Szerintem kaszálták. De ebben nem vagyok biztos. Lehet, hogy a Wart még kiadják, feltéve ha lesz még jövőre a lap.
Én nem örülök neki, jó lett volna, ha több is kijön.
A Kepregenyneten fórumozók viszont nagyon örülnek neki. Egyszer volt ott egy pár élesebb szóváltásom pár taggal. Védelmembe vettem a Köztársaság képregénysorozatot és a Klónok Háborúja időszakát, valamint a Kotort és a Legacyt. Csak annyit mondtam, hogy a klasszikus generáció EU sztorijait már lerágott csontnak érzem, erre rögtön kijelentették, hogy szerintem a klasszikus trilógia sz*r és utálom, pedig ilyet egy szóval sem mondtam. Aztán meg lekezdtek olyanokkal jönni, hogy a Klónok Háborúja sz*r, mert unalmas és semmi másról nem szól csak, hogy egyik bolygót elfoglalják a másik után, meg politika van benne. És mikor azt mondtam, hogy szerintem a Klónok Háborújában igen is vannak zseniális történetek is, tiszta h*lyének tartottak. Egy másik srác szerint meg csak az az igaz Star Wars, amiben benne van Luke Skywalker, Darth Vader, Han Solo..stb, tehát csak a klasszikus trilógiához köthető történetek. És kijelentette, hogy minden más sz*r, egy igazi rajongó csak a klasszikust szereti.
És még azt is tudni vélik ezek az ostobák, hogy ez generációs különbség, vagyis csak a fiatal kis senkik imádják a klasszikus trilógián kívüli világot az igazi öreg motoros rajongók az igazik, akik csak a klasszikust szeretik.
Tiszta h*lyék, én mondom, és az egyikük még úgy jártatja a p*fáját, hogy saját bevallása szerint nem SW rajongó, de azért tudja, hogy mi az igazi SW.
Ki nem állhatom az ilyen *d*ótákat. Ezek olyan Quarron szintű h*lyék.
Bocs a kifakadásért, egy kicsit hosszú lett.