Darth Sky Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Az Egyéb fontosban felvetett téma kapcsán gondoltam, ideje egy ilyen topiknak is, mégiscsak az SW egyik kulcseleméről van szó. Elvileg tervezéskor dől el, hogy mennyire hosszú a penge. Ez persze a belső szerkezetétől függ. Elvileg akkor lehet csak állítani, ha beleépítünk egy külön modult és akkor lesz kétfázisú fénykard. Ilyenkor gombnyomásra megnő a penge mérete. Én is úgy tudtam, hogy bizonyos mértékig lehet szabályozni a penge hosszát. Legalábbis az eddigi szerkezetábrákon szinte mindenhol találkoztam "pengehossz-szabályzó" gombbal. Persze nem olyan mértékben növekedik a kard hossza, mint Gantorisé (neki a duplájára nőtt) és Yoda, illetve Ahsoka másik fénykardja is eredendően rövidebb pengehosszal rendelkezik, ettől függetlenül, úgy tudtam, állítható. Bár ennek a funkciónak csak akkor van értelme, ha a kardforgató több Formát is elsajátított, így elképzelhető, hogy opcionális dologról van szó. A filmekben nem került szóba a hossz állíthatósága, de mivel a fénykard, mint szerkezet eleve abszurd, a szabályozható pengehosszt sem tartom lehetetlennek. Nem tudom, milyen hivatalos infók vannak erről. De itt egy ábra, ami mindent megmagyaráz: Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 (edited ) A fénykardok közül nekem Vader fénykardján rémlik hogy valahol láttam leírva hogy hosszúságszabályozó, de szerintem az a kérdés hogy az adott, filmben szereplő fénykardon van-e bármi gomb a kikapcs-bekapcs gombon kiívül. Amin van, arra máris rá lehet fogni, hogy az Darth Vaderé pont speciális eset, mert neki kétfázisú volt, akárcsak Dookunak. Sky, ha csak egy-két cm mértékben lehetne állítani a hosszát, akkor mi értelme lenne? Nem véletlenül különböztetik meg a rövid fénykardokat a rendesektől, mert hogy ha állítani lehetne a hosszát, akkor csak megcsavarják a markolat alját aztán leszabályozzák kicsire, nem? Nem kéne külön kicsiket gyártani. Edited May 12, 2012 by KisKósa Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 "While most lightsabers featured a built-in length adjust, dual-phase lightsabers allowed for rapid transitions between two sets of preset lengths" Egyenesen a Wookieról.(Kb. azt jelenti hogy Amíg a legtöbb fénykardon van egy beépített hosszúság állító, a dupla-fázisú fénykardoknál lehetséges két különböző hosszúság hirtelen törtnő váltása (ilyen a Krande által említett Vader kard is)). Ezek szerint a legtöbb fénykardon állítható a hosszúság. Egyébként itt egy kép a wookieról és a felső sorban a harmadik maga a hosszúság állító bigyusz Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Sky Posted May 12, 2012 Author Share Posted May 12, 2012 Sky, ha csak egy-két cm mértékben lehetne állítani a hosszát, akkor mi értelme lenne? Nem véletlenül különböztetik meg a rövid fénykardokat a rendesektől, mert hogy ha állítani lehetne a hosszát, akkor csak megcsavarják a markolat alját aztán leszabályozzák kicsire, nem? Nem kéne külön kicsiket gyártani. Akik shoto-t használnak nyilván nem akarják növelni a pengehosszt. Az tűnik logikusnak, hogy alapjáraton minden fénykard állandó hosszal rendelkezik, ahogy írtad, nem sok értelme lenne pár centiért állítgatni. A Gantoris-féle kétfázisú kardnak valamivel több értelme van, de az elég spéci fegyver. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Akkor ezek szerint jól tudtam. Ergó már az építésnél szabják meg, hogy mekkora legyen a penge hossza. A kétfázisú fénykardról pedig ismert a dolog. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Akkor ezek szerint jól tudtam. Ergó már az építésnél szabják meg, hogy mekkora legyen a penge hossza. A kétfázisú fénykardról pedig ismert a dolog. Ez igaz is az olyan típusokra amelyikeken nincs ott az a tekerő, viszont ahogy az előbb beírtam a legtöbb fénykard rendelkezik penge hosszúság állító funkcióval (Vader kardja meg speckó eset mert ott előre be lehet állítani hogy milyen hosszúságokra váltson át azonnal) Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Ez igaz is az olyan típusokra amelyikeken nincs ott az a tekerő, viszont ahogy az előbb beírtam a legtöbb fénykard rendelkezik penge hosszúság állító funkcióval (Vader kardja meg speckó eset mert ott előre be lehet állítani hogy milyen hosszúságokra váltson át azonnal) Az adjust nem feltétlenül csak állítót jelenthet, hanem szabályzót is, hogy a fénykard tartja a penge hosszát. Mi értelme lenne annak, hogy a fénykardot lehet állítani, de a kétfázisút gyorsan lehet állítani? Épp ez a lényege a kétfázisúnak, hogy meg lehet növelni a fénykard pengéjének hosszát, míg a simának nem. Vader fénykardja pont kétfázisú volt, igen. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Az adjust nem feltétlenül csak állítót jelenthet, hanem szabályzót is, hogy a fénykard tartja a penge hosszát. Mi értelme lenne annak, hogy a fénykardot lehet állítani, de a kétfázisút gyorsan lehet állítani? Épp ez a lényege a kétfázisúnak, hogy meg lehet növelni a fénykard pengéjének hosszát, míg a simának nem. Vader fénykardja pont kétfázisú volt, igen. Szerintem tök mindegy hogy "penge hosszúság állítónak" vagy "penge hosszúság szabályzónak" fordítjuk attól az még ugyanazt csinálja. Egyébként hosszúságot azért érdemes állítani hogy a padawan korban megcsinált fénykard hosszúsága felnőtt korban is arányos legyen a test méretével, és így ha megnő mondjuk a kezünk nem kell új fénykardot fabrikálni vagy netán úgy harcmodort tanulni, hanem elég megcsavarni azt a tekerőt, és voalá a penge megint optimális hosszúságú. Vader szerkentyűje meg nem kis meglepetést okozhat a párbaj során az ellenfelünknek, ami elveszne, ha vívás közben elkezdenéd forgatni a tekerőt. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Sky Posted May 12, 2012 Author Share Posted May 12, 2012 Ez a magyarázat tetszik, logikusnak tűnik. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Szerintem tök mindegy hogy "penge hosszúság állítónak" vagy "penge hosszúság szabályzónak" fordítjuk attól az még ugyanazt csinálja. Egyébként hosszúságot azért érdemes állítani hogy a padawan korban megcsinált fénykard hosszúsága felnőtt korban is arányos legyen a test méretével, és így ha megnő mondjuk a kezünk nem kell új fénykardot fabrikálni vagy netán úgy harcmodort tanulni, hanem elég megcsavarni azt a tekerőt, és voalá a penge megint optimális hosszúságú. Vader szerkentyűje meg nem kis meglepetést okozhat a párbaj során az ellenfelünknek, ami elveszne, ha vívás közben elkezdenéd forgatni a tekerőt. Hmmm... Érdekes. Végül is van benne ráció. Csak akkor felmerül a kérdés, hogy a Jedik 90%-ának miért ugyanolyan hosszú a fénykardja, szinte mértani pontossággal? Aki persze rövid fénykardot, vagy fényrudat használ, az most nem számít bele. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Hmmm... Érdekes. Végül is van benne ráció. Csak akkor felmerül a kérdés, hogy a Jedik 90%-ának miért ugyanolyan hosszú a fénykardja, szinte mértani pontossággal? Aki persze rövid fénykardot, vagy fényrudat használ, az most nem számít bele. Ez a kérdés akkor is fönn áll, ha a fénykardok pengéjének hosszúságát már a készítéskor előre meghatározzák (mert ugye ott is a használójához igazítottnak kellene lenniük). Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Donát Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Kiskósa: Te vonalzóval nézed a filmeket? Nem láthatod, hogy milliméterre ugyanolyan hosszúak, max. körülbelül ugyanolyan hosszúak. De pl. Yodáé mérethez igazított, igaz, amint látom, az másik kategóriába tartozik, de akkor is. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Kiskósa: Te vonalzóval nézed a filmeket? Nem láthatod, hogy milliméterre ugyanolyan hosszúak, max. körülbelül ugyanolyan hosszúak. De pl. Yodáé mérethez igazított, igaz, amint látom, az másik kategóriába tartozik, de akkor is. Mérnökhallgató vagyok, ezért előfordulhat. De úgy nagyjából mindegyik ugyanakkora. Ez a kérdés akkor is fönn áll, ha a fénykardok pengéjének hosszúságát már a készítéskor előre meghatározzák (mert ugye ott is a használójához igazítottnak kellene lenniük). Ki tudja, mert ha meg van szabva, hogy az adott típusú és tulajdonságú kristályokkal csak ekkora pengét tudnak létrehozni és hosszabb ideig fenntartani stabilan és gondolom ebből a kristályból volt a legtöbb. Nagyobb energiájú fénykardokhoz másfajta kristályokra volt szükség, a kétfázisú kardokban pedig elég komoly módosításokat kellett végrehajtani ahhoz, hogy meg tudják növelni a hosszát, ebben nem vagyok biztos, de talán még egy plusz kristály is kellett hozzá. Mi értelme ilyen átalakításnak, ha egy átlag fénykardnál is meg lehetne csinálni ugyanezt? Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 (edited ) Ki tudja, mert ha meg van szabva, hogy az adott típusú és tulajdonságú kristályokkal csak ekkora pengét tudnak létrehozni és hosszabb ideig fenntartani stabilan és gondolom ebből a kristályból volt a legtöbb. Nagyobb energiájú fénykardokhoz másfajta kristályokra volt szükség, a kétfázisú kardokban pedig elég komoly módosításokat kellett végrehajtani ahhoz, hogy meg tudják növelni a hosszát, ebben nem vagyok biztos, de talán még egy plusz kristály is kellett hozzá. Mi értelme ilyen átalakításnak, ha egy átlag fénykardnál is meg lehetne csinálni ugyanezt? Ebben azért rengeteg feltételezés van. Hogyha már meg tudták oldani, hogy a penge energiája ne szabaduljon el a bekapcsolás után, hanem álljon kard formába, nem hiszem hogy a fókuszpont beállítása nehezükre esne. A két fázisú kardoknak a lényegük pont a meglepetés erejét kihasználva előnyre szert tenni, ha párbaj közben elkezded tekergetni az pont nem meglepetés az ellenfélnek. Véleményem szerint az ilyen kardok nem éppen fair-play bajnok fegyverek, így a legetikusabb jedik nem is éltek vele, ergo nem volt követendő példa, és ennek köszönhetően nem is igazán terjedtek el. De attól még a pengék méretének (akár hosszúság akár vastagság) manuális beállítására szükség volt. Szerk.: Nem tudom e fölött hogy siklottam el korábban. "The plasma was projected through a set of focusing crystals that lent the blade its properties and allowed for the adjustment of blade length and power output." - A plazmát (ami a pengét adja) átvezetik néhány fókusz-kristályon, amelyek segítségével lehetőség nyílik a penge hosszának és erejének beállításához. Az általam korábban linkelt képen mindkettőnek látható a maga tekerője. Szerk.2: És hogy ezt is megcáfoljam Hmmm... Érdekes. Végül is van benne ráció. Csak akkor felmerül a kérdés, hogy a Jedik 90%-ának miért ugyanolyan hosszú a fénykardja, szinte mértani pontossággal? Aki persze rövid fénykardot, vagy fényrudat használ, az most nem számít bele. "The typical lightsaber hilt consisted of a metal cylinder between twenty and thirty-five centimeters in length. However, the size of individuals hilts varied drastically, as the weapon was tailored to the creator's specific needs and preferences." - Ha nem muszáj ezt most nem fordítanám le, mert már piszok fáradt vagyok és a szemem is majd szét folyik Edited May 12, 2012 by Nabopolasszar Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Ebben azért rengeteg feltételezés van. Hogyha már meg tudták oldani, hogy a penge energiája ne szabaduljon el a bekapcsolás után, hanem álljon kard formába, nem hiszem hogy a fókuszpont beállítása nehezükre esne. A két fázisú kardoknak a lényegük pont a meglepetés erejét kihasználva előnyre szert tenni, ha párbaj közben elkezded tekergetni az pont nem meglepetés az ellenfélnek. Véleményem szerint az ilyen kardok nem éppen fair-play bajnok fegyverek, így a legetikusabb jedik nem is éltek vele, ergo nem volt követendő példa, és ennek köszönhetően nem is igazán terjedtek el. De attól még a pengék méretének (akár hosszúság akár vastagság) manuális beállítására szükség volt. Szerk.: Nem tudom e fölött hogy siklottam el korábban. "The plasma was projected through a set of focusing crystals that lent the blade its properties and allowed for the adjustment of blade length and power output." - A plazmát (ami a pengét adja) átvezetik néhány fókusz-kristályon, amelyek segítségével lehetőség nyílik a penge hosszának és erejének beállításához. Az általam korábban linkelt képen mindkettőnek látható a maga tekerője. Érdekes, ez esetben továbbra sem értem a különböző méretű fénykardok fejlesztésének szükségességét, ha elég az, hogy beállítjuk. Jöhetnénk azzal, hogy Yoda és az ifjak azért használnak shotót, mert kis termetűek, de Ahsoka például szintén shotót használ és nem letekert fénykardot. És hogy miért van az, hogy a filmekben és a TCW-ben egyaránt majdnem az összes látott fénykard ugyanakkora. Pedig ha ez ennyire személyre van szabva, mindenkinek más lenne az ideális. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 12, 2012 Share Posted May 12, 2012 Érdekes, ez esetben továbbra sem értem a különböző méretű fénykardok fejlesztésének szükségességét, ha elég az, hogy beállítjuk. Jöhetnénk azzal, hogy Yoda és az ifjak azért használnak shotót, mert kis termetűek, de Ahsoka például szintén shotót használ és nem letekert fénykardot. És hogy miért van az, hogy a filmekben és a TCW-ben egyaránt majdnem az összes látott fénykard ugyanakkora. Pedig ha ez ennyire személyre van szabva, mindenkinek más lenne az ideális. Pont az előbb szerkesztettem még egyet egy újabb wookie idézettel Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Darth Krande Posted May 13, 2012 Share Posted May 13, 2012 ((Hm. Ahonnan elindult a kérdés, az az, hogy az EU-féle állítható pengehossz mennyire fér bele a kánonba. Ezzel szemben pillanatok alatt kikötöttünk ott, hogy HOGYAN lehet/praktikusabb méretet változtatni, tekeréssel-e avagy másik fázisra kapcsolással)) Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
KisKósa Posted May 13, 2012 Share Posted May 13, 2012 Pont az előbb szerkesztettem még egyet egy újabb wookie idézettel Csak hogy ez továbbra sem magyaráz semmit. Itt a fénykard markolatról van szó, amit testre szabnak bizonyos igények szerint. Yodánál például abszolút érthető, hogy kisebb a markolat, a termeténél fogva, ahogy az ifjaknál is. Ám Ahsoka ugyanúgy shotót használ. Ennyi erővel neki is lehetne egy letekert sima fénykardja. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nabopolasszar Posted May 13, 2012 Share Posted May 13, 2012 (edited ) Itt a fénykard markolatról van szó, amit testre szabnak bizonyos igények szerint. A "blade legth adjust" nem a markolat méretét hanem a penge méretét változtatja. A shoto a markolatra vonatkozik nem a penge hosszúságára, a penge csak a markolat miatt rövidebb. (The shoto was a lightsaber with a miniaturized hilt that produced a drastically shorter blade than its more common counterparts.) Edited May 13, 2012 by Nabopolasszar Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
R2-D2 Posted April 1, 2014 Share Posted April 1, 2014 A fénykardok születése: http://www.youtube.com/watch?v=6YdBvWauNwA Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Wilde Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Egy érdekes kis teszt - http://www.buzzfeed.com/awesomer/what-color-lightsaber-would-you-wield (Nekem zöldet adott.) Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Dzséjt Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Nekem lilát adott. Ződet akajok! Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Nute Gunray Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Nekem a Darksaber jött ki. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
MissKarrde Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Nekem is lila jött ki, jöhet Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
P.I.D. Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Itt is Darksaber, s jobb nem is kell. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Merr-Sonn Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Juhéj, Darkszabi jár nekem is. Márpedig igenis Greedo lőtt először. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Rog Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Én is lilát kaptam. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
csoli1138 Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Fehér kardom lett.. Erre nem számítottam. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Pildi Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Nekem is fehér lett. De hogy ez hogy következik a válaszokból, amiket adtam, azt nem tudom. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
R2-D2 Posted April 18, 2014 Share Posted April 18, 2014 Akkor már hárman vagyunk fehér karddal. Quote Link to comment Share on other sites More sharing options...
Recommended Posts
Join the conversation
You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.