
Pildi összes hozzászólása
- Filmek
-
Egyéb fontos
Mi a közös tartományban lettünk volna. Ez remek hír, Frenkie! Örülök.
-
Sorozatok
Ez a Trónok harca eposz engem is teljesen levett a lábamról, nem tudom másként mondani. Igaz, nem nagyon megy az egyes részekről írni, mert mindig el vagyok csúszva egy héttel, és utána már valahogy nem érzem aktuálisnak, de csak a legjobbakat tudom róla mondani bárkinek, aki kérdezi. A könyvek egyszerűen letehetetlenek a 3. kötettől kezdve (csak azt terveztem újraolvasni, de már megint a 4. kötet közepénél tartok , annyira jó az egész hangulata, a remek párbeszédekről nem is beszélve), és a sorozat hozza szinte ugyanezt a szintet. És még azt sem mondhatni, hogy nincsenek benne meglepetések, hiszen vár pár dolog, amiben eltértek a könyvtől, egyszerűsítettek, és ezek mindegyike nagyon jól sikerült eddig. Az a bizonyos karakterfejlődés pedig példa nélküli, igaz, ez már a könyvből is látszott, de sikerült megtalálni hozzá a megfelelő színészt. Nekem is muszáj lesz egyben majd megnézni majd nyáron az egész évadot. Tuti, hogy úgy lesz az igazi!
- Egyéb fontos
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Sky!
- Sorozatok
-
Sorozatok
DW 3. évad: Nagyon jó évad volt a tizedik Dokival. Ami pedig David Tennant-ot illeti: ő jött, látott és győzött. Nagyon megszerettük a fickót, és annak ellenére, hogy nemrég még azt írtam, Matt Smith az igazi, most kicsit meginogtam eme véleményemben. A lányom pedig igazi DW rajongóvá vált általa. Mellékelem ennek bizonyságául a legújabb művét :
-
Egyéb fontos
Boldog szülinapot, Dei!
-
A Star Wars jövője
Nem gondoltam igazán, hogy összejön majd, de amikor mondtam itthon, hogy ma van a Star Wars nap, végül csak sikerült időt szakítani egy SW-filmre. Megegyezéses alapon A Birodalom visszavág lett a befutó, ami sokadszori nézésre is még mindig remek film, ezt ismét megállapíthattam. Utána a teljesség kedvéért megnéztük még a Musical Journey-t is, áttekintésképpen.
-
Zene
Egy kicsit én is így vagyok az egész projekttel. Olvasom a híreket, hogy mégis tudjam, épp hol áll a dolog, mit lehet tudni róla, de nekem nincs az SW terén különösebb hiányérzetem. Ez szép gondolat. Ha már készül "folytatás", akkor csakis így érdemes és szabad/na megcsinálni.
-
Könyvek és képregények
MissKarrde: a Húsz év múlva-t is szívesen odaadom, ha majd időd jut rá, az is megvan, a folytatásokkal együtt. Bár lehet, hogy ma már kevésbé jönne be Dumas stílusa. Mindegy, majd meglátod. A Francia história regények első kötetével én is megpróbálkoztam, mert sokan ajánlották, de nekem valahogy nem keltette fel az érdeklődésemet az első néhány fejezet alapján és végül nem is olvastam végig. Persze lehet, hogy ez hiba volt, talán neki kellene fogni újra.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot, Bomarr!
-
Filmek
Ha egy kritikus, sőt, egyből kettő ilyet ír egy látványfilmről, az nagyon-nagyon bíztató. Nekem nincsenek nagy ST gyökereim, az előző Abrams-film volt az első, amit láttam. és nagyon tetszett. Ha ahhoz hasonlóan jó lesz, már az is remek filmélményt ígér.
