Ugrás a kommentre

lecsoka

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    127
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

lecsoka összes hozzászólása

  1. lecsoka

    Értékeld a filmet

    AZ UTOLSÓ JEDIK - SPOILERMENTES KRITIKA. Eljött a nagy nap, végre látni lehetett a Csillagok háborúja-sorozat legújabb, 8. epizódját. Esküszöm, vártam ezt a napot, de most inkább azt kívánom, bárcsak visszaforgathatnám az idő kerekét, így megmaradna az a pozitív várakozás/vágyakozás, ami szertefoszlott a film láttán. Mindenekelőtt megnyugtatnék mindenkit, nem A Birodalom visszavág remake-jéről van szó, bárcsak az lenne!!!! Mert mit adtak most nekünk? 1. Valóban vannak újszerű dolgok, amik pozitívak és negatívak egyaránt. 2. Olyan történetet, amit 3 nap töményezés követően is játszva meg lehetett volna írni. 3. Az újszerűség egyben minőségromlást is jelentett, hiszen megjelennek olyan amatőr módon vezetett történetszálak, valamint stílusbeli jegyek, amelyekhez képest a Beethoven 5. része egy Oscar-díjas remekmű. 4. Humorfaktort, ami kezdetben még szórakoztató, de aztán nemhogy majdnem kitéptem a moziban a szék karfáját, de sírva követeltem vissza Jar-Jart. J.J. Abrams Episode VII-ét joggal kritizálják, hogy az csak egy remake, egy 40 éves remekmű fénymásolata, de mégis adott egy hangulatot, megalapozott valamit, amelyet lehet és érdemes folytatni. Hát, nem sikerült. A helyzet körülbelül a Prometheus és az Alien: Covenant párhuzamba állításával festhető le legjobban. Ne csodálkozzunk, ha értetlenül jövünk ki a film láttán. Rian Johnson tényleg mert újítani, drámát vinni a sagába, de messze van az az igazi szellemiségtől és a hangulattól. A legszomorúbb az, hogy a mélység, amit sokszor apróságokkal ábrázoltak a korábbi filmekben csak említésszintjén van, pedig az amúgy zseniálisnak tűnő királydráma megalapozhatta volna, a gondolatiság és a logikai vezetés pedig még ennyire sincs jelen - ellentétben a közhelyekkel és az ostobaságokkal. A Disney helyében most a vastaps és a bátorság hirdetése helyett azt tenném, hogy olvassák és olvastassák el Joseph Campbell műveit, amely mint tudnivaló a Csillagok háborúja alapját jelenti, hogy legalább megízleljék azt, amit Lucas tudott. Mert lehet köpködni az előzménytrilógiát, de ott egy logikus karakterfejlődést és negatív karriermodellt lehetett látni, nem is beszélve az őstrilógia bájos, de egyben mitikus magasságokba emelkedő történetéről. Ám a jelen helyzetben csak az mondható el, hogy annyira érzékelik az Erőt, mint a konyhai lábos a benne fővő étel ízét. Mert ez így nemhogy kevés, hanem gyalázat, igaz, zseniális jelenetekkel. Hát mégis vannak zsenialitások? Igen - de ezek az összképet nem mentik meg, hanem csak arra ösztökélnek, hogy valaki esetleg ezek alapján újraforgatja ezt a förmedvényt, melyben a trükkök sem lenyűgözőek (megkockáztatom a Star Wars 8 tartalmazza talán az év legszarabb trükkjeit), sem pedig a zeneszerző nem alkotott maradandót - a sokat kritizált Zsivány Egyes soundtrack igenis karakteres motívumok tömkelegét hordozta, de John Williamset úgy tűnik elhagyta az Erő. Egyértelmű pozitívumként Adam Driver és Mark Hamill emelhető ki, az öreg tényleg nagyszerűt alakít - de ők sem tudnak érdemben menteni a helyzeten. Hogyan tudnám zárni ezen gondolatokat? Talán úgy, hogy nézd meg a nagyszerű előzetest, amely engem is megvett - stílszerűen - Kylora és messziről kerüld el a filmet. Így gondolatban eljátszhatsz azzal, hogy ez valóban jó film. Látva viszont ezt a förmedvényt, csak egy új cím jutott eszembe: Star Wars NO HOPE.
  2. lecsoka

    Rian Johnson új trilógiája

    Rian valami tényleg nagyon jót hozhatott össze!!!! Egyébként szerintem megvan a potenciál egy Skywalker saga folytatásban. Belegondolva az mekkora lenne, ha a IX. ep-ben Kylo teherbe ejti Rey-t.....
  3. lecsoka

    Premier megtekintés

    A Corvinban lesz - a VIII résszel együtt http://corvinmozi.hu/filmek/star-wars-vii-viii-dupla-vetites?het=2017-49
  4. lecsoka

    Solo spoileres topik

    Még mindig májusi bemutatóval számolnak. De jobb lenne decemberre csúsztatni. A decemberi bemutatóknak egyébként meg nagyon jó feeling-jük van. Karácsony + Star Wars!!! Mi kell még?
  5. lecsoka

    Solo spoileres topik

    A Willow nagyon jó kis film. Olyan, mint a Star Wars középkori környezetben. Ez biztató, bár Howard pár filmje nem jött be...
  6. lecsoka

    Trailer 2.

