Darth Revan9 összes hozzászólása
-
SW legends könyvek
Ezek alapján szerintem megpróbálom majd beszerezni. Úgy sem valószínű, hogy lesz valami a The New Jedi Orderből és a folytatásaiból, akkor legalább legyen valami erről az új generációról is.
-
Könyvek és képregények
Christopher Sethfield (Bihon Tibor): A stratéga Nos, ez lenne a Folyékony fém sorozat második része. Ám a könyvet olvasva nem igazán éreztem a szoros kapcsolatot az előző kötettel. Egy új történetszál indult meg. A Folyékony fém eseményeire csak alig kaptunk utalást. Pedig Szerencsére az új történetszál feledtetni tudta velem ezt. És még nem zárható ki, hogy a harmadik, vagy a negyedik részben ott lesz a kapcsolat. A stratéga című részben valami nagy indul el. Egy idő után azt éreztem, hogy már túl sok lesz a főszereplő és túl sok az esemény is egy rövid kis könyvhöz. Kellett is kb. az első 100 oldal, hogy beinduljanak a dolgok és ahhoz is jó volt, hogy hozzászokjak az új szereplőkhöz. Bár tudom, hogy a magyar Terminator könyvek rövidek, de itt ennél nem bántam volna, ha még 100 oldalnyi plusz lett volna a könyvben. Főleg az elején. Egy kicsit sűrűn hátra kellett lapoznom ahhoz a fejezethez, amiben John Connor kiosztja a feladatokat a két csapat között. Itt kapunk részletes névlistát is. Ez segített eligazodni, hogy ki melyik csapatban van. Eleinte még nem tudtam mi fog ebből kijönni, de egy idő után egyre jobban élveztem a sztorit, a vége már szinte letehetetlen volt. Könnyed, akciódús és pörgős regény. Közben azért kapunk viszonylag részletes taktikai leírásokat is. Ez már elérte az ötöst.
- Rian Johnson új trilógiája
-
A Star Wars jövője
A 9. epizód és A mandalori csak arra ad választ, hogy egyelőre marad a "'hagyományos vágány". De én inkább a 20-as évekre gondoltam. Illetve a távoli jövőre is. A jelenleg formálódó projektekre. 2021-ben állítólag személycserék lesznek. És nem tudjuk, mit hoz a sors 2022-től, vagy utána.
-
A Star Wars jövője
A Zsivány Egyes sikerénél az is eszembe jutott, hogy manapság a szürkébe tolt sztorik menők. Meg azok is, melyekben sok a szereplő halál. Akkor lehet, hogy a jövőben a SW filmeket áttolják szürkébe? Sötétebb lesz a hangulat? Lehetséges, hogy a cukiságfaktorból lejjebb vesznek, vagy megszüntetik csak azért, hogy a véres szájúaknak megfeleljenek? Én nem szeretném ha nem raknának be az új filmekbe evokokhoz, Jar Jarokhoz hasonló kedvesebb teremtményeket. Szegényebb lenen nélkülük ez az univerzum.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Szerintem is. Ha minden igaz A Jedi visszatér után játszódna. Akkor mi értelme van Lázadóknak hívni a sorozatot?
-
A Star Wars jövője
Én nem ismerve a Disney-t, úgy tippelem, hogy vettetek pillantást a korábbi filmek bevételeire. Még az is lehet, hogy azért akarták annyira kiszolgálni elsősorban a klasszikus trilógia rajongóinak igényét, mert attól féltek, hogy az új filmeknél is lesz olyan visszaesés, mint ami A klónok támadásánál volt.
- Könyvek
-
A Star Wars jövője
Egyetértek. Amikor néztem a torkomban dobogott a szívem. Régi szép idők.
-
A Star Wars jövője
Lehet, hogy unfair összehasonlítani az Ep3-at az Ep9-cel, de szerintem a Disney vezetői csak megteszik, mikor ilyen pénzügyi elemzéseket, meg kimutatásokat készítenek?
- DC Universe
-
A The Bad Batch animációs sorozat
De az inkább egy Rebels folytatás sorozat első évada lenne, sem mint egy Rebels 5. évad, nem?