-
Könyvek és képregények
Bérmikor szívesen kölcsönadom majd, ha kedved támad egyszer elolvasni. Itt csücsül a polcon. Dumas regényeit valahogy sosem sikerült jól megfilmesíteni. Ha nulláról indulva nézi az ember, akkor még elmegy, de ha már olvastam az adott könyvet, akkor nekem mindig nagyon leegyszerűsítettnek tűnt a filmváltozat, mert pont azok a kis finom intrikák maradnak ki belőle, ami miatt olyan jó volt olvasni. Jó példa (vagyis inkább rossz) a Monte Christo grófja, amiből készült már többféle filmváltozat, és tv sorozat is, de egyik sem volt az igazi. Pedig az volt az egyik nagy kedvencem a romantikusok terén, és olan jó lett volna egyszer teljes egészében látni Edmond Dantes históriáját. A másik nagy kedvencem szinté nDumas-tól A három testőr című kötetettel induló 8 kötetes regényfolyam (ebből két kötet a Húsz év múlva, és még öt a Bragelonne Vicomte), ami szépen végigkiséri a francia történelmet és nem mellesleg nagyon jó kalandregény, jó sok korabeli politikával megfűszerezve.
-
Könyvek és képregények
Én a Tulipános Fanfan könyvet olvastam, és osztom a véleményed, Jake. Tizenévesen nagy kedvelője voltam a korabeli francia történeteknek, valamiért. A legtöbbjük romantikus történet, Dumas írásaival az élen, de ez kitűnik a többi közül friss stílusával és humorával. Emlékszem, mennyire szórakoztató volt olvasni.
-
Egyéb fontos
Elvileg nálunk is kellett volna érezni (Budapest, XVIII. kerület), de nálunk mindenki úgy aludt, mint a bunda. Ha nem hallom reggel, nem is tudnék róla.
-
Egyéb fontos
Donát: gratulálok! A kép pedig nagyon jó, ahogy az is, hogy tudtatok találkozni Dzséjttel. Végre legalább neki nem kellett messzire mennie hozzá. Frenkie: remélem, mielőbb rendeződnek a dolgaid, találsz munkát és nem látsz ott is ellenséget, ahol nincs.
-
Anakin/Vader
Én úgy gondolom, hogy Anakin nem sorolható bele egyik rendbe sem maradéktalanul, mert egyikbe sem illett, az általatok leírtak szerint: Jedinek túl agresszív és hataloméhes, valamint fegyelmezetlen és önfejű, viszont egy Sith nem szeret senkit csak önmagát, ami Anakinra nagyon nem igaz. Akkor kicsoda ő? Hát a Kiválasztott. Én hiszek benne, hogy a prófécia igaz volt, azért született, hogy egyensúlyt hozzon az Erőben, és ezt a végére véghez is vitte. Igaz, eltartott egy ideig és nem is egyedül sikerült, de azért sikerült.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
New generation az új generációnak. Nem ragaszkodom ugyanahhoz az évhez.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Ez tényleg óriási! Honnan kerülnek elő ilyen dokumentumok? Most már csak egy pénteki kellene, amikor a Dallas ment. Szerintem ne sajnáld. Minden kornak megvannak a maga szépségei és visszásságai. Azért akkor sem volt minden fenékig tejfel nagyon sok szempontból.Viszont majd talán hallgathatod ugyanezt a szöveget a gyerekeidtől.
- Sorozatok
-
Egyéb fontos
Medvehagyma nélkül (mert az erősen szezonális), más töltelékkel egyszer szívesen megsütöm Nektek, ha lesz rá alkalom.
-
Filmek
Én is így vagyok ezzel. Sajnos az időm eléggé behatárolt, esténként jó, ha azt el tudom olvasni, amiket mások írnak. Ha nagyon megérint a téma, vagy nem igényel hosszasabb kifejtést, akkor hozzászólok, ha nem, akkor nem. Összecsapott véleményt olyan témáról/filmről, ami megérdemelné a hosszasabb tárgyalást, inkább nem osztok meg.
-
Egyéb fontos
Végre! Remélem, most már marad jó pár hónapig. Nálunk holnap lesz krémleves, ma medvehagymás kiflit sütöttem, most először, és nagyon finom lett. A kertben tavaly ültetett csokor megint kinőtt, igaz, az csak egy pár szál, a piacon kellett venni komolyabb mennyiséget a kajákhoz, de talán majd szaporodik évről-évre.