Pildi összes hozzászólása
-
Poszterek
Ez nagyon jól hangzik, és reméljük, jobban jársz majd vele, mint Lando
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Nem, a jövő nem állandó, mert minden azon múlik, hogy az egyes emberek hogy viselkednek, mit tesznek vagy nem tesznek. Ez egy többváltozós egyenlet, ahol ha valamit megváltoztatsz, meg fog változni az eredmény. Nemcsak a jövőkép alakítja a magatartását, hanem sok más minden is (a Tanács hozzáállása, Sidious cselszövései). Ha a Jedik közben rájönnek, hogy ki is Sidious, és időben felkészítik erre Anakint, megerősítik benne a bizalmukat, aki újra hinni kezd a rend eszméiben, és nem kell csalódnia a Tanácsban, akkor lelkének elsötétedése megtorpan és idővel megszűnik, így elmúlnak a látomásai és talán már nem is akarna annyira Sith lenni. Eddig Anakin oldaláról néztem, hogy ő is viselkedhetett volna másként (mert a környezete is viselkedhetett volna másként), és akkor a jövő is megváltozott volna, de nézhetem ugyanezt Padmé oldaláról is: ha nem megy Anakin után a Mustafarra, és az egész helyzettel másként találkozik, lehet, hogy nem hal meg szülés közben, hanem a megszületett ikrekkel száműzetésbe vonul, és életét annak szenteli, hogy a gyerekeit jól felnevelje, nehogy apjuk útjára lépjenek. A végtelenségig lehetne sorolni a példákat, mi minden történhetett volna másként, és nem mondom, az előbbi néhány példa talán kevésbé valószínű, hogy megtörténhetett volna, de a lehetőség mindig megvan a teljesen valószínűtlen dolgok bekövetkezéséhez is. Én hiszek benne, hogy a jövőt magunk alakítjuk (legalábbis egy nagy részét) és ez nincs másként a Star Warsban sem. Mindig van választási lehetőség, ez az ember felelőssége
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Szerintem Anakin Padmé-látomásai nem olyan látomások, mint amilyeneket korábban látott (hogy Jedi lesz belőle, majd hogy az anyja szenved és a halálán van), hanem figyelmeztetés: ha nem változik meg, és egyre beljebb keveredik a sötét oldalba, úgy az Pamé szenvedéséhez és végül a halálához fog vezetni. Ő csak ezt a lehetséges jövőt látta, és pont azért került egyre közelebb a beteljesüléséhez, mert mindenáron el akarta kerülni, akár az árulás árán is, és épp ezzel okozta Padmé halálát. De igazából a jövő alakulhatott volna másképpen is. Ha megembereli magát, bizalmába avatja Obi-want és nem ugrik bele Sidious csapdájába, és minden szinten igazi Jediként viselkedik, akkor Padmé egyáltalán nem lett volna veszélyben, és meg sem halt volna. Szóval szerintem nincs ellentmondás Yoda elképzelései és a Padmé halálával kapcsolatos látomás között, épp ellenkezőleg, hiszen másként is történhetett volna.
-
Poszterek
(itt szerkesztés előtt egy ugratós megjegyzés volt, de aztán rájöttem, hogy nem igazán volt jó ötlet, ezért töröltem) Luke a régi kedvencem (ahogy Vader a mostani), úgyhogy az új topiknak örülök, és már alig várom, hogy Luke-ról beszélgessünk - és örülnék egy róla szóló képnek is
-
Poszterek
Ez a kép mindenképpen más, mint a többi. Már hogy vitatkozni lehet róla, ez is azt jelzi. Ahogy emlékszem, a többi képed körül nem nagyon volt vita, azok vagy nagyon tetszettek mindenkinek vagy kevésbé, de azért tetszettek - nem volt vita, hogy helyes-e a mondanivaló, vagy nem. Ebben a képben benne van Vader lényege, ahogy Zoli írta. Tényleg hálás téma, én is mindig szívesen foglalkozom vele
-
Poszterek
Zoli, nagyszerű, amit leírtál, teljesen meggyőztél Erről a témáról más vonatkozásokban már többször esett szó, de most úgy érzem, te igazán jól megragadtad Vader igazi lényét. Nem is tudok mást mondani: megváltoztattad az elképzelésemet ebben a témában (pedig már elég régen kialakítottam magamban).
-
Poszterek
Rendben, hajtotta tettvágy, ezt aláírom. De dicsőségesnek, diadalittasnak akkor tudnám mondani, ha a Bespinen sikerrel jár, és valóban sikerül Luke-ot átcsábítania - hiszen a valódi diadalához (ami neki számított) nem a flotta vagy a Halálcsillag kellett, hanem egy tanítvány, akivel összefogva legyőzheti Sidioust. Ha ez sikerült volna, akkor valóban diadalt ülhetett volna.
