Bomarr

Celebration Europe Kirándulás - 2.nap (A nap mottója: ?Majd vasárnap?) Már a szervezésnél egyértelmű volt, hogy bár a Celebration Europe a fő-célpont, azért a társaság -ha már egyszer Londonban jár- szeretné kicsit megismerni az angol fővárost is (a Celebration-ra kíváncsi olvasókat azért megnyugtathatom: a következő napok már tényleg arról fognak szólni ). Mivel tudtuk, hogy az időnk meglehetősen szűkös egy ekkora városhoz; így pontos tervet készítettünk a csütörtöki naphoz, hogy legalább a főbb nevezetességeket lássuk és még a Star Wars kiállításra is időnk legyen, mely a Celebration-tól függetlenül nyitotta meg a kapuit még májusban. A papíron jól mutató terv azonban már kora reggel megdőlt? ugyan mi egy fél het körüli reggelivel számoltunk, ám a szálloda-üzemeltetők másképp gondolták: 7.30-nál előbb nem lehetett kajálni. De cserébe egy kis bórus-csepergős időt kaptunk, ami egyrészt kellő ?London-hangulatot? adott? másrészt az itthoni 40 fokos hőség tükrében már csak visszaemlékezni is külön jó rá . Első utunk a Tower Bridge-hez vezetett, ahol még mindenki ?magának? fotózott és volt, hogy majd mind az öten lekaptuk ugyanazokat a helyeket külön-külön? nem is csoda, hogy vagy három-negyed óra elment mire átjutottunk a hídon. Szerencsére aztán gyorsan rájöttünk, hogy egyetlen beállítást elég egyetlen géppel lekapni . Maga a Bridge egyébként kellően szép és ikonikus, bár nem hiszem, hogy pont erre emlékeznénk majd vissza évek múltán is Londonból... ugyanakkor kihagyni is kár lett volna. Annál emlékezetesebb volt viszont maga a Tower, amitől kis híján visszariadtunk, miután megláttuk, hogy a belépő 13 fontot kóstál. Ám az első megrázkodtatások után úgy döntöttünk, hogy a Tower ennyit is megér? és bizony, hogy megérte. Sajnos az épület igazi kincseit és szépségeit nem lehetett fotózni. Pedig lett volna mit? alighogy beléptünk az épületbe máris megadták a hangulatot az 1953-as koronázási ceremónia vetítésével, ami szó szerint hátborzongató volt. Azóta is keresem a neten ezt a felvételt, de sehol sem találni? pedig minden benne van, amit a Brit Monarchiáról tudni kell és érdemes: a pompa, a monumentalitás, a fényűzés? és alig tér magához az ember; a szomszéd szobában (melyet egy fél méter vastagságú acélajtóval védenek) ott fogadják a koronázási ékszerek. Nincs szó, ami leírhatná őket? talán annyi is elég, ha elárulom, hogy a jogarban van a világ legnagyobb csiszolt gyémántja. De a koronázási ékszerek mellett régi kupák, tálcák, kelyhek? mind mind színaranyból! Csupán a kijárat közvetlen közelében lévő kütyü-bolt tudott kibillenteni minket a hangulatból, ahol Goofy-s őr és mini-Tower is kapható volt ? ezt talán rakhatták volna arrébb is Krande a Tower "belterületén": Karrde és a legnagyobb páncél: Ezenkívül a Towerben még sok-sok látnivaló akadt (többségében középkori fegyverek és páncélok), amik szintén gyönyörűek voltak, de a koronázási ékszerek szépsége utólag elhomályosítja őket. S ha már arrajártunk lencsevégre kaptuk a Tower legendás hollóit is, akikről úgy hírlik: ha egyszer kirepülnek innen, akkor a Tower össze fog omlani. Persze az angol egy óvatos népség: azért tartják a ?Ravenmaster?