    Ez betyáros lett :-). A látottak alapján sugárzik a tisztelet a Star Wars iránt, de valóban benne van az újítás. Szerintem nagyon jó karaktereket fogunk látni, és jó színészi játékkal. Ennyi után Gareth Edwardsra bíznám egy esetleges 4. trilógia készítését.
  7. lecsoka

    EPVIII spoileres topik

    Kylo-t Chewie-nek kéne megölnie. Bevágni egy aknába oszt jó napot. Végül is az ő társa volt Han.....
  8. Változatlanul abból indulok ki, hogy a Star Wars-nak van dimenziója - így a trilógia végére Luke-nak kell átvennie a hatalmat, hogy békét teremtsen. Ő legyen az új, de Palpi-val ellentétben az új Császár. Ez még logikus is lenne, hiszen amikor háttérbe vonult, a Köztársaság lényegében elbukott/megsemmisült. És valljuk be ő a sorozat megváltója. Ráadásul, Luke-ot bukott emberként látjuk az EpVII végén - így az, hogy kinyírják, nem logikus - fel kell emelkednie.
  9. lecsoka

    Luke Skywalker, a remete

    Szerintem meg Luke-nak kéne lenni az új Császárnak a trilógia végére. De az ő császársága valóban rendet teremtene, ami még a köztársaságnak sem sikerült.
  10. lecsoka

    Box Office

    Megvan a 2 Mrd!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Total Lifetime Grosses Domestic: $900,831,469 45.0% + Foreign: $1,102,400,000 55.0% = Worldwide: $2,003,231,469
  11. lecsoka

    Box Office

    Én a Jedi-nél a ww bevételt keveslem. Úgy tudtam, összességében több, mint 500-at hozott az SE-vel együtt. Most megnéztem, a foreign bevételei 165-ra rúgnak, külön pedig az SE 43-at hozott külföldön. Ha a 165-ből leveszema a 43-at csak 122 foreign bevétel van, ami már a kilencvenesévek eleji kimutatásnak sem felel meg, mert akkor már kb. 150-et tartottak számon. Szerintem a 475-höz ezt a 43-at hozzá kell nyesni.
  12. lecsoka

    Box Office

    Total Lifetime Grosses Domestic: $686,425,583 49.4% + Foreign: $704,200,000 50.6% = Worldwide: $1,390,625,583 usa (még 4-5 nap és USÁ-ban meglehet az Avatar!!!!!) Rank Title(click to view) Studio Lifetime Gross Year^ 1 Avatar Fox $760,507,625 2009^ 2 Star Wars: The Force Awakens BV $686,425,583 2015 3 Titanic Par. $658,672,302 1997^ 4 Jurassic World Uni. $652,270,625 2015 5 Marvel's The Avengers BV $623,357,910 2012 6 The Dark Knight WB $534,858,444 2008^ 7 Star Wars: Episode I - The Phantom Menace Fox $474,544,677 1999^ 8 Star Wars Fox $460,998,007 1977^ 9 Avengers: Age of Ultron BV $459,005,868 2015 10 The Dark Knight Rises WB $448,139,099 2012 WW: a Avengers2, a Furious 7 és az Avengers tutira megvan. A Jurassic World még biztonságban van, de ha erős lesz a szombat-vasárnap és nem lesz óriási esés, akkor a jövő hét végére az is befogva. A kérdés már az, hogy a 2 Mrd meglesz-e. Rank Title Studio Worldwide Domestic / % Overseas / % Year^ 1 Avatar Fox $2,788.0 $760.5 27.3% $2,027.5 72.7% 2009^ 2 Titanic Par. $2,186.8 $658.7 30.1% $1,528.1 69.9% 1997^ 3 Jurassic World Uni. $1,669.0 $652.3 39.1% $1,016.7 60.9% 2015 4 Marvel's The Avengers BV $1,519.6 $623.4 41.0% $896.2 59.0% 2012 5 Furious 7 Uni. $1,515.0 $353.0 23.3% $1,162.0 76.7% 2015 6 Avengers: Age of Ultron BV $1,405.0 $459.0 32.7% $946.0 67.3% 2015 7 Star Wars: The Force Awakens BV $1,390.6 $686.4 49.4% $704.2 50.6% 2015
  13. lecsoka

