Ugrás a kommentre

Darth Revan9

Fórumtag
  • Összes hozzászólás:

    19.514
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    42

Darth Revan9 összes hozzászólása

  1. Azt nem értem, ha forgatókönyv szintjén már minden Klónok háborúja epizód készen volt, akkor a Story Group miért nem adta át az infókat Johnstonnak. Ráadásul Filoni nagyon szereti a regényeket és a képregényeket. Az Új hajnal könyvben emlékeim szerint szerepel egy bevezető pont tőle és abból az jött le, mennyire szereti, ha egységesek a dolgok, még Kanan kinézetével kapcsolatban is adott tanácsot a borítóhoz. Most meg itt van ez. Attól tartok egyre több és több lesz majd a baki, és 10 év múlva már hemzsegni fognak. Lehet, hogy ott tartunk majd akkor, mint a 2000-es évek végén, a 2010-es évek elején.
  2. Eddig ezzel a sorozattal én is elégedett vagyok. Minden újításával együtt szeretem. Remélem a jövőben lesz igény nálunk a második sorozatra is.
  3. Darth Revan9

    Képregények

    Össze-vissza. Ugyanis, az utóbbi időben a Disney a letöltő felületét nem frissíti elég gyakran, vagy elég jól. Van egy tervezet, de hát az borulhat.
  4. Nagyszerű. Akkor a Story Group megint nem foglalkozott ezzel. Azért kíváncsi lennék a hivatalos álláspontjukra.
  5. Darth Revan9

    SW könyvek

    Tovább gördítve a fentebbi gondolatot. Nem tudjuk mi lesz 2021 után. Arról lehetett hallani, hogy a nemzetközi USA-n kívüli piacokon 2021-ig lehet árusítani Legendákat. Kérdés mi lesz ezután. Én korábban azt valószínűsítettem, hogy kivonják őket a forgalomból, nem lehet majd kapni őket. De van egy másik lehetőség is. Új borítóval, új design-nal újra piacra dobják őket. Korábban arról is hallottam, hogy a Lucasfilmes korszak könyveinél nagyon eltérő szerződések és jogi helyzetek voltak több különféle könyvre. Ezt egységesíthetik. És ekkor még ehhez hozzájön, hogy tudomásom szerint több Disney-s Lucasfilmes vezetőnél 2021-ig van a szerződés, ezután lehet, hogy váltások lesznek több pozícióban. Amennyiben olyan vezetők kerülnek a képbe, akik úgy gondolják, hogy minden dollár bevétel számít, akkor lehet, hogy tényleg újra piacra dobják ezeket 2021 után. És ezt a minden dollár bevétel számít dolgot talán a mostani válság is megerősítheti.
  6. Darth Revan9

    DC Universe

    Sajnos várható volt, hogy toldódik a Batman.
  7. Darth Revan9

    SW könyvek

    A mostani válság helyzet nem teszi lehetővé, hogy Legendák megjelenjenek. Túl sok lenne akkor már. Meg most, amúgy sem lehetséges, majd 2021 után eldől, hogy lehet-e vagy sem és az is, hogy melyeket lehet. Tehát most azért nem lehetnek legendák, mert 1. A Disney nem teszi lehetővé, hogy a kiadatlanok megjelenjenek (érdekes, hogy több olyat is ki lehetne viszont adni, melyek korábban megjelentek), 2. A válsághelyzet miatt csökken a kereslet, nem hiszem, hogy a piac elbírna egy évben 12-15 regényt. Arról szó sincs, hogy normál, jobb gazdasági körülmények között ne lenne rá kereslet. Lásd a 2017-2018-as éveket. Ha visszaáll a dolgok rendje a 2017-2019 körüli szintre nálunk és a Disney eldönti, mi legyen a régi könyvekkel 2021 után, akkor akár még folytatódhat a távoli jövőben a Legendák kiadása. Szóval az nem állja meg a helyét, hogy csak a kánonra van igény és kereslet. Sőt, ha mondjuk normális körülmények lennének, a Disney is szabad kezet adna, és e mellett még szavazni is lehetne, akkor mondjuk lenne az egyik serpenyőben Az Ellenállás újjászületése, Az Erő nyomában, a Fekete torony, A Quen's Peril és a másik serpenyőben a The New Jedi Order 1-4. kötetei, akkor nem biztos, hogy a kánon győzne. Elég sokan vannak az aktív olvasók közül, akik jobban kedvelik a Legendák vonalat és egy ilyen esetben inkább a vongokat választanák. Elég sokan vannak, akik elég sűrűn írogatnak e miatt a kiadónak is, én látom ezeket az üzeneteket.
  8. Darth Revan9