-t, hogy lenyesse a madarak szárnyait? legalábbis az útikönyvek így írják, de mi láttuk, ahogy egyik-másikuk ide oda röpköd, bár szigorúan a Tower területén belül (sajnos képi bizonyítékunk nincs róla ). Eztán különvált a csapat, ugyanis SimonZ-nek igen fontos dolga akadt: a Celebrationnak helyt adó ExCelben kikellett rakja a képeit. Amilyen egyszerűen hangzik a dolog, végül olyannyira el is bonyolódott. Speciális ragasztókat kellett venni, ráadásul olyanokat, amik a kiállítás után használhatatlanná tették a képeket stb. Végül csak délután négy körül tudott Simon visszatérni, viszont már igen értékes fényképekkel a birtokában, melyekből most csak egyet osztanék meg: Érdekes módon, alig egy nappal a Celebration kezdete előtt még javában rendezgették a kiállításokat? ezért nincs a Tantive IV híres folyosójának teteje a képen És ha már szóba jött a Celebration: döbbenten vettük tudomásul londoni nézelődésünk során, hogy semmiféle reklám nincs, ami értesítené az embereket, hogy a városban egy nap múlva kezdetét veszi a kontinens legnagyobb szabású SW rendezvénye. Napokkal később az egyik metró-aluljáróban sikerült kiszúrnunk egy harisnya és egy könyvreklám közé beékelve egy kis Celebration reklámocskát, de finoman szólva nem vitték túlzásba a marketing oldalát. Mindenesetre miközben Simon a ragasztóval küzdött, mi folytattuk a városnézést. S újfent megbizonyosodhattunk a buszosok kedvességéről: az egyik emeletes buszra felpattanva a jegyellenőr vagy két megállón keresztül silabizálta ki nekünk a térképen, hogy honnan hová tudnánk eljutni. Pedig gondolom a munkaköri leírása alapján elég lenne, ha egész nap mást se csinálna csak unottan láttamozná a jegyeket. És igaznak bizonyult az a hír is, hogy az angol buszokról majdhogynem bárhol lelehet szállni. Miután az ablakon kinézve megláttuk a Szent Pál katedrálist és szóltunk az ellenőrnek az azonnal intézkedett és az első piros lámpánál le is szállhattunk (apró hátránya a buszos közlekedésnek, hogy hétköznap dél körül teljesen beáll a város). Belvárosi forgalom hétköznap: A Szent Pál katedrális: A Szent Pál katedrálisból ennyi pont elég is volt: megnéztük magunknak kívülről; egy kicsit benéztünk, hogy aztán folytassuk az utunkat a Trafalgar Square-hez, ahol némi ?oroszlános-fotozkodás? után, már éreztük, hogy kezdünk megéhezni. S mivel igazi ínyencek vagyunk, akik majd megvesznek némi helyi specialitásért, így beültünk a helyi McDonalds-ba Igazság szerint eredetileg egy éttermet szemeltünk ki magunknak? aztán ránéztünk az árlistára és inkább átvonultunk a szomszédos gyors-étterembe. Miután magunkba turtuk az olcsó ámde műanyag ízű étkeket, már egyenesen a Parlamenthez vonultunk. Ha Londonnak van elcsépelt épülete akkor az minden bizonnyal a Big Bennel kiegészített országház? ha egy filmben előkerül London, már szinte reflex-szerűen vágják be a gigászi óra-torony képét? s pont ezért oly meglepő, hogy miközben a mozgóképen oly elkoptatottá vált, mégis micsoda meglepetést tud nyújtani élőben. A képek képtelenek átadni azt a monumentalitást, amit ez az óriási épület-együttes képvisel. Lenyűgöző! Szerencsére a következő látványosság megtekintéséhez csupán egy utcán kellett átmennünk: s már előttünk is állt a Westminster apátság; a templom ahol a brit uralkodókat megkoronázták, s ahol sokuk holtteste nyugszik. Fényképezni megintcsak nem lehetett, így kénytelenek vagytok elhinni nekem, hogy nagyon szép belülről Ami meglepett minket, hogy a jókora ?templomhajó? oldalt számos kisebb teremben végződött, így beletelt némi időbe mire alaposan megnéztük magunkat az egészet. A templomkert egyébként úgy nézett ki, mint egy kisebb piknikező-hely? fiatalok, családok