Dzséjt
Admin
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Jelenleg:
A főoldalt nézi
Dzséjt összes hozzászólása
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Nos, mivel tizenhatodikáról lemaradtam, mint a borravaló, így ezúttal nem készültem videóval, mint az ep1 idején, vagy az ep4-5-6 húsz éves évfordulóján. Majd talán egyszer lesz ehhez is, de mostanában kevés idővel rendelkezem ilyesmire. Viszont nehogy már ne emlékezzek meg kedvenc Star Wars filmemről. Szóval spontán született egy vélemény, egy rajongótól rajongóknak. Rövid lett, mint anno az ep1-ről írt. http://dzsejt.sfblogs.net/2012/05/18/star-wars-episode-ii-attack-of-the-clones-a-klonok-tamadasa/
-
Videjó játékok
Dettó! Nagyon innovatív játék. Tegnap haver hívott, hogy segítsek neki és a barátnőjének beüzemelni az ME3 multiját. Mondom hatkor jó lesz, addig még gyorsan kiviszem a Lyckeres pályát. Ez volt négykor. Hát ja, kivittem a Lyckeres pályát, meg még utána párat. Sity-suty elszállt a két óra, majdnem lemaradtam a segítségnyújtásról (utána meg két órára ott ragadtam az ME3 multiban, de az egy másik sztori ). Nekem is jobban tetszik a RE5 mint a RE4, pedig a RE4 is remek lett. Nálam sokat dobott a tény, hogy a kamerát áthelyezték a karakter válla fölé, és nem a pálya egy random és fix pontján van, ahol néha még magát a karaktert sem lehetett látni, nemhogy a pályát belátni. Ami igencsak frusztráló volt menekülés és harc közben, pláne mikor egyik pályaszakaszról a másikra átkerült a kamera mondjuk a szereplő háta mögül az orra elé és lendületből felcserélődtek az irányok. Természetesen ennek egyenes következménye volt, hogy hősünk perdült egyet és Nemesis karjaiba vetette magát (hogy kedvenc példámmal éljek a RE3-ból). Az új helyszín és a zombik kiiktatása is szerintem csak előnyére vált a játéknak, mindkét esetben. Én személy szerint eléggé untam már a várost és a földalatti laborokat. Viszont a hülye, irreális feladványokat csak nem mellőzik, jó lehet, a RE5-ben már nagyon minimális van. De annyira rühelltem például a RE2-ben, hogy fél Racoont be kell járni emblémák gyűjtéséért, amiket aztán logikai feladványok során kombinálva kell betenni egy föld alatt lebegő üvegkalitkába, amiből kipottyan a kulcs, amivel kinyithatom a titkos gombot rejtő nyílást, hogy végre kinyissam a postaládát. Teljesen reális, nem is értem, miért nem tudta az RPD megfékezni a zombijárványt. Nem tudták kinyitni a fegyverszekrényt, mert elfelejtették, hová tették a kulcsot, hogy jutnak oda és hogyan férnek hozzá. És tényleg, Sheva MI-je hihetetlen, sok játékban van az embernek társa, de ilyen hasznos egyikben sem. És nem csak hasznos, egyáltalán nem idegesítő. Nem akadsz meg benne, nem kell rászólni, hogy jöjjön már velünk (na jó, amikor belefeledkezik a szörnyhentelésbe, akkor igen, de ez bocsánatos bűn ). És még lőni is tud. Na, azért ha háromnál több fegyver van nálad, akkor már ott is van rejtélyes zsebretétel. Biztos Idő Lord technológiát használnak, vagy bővítő bűbájt nyomtak rá.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Azt hiszem, a Cinemában írtak egy olyan sztori összefoglalót, ami ezzel zárult. Bár a TVRhét-féle klónozott Obi-Wanos sztori sem hangzott rosszul.
- Filmek
-
Gyűjtemények
Már visszafelé jövök. Erről jut eszembe, idén még nem vettem SW legot.
-
Egyéb fontos
Gratula, Donát! Egy kalappal, Karrde! Hű baz'eg, mekkora csigák, Flóri! Jog: én is tanultam két évig, gazdaság jognak nevezték mifelénk (illetve második évtől vállalkozástannak, de ugyanaz volt), és iszonyú unalmas volt. Főleg második évben, mikor az oktatás annyiból állt, hogy a tanárnő kivetítette a falra az anyagot, mi meg lemásoltuk. The End Első évben 3-as, 4-es voltam, ami iskolai teljesítményem szempontjából kiemelkedően jó volt, bár akkor bírtam a tanárt és maga a téma is érdekelt. Másodikban ippen hogy nem buktattak meg. Nem is tudom, mi lehetett a különbség oka...
