LordGravon

Alapvetően nem nagyon foglalkozom internetes kritikusok véleményével, pláne ha magyarokról van szó, de ezt érdemes volt látnom, mert nagyon jól, eléggé higgadtan és összeszedetten megfogalmazott egy manapság különösen megfigyelhető jelenséget, amiről már korábban írtam a Közélet Klubban. Igazából ez nem csak a mozizást, de a sorozatokat és videojátékokat is érinti, főleg ha hozzám hasonló átlagos fehér srác a fogyasztó. Ahogy mi is megtapasztalhattuk pl. az első gyerekkori Star Warsos élményeink kapcsán, illetve George Lucas sokszor említette, plusz a mentora; a mitológia összehasonlító Joseph Campbell: a történetmesélés jelentős befolyással bír a társadalmak működésének formálásában. Ennek fényében kicsit aggasztó megfigyelni azt, ami manapság történik a médiában, reprezentáció terén és én e miatt nagyon ritkán megyek pl. moziba, amit régebben gyakrabban tettem.

Jó kis sorozat volt, bár nem egy TCW (ami számomra eddig az animációsok csúcsa, de továbbra is várom méltó örökösét). Voltak benne szerethető vagy érdekes karakterek, illetve emlékezetes pillanatok, de szerintem az elődjét tekintve sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle. Végső soron örülök, hogy később az Ahsoka sorozatban visszatértünk ezeknek a karaktereknek a világába. (Kanan baromira hiányzik, egyébként. )

Nem volt rossz sorozat, bár hagyott hiányérzetet is bennem. Legjobban Boba flashback jelenetei tetszettek, illetve persze amikor Groguékat behozták a történetbe. Nagyon szép volt egy új empatikusabb perspektívából megismerni a bucka lakókat és sajnáltam, hogy tragikusan végződött Boba velük töltött ideje. Groguék meg később hát mondhatni ellopták a show-t. Örültem neki, hogy a kis zöldség végül visszatért a nevelő apjához. Előtte nem stimmelt ez az egész, hogy a Rend bukása utáni érában egy jedi - ráadásul pont Luke - elválasztotta őket egymástól. Grogunak a vele töltött ideje egyébként nagyon szép volt és persze tetszett Ahsoka Luke mellett való feltűnése (ez is egy régóta vágyott dolog), illetve hogy habár Skywalker a jedik régi tanításaira alapozva figyelmeztette a gyermeket a ragaszkodás veszélyeire, végül vélhetően már csak saját apjával való tapasztalatai miatt is, visszaengedte őt Dinhez.

Ez az évad már sokkal erősebb/érdekesebb volt számomra, mint az előző. Tetszett, hogy a történetvezetés eléggé fókuszált volt és hamar górcső alá került a Mandalore-ra való visszatérés kérdése. Régebben írtam, hogy ez a sorozat tökéletes hely lenne Bo-Katan jobb megismerésére, amit én már a TCW óta vártam, szóval ennek a megvalósulása is plusz pont volt számomra. Egyébként szomorú, hogy az eredeti főbb szereplőgárdából már csak Grogu és Mando van meg. Greef Cargát és Cara Dune-t meg ugye valós értelemben is elvesztettük. Összességében az évad végére elég jól elvarrtak minden szálat, bár egy-két dolog a levegőbe maradt, gondolom szánt szándékkal: Történt némi visszalépés, Groguék karakterfejlődése terén. Tök jó, hogy a kis zöldség kapott némi mandalóri kiképzést, de még mindig kellene valaki, aki tovább tanítja őt az Erőről. E mellett Din megint visszabújt a sisakja mögé, alávetvén magát a régi dogmának, ami szerint nevelkedett. Vélhetően ezek orvosolva lesznek majd a közös filmjükben, vagy kicsit később. Úgy néz ki sorozat formájában, most már véget értek a kalandjaik. Én részemről azt mondom: "Thanks for the ride!" 👍

Jó kis évad volt, bár szerintem időnként kicsit vontatott, illetve nekem talán valamelyest sok volt a fan service és láttam benne némi elszalasztott lehetőséget, de összességében eléggé élveztem.

Ezt lehet, hogy majd nézni fogom, illetve az ezt megelőző sorozatot.

Tetszett ez az évad is, bár Ventress szála lightosabb lett, mint vártam. Remélem nemsokára újra látjuk őt, illetve a társát.

Sam Witwer itt egy kicsit teaselte, hogy mikről lesz szó a sorozatban és nekem meg is növelte a lelkesedésemet hozzá. 🙂

Mik nem vannak manapság...

Hm. Most nézem a Harry Potter reboot színész listáját és nem is olyan rossz, leszámítva Piton esetét, amiről már asszem láttam pletykát, szóval már felkészültem erre az eshetőségre. Persze erőltetett, értelmetlen "politikailag korrekt" változtatásnak tartom, de nem vette el a kedvemet attól, hogy adjak egy esélyt a sorozatnak, mert a többi színészben van potenciál, ami most meg is nyugtatott kicsit, Piton meg... meglátjuk milyen lesz. Elég furcsa, az biztos, mert a karakter egyik jellegzetessége, hogy falfehér, mivel rengeteget időzik a föld alatt, meg asszem már gyerekkorában is ilyen volt, a nehéz háttere miatt. Bírom egyébként, hogy míg Amerikában már sértőnek számít, ha fehér színészek játszanak más nemzetiségű karaktereket, ez "progresszív". Most már kezdek egy kicsit érdeklődve nyitni a sorozat megvalósulása irányába. Végül is láttam már több történetnek is különféle adaptációját. Sőt, az általam szeretett filmek is csak adaptációk, meg a videojátékok is, amik több formában megjelentek már, eltérő stílussal. Pl. a Titkok kamrája más PC-n, mint PlayStation 2-őn. (Az utóbbi jobb, szerintem.) Kíváncsi vagyok az ez utáni fejleményekre.