ültek ki a templom tövében, hogy egyenek vagy akár csak hogy beszélgessenek egy kicsit (lásd fentebb a képet). Ezt aztán mi is kipróbáltuk, s végül itt vártuk be a ragasztásról visszatérő SimonZ-t. S ekkor valami olyasmit tettünk, amit korábban nem tudtunk volna elképzelni: a Star Wars kiállítás megtekintését egyszerűen elnapoltuk? vasárnapra. Pedig korábban úgy tűnt, hogy ez az egyetlen biztos ?csütörtöki program?? az elnapolásba aztán annyira belejöttünk, hogy egyik programot a másik után pakolgattuk át az utsó teljes napunkra (többek között a Kínai negyed megnézését is). Így a ?majd vasárnap? akár az egész kirándulásunk mottója is lehetett volna S ha már így összejöttünk, gyorsan újra külön is váltunk. Karrde és Krande a Nemzeti Galéria felé, míg SimonZ, Rog és én a világ legnagyobb óriáskereke, a London Eye felé vettük az irányt. Már azóta bevoltunk rá lelkesedve, hogy az első este megpillantottuk? de ha ráláttunk volna az előtte kígyózó sorokra is, akkor talán kisebb elánnal indulunk neki? némi lelki erőt kellett gyűjtsünk mire elszántuk magunkat rá, hogy beálljunk mi is (külön dicséret a jegyeladónak, akitől én -talán a James Bondos viaszbábú hatására- nem a London Eye-re hanem a Golden Eye-ra kértem jegyet és még csak meg sem lepődött, hanem már adta is a felnőtt jegyem ). Azonban a londoni sorok sokkal rondábbnak néznek ki, mint amilyenek valójában: alig 10 perc múlva már be is ülhettünk. Igaz előtte jópár ellenőrzésen átkellett essünk és a fülkét is átnézték a biztonságiak mielőtt beszálltunk. Egy kis légfrissítőt is fújtak be, de nem mondanám, hogy elegendőnek bizonyult. Sajnos kellően ?állott volt odabent a levegő?, de ezt az apróságot leszámítva óriási élmény volt az óriáskerékből rálátni a városra. És most akkor beszéljenek a képek önmagukért: Itt még csak emelkedőben: Fent London tetején: Ereszkedőben... háttérben a Parlamenttel: Eztán már együtt mentünk a Buckingham palotához? szép volt ez is, bár ekkorra már annyira megteltünk élményekkel, hogy jobban tudtuk értékelni némi pihenést a közeli parkban vagy a szemben lévő Viktória emlékművön . A Buckingham-palota: És egy kis pihenés a Viktória emlékműnél: A parkban aztán volt is épp elég alkalmunk pihenni és menni is, mivel hogy az állandó útvonal-változtatásoknak köszönhetően legalább kétszer bejártuk a nagyját? de olyan csendes és békés volt London többi részéhez képest, hogy ez külön jól esett . S még pár állatkával is összefuthattunk? A park: Csoportkép a parkban: És a park egyik lakója: Végül egy kis pubozással tettük fel a koronát a tartalmas napra. Pedig majdnem ezt is áttettük ?vasárnapra?. Kár lett volna, mert elég hangulatos volt? ha lehet hinni az ottani kiírásnak, akkor egy több száz éves pubról volt szó. Minden izében olyan volt, amilyennek elképzeli az ember magában az ?angol pubot?? a modern háttér-zenét leszámítva, de a későbbi napok tapasztalatai alapján elmondható, hogy manapság már ez is szerves része a puboknak. Akárcsak a jó sör? mert utunk során bármit is kóstoltunk meg, nem tudtunk rosszat inni. A pub kivülről: És a bent ülők: Egyetlen hibát követtünk el, hogy éhgyomorra ittunk korsó sört, aminek okán, ha nem is csittentettünk be, de azért egy futóversenyben nem mutattunk volna túl jól E hibánkon okulva a többi nap azért igyekeztünk enni is előtte valamit Sűrű, ámde rendkívül kellemes egy nap volt ez? s a Celebration még csak eztán következett!

