LordGravon

Alapvetően nem feltétlenül vagyok egy real time strategy játék rajongó (meg úgy tudom, manapság nem annyira népszerű ez a műfaj), de a Warcraft III-mat a hangulata/története miatt nagyon kedvelem, plusz anno sok éven át WoW-oztam, amit megalapozott ez az egész. A játék évekkel ez előtti remastered verziója elég nagy bukás lett, szóval jó látni, hogy a Blizzard most próbálja helyre hozni ezt a hibáját és a többi részt is kiadja, felújítva. Remélem jó lesz.

Nagyon bírom ezt a csajt.

Úgy döntöttem, kiegészítem a múltkori Dragon Ages írásomat, mert talán írhattam róla volna bővebben is. Utólag visszagondolva, inkább azt mondanám, hogy az Origins hangulata volt komorabb (mondjuk egy ponton besétálhatunk egy kínzó kamrába, ami tele van megnyúzott/szétdarabolt holttestekkel), de az Inquisitionben például már kevesebb vérengzés volt és szebb tájakon játszódott a történet. Ettől függetlenül azért a "Nem minden arany, ami fénylik." mondás abszolút igaz Thedas világára. Szóval nem feltétlenül az az idilli fantasy világ: - Thedast pár száz évente megrohamozza egy a föld alól feltörő ork/troll/óriás/élőholt-szerűségekből álló sötét sereg, egy arkdémonná változtatott sárkánnyal az élen és az ellenük létrejött "nemes" lovagrend, a Grey Wardenek, közben isznak a vérükből, hogy aztán olyan képességekre tegyenek szert, amik által nagy nehezen legyőzhetik az őket, de még egynek így is fel kell áldoznia magát, a végén, a többit pedig évekkel később felemészti, ami bennük van - az elfek egykori nagy birodalma összeomlott, a történelmük nagy része a múltba veszett, a mostani nemzedékek egy része városokban él, gettókban vagy rabszolgaként, a másik pedig vándor népként járja a világot, kutatván a múltjukat - a törpöknek inkább már csak egy főbb városa van meg még a föld alatt, de elszigetelten élnek, szigorú kaszt rendszerben, a társadalmi ranglétra legalján lévőket pedig konkrétan semmibe veszik és a felszíni törpök szintén kiközösítettséggel néznek szembe - a mágusok sokáig az egyház; a Chantry és templomosai szigorú felügyelete alatt működhettek, tornyokba zárva, míg a többit üldözték, ami végül az Inquisition idejére egy civil háborúvá eszkalálódott - egyébként a mágusok egy része vérmágiát használ, ami pontosan az a creepy szektás dolog, mint aminek hangzik, emberáldozatokkal, meg minden - maga a Chantry pedig nem feltétlenül toleráns a többi régebbi vallással/hittel szemben és szigorú elköteleződést vár el a híveitől Az Inquisitionbe az volt nekem érdekes, hogy mint a címe is utal rá, mi is egy ilyen vallásos hadjárat élére kerülünk és sokan úgy tekintenek ránk, mint egyfajta megváltóra, ami érdekes morális/filozófiai dilemmák elé helyezi az embert, pláne, ha egyébként abszolút nem akarna semmilyen volumenű mozgalmat vezetni, mint én. - Varrick, törp létére, nem növeszti ki a szakállát és inkább amolyan rogue/zsivány karakter, aki imádja a speckó nyílpuskáját; Biancát. Az a szerethető csibész, akinek remek szarkasztikus beszólásai vannak és szabad idejében történeteket ír/mesél. Nem csoda, hogy mostmár visszatérő karaktere a franchisenak. - Morrigan első benyomásra az a femme fatale fiatal boszorkánynő karakter, akinek ráadásul a szintén "azonos foglalkozású" rémhistóriák által körüllengett idős anyja egy erdő közepén lévő házba lakik. Gondolom ismerős. Ennek ellenére, ha az ember hajlandó jobban megismerni ezt a "boszorkányt", rájön, hogy se ő, se az anyja nem feltétlenül "gonosz", csak helyzetükből adódóan