-
Poszterek
A két említett apró részletből nekem csak egyet sikerült felfedeznem a kép jobb oldalán középtájt. A másik nagyon el lehet bújtatva. Szép kép, szépek a színei, és jó az egész kompozíció - de nekem a mondanivalóval gondjaim vannak. Zoli, amíg nem írtad le, mire gondoltál, nem is tudtam igazán megmagyarázni magamnak, mi zavar benne, amikor a látványt tekintve tényleg tetszik. De most már tudom. Egészen konkrétan az, hogy az előzmények után én képtelen vagyok Vadert (különösen, ha nem az eseményeken keresztül értelmezem, hanem a karakter lényegét akarom megragadni) úgy látni, mint aki valódi dicsőségben fürdik (mondhatni: megfogta az Isten lábát). Ebben a dicsőségben, amit a kép sugall, legfeljebb csak akkor volt része szerintem, amikor még nem volt rajta a maszk és az egész öltözet, amikor még tényleg azt hihette, hogy legyőzhetetlen és minden az övé, amit akart (Padmé és a hatalom). A mustafari összecsapása és Padmé halálának híre után (tehát amikor valóban felvette ezt az öltözetet) ezt nem hihette már, hiszen két fronton is kudarcot vallott (legyőzték, és a felesége, aki miatt mindezt megtette - és az most mindegy, hogy ez igaz volt-e vagy csak áltatta magát - meghalt a keze által). Innentől kezdve a dicsőséges Vader-kép nekem már nem hiteles, ha a karakter valódi lényegét nézzük, hanem csak a látszatot mutatja, ahogy őt a Birodalomban mindenhol látták. Szerintem ő maga belülről egy kiégett lelkű lény, aki képtelen efféle érzelemkitörésre. Hideg, könyörtelen, az uralkodó elképzeléseinek pontos végrehajtója - diadal és lelkesedés nélkül. De mindez igazán nem is a képnek szól, ez Vaderről szól (lehet, hogy nem is ebbe a topikba illik szorosan). Persze tudom, hogy a maszkos Vader az igazi ikon figura, nem az Anakin-kinézetű - ha tehát ennyire elvont értelemben kell őt nézni (nem a kinézete a lényeg, hanem lénye, ahogy ő Sith-nek indult), úgy teljes elismerésem, mert a kép találó. (lehet, hogy ez az utolsó bekezdés elég zavaros, de nem tudom most jobban megfogalmazni)
- Kantin
- Kantin
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Te jó ég, ezt én még soha nem hallottam... De végül is kellett valamiből épülniük - miért ne lehetne az a mustafari láva? (de az az érzésem, hogy ez a téma valahol máshol indult...)
- Fórumtali
-
Fórumtali
Én remekül éreztem magamat. Ez olyan igazi beszélgetős alkalom volt, nem csak SW témában. Legközelebb megpróbálok én is korábban menni, mert még lett volna miről társalogni, amikor el kellett jönnöm
-
Fórumtali
Rog, nekem azt volt furcsa megszoknom, hogy gépen keresztül társalgunk, mert korábban nem csináltam ilyet egyáltalán (e-mailezést nem számítva, mert az azért más), de már kezdek belejönni Amúgy szerintem mindenki örülne, ha jönnél
-
Fórumtali
Déltől kettőig csak nem...
-
Fórumtali
Én továbbra is csak 2 körül tudok érkezni. Akkor biztos, hogy a bowlingos helyre mentek? (különben soha nem talállak meg benneteket)
-
Fórumtali
Rog, nem lehet, hogy az a baj, hogy nagyon hozzászoktál, hogy gépen keresztül beszélgetsz? Egy ilyen tali jó alkalom, hogy a hagyományos változatot is gyakorolja az ember, és csak olyanokkal kellene beszélgetned, akikkel amúgy jól szót értesz A fórumon mindig vannak jó gondolataid, miért ne lehetnének élőben is?
- Kantin
- Kantin
- Kantin
- Kantin
-
Kantin
Erre nem gondoltam Az emberi lelemény pedig határtalan, ez igaz. A megoldás erre csak privát üzenet lehet, de az meg nehézkessé teszi az online versenyt, ha minden választ így kell megadni Ezen még gondolkozni fogok, hogy lehetne ezt kiküszöbölni úgy, hogy az egész gördülékeny maradjon. Ha további negatívumok merültek fel bennetek, ne habozzatok szóvá tenni
-
Kantin
Igazad van, végül is mindegy az idő, lehet az a határ, amíg mindenki válaszol, de azért egy végső határt célszerű megállapítani ( mondjuk 5 percet). Mondjuk, ennek a rendszernek az a hátránya, hogy időt ad utánanézni a válasznak mindenféle adatbázisban, ami nem valami jó, mert a meglévő tudást kellene értékelni, nem a keresési készséget de a szabályzatban ezt meg lehetne tiltani, s onnantól kedve fair play kérdés az egész: mindenkinek lelke rajta, hogy betartja-e. Szerintem nem nagy dicsőség úgy nyerni, hogy ilyen eszközökhöz folyamodik az ember.
- Kantin
-
Kantin
Vegyünk 5 játékost. Tegyük fel, hogy az adott kérdésre ketten jól válaszolnak egy megadott időintervallumon belül (pl.2 perc),hárman pedig nem. Ekkor a maximális 5 pontból (ami a játékosok számából adódik) 3 pontot lehet elosztani két felé, tehát a két jól válaszolónak 1,5-1,5 pont jut. A következő kérdésnél csak egy ember tudja a választ, ő megkapja a négy nem jól válaszoló pontját. Ha mind az öten jól válaszolnak, akkor nem jár érte pont (5-5=0), mert az egy túl egyszerű kérdés volt Szerintem ez azért jó, mert minél kevesebben tudják a jó választ, annál több pont jár érte. vagyis nem a gyorsaság számít, hanem a tudás Ráadásul nagyobb az esélye, hogy mindenki kaphat valamennyi pontot, aki tud akár egy jó választ (jól esik a léleknek ), a feltétel az, hogy legyen egyvalaki, aki nem jól válaszol az adott kérdésre. Hátránya, hogy egy tizedesjegyig vannak a pontok nyilvántartva, ami kevésbé jól néz ki. Mit szóltok hozzá?