A következő napi összefoglaló sajna csak vasárnap jön majd... Krande: Köszi a képeket!

Köszi szépen mindenkinek! Remélem a folytatás sem okoz csalódást

A következő irások azért képekben gazdagabbak lesznek A "néger környék" egyébként igazán csak az első este volt meglepő és érdekes, aztán hamar hozzászoktunk. A szállodában bekellett adni a foglalást visszaigazoló mailt kinyomtatva... meglepő módon viszont az útleveleket nem kérték el.

Hát Zoli ez aztán tényleg nem semmi! Remélem a holnapi sajtótájékoztatóról is kapunk egy kis beszámolót

Pedig a nagy lámpakeresés közben Zoli még vakuval is lekapta a kis helyiséget, hogyha már igazából nem láthatjuk legalább képünk legyen róla frenkie: ahogy derb is mondja ez a vonat, de a metró is hasonlóan tiszta volt

Nem is müködött, csak aztán pár óra mulva kiderült, hogy van másik

Sajnos nincs nálam egyetlen olyan első napi kép sem, amin mind az öten rajta vagyunk... de pótlásul itt van egy kép, ami aznapi és Karrde is rajtavan:

ITT van az első nap összefoglalója

Celebration Europe Kirándulás - 1.nap (A nap mottója: ?Budapest... Please wait?) Bevezető: Mint azt a fórumról és a hírekből is bizonyára jól tudjátok, öt fórumtag (névszerint: Darth Krande, MissKarrde, SimonZ, Rog és jómagam) kerek egy hete nekivágtunk a ködös Albionnak, hogy megnézzük magunknak a brit fővárost, de főleg és elsősorban, hogy részt vegyünk Európa első Star Wars Celebration-ján. Ugyan arra vállalkoztam, hogy teljes és átfogó ?naplót? készítek az élményekről, nyilván valamennyire szubjektív lesz a beszámoló így az egyes napokhoz szívesen veszem majd az utastársak kiegészítőit . Akkor lássuk hát az érkezés napját... Az indulás pillanatai meglepően gördülékenyen mentek. Igaz a Ferihegy nem is az a fajta reptér, ahol ellehetne keveredni. Az egyetlen izgalmat a gyorsforgalmi út lezárása okozta, ami miatt SimonZ kénytelen volt késni egy kicsit, de még igy is az elsők között csekkoltunk be. Aztán alighogy megdöbbenntünk a ?vámmentes övezet? horribilis árain, a gépünk máris felszállásra készen állt előttünk. Ugyan negyed órát késett, de az ilyesmi majdhogynem általánosnak mondható a reptereken. Egyedül azon lepődtünk meg, amikor a beszállás után bejelentette a pilóta, hogy vagy perceken belül elindulunk vagy kénytelenek leszünk másfél órát várni, így jobb ha gyorsan elfoglaljuk a helyeinket. Reméltük, hogy a gép szerelői/feltöltői azért ennyire nem kapkodják el a munkájukat... de nem is kellett csalatkoznunk. Egy aprócska légörvényen kívül egészen sima utunk volt. S ráadásul ilyen gyönyörű kilátásban gyönyörködhettünk: Egyedül a landolás utáni pillanatok okoztak apróbb csalódást. Pedig igazán nem volt semmi probléma csupán nem éreztük még át teljesen, hogy Angliába érkeztünk. A reptér nagyobb volt ugyan és a gépek száma is érezhetően magasabb volt, de a táj alapján lehettünk volna akárhol Európában. Az ember hajlamos elvárni egy idegen országtól, hogy már első látásra valami egészen újat nyújtson, így csak lassan törődtünk bele, hogy az ég itt is pont úgy kék, mint nálunk s az irányítótornyok is pont úgy magasodnak mint odahaza... ugyanakkor némi örömmel konstatáltuk, hogy a fű itt már nem volt úgy kirohadva, mint a Ferihegyen. Ezt fel is fogtuk, mint az egyik első nagy jelet, hogy ?új országba érkeztünk?. A londoni reptéren aztán felvoltunk készülve a legrosszabbakra is... hisz alig egy hete még az egész világsajtó a ?terror sújtotta Britanniával? és a borzalmas reptéri viszonyoktól volt hangos. Akkor az egyes elemzők vérmérsékletük szerint reagálták túl az aktuális történéseket, néhol egészen meredek képet vázolva a bátortalanabb turisták elé... s bár nem akarok spoilerkedni későbbi élményeinkkel kapcsolatban, de azt azért nyugodtan elárulhatom, hogy egyetlen abroszba csavart fejű arabussal se kellett elbánnunk a nyugodtabb továbbhaladásunk érdekében. A helyiek származástól, bőrszíntől függetlenül meglepően békések... viszont a hatóságok