Pont ezt számolgattam azért tegnap, de ennnyire lebontani én nem akartam. Ahogy emlékszem 20 valahány pont előnye volt Vettelnek a Német Nagydíjig na most ott bukta az első helyet Hamilton meg nyerte amivel ergo már vissza is tért. Magyarán, ha azt Vettel behúzza Ham meg 2. akkor Vettelnek kb. olyan 35 pontelőnye lett volna. Utána hozott egy Magyaron egy 2. helyet, aztán Belgát megnyerte ergo megint visszahozta volna a 35 környékén lévő pontot. Utána volt, hogy tényleg leengedett a Ferrari fejlesztésekbe, de Vettel a szezon második felére teljesen darabokra hullott. Mexikót behúzta Kimi ahol Ham 4. lett USA-ban csak 3. lett itt kellett volna jól megnyomni, és a maradék két futamra egy 2.-2, hely.
Arra már nem emlékszem, hogy időmérőkön mely pályákon betlizett, de lényegtelen mert a futamokon még rosszabb volt amit csinált. Amúgy elég megnézni a mostani szereplését teljesen ugyanaz van mint tavaly.
Én úgy érzem tavaly, ha nem hibázik ennyit ott tudott volna lenni, és megtudta volna verni Hamiltont,ha kicsivel is mivel a szezon első felében kis előnyre tudott szert tenni.
2010-ben azért simán megnyerhette volna, és nem kell őt csodának kikiáltani. Egy Petrovon múlt akit nem bírt megelőzni. Simán neki állt ott a zászló. 2012-ben meg 40 valahány pontja volt amit a 2. félévre teljesen elkukázott persze jött fel a Red Bull, de állandóan 5. helyről indulni időmérőn nem az igazi. Pedig hatalmas nagy sansza volt ott is. De ugye a sportban nincs ha, meg volna....