    Vicces és kedves dolgok

    Ez volt már?
  9. Darth Revan9

    Egyéb fontos

    Szerintem érettségiztetni is hülyeség most. Én mindenkinek - középszinten és emelt szinten is - megajánlott jegyeket adnék az elmúlt két év év végi eredményei alapján. Aha, értem most már.
  10. Darth Revan9

    Egyéb fontos

    Nem értek hozzá, de ha május 3-án jön a tetőzés, az szerintem - józan paraszti ésszel gondolkodva - azt jelenti, hogy onnantól kezdve elméletben nem lesz több megbetegedés, hanem stagnálni fog az állapot, vagy csak lassan csökkenni kezd a fertőzöttek száma. Ez szerintem nem jelenti azt, hogy egyből minden visszatér a rendes kerékvágásba. Talán egy hónapra rá? Az meg már június eleje lenne. Ha ez következne be, akkor az utolsó két hétért nem hiszem, hogy visszaállítják az iskolába járást.
  11. Darth Revan9

    Avatar

    Azt majd úgy is eldöntik. Ha nem jegyzik elő elegen, akkor majd lekerül a napirendről ideiglenesen. Majd később újra előjegyezhetővé teszik.
  12. Darth Revan9

    SW könyvek

    Igen, Vergere-re gondoltam. Ő hús vér alakban nem szerepelt Az álmok bolygójában. Emlékeim szerint viszont A megtévesztés leplében ott volt.
  13. Én is azt tapasztalom, hogy Crispin trilógiáját jobban kedvelik az olvasók, mint a Solo regény változatát, vagy a Solo-hoz kötődő előzmény és folytatás regényt.
  14. Darth Revan9

    Képregények

    Most már csak be kell fejezni a Hősök és Gonosztevők sorozatot, hogy teljes legyen a kép és meglegyen mindhárom trilógia.
  15. Darth Revan9

    Könyvek

    Kétlem. Szerintem valamennyivel többet fognak nyomni gondolván a lemaradókra.
  16. Darth Revan9

    SW könyvek

    Egy olyan szereplő visszatér, akire csak utaltak Az álmok bolygójában.
  17. Ott a Solo és Crispin trilógiája. Mindkettő megvan a maga oldalán. Nincs ezzel semmi baj.
  18. Darth Revan9

    Könyvek

    Van egy olyan érzésem, hogy a nyári amerikai megjelenések is előjegyezhetőek lesznek a közeli jövőben.
  19. Darth Revan9

    Képregények

    Meglátjuk, hogy tetszik majd az embereknek. Nekem 5 füzetből csak 2 jött be igazán.
  20. Darth Revan9

    Könyvek és képregények

    Nagyon jól néz ki. Én már évek óta eljutottam oda, hogy nem tudom hová pakolni a könyveimet. Dobozokban, ládákban, ruhásszekrényben tartom egy jelentős részét.
  21. Darth Revan9

    High Republic

    Elgondolkodtam, milyen magyar címek lennének jók az eddig bejelentett könyv címekhez. A Test of Courage - Bátorságpróba. Into the Dark - Sötét ösvényeken, Light of the Jedi - itt nem jut eszembe semmi jó. A Jedik fénye elég gagyin hangzik.
  22. Darth Revan9

    SW könyvek

    Azt hiszem az eucantina ilyen hely, de nem tudom, hogy létezik-e most. Utóbbi időben a goodreads-en nézek véleményeket.
  23. Igen, ebben az esetben születhetett volna két külön verzió is.
  24. Darth Revan9

    Frank Herbert - Dűne

    Ettől függetlenül reméljük, hogy be tudja fejezni.
  25. Szerintem a Legendák Poszt Endor korszaka sincs már a népszerűségi topon nálunk. Ott még nem készítettem listát, de ha jól láttam, akkor a Legendáknál Zahn és Kemp könyvei tudtak a molyon 80% felett teljesíteni. Illetve a két Aaron Alston X-szárnyúak regény, valamint a Fejvadászháborúk egyes kötetei érték ezt el. Az összes többi bőven 80 alatt van. És nem egy 50-60% környéki eredményeket produkált. Kíváncsi vagyok mi lett volna, ha magyarul megjelentek volna a The New Jedi Order és folytatásai. Vajon ezek hogyan teljesítettek volna, illetve javították volna-e az összképet.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.