    Box Office

    Total Lifetime Grosses Domestic: $651,965,583 49.0% + Foreign: $679,200,000 51.0% = Worldwide: $1,331,165,583
  14. lecsoka

    Box Office

    Total Lifetime Grosses Domestic: $571,420,943 47.7% + Foreign: $627,400,000 52.3% = Worldwide: $1,198,820,943 USA Rank Title(click to view) Studio Lifetime Gross Year^ 1 Avatar Fox $760,507,625 2009^ 2 Titanic Par. $658,672,302 1997^ 3 Jurassic World Uni. $652,270,625 2015 4 Marvel's The Avengers BV $623,357,910 2012 5 Star Wars: The Force Awakens BV $571,420,943 2015 ww Rank Title Studio Worldwide Domestic / % Overseas / % Year^ 1 Avatar Fox $2,788.0 $760.5 27.3% $2,027.5 72.7% 2009^ 2 Titanic Par. $2,186.8 $658.7 30.1% $1,528.1 69.9% 1997^ 3 Jurassic World Uni. $1,669.0 $652.3 39.1% $1,016.7 60.9% 2015 4 Marvel's The Avengers BV $1,519.6 $623.4 41.0% $896.2 59.0% 2012 5 Furious 7 Uni. $1,515.0 $353.0 23.3% $1,162.0 76.7% 2015 6 Avengers: Age of Ultron BV $1,405.0 $459.0 32.7% $946.0 67.3% 2015 7 Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2 WB $1,341.5 $381.0 28.4% $960.5 71.6% 2011 8 Frozen BV $1,276.5 $400.7 31.4% $875.7 68.6% 2013 9 Iron Man 3 BV $1,215.4 $409.0 33.7% $806.4 66.3% 2013 10 Star Wars: The Force Awakens BV $1,198.8 $571.4 47.7% $627.4 52.3% 2015 Az Iron Man 3 már 20millás határon belül van. Ez a keddi bevételekkel bőven megvan. :-)
  15. lecsoka

    Box Office

    USA Rank Title(click to view) Studio Lifetime Gross Year^ 1 Avatar Fox $760,507,625 2009^ 2 Titanic Par. $658,672,302 1997^ 3 Jurassic World Uni. $652,270,625 2015 4 Marvel's The Avengers BV $623,357,910 2012 5 Star Wars: The Force Awakens BV $544,573,329 2015 6 The Dark Knight WB $534,858,444 2008^ 7 Star Wars: Episode I - The Phantom Menace Fox $474,544,677 1999^ ww Rank Title Studio Worldwide Domestic / % Overseas / % Year^ 1 Avatar Fox $2,788.0 $760.5 27.3% $2,027.5 72.7% 2009^ 2 Titanic Par. $2,186.8 $658.7 30.1% $1,528.1 69.9% 1997^ 3 Jurassic World Uni. $1,669.0 $652.3 39.1% $1,016.7 60.9% 2015 4 Marvel's The Avengers BV $1,519.6 $623.4 41.0% $896.2 59.0% 2012 5 Furious 7 Uni. $1,515.0 $353.0 23.3% $1,162.0 76.7% 2015 6 Avengers: Age of Ultron BV $1,405.0 $459.0 32.7% $946.0 67.3% 2015 7 Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2 WB $1,341.5 $381.0 28.4% $960.5 71.6% 2011 8 Frozen BV $1,276.5 $400.7 31.4% $875.7 68.6% 2013 9 Iron Man 3 BV $1,215.4 $409.0 33.7% $806.4 66.3% 2013 10 Minions Uni. $1,157.3 $336.0 29.0% $821.2 71.0% 2015 11 Transformers: Dark of the Moon P/DW $1,123.8 $352.4 31.4% $771.4 68.6% 2011 12 The Lord of the Rings: The Return of the King NL $1,119.9 $377.8 33.7% $742.1 66.3% 2003^ 13 Skyfall Sony $1,108.6 $304.4 27.5% $804.2 72.5% 2012 14 Transformers: Age of Extinction Par. $1,104.1 $245.4 22.2% $858.6 77.8% 2014 15 Star Wars: The Force Awakens BV $1,090.6 $544.6 49.9% $546.0 50.1% 2015 REKORDOK Star Wars: The Force Awakens (32 records) Opening Weekend $247,966,675 Opening Weekend - Worldwide $528,966,675 Holiday Opening $247,966,675 December Opening $247,966,675 Rated PG-13 Opening $247,966,675 Top Opening Theater Average - Wide Release $59,982 Top Theater Average - Wide Release $59,982 Single Day $119,119,282 Opening Day $119,119,282 Christmas Day $49,344,000 Friday Gross $119,119,282 Sunday Gross $60,553,189 Monday Gross $40,109,742 Tuesday Gross $37,361,729 Non-Holiday Monday $40,109,742 Non-Opening Tuesday $37,361,729 Non-Opening Wednesday $38,022,183 Non-Opening Friday $49,344,000 Opening Week $391,051,329 3-Day Gross $247,966,675 4-Day Gross $288,076,417 5-Day Gross $325,438,146 6-Day Gross $363,460,329 7-Day Gross $391,051,329 8-Day Gross $440,395,329 Fastest to $100M 1 days Fastest to $150M 2 days Fastest to $200M 3 days Fastest to $250M 4 days Fastest to $300M 5 days Fastest to $350M 6 days Fastest to $400M 8 days
  16. lecsoka