részéről már érezhető volt némi para: már a reptéren is kivolt írva, hogy komolyan vesznek minden fenyegetést vagy arra utaló magatartást és a szabadon hagyott csomagokat akár meg is semmisíthetik. Ám mindezek ellenére hamar átjutottunk az útlevél-vizsgálatokon, s mindaddig minden rendben ment, amíg a poggyászainkhoz nem akartunk jutni. Miközben a többi járat utasai sorban kapták meg az eligazítást, hogy hol vehetik fel a csomagjainkat, addig mi csak egy "Please Wait" kiírást kaptunk. Negyed óra után még vicces volt, fél óra után kevésbé, három-negyed óra múlva már viszont kezdtük feladni, hogy valaha is sorra kerülünk. Ám pont mire kezdtük volna beleélni magunkat a sanyarú sorsunkba, a mi poggyászaink is befutottak. Karrdenak sajnos lelopták a táskájáról a megkülönböztető-jelzésként funkcionáló nyakszalagját... hogy melyik reptér dolgozói tették nem tudni, bár viszonylag könnyű tippelni. De túl sokat nem rágodtunk ezen, hiszen végre megérkeztünk! Bár az a bizonyos ?Anglia-hangulat? még a reptér előtt sem kapott el minket. Egyébként is ki hallott már olyat, hogy Londonban hét ágra süt a nap? Ráadásul még egy szocreál betondarab is levolt rakva nem messze a kijárattól csak hogy igazán otthonosan érezzük magunkat. Az a bizonyos várva várt pillanat végül a buszban jött el... ahogy a rendkívül kényelmes székekben ültünk a légkondis járgányban (bal oldalt haladva), s egyre másra bukkantak fel a csinosabbnál csinosabb angol házikók, miközben a lemenő nap gyönyörű narancssárgára festette a hamisítatlan albioni tájat egyre jobban éreztük: na ez ANGLIA! Majd ez az érzés egyre csak tetőzött, ahogy a belváros felé közeledtünk, majd amikor a távolban feltűnt a London?s Eye és a Parlament épülete már sikítani lett volna kedve az embernek (de megálltuk). Az esténk eztán már csak a helyi tömegközlekedéssel való ismerkedéssel telt, ami egy pesthez szokott embernek azért nem is olyan egyszerű. S noha London óriási, megtudták oldani, hogy mindenhonnan mindenhova 5-6 percenként járjanak a buszok... s micsoda buszok! A buszsofőrök úgy bánnak az emberrel akár egy családtaggal... az első este ránézésre kellően eltévelyedett turistáknak tűnhettünk, mert még a jegyet se kérte el tőlünk a sofőr, viszont szívélyesen elmagyarázta nekünk, hogy juthatunk el a kívánt irányba. A Norfolk House, vagyis a szállodánk egyébként az egyik legkülvárosibb részen volt... azt tudni érdemes, hogy Londonban még a külváros is úgy néz ki, mint Budapesten a belvárosi részek... másrészt itt kicsit más a lakosság összetétele. Utunk közben felhívtam a figyelmet rá, hogy ?meglepően kevés a fehér ember itt?, de hamar kiderült, hogy a megállapításom igen tévesnek bizonyult: nem kevés, hanem egyetlen egy fehér ember sem volt a szállodánk közeli környéken. A buszsofőrtől kezdve, a bárokban italozókon keresztül egész a hotel portásokig mindenki néger volt. Valahogy úgy éreztük, nem igazán illünk ebbe a közegbe, és ez kicsit elvette a kedvünket a környék gyalogos felderítésétől. Maga a szálloda egyébként egészen csinos volt kívülről... már épp kezdtük azt gyanítani, hogy rossz helyre jöttünk, amikor végre beléptünk a szobánkba: feljövő tapéta, nem működő villany a fürdőszobában, kevéske hely, amiket szinte teljesen elfoglaltak az ágyak stb. Na itt már éreztük, hogy jó helyre jöttünk. Ezt megerősítendő még az este bedobták a szomszédos épület ablakát egy féltéglával. Ezt és a néha felerösödő utcai forgalmat leszámitva, hogy SimonZ-t idézzem: "nyugodt környék" volt Azért összehasonlításképp itt egy promóciós kép a szobáról (úristen micsoda óriási hely az ágyak között... ez talán az elnöki lakosztály): És itt a "valóság": Krande és Karrde se járt sokkal jobban. Ugyan ők kaptak egy szekrényt is, de cserébe egyetlen franciaágyon kellett osztozzanak. Ugyanakkor tökéletesen megfelelt arra, amire kellett: lehetett bennük aludni. S az igazi jó dolgok ugyis odakint vártak minket, de ez már a többi nap meséje