cinikusak, de egyébként nagyon intelligens, nagy hatalommal rendelkező nők, ami nem feltétlenül szerencsés, egy középkor-szerű világban. Plusz, később Morrigan karakterfejlődésen megy át és persze változik a világnézete/jelleme. - Alastair külsőre a szőke herceg/lovag, de jellemét tekintve kicsit infantilis/komolytalan comic relief karakter, viszont nagyon kedvelhető. - Dorian, talán a Harry Potter Gildroy Lockhartjához hasonlóan, az a már-már szórakoztatóan beképzelt és extravagáns stílusű mágus, annyi különbséggel, hogy ő nem szemét, legalábbis általában és ha igen, nem szánt szándékkal. Ellenségek terén pl. felhoznám az új részbe is szereplő Solast, aki az Inquisition alatt companionként kicsit a bölcs mágus karakter típus elf változatának tűnt, de a végén egy váratlan csavarral kiderült, hogy Palpatinehoz hasonlóan kijátszott minket és később meg kell majd állítanunk, világot fenyegető, szélsőséges, mégis valahol érthető nézetei miatt. Sokkal rosszabb/frusztrálóbb tud lenni az, amikor egy szimpatikus arcú volt barátunkkal kell szembeszállnunk, mint egy szimplán csak gonosz karakterrel. Az Originsben azt az alapfelállást kapjuk, legalábbis a Chantry világnézete szerint, hogy az egykori volt mágus birodalom tagjai hatalomvágyukban/gőgjükben, rengeteg véráldozattal, átjárót nyitottak meg a túlvilágra és megpróbáltak behatolni a Dragon Age mennyországába, mert istenekké akartak válni. Ennek eredményeként általuk befeketedett/megromlott a Golden City, ők pedig visszazuhantak a fizikai világba, a későbbi általam korábban említett sötét sereg első torz tagjaiként és mindenkit járvány-szerűen megfertőztek, akivel csak kapcsolatba kerültek. E mellett az állítólagos egy igaz isten, a Maker, elfordult a teremtményeitől, ott hagyván és lezárván a Black City-t, ami ott lebeg egy sziget-féleségen a túlvilág közepén, megközelíthetetlenül, de a hiedelmektől eltekintve, senki se tudja valójában, mi történt/van ott, pontosan vagy mi az egyáltalán. Az elfek hitvilágában viszont az ő Loki-szerű cselszövő istenük zárta be oda a többit, aki, mint az Inquisition végén kiderült, a korábban említett Solas és valójában itt az idők során misztifikált nagy hatalmú mágusokról beszélünk. Az "istenek" zsarnokok voltak és Solas szélsőséges szabadság harcosként küzdött ellenük, végül létrehozván a fizikai meg a túlvilágot elválasztó falat, nem pedig a Maker, ami a The Veilguardban meg szétnyílik, plusz a trailerekben "Blighted elven godokról" van szó, így ez az egész kapcsolódik a sötét seregért felelős fertőzéshez/átokhoz, tehát lesznek itt érdekes dolgok. Szóval az sem egyértelmű, hogy van-e valami felsőbb hatalom, ami uralja Thedast és ha igen, milyen annak a természete, de a Fade-nek nevezett túlvilág is persze egy nagy kérdőjel, ami elég különösen működik. Álom/hallucináció-szerű, zöld, ködös, lebegő sziklákkal/szigetekkel, meg minden, szóval megint csak nem idilli. Folyamatosan változik és ami benne van, azok a halandók álomvilágaiból manifesztálódott kaotikus/szürreális dolgok, ugyanis a Dragon Age-ben, aki alszik, olyankor az a Fadebe megy. Ez egy érdekes reprezentálása annak, hogy mindenki máshogy képzel el egy túlvilágot. Az is érdekes, hogy az itt leledző démonok például igazából csak szellemek, akik a halandók világa iránti irigységük által változtak negatív entitássá és azért próbálják megszállni őket, hogy átjuthassanak abba. Végezetül még kiemelném a játékok zenéjét is:

Mivel úgyis nemrég jött ki a Gladiátor folytatása...