    Box Office

    Tippelhetünk, hogy a szombati bevétellel, meddig ugrik fel. Rank Title Studio Worldwide Domestic / % Overseas / % Year^ 1 Avatar Fox $2,788.0 $760.5 27.3% $2,027.5 72.7% 2009^ 2 Titanic Par. $2,186.8 $658.7 30.1% $1,528.1 69.9% 1997^ 3 Jurassic World Uni. $1,669.0 $652.3 39.1% $1,016.7 60.9% 2015 4 Marvel's The Avengers BV $1,519.6 $623.4 41.0% $896.2 59.0% 2012 5 Furious 7 Uni. $1,515.0 $353.0 23.3% $1,162.0 76.7% 2015 6 Avengers: Age of Ultron BV $1,405.0 $459.0 32.7% $946.0 67.3% 2015 7 Harry Potter and the Deathly Hallows Part 2 WB $1,341.5 $381.0 28.4% $960.5 71.6% 2011 8 Frozen BV $1,276.5 $400.7 31.4% $875.7 68.6% 2013 9 Iron Man 3 BV $1,215.4 $409.0 33.7% $806.4 66.3% 2013 10 Minions Uni. $1,157.3 $336.0 29.0% $821.2 71.0% 2015 11 Transformers: Dark of the Moon P/DW $1,123.8 $352.4 31.4% $771.4 68.6% 2011 12 The Lord of the Rings: The Return of the King NL $1,119.9 $377.8 33.7% $742.1 66.3% 2003^ 13 Skyfall Sony $1,108.6 $304.4 27.5% $804.2 72.5% 2012 14 Transformers: Age of Extinction Par. $1,104.1 $245.4 22.2% $858.6 77.8% 2014 15 The Dark Knight Rises WB $1,084.9 $448.1 41.3% $636.8 58.7% 2012 16 Pirates of the Caribbean: Dead Man's Chest BV $1,066.2 $423.3 39.7% $642.9 60.3% 2006 17 Toy Story 3 BV $1,063.2 $415.0 39.0% $648.2 61.0% 2010 18 Pirates of the Caribbean: On Stranger Tides BV $1,045.7 $241.1 23.1% $804.6 76.9% 2011 19 Jurassic Park Uni. $1,029.2 $402.5 39.1% $626.7 60.9% 1993^ 20 Star Wars: Episode I - The Phantom Menace Fox $1,027.0 $474.5 46.2% $552.5 53.8% 1999^ 21 Alice in Wonderland (2010) BV $1,025.5 $334.2 32.6% $691.3 67.4% 2010 22 The Hobbit: An Unexpected Journey WB (NL) $1,021.1 $303.0 29.7% $718.1 70.3% 2012 23 The Dark Knight WB $1,004.6 $534.9 53.2% $469.7 46.8% 2008^ 24 The Lion King BV $987.5 $422.8 42.8% $564.7 57.2% 1994^ 25 Harry Potter and the Sorcerer's Stone WB $974.8 $317.6 32.6% $657.2 67.4% 2001 26 Despicable Me 2 Uni. $970.8 $368.1 37.9% $602.7 62.1% 2013 27 Pirates of the Caribbean: At World's End BV $963.4 $309.4 32.1% $654.0 67.9% 2007 28 Harry Potter and the Deathly Hallows Part 1 WB $960.3 $296.0 30.8% $664.3 69.2% 2010 29 The Hobbit: The Desolation of Smaug WB (NL) $958.4 $258.4 27.0% $700.0 73.0% 2013 30 The Hobbit: The Battle of the Five Armies WB (NL) $956.0 $255.1 26.7% $700.9 73.3% 2014 31 Harry Potter and the Order of the Phoenix WB $939.9 $292.0 31.1% $647.9 68.9% 2007 32 Finding Nemo BV $936.7 $380.8 40.7% $555.9 59.3% 2003^ 33 Harry Potter and the Half-Blood Prince WB $934.4 $302.0 32.3% $632.5 67.7% 2009 34 The Lord of the Rings: The Two Towers NL $926.0 $342.6 37.0% $583.5 63.0% 2002^ 35 Shrek 2 DW $919.8 $441.2 48.0% $478.6 52.0% 2004 36 Harry Potter and the Goblet of Fire WB $896.9 $290.0 32.3% $606.9 67.7% 2005 37 Spider-Man 3 Sony $890.9 $336.5 37.8% $554.3 62.2% 2007 38 Star Wars: The Force Awakens BV $890.3 $440.4 49.5% $449.9 50.5% 2015
  17. lecsoka