- Könyvek
-
Cavan Scott: Dooku: Jedi Lost
Cavan Scott: Dooku, az elveszett Jedi Annak idején úgy gondoltam, hogy egy hangoskönyv átirata nem lehet túl jó. Szerencsére ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Örültem, hogy Dookuról is születik egy új történet. Nem igazán örültem annak, hogy hangoskönyv formában jelent meg először. Szerencsére a Del Rey Random House nyomtatásban is kihozta ezt a sztorit. Persze csak átiratot és nem a dráma regényváltozatát. Ennek mondjuk jobban örültem volna. Az utóbbi években nagyon rászoktam a regényekre. Utoljára középiskolában olvastam drámát – Shakespeare, Ibsen, Csehov műveit. És annak is megvolt már vagy 15 éve. A Dooku, az elveszett Jedit olvasva időbe tellett újra belerázódni egy nyomtatott dráma olvasásába. De szerencsére viszonylag hamar túllendültem ezen. A formátum nem csökkenti a könyv érdemeit. Fantasztikus élmény volt, igazi öröm volt olvasni. Cavan Scott sokkal többet kihozott ebből, mint amit elsőre vártam volna. Azt kell mondanom, hogy szinte már a Darth Plagueis közelében volt a mű. Cavan igazán sokat tanult olyan szerzőktől, mint James Luceno, Drew Karpyshyn, vagy Matthew Stover. A kötet rendkívül összetett lett. Sokkal több rejlik benne, mint azt sejteni lehet. Pedig nem dolgozza fel Dooku teljes pályafutását, csak annak egy részét. De Cavannak így is sikerült valami lenyűgözőt kihozni ebből az egészből. A jelenbéli szál a klónháború idején indít. Vagy talán nem sokkal a háború előtt. Dooku megbízza Asajj Ventresst, hogy találja meg a húgát, Jenzát. Asajj a nő nyomába ered, aki eltűnt. Időközben Dooku holonaplóit tanulmányozza. Közben végig ott duruzsol a fülébe Ky Narec szelleme. Ez nagyon tetszett. A könyvből nem derül ki egyértelműen, hogy a hang csak Ventress lelkiismerete, vagy a valódi Ky szelleme. A jelenbéli szál végig kiséri a sztorit egészen a könyv végéig. Miután Ventress kiszabadítja a nőt a köztársasági ügynökök fogságából, Dooku parancsára végez vele. Ez nagyon jó drámai pont volt, Ventress végleg aláhullt a sötétségbe. És külön nagyszerű volt, hogy ez a jelenet a kötet végén kapott helyet, mert így a múltbéli jeleneteknél jól megismerhettük Dookut és Jenzát. A drámában mégis a múltbeli szál dominál. Végre megismerhetjük Dooku ifjúkorát. Végig követhetjük fiatalsága fontosabb pontjait. Cavan nagyon jól ráérzett a gróf figurájára. Igazi élvezet volt olvasni a múltját. (Még az sem zavart annyira, hogy Dooku idősebb korában már Palpatine szenátorsága alatt megemlítenek egy újabb nabooi királynőt, Ekayt. Ennél a pontnál ugyanis újra elgondolkodtam az Ars Veruna dolgon. Nem igazán tudom, hogy hová fogják bepakolni őt, ha már átemelték a kánonba. És egyre jobban úgy érzem, hogy Cavan, Claudia és E. K. Johnston is téves infókat kapott a Story Group-tól ezúttal.) Külön érdekesség, hogy a tanoncok egyfajta klánokba szerveződnek és úgy tanulnak. Dooku a Sólyomdenevérek közé tartozott. Barátsága Sifo-Dyaszal a történet egyik fontos alapeleme lett. Cavan kiválóan ábrázolta barátságukat. Így Sifo későbbi halála még drámaibb élt kaphat majd egy másik történetben. Már az első látogatás a Serennóra nagyon tetszett. És ahogy megtudta, hogy ő is a Serenno család tagja. Hihetetlen volt olvasni, hogy Dooku bolygója egykor a Sith Birodalom része volt. És pont egy Serenno volt az, aki szembeszállt az ősi Sithekkel. Ironikus, hogy a család egyik későbbi tagja aktívan részt vett az új Sithek tervében és a galaxis meghódításában. Még akkor is, ha jól tudjuk, hogy csak az eszköz szerepét játszotta el. Aztán ott volt a kirándulás a Bogan-gyűjteménybe. Ezek a jelenetek érezhetően előrevetítették Dooku sorsát. A sötét