Úgy érzem, anno az Ahsoka 1. évadának értékeléséből kicsit igazságtalanul teljesen kihagytam Huyangot, pedig amúgy nagyon tetszett a karakter behozatala az élőszereplős világba, ahol nagyobb szerepet játszhatott és többen is megismerhették ez által. Szerintem simán az egyik legemlékezetesebb relatíve "új" droid a Star Warsban. Ex-Doctor Who rajongóként azért a mai napig örömmel látom - vagy hát ez esetben hallom - újra a képernyőn David Tennantet, aki most is az egyik legszimpatikusabb színész számomra. Nagy Star Wars fan is amúgy. Dave Filoni, meg Doctor Who fan, szóval képzelhetjük, hogy valósulhatott meg az egész. Gondolom páran tudjátok, de érdekességkép egyébként egy másik szintén emlékezetes újabb karaktert, a Rebels-es Bendut, meg megint csak egy volt Doki játszotta; Tom Baker. Mindkét színészhez remekül passzol az SW-s karakterük, mert a Doktoraik is anno hasonló jelleműek voltak.

Egy kis szemezgetés a 2000-es/2010-es évekből: Ez egyébként Sam Witwer:

Én legalábbis a neten azt láttam, hogy a Dragon Age-t és egyébként a Witchert is dark fantasyként jellemzik. Tapasztalatom szerint mindkettőre illik a leírás, tehát kinek mi számít komornak.

A Dragon Age franchise: Az utóbbi pár évben játszottam az összes Dragon Age játékkal és meg kell mondjam, hogy az egyik kedvenc franchiseommá vált. Egész pontosan csak az Originst és az Inquisitiont vittem végig, plusz egy-két DLC-t, amik igazán hozzáadtak az alapsztorikhoz, de a többi rész is rendbe volt, csak nem rezonáltak velem annyira. Nekem ez volt az első dark fantasys RPG élményem, úgyhogy eléggé üdítően hatott. Nagyon érdekesnek találtam, ahogy a BioWare fogta az ismerős fantasy elemeket és csavart egyet rajtuk meg egyfajta komorabb realizmust ültetettek Thedas világába, ami árnyalt, rétegelt, sok-sok lore-ral. Előkerülnek benne olyan témák, mint a rasszizmus, osztálybeli különbségek, a hit, a fanatizmus, a politikai játszmázás, a szexualitás, mit jelent vezetőnek lenni stb. Ezeknek köszönhetően persze volt, hogy jó nehéz döntéseket kellett meghoznom a játékban, pláne az Inquisition kínzott előszeretettel ilyenekkel, de ezért imádtam/tiszteltem is. Sok benne az érdekes szerethető vagy épp utálható karakter, akik annak rendje és módja szerint rendesen meg is mozgatják érzelmi téren az embert, plusz ők határozzák meg magának a játékélmény minőségének a nagy részét is. Az én kedvenceim között pl. ott van Varrick, Morrigan, Alastair és Dorian, hogy csak egy párat említsek. Az egyik legérdekesebb aspektusa a Dragon Age-nek számomra a túlvilági erők működése és az a körüli rejtélyek. Továbbá az, hogy mi Thedas valódi történelme, ami a mítoszok/hiedelmek mögött meghúzódik. E téren szintén az Inquisition kezdett egyre több izgalmas dolgot elhinteni. Nálam sok téren betalált ez a franchise. Ha meg már felhoztam, akkor itt vannak az új rész előzetesei. Szerintem ígéretesnek tűnik.

Ezt mondjuk egy Disney+-os önálló animációs filmben meg lehetne valósítani.

