Most nem tudom, hogy jön ez válaszként a fenti hsz.-mre, sehol nem állítottam ennek az ellenkezőjét és nyilván tisztában vagyok ezekkel a dolgokkal.
Egyébként az eddigiek alapján a szándékosság csak aztán volt, miután felfedezték, hogy természetes módon is mutálódtak és aztán ezeket erősítette Nala Se a laborjában.
Persze, mert az egója ezt mondatja vele, ha valóban tökéletesek lennének, akkor azért lett volna rá már idő, hogy elkezdjék a sorozatgyártásukat.
Nem is azt mondtam, hogy számít (bár nem hiszem, hogy bármelyik hadseregnek jó lenne ha minden 4 emberük olyan lenne, mint Wrecker) csupán azt, hogy ha a fejlődésük még a reg. klónoknál is gyorsabb az összefüggésben is állhat azzal, hogy miért olyanok amilyenek.