Jump to content

Luke Skywalker, a Jedi lovag


Recommended Posts

Mindig is szimpatikus volt Luke karaktere az EPVI -ban, de csak most ért meg benne a téma annyira, hogy topikot is nyissak neki.

 

Mint Jedi, erre a részre érik be igazán, és ismerve az előzményeket, ezzel együtt a Jedi rendet, külön élvezetes látni, hogy ő is hasonló kvalitásokkal rendelkezik, mint letűnt rendtársai.

Miközben a csodálatos hasonlóságoknak méltatjuk, meg kell jegyezni, hogy bizony van jó néhány különbség is, ami már a generációváltáshoz, és talán egy életképesebb Jedi rend kialakulásához vezethet.

 

Luke jellemfejlődését jól nyomon követhetjük az első két filmen keresztül. Láthatjuk naiv gyerekként, majd nyughatatlan és türelmetlen ifjúként, hogy aztán letisztult, ízig-vérig Jedi lovagként térjen vissza a hatodik részben. Örök kedvencem a Jabba palota béli belépője, ahol is képet kaphatunk milyen változáson ment keresztül az EPV óta. Az egész megjelenése tekintélyt parancsoló, alig látni belőle valamit a palást alatt, minden szavának súlya van. Igazi Jedi érzést áraszt magából. Akaratlanul is Qui-Gon és Obi-Wan EPI-es feltűnése jut eszembe erről a jelenetről. Jellembeli megnyilvánulásait tekintve már itt, a Tatooin-i jelenetekben is felfedezhető az egyik legjellemzőbb Jedi vonás. Nem erőszakkal akarja megoldani a problémát, hanem tárgyalásos úton, és amíg csak lehet, ragaszkodik ehhez a verzióhoz. Persze ha harcra kerül a sor abban is megállja a helyét, ráadásul jó újra egy Jedit akció közben látni.

 

Ha Luke bemutatását illetően a Tatooin-t tekintjük bevezetőnek, akkor a Dagobah-on játszódó jeleneteket már mindenképp a tárgyaláshoz kell sorolnunk.

Közös jelenetei Yodával meggyőznek minket arról, hogy nem csak külsőségekben és harctudásban, hanem mentális téren is tökéletes Jedivel van dolgunk. Párhuzamba állítva az EPV és EPVI ?os látogatását, még hangsúlyosabban tárulnak elénk eme különbségek. Nyugodtan üldögél mestere ?árnyékában?, akivel igen súlyos, mondhatni sorsfordító dolgokról értekeznek. Reakcióiból és stílusából árad a tisztelet öreg mentora felé, és láthatóan igyekszik minden elhangzott szót a legmélyebben magába vésni. Nem véletlen, hogy Yoda utolsó szavaival mintegy megbízza Luke-ot a tanultak továbbadásával, ezzel burkoltan a Jedi rend újjáépítését testálva rá! Óriási teherként nyomhatják a vállát az elhangzottak, ráadásul a közelgő konfrontáció Vaderrel, észrevehetően nyomasztja kissé. Remek az a megjegyzése R2 felé, miszerint - ?nem mehetek egyedül? Igen! Egészséges kételkedés és bizonytalanság van benne, ami szerintem feltétlen szükséges ahhoz, hogy sikerrel járjon. Gondoljunk csak a régi lovagokra, akik nem egyszer fejjel mentek a falnak? Tudja, érzi, hogy az előtte álló feladatok szinte erejét meghaladó próbáknak fogják alávetni, ezért a legjobbkor jön Obi-Wan túlvilági segítsége. Szinte mindenre fény derül a Skywalker család múltjából. Bár régi tanítója Vader megölésére biztatja, Luke bevallja, hogy képtelen ezt megtenni. Ezen a ponton két világnézet is szembe kerül egymással, hisz míg Obi-Wan továbbra is a régi rend merev és egysíkú gondolkodását prezentálja, addig Luke már az érzelmeire is hallgat, és feltétlen bízik a megérzésében! Ez egy nagyon fontos és új elem a Jedi gondokodásban (persze Luke mit sem tud a régi kódexről), így mondhatjuk, hogy tanúi vagyunk az új Jedi eszmerendszer kialakulásának. Luke egész élete ezt szolgálja, hisz ha vége a harcnak, nyilván ennek az újjászervező tevékenységnek fogja szentelni életét.