    Box Office

    USÁ-ban már így áll. És 8 nap után!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Rank Title(click to view) Studio Lifetime Gross Year^ 1 Avatar Fox $760,507,625 2009^ 2 Titanic Par. $658,672,302 1997^ 3 Jurassic World Uni. $652,270,625 2015 4 Marvel's The Avengers BV $623,357,910 2012 5 The Dark Knight WB $534,858,444 2008^ 6 Star Wars: Episode I - The Phantom Menace Fox $474,544,677 1999^ 7 Star Wars Fox $460,998,007 1977^ 8 Avengers: Age of Ultron BV $459,005,868 2015 9 The Dark Knight Rises WB $448,139,099 2012 10 Shrek 2 DW $441,226,247 2004 11 Star Wars: The Force Awakens BV $440,395,329 2015
  18. lecsoka

    Értékeld a filmet

    Harmadik megnézés után én is veszem a bátorságot, hogy érzéseimet, gondolataimat megosszam Veletek. Itt máris jelzem, hogy SPOILER-es lesz a véleményem, így aki még nem látta, NE OLVASSA tovább. Megtörtént, 32 év után folytatták A Jedi visszatért. A várakozás felülmúlhatatlan volt, az élmény viszont kettős. A kettősség ellenére leszögezem mindenekelőtt, hogy rendkívül szórakoztató filmet sikerült elkészíteni folytatásként, de hogy valóban folytatás-e, ott már kétségeim vannak. Tény, hogy az Ébredő Erő készítői nagy tisztelettel nyúltak az OT-világához, ugyanakkor mégsem voltak annyira bátrak, hogy valóban megújítsák, sőt tovább megyek: folytassák a történetet. Hogy miért mondom ezt, később megértitek. Külsőségekben majdnem csillagos ötös a film, ami e tekintetben legjobban zavart, hogy 1. a fényképezés nem volt kellően Star Wars-hű (ezzel kapcsolatban a Baljós árnyaknál is jeleztem a fenntartásaimat) 2. a zene nem volt kellően karakteres. A díszletek, jelmezek tekintetében viszont magasan a legszebben kivitelezett filmet láttam évek óta. A külsőségekkel tehát alapvetően nincs hiba, a probléma viszont az, hogy hiányzott a film mélysége, ami a történetiségben, illetve a Star Wars szellemiségében (ez esetben bizony a hiányában) keresendő. A film története nagyon egyszerű. Ez persze nem baj, hiszen az OT filmek is egyszerű sztorit mesélnek el briliánsan. A legnagyobb probléma az, hogy bizony ezt a filmet már láttuk jó harminc évvel ezelőtt. Nem akarom ismételni a kritikusokat: eldugott terv/térkép a droidban, sivatagbolygó, Halálcsillag 3.0 stb. Az, hogy Luke-ot kell megkeresni - az ötlet nagyszerű, hiszen alapvetően rá vagyunk/voltunk kíváncsiak, íggy bombaötlet volt, hogy gyakorlatilag a film 99%-ában..... nincs benne. Itt is lett egy nagy probléma, hogy az alapötlet iránti feszültséget (ha volt ilyen) nem sikerült fenntartani. A készítők a film egy részében szinte el is feledkeztek erről - közben volt egy kis kitérő Maz Kanatához, egy kis Kylo Ren-hiszti, majd a Halálcsillag 3.0 megsemmisítése, és végül.... a nagy talányt a "hibernált" R2 megoldja - felébred Csipkerózsika-álmából és megmutatja, hogy hol van Luke. NOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO!!!!!!!!!!!!! A Luke-szálat lehetett volna nagyobb érzelmi töltéssel és feszültséggel is megoldani, ugyanakkor, amikor megtalálják ott is jó lett volna igazi katarzisérzést teremteni a készítőknek. Ez nem sikerült - pont azért mert erről a szálról valahogy megfeledkeztek. A másik nagy probléma, hogy az új rész nem ugrott dimenziókat. A PT és az OT is kellően mély erkölcsi tanmesét hordoz magában, amelynek a legnagyobb traumáját az elszakadás/elvágyódás jelenti (a PT-ben Anakin erre rossz, az OT-ben Luke helyes válaszokat ad), s mely tragédia hordozójának Rey-nek kellett volna lennie. Kylo esetében az elszakadás traumája részben jelentkezik, de ő már azt megélte, de átélni nem tudta - ahhoz, hogy az ő tragédiájáról szóljon a sztori, az nem volt kellően megalapozva (reméljük a VIII-IX. azért ezt elmélyíti, mert van benne potenciál). Ez hatja át az egész Star