oldal már ekkor belengte és megkísértette. Amikor Yoda padavanja lett, az is különleges élményt nyújtott. Ahogy Yoda próbálta oktatni a maga módján fantasztikus. Érződött Yodán, hogy elüt a többi mestertől. Sifo látomásai rendkívül fontos szerepet játszanak. Meg van alapozva, miért félt a jövőtől, miért akart a Köztársaságnak sereget rendelni. A Protobranchen történtek elmélyítették benne a jövő látomásaitól való félelmet és azt az érzést, hogy a potenciális tragédiákat minden áron meg kell előzni. Érdekes volt olvasni, hogy a Lola Sayun Jediket tartanak. Olyanokat, akiknek megbomlott az elméjük, vagy valami bűnt követtek el. Legalábbis én ezt szűrtem le. Azátn jött Anya grófnő temetése. Dooku ott azt tanulhatta meg, hogy talán mégis jobb a szabályokat követni és a múltat elengedni. Ez megalapozza a Dooku – Qui-gon mester és tanítványa kapcsolatot. Dooku abban az időben, mikro Qui-gont tanította már szabálykövető lett, és Qui-gon volt, aki a saját útját akarja járni mindig. A sztoriból egyértelműen kiderül, hogy Dooku miért óvta tanítványát a próféciák tanulmányozásától. Attól félt, az hogy Qui-gon is Sifo sorsára jut, aki később egyre inkább elveszett a jövő iránti félelmében. A következő ilyen fontos pont az Asusto bolygó volt. Lene Kostana, Sifo-Dyas és Dooku együtt mennek erre az útra, ami kvázi Lene saját útja a Sith ereklyék utáni kutatásban. Miután lekapcsolnak pár csempészt, rovarszerű idegenek fogságába esnek. A hakotei jósok fel akarják használni a Jediket a jövő kifürkészése közben. Látomások rohanják meg hőseinket. Köztük Dookut is. Érdekes volt látni a jövőt, de mégis kicsit másképp. Egy olyan lehetséges jövőt láttunk, melyben szintén van klónháború, 66-os parancs, a Jedik rátámadnak a kancellárra. De mégis azok a Jedik a jelenetek szereplői, akiket Dooku ismer. Pl. Mace szerepét Gretz Droom veszi át. És nem derül ki egyértelműen, hogy Palpatine valójában Sidious. És akkor bejön a rejtélyes Darth Skrye, akiről nem tudunk semmit, csak azt, hogy női karakter. Remélem, még vele foglalkoznak a jövőben. Ez a látomás jelenet nagyon ellöki Dookut a sötét oldal felé, de mégis összhangban van a későbbiekkel, Cavan ezt zseniálisan megoldotta. Ugrunk Dooki idősebb korára. Egyre jobban elkeseredik a Köztársaságot és a Jedi Rendet illetően. Ez a folyamat is nagyon szépen elénk tárul. Találkozunk Rael Averross-szal és Qui-gon Jinnel is, csak hogy teljes legyen a kép. Említést kapunk Pijalról, csak hogy jól össze legyen kötve a Mester és tanítványával. És ekkor jön a tragédia felé vezető út. Ramil versenye és balesete. Majd Dooku és Qui-gon nyomozása Cenevax után. A korrupció szálai eljutnak egészen a Jedi Rendig. Yula Braylon mester állt az egész mögött. Titokban gyereke született, akit a Jedik neveltek fel. Ő volt Dooku régi riválisa, Arath Terex. Zseniálisan össze van kapcsolva itt is minden. Dooku hatalmasat csalódik a Jedi Rendben. Eljön a serennói válság ideje is. Az abyssinek támadása miatt sem a Köztársaság sem a szenátust szolgáló Jedi Rend nem mozdul. Dooku, Sifo és Lene mennek a bolygóra segíteni. Hatalmas volt az a fordulat, hogy Ramil állt az egész mögött. Dooku-ból ekkor tör elő a sötét oldal és végez Ramillal. Kb. olyan pillanat volt ez, mint A klónok támadásában Anakin tombolása a taszkeneknél. Ez is hihetetlenül jó jelenet lett Végül Dooku elhagyja a Jedi Rendet. A Mester és tanítványa mellett az elmúlt évek egyik legjobb SW kötetét olvashattam el. Fantasztikus és hihetetlen élmény volt. Nem sokkal maradt el a Darth Plagueis mögött. Egyértelműen kiváló darab és a kedvenceim egyike lett. Ötös.
-
A Star Wars jövője
Remélem így lesz, ahogy Bence írta.