 

Immár felvértezve a kellő tudással készen állt arra, hogy maga álljon apja elé, és próbálja meg visszatéríteni őt a jó ösvényre. Luke valóban hitt apja megmenthetőségében, és nem a szörnyet látta benne, hanem annak a jó embernek a szikráját, aki valaha volt. Ezt a sugallatot az érzései közvetítették felé, azok az emóciók, melyeket a Jedik oly nagyon kordában akartak tartani, és kizárni mindennemű döntéshozatalból. Az Endori beszélgetésük igazán lúdbőröztető! Sikerül elbizonytalanítania Vadert, és ezt olyan jó látni! Minden egyes szó újabb döfés Vadernek, és kéznyújtás Anakinnak. Luke hazárdjátékot játszott, de ezt ő nagyon jól tudta. Én úgy látom, hogy Luke alapesetben azzal számolt, hogy az Uralkodó elé fog kerülni. Az Endori próbálkozás csak az érzelmi ráhatás kezdete. Mert bizony ez a harc főleg a lelkekben, érzelmi síkon dőlt el.

A tróntermi történések lenyűgözők. Egyszerűen nem lehet betelni velük. Luke itt ér el a csúcspontra. Az csak az egyik dolog, hogy fél perc után az Uralkodó képébe vágja, mi a legnagyobb gyengéje, de kitart, és ellenáll ameddig csak lehet. Mi már tudjuk Sidiousnak mekkora a hatalma, Luke-ot is szinte percek alatt hipnotikus befolyás alá vonja, gyenge pontjain támadva őt. Ám a fiú állja a sarat, sőt még arra is van ereje, hogy Vadert tovább gyengítse.

Azonban eljön az a pillanat, amikor olyan dologgal hozakodnak elő, ami éktelen haragra gerjeszti. Leia! Luke reakciója, vehemens támadása, szinte állatias előrenyomulása rémisztő, és eszembe juttatja az apját, aki hasonlóan mindent megtett volna (és meg is tett), hogy megmentse Padmét. Kis idő múlva győzedelmesen tornyosul a legyőzött géptest fölé, kardjának pengéje pár centire apja mellkasától. Gyakorlatilag ennyi választotta el a sötét oldaltól.

Ám ekkor történik valami?.valami olyan dolog, ami a szememben a legnagyobb Jedivé avatja Luke-ot. Ez pedig a ?hit ugrása?, azaz egy még bölcsebb állapot elérése! A Jedi rájön, hogy ez az egész zsákutca, és sehová nem vezet. Kardját eldobja, és rábízza magát a sorsra, amit jelen esetben az apja testesít meg. Inkább meghal, de nem lesz a sötétség szolgája! Érdemes idézni az Uralkodóhoz intézett mondatait: ??Soha! Soha nem állok a sötét oldalra. Jedi vagyok! Mint hajdan apám.? Ízlelgessük e szavakat. Csodálatos monológ és bevallom, ezekben a fennkölt pillanatokban én is szoktam büszkeséget érezni (ami azt mutatja mennyire átélem a történetet :) ) Igazából Yoda és Obi-Wan arcára lettem volna kíváncsi, miként reagálnak az eseményekre. Főleg akkor, amikor Anakin végre győzedelmeskedik, és beteljesíti a próféciát.

Szerintem elmondható, hogy apa és fia egymást segítették ebben a csatában, még akkor is, ha látszólag ellenségek voltak. Luke azt az eszmeiséget testesíti meg számomra, ami Padmé ?ban is megvolt a halála pillanatában. Nem adta fel a reményt, és végsőkig kitartott Anakin igaz és jó szellemében! Ezáltal nem csak magát mentette meg, hanem Anakin lelkét, és nem utolsó sorban a galaxist is. A szeretet a válasz a sötétségre ? milyen igaz. Luke pedig Jediként építette be ezt a tételt saját értékrendjébe, ami nyilván a későbbi szerveződés alapelvei között, kitüntetett helyen fog szerepelni.