-
Videjó játékok
Értem, és egyetértek így már. Kivéve, hogy én simán felteszem a Quake 1-2-t is, vagy a Half Life 1-et. Sőt, pár hete a Wolf 3D-vel játszottam. Jajj. Na jó, az csak kis pár órás nosztalgiázás volt, kivinni még egyszer az életben nem fogom. De azért nem semmi egy Crysis 2 után leülni a legelső FPS elé.
-
Videjó játékok
Remek, huszonhat játék és tizenhat év után végre rájöttek, hogy ez milyen egy idegesítő baromság. Azért örülök, hogy haladnak a korral. Lassan felérnek a Dead Space-hez. De remélem, ha már a sétálás közbeni lövést beleteszik, akkor vadulnak kicsit, és a sétálás közben tárcserét sem hagyják ki. És. ha igazán merészek akarnak lenni, beletehetik, hogy ultraszuper katonáink képesek legyenek maguktól leugrani teszem azt egy kocsi platojáról.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Valójában én már az ep2 előtt is ott voltam pár héttel/nappal, csak akkor még nem regisztráltam, mivel csak a suliból tudtam netezni. Nagyon kezdő legény voltam, a fórum szó nem sokat jelentett akkor még. De buzgón látogattam heti egyszer a starwars.hu-t és a fórumba is bele-beleolvastam. De tag valóban utána, szintén 2003-ban lettem.
-
Sorozatok
Az utolsó évaddal nekem két bajom van. Az első, hogy akartak valami nagyon nagyot, valami iszonyú brutál nagyot, ezt be is dobták a negyedik évad végén. Aztán mikor összeült az írók stábja, a főmufti megkérdezte, mi legyen az a nagy Terv, csak a tücskök ciripeltek. Ez a negyedik évad íróinak a sara, kitalálták, hogy nagyot kell durrantani, csak nem találták ki előre, mi legyen az. Tipikus részről részre élő írók esete (ellenpélda a Babylon 5 vagy a Doktor Who írói, pl. Steven Moffat már a második évadban megalapoz ötödik, hatodik és hetedik!!! évados dolgokat).
-
Videjó játékok
Bezony, bezony, én is emiatt szeretem ezt a játékot. Ez a régi vágás még kihívást nyújt. És élményt. Én most a Resident Evil 5-tel játszom. Ebben is van életerő pack (a drága növények) szívok is miattuk, mert sosincs, mikor kéne. Ennek a játéknak iszonyú jó az MI-je. Már ne az ellenfélé, azok agyatlan zombik, nem is kell nekik agy. De a társam, Sheva, az zseniális. Önállóan cselekszik, felveszi a dolgokat, ha olyan, amit én használok (pl. gépfegyver töltény), azt átadja. Gyógyít, és mindig a megfelelő gyógycuccot adja be (ha csak feléig fogyott az életerő, nem nyomja belénk a teljes gyógyulást hozó anyagot). Zseniális! Ezután hogyan tudták így elszúrni az Operation Racoon City-t, nem is értem. Viszont arról leszokhatnának már a Capcomnál, hogy mozgás közben nem lehet lőni... Ő... Vagy úgy érted, hogy a megjelenés idején legyen megfelelő a grafika, aztán az már évtizedek múlva is elővehető?
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Én Fehérváron néztem Rics haverommal és apámmal. Nagyon nagy élmény volt. Akkor még én is spoilermentes voltam (azaz nem, de mint kiderült, a Cinema, a VOX és a TVRHét mindent adott, csak spoileres infókat nem ), így rengeteg dolgon meglepődtem. Ámultam a coruscanti üldözésen, imádtam a Jango vs Obi-Wan harcot és lestem, mikor a Jedik nekiindultak. Na és aztán jött Yoda. A mozi röhög, de én annyira ámulok és bámulok, hogy amíg a felek el nem tették kardjaikat, levegőt sem vettem. Az ep2 nálam azonnal a kedvenc Star Wars filmem lett, és az is maradt.
- Sorozatok
-
Videjó játékok
Na, majd akkor egyszer kipróbálhatnánk, ha éppen nekem is fel lesz telepítve. (Sajnos most helyhiányban szenvedek, kicsit sok játék van a gépen. ) Bár nekem is eredeti, még nem játszottam vele multiban. Boltban nézted? Bár ahogy hallom, az sem éppen működőképes.