Wars-univerzumot, ez vezet a Hős mitikus útjához. Ezt Rey-szálában nem éreztem, bár többször is jelzi, hogy visszamenne a Jakku-ra, a miérteket talán értjük (várja, hogy érte jöjjön a családja), de a mélységét szintén nem fejtették ki. Hiba. Óriási lehetőség volt. A háttér-történet egy megoszott galaxisról szól, ahol a Birodalom/Első Rend fenyegeti a Lázadást/Ellenállást, s ismét helyre kell állítani a békét és a rendet a galaxisban. Ismerős ugye? Mindezzel a gond az, hogy gyakorlatilag annulálták az OT eredményeit, s a VII. epizódot a IV. epizód szintjére süllyesztették. A készítőknek ennél merészebbnek kellett volna lenniük. Az alapszitu problémáit jeleztem - ez pedig a szint/dimenzió lépés. Lucas ebben mester volt. A jó Köztársaság megromlik - konfliktusok - vágyakozás a rendre - hatalomátvétel: diktatúra - a jó örökös hordozói ismerik ennek csalárdságát - lázadás - a tradícionális jó erejével győznek a rossz felett. Mi lehet ennek a folytatása? Hát nem az, amit láttunk. Itt csakis a hősök detronizálásának kellett volna szemtanúi lennünk - még akár az Első Rend segítségével is -, de ezt nem tudták meglépni, azt érezték, hogy "isteni" jellegüktől meg kell fosztani a hőseinket, a hogyan-tot nem mutatták be (lehet, hogy ez lesz a VIII-IX. sztorija? remélem). A trónfosztott hősök tényét megkapjuk, abból is legjobban azt, hogy visszadobták őket a készítők oda, ahová elindultak. Leia a lázadás/ellenállás vezetője, Han Solo csempész, Luke=Obi-Wan száműzött remete. Így ennek nem volt sok mélysége, mert - Solo kivételével - nem magyaráztak meg semmit. Az OT-ben mindezt egy-két mondat erejével, illetve zenével csodásan megoldották, ezt most nem tették meg/nem úgy tették meg, hogy az igazán mély és ütős legyen. Ez azért is lett volna fontos, mert a hősök trónfosztása valóban tragédia, amely igazán megágyazhatott volna Rey történtetének. Solo története viszont kiemelendő. A legjobb Han Solót (elnézést kérek magamtól, mert eddig a Birodalom-ban való játéka tetszett a legjobban) most kapjuk. Nemcsak csempész, hanem megtört apa is. Az ő "visszasüllyedése" érthető, ezt érezhetjük vagy érezhetnénk át legjobban. Tény, hogy nagyon jó lett a karakter, a Star Wars-hangulatnak ő az igazi hordozója az Ébredő Erő-ben. Ugyanakkor a történetének végkifejlete számomra problémás. A halálának előzményei ismertek, Ford, akkor már sztárként, a Jedi-ben ki akarta nyírni Solót, az író Lawrence Kasdan szintúgy, de Lucas ez megvétózta. Amit láttunk az a Sith-ek bosszúja? Nekem úgy tűnik, plusz Ford életkora miatt is lépték meg az amúgy logikátlan lépést. Miért logikátlan? 1. Solo apasága nem volt jól előkészítve, Snoke egyszerűen beköpi oszt jó napot. 2. Elszalasztották ennek a suspense hatását: Maz Kanata várának ostrománál látja Solo Kylo-t (a fiát), de habozik, ám Leiá-val való találkozásakor elmondja, hogy látta a.... fiukat (ha kihagyják a Snoke-os beköpést, akkor ez ütősebb és feszültebb lett volna - bennünk lett volna a kérdés, miért nem próbálja Rey-t akkor és ott kimenteni? - ezt elpuskázták). 3. Solo lemondott a fiáról, ő mindig realista volt, de Leia kedvéért teszi meg azt, amiben nem hisz (mert Solo tényleg nem hisz a fiában megtérésében). Tehát az anya kérésére, annak az anyának a kérésére, akinek viszont nem érzem az anyaságát. Ha Darth Vader rossz apa volt, akkor Leia az egész univerzum legrosszabb anyája. Emberek! Ez a nő SEMMIT nem tesz a fiáért: csak megkéri volt férjét, hogy hozza vissza, oszt jó napot. Ez lenne egy anya? Leiának pedig nagy szerepe lehetett volna: anya-vezető-Erő hordozó. Tehát szinte isten. Kylo a bukott angyal-elveszett fiú-Erő hordozó. Isten elkóborolt báránya, aki szintén isteni vér. Kylo számára az igazi ellenfelét tehát az anyja kellett volna lennie, aki ráadásul politikai ellenfele