 

Luke Skywalker tehát az új Jedi rend megalapítója lehet, és a látottak alapján bizton állíthatjuk, hogy a legjobb kézbe került a staféta bot. Egy frissebb, jobb, életképesebb eszmeiséggel felépítheti azt az új rendet, ami a Birodalom romjain megalakuló Új Köztársaság erőskezű támasza lehet.

Számomra a legszimpatikusabb, és a legjobb Jedi mind közül.

Edited by Ody Mandrell
Link to comment
Share on other sites

Nagyszerű, amit írtál, Ody :cool: Számomra ugyan Luke belépője Jabba palotájába ennyire nem különleges élmény, de a további eseményekről írottakkal teljesen egyetértek. A film többi jelenete egyszerűen eltörpül a dagobah-i beszélgetések, Luke és Vader találkozása az Endoron és aztán a tróntermi rész mellett - a film többi jelenete csupán asszisztál hozzájuk.

Luke fantasztikus ember az én szememben mind a három részben, mert mindegyik esetében képes átlépni a saját korlátain, és mindig többre képes, mint bárki más volna az ő helyében.

Az Új reményben azzal kezdi, hogy tudatlan farmerfiúként belevág a nagy ismeretlenbe egy általa alig ismert bolondos vénember társaságában, aztán azzal fejezi be, hogy rábizza magát és a felkelők sorsát a titokzatos Erőre, amit alig ismer és használni sem igazán tud még - és ezzel (no és Hanék segítségével) egyedüliként képes végrehajtani a felkelők tervét: elpusztítani a Halálcsillagot.

A Birodalom visszavágban már kicsit önfejű, azt hiszi, hogy tud bánni az Erővel és elrohan megmenteni a barátait tanítómestere aggodalmai ellenére (tiszta apja :D ), de aztán a döntő pillanatban azt teszi, ami az egyetlen helyes út: leveti magát a mélységbe, hogy akár a halál árán is elkerülje Vader csábítását. De az Erő segítségével életben marad, és élete új célt kap a régi mellé: már nemcsak a Birodalmat akarja legyőzni, hanem apját is vissza akarja szerezni. Számomra is Luke egyik legfontosabb erénye, hogy amint megtudja, hogy Vader az apja (és bármíly hihetetlen, de azonos azzal, akit Obi-wan is a barátjaként emlegetett), képes felülemelkedni mindazon a szörnyűségen, amit Vader ellene, a barátai és az egész galaxis ellen tett, és már csak az számít, hogy ő az apja, aki egykor jó ember volt. Egy értékes ember, akit még meg lehet menteni.

És hát a Jedi visszatért tekintve Ody mindent leírt, ehhez már nem tudok mit hozzátenni :D

 

Egy másik topikban sokat vitatkoztunk róla, hogy ki az igazi, a legjobb Jedi, és hát belátom, hogy ha végiggondolom a fentieket, akkor csakis Luke lehet az :D

Link to comment
Share on other sites

Nekem éppen a ROTJ-ban látott Luke a kedvencem, és ez meg is magyarázza miért ide raktam ezt a topikot, és miért az EPVI -os tevékenységéről elmélkedtem annyit. :cool: Amiket írtam, azok csak a legfőbb történések, de az olyan apróságok, ahogy pl. az Ewokokat is kezeli, még szerethetőbbé teszi számunkra Luke-ot. Az az érzése az embernek, mintha a vérében lenne a Jedi mentalitás és viselkedés, hisz az ilyen konfliktus kezeléseket kétlem, hogy Yodától konkrétan megtanulta volna. Ösztönösen a helyes megoldásokat választja, a szép szó, és a meggyőzés mezsgyéjén haladva. Gyönyörű példa, amikor C3PO-t lebegteti, majd megköszöni neki, hogy használta a varázserejét, és kimentette őket. A legvégén nyúl bele a történésekbe, és akkor is nagyon diszkréten, magát teljesen elfedve, soha sem hivalkodón. Amúgy hozzá tenném, hogy ezek az apró dolgok is az előzmények ismeretében lettek igazán értékelhetők.

