Ugrás a kommentre

Pildi

Arany támogató
  • Összes hozzászólás:

    12.804
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    20

Hozzászólások

  1. Annak, aki egyébként is szeretne Japánba eljutni, annak mindenképpen érdemes alaposan meggondolnia, hogy kihagyja-e ezt a lehetőséget. :) Ilyen távolságban, ahol a repjegy a legdrágább, összekötni két kellemes programot - ennél jobb kombináció már csak az lenne, ha még sikerülne pl. rokonlátogatással is összekötni. :D

     

    Én annyira nem vágyom Európán túlra, mert a saját földrészünkön is bőven van ország vagy vidék, ahol még nem jártam, de szeretnék, szóval én Japánt kihagyom. 

    Ha lesz megint Európában, és olyan helyen, ahová szívesen megyek, akkor esélyes, hogy egyre még benevezek. :)

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 1
  2. 4 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

    Vajon Singh most amolyan renegát-bujkáló szenátor? Kétlem, hogy hivatalosan a szenátus tagja lenne. Akkor nem kellene ilyen titkos légyottokat szervezni. 

    Ő a szakadárok szenátusában volt szenátor, nem a Köztársasági, majd Birodalmi Szenátusban, gondolom.

  3. Még jobb epizód, mint az előző! Számomra két kiemelkedő momentuma volt: az egyik, hogy Crosshair-nek alkalma van bizonyítani, megváltozott. Ezt egyrészt azzal teszi, hogy nagyon vigyáz Omegára, mintha törlesztené a tartozását, hiszen egyedül neki köszönheti, hogy visszatérhetett korábbi bajtársai közé, fizikailag is (hiszen nélküle még most is rab lenne), és olyan szempontból is, hogy jórészt a kislány belé vetett bizalma miatt kapott egy új esélyt a többiektől. Másrészt az X-klón feltartását magára vállalja és kész megvédeni a többieket a saját élete árán is. Nagyon tetszett az a párhuzam (bár sajnos nem emlékszem, ki írta, és most újra visszaolvasva nem találtam meg), hogy Crosshair a saját sötét oldalával is viaskodik, amikor az X-klónnal harcol, és annak legyőzése jelenti mind saját magának, mind a többiek szemében (a tágabb kompániát illetően legalább is) a vezeklése beteljesülését. 

     

    A másik kiemelkedő pillanat pedig Rex és Wolffe találkozása. Szép példája annak, milyen mély a klónok egymás iránti lojalitása, aminek eredményét (hogy Wolffe futni hagyja őket) látva érthető, miért nem jó a birodalmi hadseregben alkalmazni a klónokat: mert elsősorban egymás iránt lojálisak és csak másodsorban a "munkáltatójuk" iránt. Valahol talán az is számít ebben, hogy korábban a Köztársaság katonái voltak és a Jedik vezették őket, ez utóbbiak árulóknak lettek kikiáltva, akikkel végezniük kellett, a Köztársaság meg összeomlott és Birodalomként született újjá. Ezek után nem csoda, hogy a hűségük leginkább belül, egymással szemben él, és ezt csak mesterségesen lehet biztosan megbontani, lásd az X-klón esetét, a többiek viszont időzített bombák. Wolffe biztos nem lesz megdicsérve, amiért üres kézzel megy haza, lehet, hogy innen kezdődik majd nála az a kijózanodási folyamat, amelynek következtében ő is Rex mellé áll majd.

    • Tetszik 5
  4. Remek rész volt! Jó, hogy megint kaptunk egy kis adalékot a politikai háttérről, Chuchi és Singh szenátorok titkos találkozója kapcsán, amelyet Rex és lázadó klónjai biztosítanak. A korábbi ellenfelekből, melyet egy mesterségesen gerjesztett háború indukált, szövetségesek lettek, akik a valódi és immár közös ellenség, a Birodalom ellen fognak össze.

     

    Ez az epizód, ha egyáltalán még lehetséges, de tovább mélyíti a klónok sorstragédiáját: eszköznek hozták őket létre, és a Birodalom kitalálta az újrahasznosításukat is, ami egy még kevésbé emberi eszközt produkál, az X-klónokat. Sikeresen kiírtották belőlük a bajtársiasságot, lojalitást a többi klón irányában, ami igencsak veszélyes manapság, és ők csak a Birodalomhoz lojálisak. Egy űjabb agymosás, ami már szinte az aszasszin droidokhoz teszi őket hasonlatossá, nekem még a sisakjukról is azok jutnak eszembe, de a magányos küldetés is azok sajátja volt. Az elkapott merénylő már csak arcvonásaiban maradt klón, hiába akar rajta Rex segíteni, szerintem reménytelen a helyzet.