Na, hát Filoni első egyéni élőszereplős sorozatos próbálkozásához képest már az 1. évad sok tekintetben baromi bevállalósnak és relatíve újítónak bizonyult, pláne a többi széria mellett. Olyan, mint egy koktél, amibe belekeverték az összes olyan dolgot, amit sokan szeretnek Filoni legjobb sztorijaiban: komplex, sérült jó/rossz Erőhasználók, intelligens ellenfelek, bizarr miszticizmus és egyéb szokatlan dolgok. Örülök, hogy ez a sorozat sokkal többről szól, mint a Thrawn visszatérésére való felkészülés és pont a többi aspektus az, ami igazán érdekessé teszi. Magának Ahsokának a sztoriszála elég érdekes volt és kvázi olyan irányba ment, mint amilyenre számítani lehetett, legalábbis olyan értelemben, ahogy elrendezték a mestere miatti keserűségét. Sejtettem, hogy egy nap majd látjuk beszélni Anakin szellemével, de ezt sokkal kreatívabban és meglepőbben oldotta meg Filoni, mint amire számítottam. Baromi hasznos sztori elemnek bizonyult a Világok Közti Világ és tényleg ez által lehetőség nyílt arra is, hogy Anakin olyan módon befejezze Ahsoka képzését, ahogy egyébként nem tudta volna, ezzel igazságot szolgáltatva kettejük korábban tragikusan lezárt kapcsolatának. Ez volt a Disney érában az első alkalom, hogy végre láthattuk Anakin szellemét a képernyőn és Hayden Christensennek alkalma nyílt egy kicsit eljátszani a karakternek minden aspektusát/verzióját, egy sztorin belül. Itt terítékre került, minden, ami valaha Skywalker volt, jó és rossz is. Nyilván sok rajongó fantáziáját is megvalósították azzal, hogy Anakinon/Ahsokán keresztül láthattuk a TCW érát is megelevenedni, élőszereplős változatban. Egyébként a fiatal színésznő, aki a TCW-s Ahsokát játszotta, remek munkát végzett. Érdekes volt az is, amit Filoni Sabine-nal csinált. Az, hogy őt Tano tanítványává tette és ez által visszahozta azt a Star Warsba, amit sokan még az előzmény trilógia előtt gondoltak az Erő működéséről, azaz igazából bárki megtanulhatja használni, csak hit meg elköteleződés kell hozzá. A midiklorián szám, meg a tehetség igazából annyira nem játszik nagy szerepet benne, mint az imént említett dolgok. Sabine remek választás volt Ahsoka mellé, mert személyiségben mindig is eléggé hasonlított a tini énjére, meg ez előtt nem is láttunk olyan mandalórit, aki megtanulta volna használni az Erőt. Baylan Skoll és Shin Hati emlékezetes árnyalt, szimpatikus ellenfeleknek bizonyultak. Ők a Disney éra első "sötét jedijei", akik szürkés/feketés öltözetben, narancssárga fénykarddal rohangálnak, aminek persze van szimbolikus jelentése is. Baylan nekem egy kicsit olyan, mint Dooku továbbgondolása, aki láthatóan Filoni egyik kedvenc legérdekeltebb karaktere (lásd Tales of the Jedi), de kicsit a TLJ-s Luke-ra vagy a Knights of the Old Republic II Kreiájára/Darth Trayájára is emlékeztet. Nagyon érdekes irányba tart a karaktere és a küldetése gyakorlatilag kihatással lehet az egész Star Wars Erőhasználóinak a jövőjére. Viszont sajnos ugye meghalt az őt alakító színész, szóval vagy újracastingolják vagy meghal a sorozatban is és esetleg Shin fogja jó tanítvány módjára befejezni, amit a mestere elkezdett. Maga Shin mintha mondhatni Kylo Ren távoli "nővére" lenne. Ugyanazt az intenzitást látom újra nála, ami jó és tetszik, hogy van a lányban némi ártatlanság is. Szóval összességében bejön a sorozat. Várom a folytatást.