, amely az ő korában játszódik, ott folyton bele fogunk futni, mert nem megkerülhető a karaktere. Más kérdés, hogy immáron élőszereplős verziót is kapott, ami igazából lehetővé teszi azt, hogy sokat szerepeljen még. Amennyiben megtalálják a helyét, rendben van, most kapja is az új sorozatot. Meghalnia ott sem kell majd, de az ő sorsának elvarrásánál is fontos, hogy ne csak hihető és logikus legyen, de a karakter szellemiségét se sértse. Én már simán el tudom képzelni azt, hogy amíg ezen az idővonalon maradunk, addig Ahsoka is velünk lesz, és csak akkor veszünk búcsút tőle, amikor már teljesen más vizekre eveznek az univerzummal. Így neki sem kell meghalnia, ahogyan korábban Luke-nak, Leiának, Hannak, vagy most Rey-nek, Finnek, Poe-nak sem.
  18. pb69

    A The Mandalorian sorozat

    Hát gyerekek, most szavakba se tudom önteni mit érzek, és mekkora élmény volt ez a rész... Még fel kell ocsúdnom belőle.
  19. pb69

    Grogu, a gyermek

    A youngling is lehet kicsit hasonló, mint a mester, nem? Ez egy általánosan használt szó a fiatalokra, ami jelölhet akár egy konkrét besorolást is a Renden belül, de ettől még általános szóként is használható. Ahogy pl. a mi világunkban is hívhatok vkit öcsinek vagy főnöknek akkor is, ha amúgy nem a testvérem, nem a felettesem a munkahelyemen stb.. Vagy pont a vallási közösségekben hajlamosak testvérnek szólítani egymást a tagok, miközben nincsenek ilyen rokoni viszonyban egymással.
  20. pb69

    Chapter 15: The Believer

    De-de, akartam is már írni párszor róla, csak vhogy kimaradt. De elöljáróban annyit, hogy tetszett nagyon.
  21. pb69

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Hát ő nem, de Vader még használhatja.
  22. pb69

    A The Mandalorian sorozat

    Carát nagyon szereti arrafelé vki.
  23. pb69

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Ezt nem teljesen értem. Nem csípted Haydent, mert jól hozta az arrogáns Anakint? Vagy szerinted nem hozta elég jól? Én Anakint nem csíptem, de Haydent az alakítása miatt nagyra tartottam, pont amiatt, mert szerintem remekül hozta a karaktert. Pont erre írtam, hogy ez még önmagában nem indokolja a flashbacket. Eleve, ahhoz, hogy láthassuk Hayden arcát (vagy abból vmit), még nem kell feltétlenül visszamenni az időben. Vaderként is láthatjuk az arcát. Az is lehet, hogy csak annyira, mint pl. a Rebels-ben, amikor megsérült sisakja. Másrészt, ha Hayden annyira el akarja játszani Vadert, akkor simán vállalhatja a bulit úgy is, ha nem is látszik az arca, vagy csak pár jelenetben minimálisan. Ez neki is sokat jelenthet, de a rajongóknak szintén. Ahogy pl. azon is ment az aggódás, hogy mi lesz Maullal, ha Ray Park kikerül a képből, miközben őt is kb. bárki eljátszhatná, mégis sokaknak fontos a tudat. Vagy Mandot is az esetek elsöprő többségében eljátszhatná bki, mégis fontos, hogy tudjuk ki van a sisakban. Az "új" Boba kapcsán ugyanígy.
  24. pb69