     

    Crosshair vesszőfutása pedig folytatódik: megint útjába kerül olyan korábbi bajtársa, akinek "good soldiers follow orders" korszakában sokat ártott. Howzer jogosan bizalmatlan és ellenséges, de ezt majd az idő és az egymásra utaltság megoldja. Egyébként ezt Crosshairnek le kell nyelnie, mint amolyan büntetést, mivel ez a minimum. Lesz alkalma még bizonyítani, hogy megváltozott. 

     

    • Tetszik 5
  5. 1 órával korábban, Wilde írta:

    Az utóbbi időben tényleg a legjobb olvasmányélményem volt, igazából azoknak tudnám ajánlani, akik nyitottak egy kicsit a klasszikus irodalom felé, de egy nagyon szórakoztató regény, ami abszolút meghálálja a belefektetett időt.

    Én egyetemistaként találkoztam A Mester és Margarítával egy fél-amatőr színi előadás keretében, és úgy is zseniális volt. Utána olvastam el könyvben, azóta többször is. Nagyszerű könyv!

     

    1 órával korábban, Donát írta:

    Lehet rápróbálok. Jó lenne megtanulni ezt az életigenlő szemléletet, de eleddig nemigen jött össze. 

    Szerintem érdemes lenne megpróbálnod, mert azt gondolom, hogy élveznéd és értékelni is tudnád a különlegességét. Igazi mese és varázslat, s közben még más egyéb is. :) 

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 1
  6. 31 perccel korábban, Ody Mandrell írta:

    Habár úgy tűnik, szerintem Wrecker nem együgyű. :) Omega értékítéletében pedig még szép, hogy megbízik. Én is hagyatkoznék rá, bár Crosshair szerint túl bizalmas az emberek irányában. :D 

     

    29 perccel korábban, Donát írta:

    Igen, szerintem sem együgyű, inkább csak nem gondolja túl, nem bonyolítja a dolgokat. 

     

    Nem úgy értettem, hogy ostoba vagy ilyesmi, ezért szerencsésebb lett volna egyszerűnek irnom, mert valóban, inkább az az igaz, hogy nem bonyolítja túl a dolgokat, ahogy Donát irta. :)

     

    Egyébként Omega erkölcsi iránytűje ugyanolyan erős, mint Rey-é,  s aki nem gondolja túl a dolgokat, az pont ezért könnyebben is megérzi ezt. Logikusan átgondolva elég nagy lutri egy kislány értékitéletében ilyen szinten megbízni, ehhez kell az, hogy valaki ösztönösen álljon hozzá. Na Wrecker ilyen.

    • Tetszik 4
  7. Remek epizód volt! Tetszik a párhuzam, hogy ahol Crosshair saját ellenállása a Birodalommal szemben megszületett, ott ért igazán célt ez a cselekedet azáltal, hogy a csapat ténylegesen visszafogadta. Vagyis leginkább a csapat összes tagja, hiszen Omega sosem mondott le róla, Wrecker meg a maga bumfordi, kicsit együgyű módján ezekben a dolgokban tisztábban látva, Omega megítélésére bízta magát. Echo pragmatikusan állt a dologhoz (meglátjuk, milyen infókat hoztál), Hunter volt a legnehezebb dió, aki nagyon várta Crosshair magyarázatait, az ő bizalmát volt a legnehezebb visszaszerezni. S hogy sikerült, ahhoz egy ilyen küldetés kellett, ahol megint egymásra hagyatkozva, veszélyben mutatkozzon meg, hogy ők egy oldalon állnak ismét. Innentől jöhet a terv, hogyan szabadítják ki a többi klónt!

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 5
  8. 20 órával ezelőtt, Yoda József írta:

    Szerintem egy film egy nap lesz, és az se lenne meglepő ha 9 egymást követő napon adnák le őket

    Én is ettől tartok, sőt, egyetlen vetítésre számítok mindegyikből. Lelkileg, meg naptárilag erre érdemes készülni. Hétköznapi esti vetítésre.

     

    20 órával ezelőtt, Frenkie írta:

     

    A kérdés az hogy egy filmet csak egy napig adnak és utána hetente lesznek az új részek, vagy pedig pár hétig megy az EP1 és utána szintén pár hétig az EP 2 és így tovább.

    Nemrég vetitették a Gyűrűk Ura trilógiát, és ott az egy nap-egy rész ment. Tartok tőle, hogy hasonló várható itt is. Bár jobb lenne a heti haladás.