A Legendás állatok trilógia: Az elmúlt hetekben néztem meg először ezeket a filmeket, részben mert sokáig hezitáltam a negatív kritikák miatt, illetve nem voltam biztos benne, hogy annyira érdekelni fognak, mint a Harry Potter. Az első rész eléggé szórakoztató volt. Bemutattak benne új szerethető karaktereket és érdekesen bővítették a varázsvilágot. A folytatás már egy kicsit gyengébb, vontatottabb és érdektelenebb volt számomra, de azért itt is volt, ami mondhatni tetszett. A harmadik filmet még gyengébbnek éreztem, mert úgy tűnt, az alkotók nem igazán tudták már, mit kezdjenek a karakterekkel és az előző rész óta egyre kevésbé erős érvekkel álltak elő arra, hogy miért kell pont a főszereplőknek a Grindelwald elleni háború élén harcolnia. A finálé meg nem szólt annyira nagyot, illetve maradtak figyelmen kívül hagyott, elvarratlan szálak, az előző részből. Jude Law viszont elég jó fiatal Dumbledore volt. Johnny Depp alakítását először nem tudtam hova tenni, aztán épp mikor már kezdtem megszokni a második részben, leváltották a harmadik filmre. A Deppet követő színész - akit ismerek, csak most a nevét hirtelen nem tudom - alakítás terén elég jól a helyébe lépett, de ő sem tudta megmenteni a gyengébb történetvezetést, illetve inkonzisztenciát okozott, az eltérő énjével. Meglepett, hogy mennyire be merték vállalni, Dumbledore és Grindelwald melegségének a bemutatását. Ilyet nem mindig látni ehhez hasonló családi filmekben, legalábbis az én tapasztalatom szerint. A Roxfort feltűnésének mondhatni örültem, de a végén már annyiszor ellőtték ezt, hogy kezdett triviálissá válni, pedig ennek a varázsiskolának nem kéne. Szóval vegyesek az érzéseim, a filmeket illetően. Viszonylag kedveltem őket, sikerült hozzá adniuk plusz dolgokat a varázsvilághoz, de nem érzek nagy késztetést, hogy a jövőben többször újra nézzem őket.

A Batman: Arkham játék trilógia: Az elmúlt években, kisebb-nagyobb megszakításokkal végig vittem az Arkham játékokat és eléggé élveztem. Legjobban szerintem az Asylum működött, ahol hatásos az a klausztrofobikus felállás, hogy Batman csapdába van esve az ellenségeivel az Elmegyógyintézetben és tényleg, bizonyos értelemben ő maga sem lóg ki annyira a sorból, köztük. Tetszett, hogy az Arkham Citybe sokkal nagyobb mozgás terünk van, de valahol e miatt is kicsit kevésbé erős a folytatás, viszont jó volt még több Batmanes karakterrel találkozni benne. Nemrég fejeztem be az Arkham Knightot, ami, habár vannak erősségei, megint csak egy kicsit gyengébb folytatás. Jó volt a Batmobillal furikázni, de talán egy kicsit túl sokszor kellett rá hagyatkoznunk a játékban. A címszereplő, illetve a Madárijesztő párosa, mint ellenségek, szerintem nem annyira ütős. Az Arkham Knight Piros Sisakos háttérsztorija érdekes, de maga a karakter inkább kicsit idegesítő, mint fenyegető, mielőtt le kerül róla a maszk. Madárijesztő pedig, habár fenyegetőbb, illetve remekül megformált karakter ebben a játékban, szintén a végén már egy kicsit kezd sok lenni, a monológjaival, amire még maga a játék is poénkodva rámutatott, két utcai bűnöző párbeszédében. A két főellenséget viszont viszonylag jól ellensúlyozta Joker megjelenése, Batman hallucinációja formájában. Mark Hamill alakítása pedig persze remek és az ember kicsit vacillál is miatta, mert habár eléggé szemét Joker, de a színész karizmája miatt néha az ember már-már egy kicsit kezdi majdhogynem megkedvelni a bohócot, aztán mégsem. Az is érdekes/találó volt, hogy itt szó szerint ő testesítette meg Batman félelmeit/sötét oldalát. Szóval kicsit vegyesek az érzéseim a játékot illetően, de eléggé tetszett ez is. Arrow 1-3. évad: Szintén az elmúlt években elkezdtem nézni az Arrow-ot. Eléggé tetszett az első két évad. Jó/érdekes csavarok meg ellenségek vannak benne, csak a harmadik évad volt kicsit gyengébb, viszont úgy tudom később megint javul a sorozat színvonala, szóval valamikor tovább nézném.