    Az Obi-Wan Kenobi sorozat

    Szerintem mindkét színésszel elég kegyes volt az idő. Amúgy se biztos, hogy az ilyen flashbackekben szuperközeliket látnánk róluk, ahogy cseverésznek. Úgy tudom egyébként, hogy Ewant anno szándékosan jóval idősebbre sminkelték az Ep.3-ban, hogy közelebb kerülhessen Guiness-hez, hiszen ott is gond volt abból ki milyen idősnek néz ki. Még így is elég nehéz elhinni, hogy csak 20 év van a két Kenobi között, még poénkodtunk is rajta, hogy a Tatooine levegője igencsak meggyötörte kedvenc jedi mesterünket. Ráadásul számomra Anakinnál is kissé megszaladt az alkotók fantáziája a 2 és 3 között, mert simán rámondtam volna, hogy eltelt újabb 10 év. Szóval ezek alapján szerintem ügyes kamerakezeléssel és sminkkel meg tudják oldani úgy a dolgot, hogy ne tűnjön fel nagyon. Még így is bőven meg fogja érni, hogy újra láthatjuk őket a szerepeikben. Akár új színészek bevonása helyett, akár a teljes szereplésük elvetése helyett is vesszük számításba, hogy visszatérnek. Ewan esetében inkább az okozhat nehézséget, hogy amennyiben lesz flashback, akkor ő kétféle korában is meg fog jelenni, amik közt sok idő telik el. Tehát nemcsak a fiatalabb és már a vásznon sokat látott Kenobit kell újra hitelesen megjeleníteni, hanem ugyanazzal a színésszel az öreget is el kell tudni játszatni. Ez azért egy markánsan erőteljesebb kihívás. Bár az is igaz, hogy Obi-Want most még inkább közel kell nyomni az Ep.4-ben látott verziójához, szóval eleve kell majd rajta öregíteni is, hogy a "nagypapát" el tudja játszani. Anakinnál ilyen probléma ugye nincsen, több okból kifolyólag se. Ráadásul a Rebels-ben mintha a fiatal Anakin modelljéből indultak volna ki, amikor az arcának egy részletét látni lehetett. Egyébként én annyira nem lennék biztos abban, hogy flashbackeket kapnánk. Vagy ha igen, szerintem max. 1-2-szer fog ez előfordulni. Nem követtem részleteiben a híreket, de Haydennél tudjuk már mekkora szerepre fog visszatérni? Úgy értem játékidőben és a sorozatban betöltött súlyában. Mert én annyit tudok, hogy visszatér, mint Anakin/Vader, és ennyi. Simán el tudom képzelni, hogy csak párszor látjuk majd. Ha jól rémlik, Hayden többször említette már itt-ott, hogy mennyire el akarta játszani a klasszikus (páncélos, maszkos) Vadert, de erre nemigen volt lehetősége, mert csak nyúlfarknyi megjelenése volt így, de azt is mennyire élvezte. Ha most a sorozatban látunk egyszer picivel többet Vaderből maszk nélkül, akkor ott lehet Hayden, ami sok rajongó és maga a színész egy nagy vágyát is teljesítené. De még akár az is, ha a teljes páncélban megjelenhet párszor. Ahogy Mandonál is alig láttunk belőle vmit, de sokaknak simogatja a lelkét, hogy Pedro van a sisak mögött. Érdemes azt is hozzátenni, hogy a SW-ban szerepelni nagy kiváltság. Pl. Gwendoline is elvállalt egy olyan szerepet, ahol csak az egyik szeme látszik egyetlen egyszer pár másodpercig. Vagy nem tudom végül csak városi legenda volt-e vagy tényleg igaz, hogy egy-egy rohamosztagos szerepében nem kisebb színészek is megjelentek, mint Tom Hardy vagy Daniel Craig. Semmi nem látszik belőlük. De egy Woody Harrelson vagy Emilia Clarke is bevállaltak egy spin off szerepet, ami a filmen belül komoly megjelenés volt, de amúgy nagy súlyuk nincs az univerzumban. De olyanok is szívesen térnek vissza, akik anno szerepeltek, hiába fut igencsak jól a szekér. Lásd Liam Nessont, aki egy szinkronszerepért képes volt újra Qui-Gon bőrébe bújni. De még talán Samuel L Jackson is adta Windu hangját. Ewan is majd kiugrott a bőréből, hogy újra Kenobi lehessen, de pl. Natalie Portman is sokszor írogat a közösségi médiában a SW-ról. Szóval messze nem arról beszélünk, mint sok más esetben, amikor egy-egy színész a háta közepére nem kívánja egykori ikonikus szerepét és menekül előle (lásd pl. Harry Potter). Hayden ráadásul nem is futott be komolyabb karriert a SW után se, szóval nem hinném, hogy a részéről ne lehetne egy tisztán olyan szitu ez, amivel csak nyerni tud. De alkotói oldalról is ez egy nagy dobás, a visszautasítástól nem kellett tartani, és pénzben se gondolnám, hogy Hayden akkora elvárásokat támasztana. Ezek miatt tudom azt is elképzelni, hogy akár csak rövidebb jelenetekért is simán szerződtethették. A színésznek már csak azért is jelenthet ez sokat, mert most végre elsöprő többségben pozitív fogadtatást kap és a keblére öleli a rajongói közösség is. Anno a PT utálata miatt kapott ő is csúnya dolgokat, sokan leginkább rajta köszörülték a nyelvüket Vader miatt. Azt meg elég nehéz lehet megélni, hogy életed szerepében életed alakítását hozod, ráadásul szerintem nemcsak Haydenhez képest, de egy abszolút skálán is remek volt a színészi játéka, ehhez képest lehurrognak és gyűlölködnek, mert csuklóból elutálják az egész szerepet. Most, hogy bejelentették a visszatérését, én 1-2 mémen kívül semmi negatívabb csengésű véleményt nem hallottam ennek kapcsán, aki szóba hozza, az egyértelműen örül neki.
  25. pb69

    A The Acolyte sorozat

    Igen, ez mindenképp jó lenne. Ezt nehezen láthatnánk, mert a sith-ek nem békét akarnak. Az, hogy semmi nincs, ami az elnyomó rémuralmukat fenyegetné, az még nem béke. Na, őszintén szólva, én ezt nagyon nem akarom most már. Meg semmi ilyesmit. Az újvonalas SW a jedik kapcsán elég erőteljesen elment abba az irányba, hogy minél jobban a sárba tiporja őket. Ha vki, én nagyon kedvelem, ha árnyalnak dolgokat egy világban, de a jedik kapcsán már eléggé unom, hogy ez lényegében abból áll, hogy már nemcsak komplett hülyéknek, de kifejezetten alantasnak is vázolják fel őket. Vannak a jedik, akik szervezetileg és a tagjaik tekintetében általánosságban megromlottak, és van néhány, nagyon kevés figura a soraikban, akikkel még lehet mit kezdeni, de ők is jellemzően már inkább a Renden kívül ténykednek. Más se hiányozna, mint egy olyan sztori, ahol még egy sith-et is erkölcsileg egy jedi fölé helyeznek.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.