Annyira nemzetközi volt, hogy úton-útfélen magyarokba botlottunk Előfordult, hogy meghallottak minket és odajöttek hozzánk, hogy honnan jöttünk, hogy érezzük magunkat stb. De volt mindenféle náció ott

Hát azt sajna kihagytuk A filmzenei koncertről elöszőr még csak az derült ki, hogy más zenék is lesznek, aztán az, hogy már nem is lesz SW... választani kellett Ian McDiarmid, az ep.4 vetités és az SW-mentes koncert között és végül az előbbiek mellett döntöttünk.

Anélkül, hogy előre részleteket mondanék az "élményekből": noha párszor szóba jött az SW jövője, a Celebration föleg és elsősorban az elmúlt 30 év megünneplése volt. És mint ilyen egészen fantasztikusan müködött. Épp ezért abszolut nem is hiányzott semmiféle nagy horderejü bejelentés a teljesebb élvezethez... nem hinném, hogy egy Blu-ray disk megcsillogtatásától markánsan jobban éreztük volna magunkat... történt helyette épp elég más

Utolag is köszi mindenkinek a jókivánságokat! A beszámoló természetesen hamarosan érkezik, de majd napi lebontásban Tibur: jól értem, hogy te is kint voltál?

Na majd varjatok ki a mi beszamolonkat

Rovid leszek, mert het percre fizettem csak be, de annyit mondhatok, hogy BAROMI JO A CELEBRATION! Sok-sok udvozlettel Londonbol!!!