is. Ez már az istenek harca lehetett volna!!!! Nem lett az. Solót gyilkolja meg Kylo, aki viszont számára nem volt ellenfél, nem az ő szintjén mozgott (ugyanakkor a gyűlölet iránta érthetetlen is volt, neki Leiát kellett gyűlölnie). Soló már hős sem volt akkorra, így halála sajnos tét nélküli volt. Dimenzionális szinten így rossz megoldást választottak (valószínűleg Ford kora és beleszólása, no meg a régi hisztije miatt, persze az új részhez kapott 25 millió dollár + fél százalék részesedés jól jött neki az utóbbi évek megtépázott hírneve és bődületes filmbeli bukásai miatt). Bár tény, hogy a kivitelezés nagyon szép lett, feszült, ugyanakkor tét nélküli. (Belegondoltatok abba, hogy Leia halálában mekkora potenciál lehetett volna? Ő volt, aki a két hőst: Solo-t és Luke-ot összetartotta, ezálta a szent hármas összekovácsolója volt, + Luke miatta még majdnem a Sötét Oldalra is átállt a Jediben. Óriási volt a lehetőség, de ehhez a Star Wars mitikus működését kellett volna érteni.) A halálával ugyanakkor az egyetlen emberi tényező/szereplő került ki a sorozatból (ezt Schmukk Andor pofátlan spoilerében nagyon jól megmondta, hogy kinyírták a franchise-t), ugyanis Solo nem egyszerűen a segítő szerepben lévő bohóc (Joseph Campbell-féle sztereotipikus elnevezés ez, még mielőtt megköveznétek) figura, hanem az esendő ember figurája is egyben. A Star Wars VII. metaforikusan tehát kinyírta az embert. Egy történetben legmeghatározóbb a Rossz figurája. Hogy a Rossz, mennyire jó, az bizony determinálja az egész sztorit. Hát itt bizony a főgonosz, Snoke jobb lett volna, ha nincs is. Ellőtték a varázsát azzal, hogy megmutatták. Egyelőre közelébe sem ér a jó öreg Uralkodónak, akinek a megjelenése - pedig még semmit sem csinált - 82-ben (akkor láttam 5 évesen a Birodalmat) egyszerűen vérfagyasztó volt. Most láttunk egy felesleges CGI-figurát, ami nemcsak kivitelezésében (nem értem ezért miért kellett Andy Serkis-féle motion captured-alakot kreálni), hanem megjelenésében is ok nélküli volt: nem hordozott számomra erőt, tekintélyt, nem volt csábító ereje.... nem volt semmi. A másik rossz - szülőgyilkossággal pedig elsőszámú főgenye - Kylo. Na neki lehetett volna még több jelenetet adni. Hogy miért lett bukott angyal, nem tudjuk - várjuk a választ. Nem oly méltóságteljes mint Vader, ("Soha nem leszel olyan erős, mint Darth Vader" :-) ), amikor leveszi a sisakját, leginkább hisztis tinire emlékeztet. És itt van egy kis probléma. Leveszi a sisakják, olykor funkció nélkül is. Ezt Rey-Kylo jelenetben éreztem. Nem volt érdemi dramaturgiája annak, hogy ott megmutatja az arcát. A sisak levételét a Solo-Kylo jelenthez kellett volna időzíteni. Amúgy a figura tényleg izgalmas lehet, van benne potenciál, DE!!!! az, hogy már az első igazi kardpárbaját elveszíti (Finn nem volt vele egy szinten), az számomra rossz ómen.... A Star Wars-hangulatot számomra még Csubbakka és az Ezeréves Sólyom hordozta magában. Könny szökött a szememben, amikor láttam őket. Csubit továbbra is látni akarom, eszméletlenül feldobta a filmet. Ami az új szereplőket illeti: nagyon rendben vannak, az előkészítést Rey-nél hiányoltam legjobban (írtam róla fentebb), de ott van a karakter. Finn nagyon szimpatikus, a poénjai, balfaszsága nagyon rendben volt (szétröhögtem az agyamat azon, hogy állandóan sugárvető után vágyódik :-) ), Poe-tól többet vártam, inkább egy erős Wedge, mint új Han Soló-t kaptunk tőle. BB8 rulez! Szóval az újak valóban jó kis örökség-hordozók lesznek. A régiekből Leia szerepét alá kellett volna dúcolni: nem éreztem az erejét, anyaságát, vezetőségét, semmit. Hannal való kapcsolatánál láttam pozitívumot, na ezt kellett volna megfogniuk és a karaktert tovább vinniük. C3PO felesleges volt, R2D2 visszatérése pedig elcseszett.... (lásd