  9. Lenyűgöző film, igen, ez a jelző tökéletesen illik rá. :) Nehezen tudok sokáig egy helyben ülni, de itt szinte fel sem tűnt a játékidő. Több borzongatóan felemelő pillanat is van benne, teljesen magába szippantott végig, és a vége  számomra katartikus volt. Mondanom se kell, hogy maximális IMAX élmény. :)  Örülök, hogy tudtunk utána beszélgetni, pár részlet még jobban helyére került. :)

     

    Nagyon jó a színészgárda egytől-egyik, még a szinkron is elment, de majd angolul lesz az igazi, azt viszont valszeg már csak tévében látom.

     

    Ma még lesz egy mozizás, szintén szinkronos, de már alig várom! 

    • Nagyon tetszik 1
    • Tetszik 2
  10. 2024. 02. 29. - 22:01, Yoda József írta:

    https://rebo.hu/2024/02/29/itthon-is-mozikba-kerul-e-a-25-eves-baljos-arnyak/

    ....

    A Budapest Film Zrt. tehát a budapesti Corvin moziban június közepétől kezdődően a Skywalker-saga mind a kilenc epizódját műsorra tűzi majd. 

    Remek hír! :) Remélem, nem húzzák el nagyon, mert június 29-től nekem már nem jó, márpedig nagyon szeretném megnézni egymás után mind a 9 filmet moziban. :D 

    • Nagyon tetszik 3
  11. Mindig öröm látni, ha egy szétszakadt csapat egyesül! :) Megható volt az utolsó pár perc, s szerintem csak a feszültség kedvéért néztek furán Crosshairre, hogy érezze a téves döntéseinek súlyát (bár ezt maga amúgy is érzi), jövő héten megkapja ő is a megbocsátást. Igaz, hogy Omega volt a kezdeményező a szökésben, de Crosshair nélkül nem sikerült volna, így múltbéli árulása ellenére számíthat rá, hogy visszafogadják. Pláne, mert ez a csapat érdeke is. 

    • Nagyon tetszik 4
    • Tetszik 2
  12. Tegnap sikerült megnézni az első részt ismét, hogy meglegyen a folyamatosság, s azt kell mondanom, hogy ennyire grandiózus film ritkán készül. Tévében most láttam először, s még így is monumentális az élmény, ami IMAX-ben lenyűgöző volt! A film hossza fel sem tűnt, annyira jó volt nézni.

    Ahogy olvasom, a második rész semmiben nem marad el tőle, sőt! Remek mozizásra számítok! :)

    • Nagyon tetszik 2
    • Tetszik 1
  13. Nálam ez a rész a favorit az évadkezdő hármasból. A hangulat, a zene kimagasló élményt adott a 3. évad nyitásához. Nem történik sok minden, de egyrészt annyira átjön a bázison kényszerűségből élők reménytelen helyzete, aminek ékes példája Crosshair apátiája, másrészt ott van Omega, aki még ebben a teljes kilátástalanságban sem adja fel a reményt, készen áll rá, hogy ha kell megszökjön, és addig is hasznosan tölti az időt: tartja a lelket Crosshair-ben (aki ugyan be nem vallaná, de szerintem sokat jelent neki Omega ragaszkodása), állati barátra lel egy lurka-kopó személyében, akivel törődhet, s közben teszi a dolgát mint Nala Se asszisztense. S hogy magában is tartsa a lelket, összeeszkábál egy nyuszi figurát, ami a hátramaradt "plüss" kedvencét pótolja, amihez bújva válik elviselhetővé a várakozás a menekülésre. Neki mindenképpen kellenek barátok, akikhez kapcsolódhat, és megteremti magának ezeket a körülményeket még itt is, ahol nincs helye semmi ilyesminek. 

     

    Annyira jó látni ezt a kislányt, aki nem adja fel, aki pozitívan és bizalommal áll még ehhez a helyzethez is! Asszem Dzséjt írta nemrég, hogy Omega igazából akkor is különleges klón, ha nincs különösebb köze az Erőhöz, vagy a midichloriánokhoz, egyszerűen csak azért, mert nagyszerű ember. Ez ebben az epizódban nagyon szépen látszik. Az viszont már sejthető, hogy Nala Se nem véletlenül semmisíti meg minden alkalommal a tőle vett vérmintát, vagyis Omega nem csak mint ember, hanem mint klón és kísérleti alany is különleges. Hemlock jól érzett rá, hogy Nala Se együttműködése Omega megszerzésével biztosítható, de nem is csak úgy, ahogy gondolta, hogy vele sakkban tarthatja, hanem úgy is, hogy amíg Nala Se a laborban dolgozik, addig szabotőr módon el tudja rejteni ezt a különleges képességet Hemlock elől. 

     

    Remek felütés, az egyik legjobb évadnyitó!

    • Nagyon tetszik 5
    • Tetszik 3
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.