Én ugy tudtam, hogy kellően jól felszerelt csillagászati távcsővekkel lehet látni a Holdra szúrt amerikai zászlót, meg a táblát, amit otthagytak... gondolom nem maguktól nőttek ki a Holdból, hanem valakik odarakták

Köszi mindenkinek a jókivánságokat ! Londonban egyébként 20-22 fokos nappali hőmérséklet volt és kb. ennyi lesz egész héten, kivéve vasárnap amikor állitolag felmegy 24-re

Örülök, hogy felkeltette az érdeklődésedet

A '90-es évek egyik legjobb amerikai animációs filmje volt. Semmi dalolás, helyette gyönyörü kivitel, jó -néhol felnőttes- humor, a végén prima akció, jó sztori stb. Nálunk is kiadták, de sajnos a borzalmas "Szuper haver" cimmel, aminek olvastán valszeg az egyszerü filmszerető sikitva rohan el, pedig szerintem igazi gyönyszem. ITT van róla egy remek kedvcsináló DVD teszt.

Na én pont az ilyenekre értettem azt, hogy a "poénok visszaköszönnek". Az a rész amikor a robotok a srác házánál bujdokolnak elég durván másolja az Iron Giant hasonszörő poénját... (viszont az Iron Giant egy nagyon jó film! ).

De mi vicces van abban, hogy egy fiatal hecker-kiscsaj mindenre rájön? Ha most látnánk ilyet elöszőr akkor még megérteném a vigadás okát, de ez kb. olyan elcsépelt, mint az anime-filmekben a poszt-apokaliptikus jövőkép. De a Transformers szinte összes poéna ismerős lehet valamelyik másik filmből és nekem az a bajom, hogy legtöbbjük már régen sem volt annyira vicces. De nemcsak a poénok átvettek, ahogy az az alábbi képekből kitünhet: Ez itt egy kép a Pearl Harborból (Bay filmje az is ugyebár): És itt egy a Transformersből: A háttérben lévő hajók is ugyanazok. A Függetlenség napja pedig lehet, hogy papiron hasonló, de én azt az üres-fejü hecker-csajt meg Jeff Goldblumot nem emliteném egy lapon... ez előbbi lehet hogy mutatosabb, de utobbi még a bárgyú karaktert is jópofán hozza. Arról nem is beszélve, hogy bár több mint tiz év diferenciál van a két film között az ID4 simán köröket ver az akció látványosságában a Transformers-re. Hála istennek akkoriban még nem kezdték vadul rángatni a kamerát, csak mert valaki tüzelni kezdett.

Okés. Ami tetszett: a nyitás a 'helikopterrel' és a harc a robot-skorpió ellen. Az állam nem esett le, de valami ilyesmit vártam egy Transformers filmtől. Ha ilyen végig én elégedetten állok fel a székemből. Ami nem tetszett: gyakorlatilag a maradék egy és három-negyed óra. A sztori 'nemlétével' nem voltak gondjaim. Egy filmtől, amiben nagy robotok püfölik egymást nem vártam dosztojevszkij-i mélységet. Az erőltetett poénkodás viszont -ami számomra nem igazán volt vicces- már kevésbé dobott fel, az unalmas szereplőkről nem is beszélve (pedig a Múmia első része jó példa rá, hogy buta látványfilmekben is lehetnek jópofa szereplők). A gimnazista hecker-csaj történeti szálát például simán egy az egyben kivághatták volna... de akár az összes főszereplőjét... A legnagyobb csalodást mégis a robotos csörték okozták. Sajnos Bay is ugy rendez akciójelenetet, mint ahogy az mostanság szokás: hogy gyakorlatilag semmi nem látszik az akcióból a remegő kamerától. A helyzet nem olyan "súlyos" ugyan, mint a szintén idei 'Füstölgő ászok'-ban, de sajnos közelit. A végén egyáltalán nem látni hol kezdődik vagy végződik egyik vagy másik robot... cserébe sok törmeléket kapunk. Pedig a Transformers elözetese alapján bizakodó voltam... Pedig tényleg nem vagyok nagy igényü: a 'Függetlenség napja' nálam simán 10/8

Oh pedig van, csak mélyen és bölcsen hallgat Röviden és tömören nálam a Transformers 10/3

Jól emlékszel