Edited by Ody Mandrell
Link to comment
Share on other sites

Éppen tegnap fejeztük be tesómmal az Sw saga végignézését. A Rotj-t egyszerűen annyira élveztem hogy már "fáj" A párbaj a végén, Sarlacc meg még sorohatnám... :) Pont azokért a dolgokért amit írtatok Luke-ról. Ugyanazokat a dolgokat fedeztem fel én is. A Jedi szellem újraéledését Luke Jedi lovaggá válását, apja megváltását stb... A többit már leírtátok :D

Link to comment
Share on other sites

Éppen tegnap fejeztük be tesómmal az Sw saga végignézését. A Rotj-t egyszerűen annyira élveztem hogy már "fáj" A párbaj a végén, Sarlacc meg még sorohatnám... :D Pont azokért a dolgokért amit írtatok Luke-ról. Ugyanazokat a dolgokat fedeztem fel én is. A Jedi szellem újraéledését Luke Jedi lovaggá válását, apja megváltását stb... A többit már leírtátok  :)

OFF

Jó neked, nekem eddig még csak egyszer volt erre alkalmam és valószínűleg még sokára lesz legközelebb ilyen alkalom :D .

ON

Link to comment
Share on other sites

A Luke-ról alább leírtakhoz még hozzátenném, hogy ő már gyerekkoromban is azért lett a kedvencem, mert elhitette az emberrel, hogy bárki vihet véghez nagy dolgokat :) . Mert ugyan a történet előrehaladtával szépen lassan kiderült, hogy ő korántsem az az egyszerű farmerfiú, akinek kinézett az elején, de mégis megmaradt viselkedésében, közvetlenségében egy hétköznapi embernek. Erre mondják az amerikaiak, hogy "egy fiú a szomszédból".

De hogy ez így történhetett, hogy úgy vált Jedi lovaggá a szemünk előtt, hogy közben teljesen normális maradt, nem szaladt el vele a ló, mint híres-hírhedt apjával, az szerintem nagyon nagy mértékben köszönhető annak is, hogy nem járta végig a hagyományos Yoda-iskolát a hagyományokat mindig nagyon fontosnak tartó Jedi-rendben. Azért tudott jól dönteni a Jedi visszatérben, mert nem homályosította el az ösztönösen jó gondolatait egy kiskorától belénevelt eszmerendszer (ezt hál' istennek nem tudta pótolni a dagobah-i gyorstalpaló és Ben néhány mondatos okítása), szabadon gondolkodhatott konvenciók nélkül, miközben átjárta ez Erő, és noha nem tudott úgy bánni még vele, mint a régiek, de nem is ez kellett a győzelemhez. A szíve és az egészséges gondolkodása kellett hozzá.

 

Erre mondom én, hogy ha nem történik meg a rend teljes bukása és megsemmisülése, akkor esély sem lett volna arra, hogy ilyen új alapokra helyezze valaki (mégoly kiváló ember is légyen) a rend alapjait.

És ha az Erő egyensúlyba kerüléséről, a próféciáról beszélünk, bennem mindig az motoszkál, hogy a Birodalom történelmi hullámvölgye, és annak minden közvetlen előzménye nélkül ez az egyensúly (ami egyben minőségi váltást is jelent, nemcsak a két oldal erejének kiegyenlítődését) egyszerűen nem jöhetett volna létre.

Link to comment
Share on other sites

OFF

Jó neked, nekem eddig még csak egyszer volt erre alkalmam és valószínűleg még sokára lesz legközelebb ilyen alkalom :) .

ON

OFF

GeriMester! A megfelelő topikban írhatnál az élményeidről.