-
Vélemények a Kánonról, Kánon művekről
Hát, gyerekek nem tudom, hogy ezt az Ars Veruna dolgot hogy a fenébe fogják megoldani. A Dooku, az elveszett Jedi szerint Dooku idősebb korában még Palpatine szenátorsága idején ott van egy bizonyos Ekay királynő. (Valószínűleg ő az, akire a Mester és tanítványa című regényben is utalnak indirekt módon.) Na most már nézzük Ars Verunáról a kánonban mit írtak. 1. Padmé előtt volt király. Forrás: Star Wars Character Encyclopedia: Updated and Expanded 2016-os megjelenés (kánon) 2. Sio Bible Veruna uralkodása alatt lett kormányzó. Forrás: Star Wars Character Encyclopedia: Updated and Expanded 2016-os megjelenés (kánon) 3. Veruna uralkodása alatt jött létre egy nagy könyvtár gyűjtemény a theedi királyi palotában. Forrás: Star Wars: Complete Locations 2016-os (kánon) 4. A korrupt Ars Verunát Amidala győzte le 14 évesen. Forrás: Star Wars Helmet Collection 2 Ez a magazin is kánon, de a címből ítélve lehet, hogy azt gondolták ez nem mérvadó, de ennek ellenére több forráskönyv is említi Verunát. 5. Veruna a Naboo egyik holdjáról kapta a nevét. Forrás: Star Wars: The Visual Encyclopedia kánon 2017-es. 6. A Tarkin regényben (2014-es kánon) Palpatine mesél Tarkinnak egy korrupt nabooi férfi királyról, aki nagyjából 15 évvel a Galaktikus Birodalom felemelkedése előtt uralkodott. Ha a klónháborút tekintjük a Birodalom felemelkedésének kezdeti időpontjának, akkor ez megint csak a Padmé előtti korszak. Itt hozta be Luceno a kánonba a Darth Plagueisből a király és a Kereskedelmi Szövetség közti üzleti kapcsolatot, mely a plazmára épített. Erre is történik utalás a Tarkin regényben. 7. A már említett Star Wars: Complete Locations 2016-os (kánon) Veruna uralkodását 13 évben határozta meg. Ezzel ellentétben A királynő árnyéka azt állította, hogy a Naboo uralkodói max. 4 évig uralkodhatnak. (Kétszer választhatják meg őket két évre.) 8. A már említett Star Wars Character Encyclopedia: Updated and Expanded konkrétan említi, hogy Veruna uralkodott közvetlenül Padmé előtt. De a Királynő végveszélyben már Sanandrassa királynő lett Padmé közvetlen elődje. Na, szóval ezek csak összegzésképpen írtam le, mivel nemrég fejeztem be a Dooku az elveszett Jedit. És ezek után nagyon azt érzem, hogy Cavan Scott, Claudia Gray és E. K. Johnston alaposan félre lett informálva. Ha jól tudom Földi Bence a ziro.hu-nál szokott kérdezni íróka és a Story Group tagjait is. Jó lenne, megkérdezné őket, hogy most mi is a helyzet? Most már nagyon kíváncsi lennék egy hivatalos álláspontra.
-
A Star Wars jövője
Ezen én egy jó nagyot röhögtem. Még ha igaz is lenne. Szegény Carrie Fisher nincs köztünk. Tudnának egy jó alternatív folytatást csinálni nélküle? Nyilván nem. Abban én is látok realitást, hogy Kennedy szerződésénél nem lesz hosszabbítás. Nincs bajom vele, csak látok némi igazságot abban. hogy a folytatás trilógiánál filmről filmre volt valamennyi visszaesés. A Skywalker koránál, a trilógia zárónál megtörtént az, hogy a zárásra valamennyivel megint kevesebben ültek be. Ha jól emlékszem A Sithek bosszújánál A klónok támadásához képest több volt a mozinéző. Tehát az előzmény trilógiánál legalább a zárásra többen voltak kíváncsiak, mint a középső részre. Remélem ez azt jelenti, hogy számíthatunk Lázadók folytatásra is. Elképzelhető, hogy a Bad Batch és a Lázadók folytatás egyszerre menjen?
-
Egyéb fontos
Ezek rendkívül szép képek. Köszi, Bomarr. Én is nagyon sajnálom, hogy ennyi minden elveszik az idők során.
- Alexander Freed: Alphabet Squadron Trilógia
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Tehát a Lázadók folytatás sorozat mellett lesz ez a sorozat? Erre gondolsz? Ha igen, akkor az úgy jó lesz.
-
A The Bad Batch animációs sorozat
Bennem erős csalódás érzést keltett a bejelentés. Én egy Lázadók folytatás sorozatot vártam. A Bad Batch jó volt, de annyira nem, hogy egy sorozatot építsenek köré. A Resistance-nél valószínűleg jobb lesz. De most jelenleg a Bad Batch a Cassian Andor mellett az érdeklődési listám legalján van. Meglátjuk mi lesz belőle. Nem tudom, de valamiért ez a bejelentés azt az érzést kezdte erősíteni bennem, hogy nem igazán akarják felpörgetni A Jedi visszatér és Az ébredő Erő közti események kitöltését.
- Képregények
- Alexander Freed: Alphabet Squadron Trilógia
-
Egyéb fontos
@Jinx Lumos Joke: boldog szülinapot!
- Charles Soule: Light of The Jedi