fentebb). A szereplők közül Boyega és Ridley kiemelkedik, jó közöttük az összhang, de a filmet igazából Ford viszi a hátán. Ismétlem magam: ő volt igazi SW-hangulat a filmben, szenzációs lett a karaktere és Ford játéka az elmúlt 15 évben is kiemelkedő volt (végre Harrison Ford nem Harrison Fordot játszott egy filmben, hanem egy szerepet, HAN SOLÓT. Han Solót láttam a vásznan ismét!!!! :-) Ez a tragikus végkifejlett ellenére is örömteli és kellemesen megborzongató!!!!). Borzongást jelenthetett volna a zene is, de az sajnos nem volt kellően jó - hiányoztak belőle a karakteres új témák, nem volt Williams kellően bátor. Ebben mindenképpen többet vártam, hiszen a PT-ben (bár sokszor a képet is ő akarja uralni) csodát csinált, az OT zenei és igen sokszínű témáit tovább gyarapította. Most ez nem sikerült. Fentebb olvashattátok, hogy sok-sok problémám volt a filmmel. Kicsit elszalasztott lehetőségnek tartom az Ébredő Erőt. Nagyon korrekt rajongói filmet láttunk, 200 millás költségvetéssel, nagy tisztelettel, de a mélységet hiányoltam. Azt a mélységet, amit Lucas megadott a sorozatának, bizony-bizony jó lett volna, ha a forgatókönyvet megmutatják neki lektorálásra. Ő egy képpel-mondattal is csodát tudott tenni, s többet elmesélni, mint mások 1,5 órás filmben (Binary Sunset megvan mindenkinek, ugye? :-) ) Lehet, hogy sok mindent kivágtak a filmből? Állítólag a zene 176 percnyi anyagot tartalmaz!!! Akkor ide vele, jöjjön a bővített változat, mert bár sok a kritiai észrevételem, azért egy valamit elért az új film: STAR WARS MESÉT LÁTTUNK ISMÉT A VÁSZON, ÉS MÉG ROHADT SOKSZOR MEG FOGOM NÉZNI A VII. RÉSZT. MERT JÓ VOLT ISMÉT GYERKŐCNEK LENNI! MERT LÁTNI AKAROM MÉG EGYSZER! MERT AZÉRT KAPTUNK EGY CSODÁT, AMIT ÚJRA ÉS ÚJRA ÁT KELL ÉLNI! És a legnagyobb győzelmet az Ébredő Erő itt érte el. Nem hibátlan a film, sőt tele van problémával. Ezért nem a Disney a felelős, sokkal inkább Lawrence Kasdan, aki 1983 óta (Jedi és a Nagy borzongás, amit mellesleg Lucas finanszírozott) nem készített átütő filmet (a Több, mint testőr-t hagyjuk....) és J.J., aki azért bemutatta, hogy jó tanítvány, de még "sokat kell tanulnia". Mindenesetre azt elérte, hogy beszéljünk a filmről és már maga ez is egy nagy élmény. Mert a film jó és ha mesét mondd el, amit komolyan elkészítenek, az élmény. Ezt az élményt viszont köszönöm és hálás vagyok - s remélem, minél többször átélhetem. Leghamarabb alig egy év múlva, mert jön a Rouge One!!!!!! Ezekkel a gondolatokkal - melyekkel lehet vitázni, hiszen csak egyéni véleményt tartalmaz, de remélem mind többeket sarkal egy kis eszmefuttatásra, mert nagyon kiváncsi vagyok a Ti érzéseitekre, élményeitekre is - kívánok mindannyiótoknak ERŐBEN GAZDAG ÚJ ÉVET :-)
  19. lecsoka

    EPVII spoileres topic

    Nem a búcsúról van szó, de ezt meg lehet oldani elegánsabban is - pld. Han Madine-féle háttérszerepben, Leia - Mon Mothma, Luke... hát igen, szerintem az új trilógiának is róla kéne szólnia. Részletesebb vélemnényemet lásd a történet topciban.
  20. lecsoka

    EPVII spoileres topic

    Van olyan kép, ami emlékeztet Luke-ra, de inkább Michael Biehn-re emlékeztet a Terminatorból.
  21. lecsoka

    EPVII spoileres topic

    Változatlanul nem örülök, hogy a nagy öregek közül kinyírnának valakit.... Velük együtt az ifjúságomat húznák le a klotyón a Disney-s ifjoncok oltárán :-(
  22. lecsoka

    A történet

    A hírre mit mondjak? Hátrányára válik. Így látatlanban. Lucas maga a Csillagok háborúja. A Star Wars több, mint márkanév. Az maga Lucas szellemisége. Meglátjuk. Egy biztos: Zavart érzek az Erőben.
  23. lecsoka

    Star Wars viccek

    :lol: :lol: :lol: :lol: :lol:
  24. lecsoka

    Star Wars viccek

    :lol: :lol: :lol:
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.