ON

 

Azt még nem is említettem, hogy Luke-ot nagyon szívesen megnézném, ahogy a Jedi templom falai között bóklászik.

Link to comment
Share on other sites

Egyébként mi a véleményetek, Luke-nak mennyiben segítettek Yoda és Obi-wan tanításai, és mennyiben inkább nem? Nem lett volna elég, ha csak azt tanítják meg neki, hogyan és mire használja az Erőt és mire ne, hogyan váljon eggyé vele, és aztán rábízzák, hogy hogyan él majd vele? Hiszen ő nemcsak az utolsó Jedi volt, hanem a Kiválasztott fia is, aki az anyjától is kiváló géneket örökölt. Nem volt inkább kárára, mint hasznára, hogy a saját apja (mégha Sith is) elpusztítására készítették fel?

Ezek a kérdések azért merültek fel bennem, mert engem zavar az, hogy ha Luke megfogadja a tanácsukat, akkor a történet vége a teljes kudarc lett volna.

Edited by Pildi
Link to comment
Share on other sites

Egyébként mi a véleményetek, Luke-nak mennyiben segítettek Yoda és Obi-wan tanításai, és mennyiben inkább nem? Nem lett volna elég, ha csak azt tanítják meg neki, hogyan és mire használja az Erőt és mire ne, hogyan váljon eggyé vele, és aztán rábízzák, hogy hogyan él majd vele? Hiszen ő nemcsak az utolsó Jedi volt, hanem a Kiválasztott fia is, aki az anyjától is kiváló géneket örökölt. Nem volt inkább kárára, mint hasznára, hogy a saját apja (mégha Sith is) elpusztítására készítették fel?

Ezek a kérdések azért merültek fel bennem, mert engem zavar az, hogy ha Luke megfogadja a tanácsukat, akkor a történet vége a teljes kudarc lett volna.

Szerintem mindenképpen segítettek a tanításai. Yoda csupa jó és fontos dolgokat mondott neki. Pl: Ha egyszer elindulsz a sötétség útja felé akkor... stb Az elpusztítására készítették fel az igaz. Yoda és Obi-Wan már nemláttak semmi esélyt rá hogy bármit is tehetnek Vader megölésén kívül. Lásd Ep3. Anakin szürnyű dolgokat művelt, és már elvesztették a hitüket régóta Anakinnal szemben. Még mielött áttért Ani azelött is kételkedtek már benne. Kárára meg nem volt szerintem mert Luke eltudta dönteni, hogy mit kell tenni amikor választani kell. Yodaék valószínű nem számítottak rá , hogy majd az Apa és Fia kapcsolat miatt javul meg Anakin.

Nélkülük biztos nemjutott volna idáig az ifjú Skwalker

Edited by Geri_mester
Link to comment
Share on other sites

Én kettéválasztanám ahogy Luke-ot láttam.

 

Az első véleményemet írnám le amikor még szó sem volt prequelről.

 

 

Már gyerekként az abszolút jó embert testesítette meg számomra.Ahogy az emberekkel bánt, ahogy tisztelte őket.Semmilyen negatívumot nem leht róla írni.

A jellemfejlődése is nagyon jól van ábrázolva, az Ep 4-ben még látszik rajta, hogy nem bízik az Erőben, Kenobinak úgy kell rászólni, hogy kapcsolja ki a célvezetőt.

 

Az EP5-ben még nem ura az Erőnek,de már ösztönszerűen használja.Még nem elég erős(Vader simán legyőzi).Írtózatos dolgokat tud meg, testi-lelki szenvedéseken megy keresztűl.

 

 

A Jedi Visszatérben pedig maga a nagybetűs Jedi.AKi belép Jabba palotájába már ízig-vérig Jedi(már ekkor nem csak mikor Vadert legyőzi).Nagyon jól kezeli a helyzeteket(ekkor még nem láttunk Régi Köztársasági Jedit).Maga a megtestesűlt jóság.Amikor a trónteremben Vader Leiát fenyegeti, szinte mindenki együttérzett vele a moziban és bíztatta magában, hogy győzd le ,elég volt az aljasságokból.A legnagyobb Erőt akkor mutatta mikor eldobta a kardot.

 

 

A prequelek után már egyértelmű, hogy van benn jó adag Qui-gon Jinn, és Padmétól is örökölt.Mintha Qui-gont látnánk az EP 6-ban.Azóta amikor látom az EP 6-ot a trónteremnél, mindíg eszembe jut Padmé.Biztos iszonyú büszke lenne a fiára és Anakinra.

 

Luke nálam Qui-gon Jinnel egyenértékű Jedi.Nem tudok kettejülk között dönteni.Mindkettő hatalmas Jedi.

Link to comment
Share on other sites

Azért ne feledjétek... Luke is sebezhető volt! Rátámad gyűlölettel Palpatine-ra, és Vaderre is. Az mentette meg az átállástól, hogy a saját apját kellett volna megölnie. Ő is elcsábulhatott volna, ha a körülmények nem olyanok, amilyenek.

Link to comment
Share on other sites

Na jó de elötte sokáig fenyegették a barátait.A szeme láttára lötte szét a Halálcsillag azokat akiket szeretett.A húgát is megpróbálják fenyegetni.Pont ezért más Luke.Teljesen természetesen rájuk támad, de azért mert meg akarja védeni Leiát és a felkelőket.Persze a gyűlölet vezérli csakhogy ő jó ember ezért a kellő pillanatban leáll, és nem hagyja ,hogy elhatalmasodjon rajta, mint Anakinon régebben.Ezért más Jedi mint a "régiek".

Link to comment
Share on other sites

Valahol a kettő között van az igazság: tényleg akkor jött rá, hogy a Sötét oldal egy csapda, de ehhez Vader és a hasonló sorsuk (gépkéz) nyilvánvalóvá válása kellett, mert ettől vált számára ez azonnal egyértelművé.

Ha egy másik Sith feküdt volna előtte, nagyon valószínű, hogy minderre legfeljebb csak utólag jön rá.

Link to comment
Share on other sites

Csakhogy valamit nem vettetek figyelembe.Amikor levágja Vader kezét akkor Vader elesik. Luke pedig a mellkasához tartja a fénykard hegyét.Simán egy mozdulattal megölhette volna, mégsem tette.A kéz megnézése csak ezek után történt.

Én úgy gondolom, hogy nem akarta megölni Vadert akárhogy a gyűlölet hajtotta.Amikor Vader elesik Luke haragja is elmúlik.Magyarán tud uralkodni a haragján.Nem úgy mint Anakin.

Persze nem volt jó, hogy dűhből harcolt, de a szememben Luke még nagyobbra értékelődik azáltal, hogy le tud állni.Bebízonyította, hogy nem igaz az ,hogy vissza lehet térni.

Link to comment
Share on other sites

Én úgy gondolom, hogy nem akarta megölni Vadert akárhogy a gyűlölet hajtotta.Amikor Vader elesik Luke haragja is elmúlik.Magyarán tud uralkodni a haragján.Nem úgy mint Anakin.

Persze nem volt jó, hogy dűhből harcolt, de a szememben Luke még nagyobbra értékelődik azáltal, hogy le tud állni.Bebízonyította, hogy nem igaz az ,hogy vissza lehet térni.

Ez így igaz, és ezt én nem is vitatom. Csak éppen szerintem azért tudta lecsillapítani a haragját, mert az apja feküdt előtte, akiről érezte, hogy van még benne jó, ezért igazából nem volt szándékában megölni. Ha egy akárki másik Sith lett volna Vader helyében, és ugyanez a szituáció (kint halomra lövik a bajtársait és az uralkodó röhög a markába és még cukkolja is), lehet, hogy nem tudott volna uralkodni így a dühén.

Igaz, hogy nem döfte azonnal szíven Vadert, amikor az elesett és levágta a karját, de csak akkor dobta el a fegyverét, amikor meglátta a gépi karcsonkot és rájött az összefüggésre kettőjük között. Ez a kardeldobás egy másik Sith esetén nem biztos, hogy ugyanígy megtörtént volna.

Én nagyra tartom Luke-ot, de az a véleményem, hogy az igazi Jedivé válásához nagyon nagy részben járult hozzá az, hogy a végső próbatételnél jelen volt az apja is. Az a két dolog, hogy ő igazi Jedivé (és talán a legnagyobb Jedivé) vált azáltal, hogy nemet tudott mondani a Sötét Oldalnak, valamint hogy Anakin végre azzá a Jedivé tudott válni, akinek mindig is kellett volna lennie, ezek szorosan összefüggenek, egymástól függetlenül nem jöttek volna létre. Apa és fia kölcsönösen tették naggyá egymást és ezáltal együtt hozták egyensúlyba az Erőt és mentették meg a galaxist.

Edited by Pildi
Link to comment
Share on other sites

Ez így igaz, és ezt én nem is vitatom. Csak éppen szerintem azért tudta lecsillapítani a haragját, mert az apja feküdt előtte,

Én meg úgy vettem észre, hogy mindig Sidious az, aki beleszól a dolgokba, és az mintha kijózanítaná Luke-ot. Érdemes megfigyelni.

Link to comment
Share on other sites

Én meg úgy vettem észre, hogy mindig Sidious az, aki beleszól a dolgokba, és az mintha kijózanítaná Luke-ot. Érdemes megfigyelni.

Most megnéztem az egész tróntermi részt, hogy hogyan is történt, és igazad van: Sidious az egész jelenet alatt a lehető legrosszabkor (persze az ő szemszögéből nézve) szólt bele mindig Luke és Vader párbajába.

Sidious célja nyilván az volt, hogy gyorsítsa a dolgok menetét, az ifjú Skywalker minél előbb álljon át a Sötét Oldalra, ami így is, úgyis megtörténik majd, mert előle nincs menekvés. Annyira elbízta azonban magát, hogy még csak kísérletet sem tett arra, hogy rábeszélje Luke-ot, hogy álljon át, és felvázolja a lehetőségeket, hogy miért is lesz neki jobb akkor, ha átáll (mint Anakinnál történt), tehát nem kábította semmivel, hanem egy az egyben közölte vele, hogy nincs más választása, mert ez a sorsa, mert Luke már az övé, mint az apja stb.

Ezekkel a beszólásokkal éppen mindig kijózanította Luke-ot (kétszer is ez történt a jelenet közben), és igen, ez is hozzájárult ahhoz, hogy Luke éppen az ellenkezőjét döntötte: nem áll át semmiképpen.

 

Ezek szerint nem csak Vader, hanem (szándéka ellenére) Sidiouas is segített Luke-nak, hogy kiállja a próbát.

Link to comment
Share on other sites

A túlzott önbizalom lett a veszte. :)

 

Érdekes kérdés, hogy mi lett volna, ha nem az apjával kell megküzdenie, vagy ha az Uralkodó nem "segít be" a beszólásokkal. Vajon akkor is kitartott volna a választása mellett? Úgy gondolom, az Erő nem állít senkit a képességeit meghaladó próbák elé. Luke-nak az itt és most volt a próba, amin tökéletesen megfelelt - bizonyos szempontból tehát nem is olyan lényeges, hogy máshol, más körülmények között mit csinált volna. Ez volt az ő személyes próbája.

Link to comment
Share on other sites

Join the conversation

You can post now and register later. If you have an account, sign in now to post with your account.

Guest
Reply to this topic...

×   Pasted as rich text .   Paste as plain text instead

  Only 75 emoji are allowed.

×   Your link has been automatically embedded.   Display as a link instead

×   Your previous content has been restored .   Clear editor

×   You cannot paste images directly. Upload or insert images from URL.

  • Recently Browsing   0 members

    • No registered users viewing this page.
×
×
  • Create New...

Important Information