-
Videjó játékok
És mégis a Quake 4-gyel játszol, ami mai szemmel már vígan ocsmány grafikájú, de már a maga idejében is kicsit elavult volt. De a példádban hozott Half Life 2 is minden mai szemmel, csak nem éppen olyan, ami felér a másik három példához, azaz Rage, Crysis 1-2. Remélem érthető, mit nem értek. Mondod, mennyire fontos a grafika, közben ősi játékokkal játszol, meg megkopott grafikájú játékokat hozol példának. Kicsit ellentmondásos a dolog. Hát, én pont a Modern Warfare, vagyis a Call of Duty szériát (és a Medal of Honort) nem hoznám példának a modern háborúk visszaadására. Ez pont olyan széria, mint a régi háborús filmek, mint a Kelly hősei, az A piszkos tizenkettő vagy a Halál 50 órája. A háborúsdit kalandnak fogják fel. Eltaláltak, uzsgyi fedezékbe, hip-hop felgyógyulsz. Lőszer? Ne spórolj vele, ha fogytán van (de nincs, sosincs, valahogy mindig egy komplett lőszerlerakat van G. I. Joe-nál), hát szaladsz egy kört a placcon, és máris teli vagy mindenféle földi jóval. Annál is inkább, mert járj bárhol, bármikor, az biztos, hogy a harctéren ott van már egy hadseregnyi hulla, mellettük a modern hadviselés minden kütyüje a furkósbottól az UAV távirányítón át a TAR-21-ig. Ami egy remek fegyver, csak nem tudom mit keres izraeli gyilokeszköz egy ruszki honvéd kacsójában. És a többi. Imádom a szériát, de szerintem egy valódi háború hangulatától nagyon messze van. Ja, és még a grafikája is gáz, hiszen azon kívül, hogy mai szemmel már elég randácska szegény (ugyi? ), nuku rombolható környezet, mint egyes konkurenciákban (ugyi? ). A többire PM-ben válaszolok, hogy ne offoljunk vagy untassuk a többieket.
- Sorozatok
-
A fórum közössége
Nagyon jó, Donát! Fejezetről fejezetre egyre jobb lesz, ahogy bővül Fórum világa. Eddig sikerült mindenkit beazonosítanom.
-
Filmek
Mondjuk nekem az ilyen "nem akarom a következő részt vállalni" szövegekkel kicsit az is az érzésem, hogy ez egy önreklám a stúdiók felé. Nagyjából ezt jelenti: figyeljetek, én hozam nektek egy valag pénzt, ha akarjátok, hogy folytassam, kicsit nagyobb számot akarok látni a következő csekken.
- Filmek
-
Filmek
Nem tudom, hogy Nolan mondott-e ilyet, de szerintem mindig is 100% volt, hogy mindhárom filmet ő rendezi. Hogy ezután mi lesz, azt nem tudom, de momentán a TDKR ennek a szériának az utolsó darabja. Persze 2027-ben az Aliens: Prometheus Ressurection és a Men in Black VI mellé elkelhet majd egy újabb Batman.
-
Filmek
Hogy mennyi új témát összehozott Hollywood tizenöt év alatt, elképesztő: 1997. premierfilmek: Men in Black (megismerkedünk a fiatal J-vel és az öreg K-val) Alien Resurrection (Alien sequel) Batman & Robin (egy Batman széria utolsó darabja) 2012. premierfilmek: Men in Black III (megismerkedünk a fiatal K-val és az öreg J-vel) Prometheus (Alien prequel) The Dark Knight Rises (egy Batman széria utolsó darabja)
-
Videjó játékok
Legfeljebb a Makon, de még az is inkább a tornyon ücsörgés. Illetve a zummolással kerülünk torony-FPS-be. Ha csak nem valami mod-ot használt.
- Videjó játékok
-
Videjó játékok
Pedig néha a TPS-ek is vannak olyan jók, mint az FPS-ek. Lásd Max Payne. Tényleg, mi ez a nagy ellenállás a TPS-ekkel szemben (általánosságban kérdem). És mi ezen a ronda? De most komolyan... Ha fele ilyen randa lenne se sütném rá a borzalom jelzőt. Jaj, ne már... És még kérded, hogy miért írom, hogy elvakult vagy egy irányba? A háborúban egyetlen véletlen létezik, a baráti tűz. Amit meg bámulatosan kikapcsolnak a játékokba, nehogy politikailag inkorrekt legyen már a játék a csodálatos, tévedhetetlen, szuper júeszmilitári bemutatása. Egyszer szívesen játszanék egy olyan FPS-sel, ami a háborút nem szuperhősös kalandregénynek fogja fel, hanem véresen komolyan veszi. Olyanra gondolok, hogy például nekünk kelljen megtervezni mondjuk egy gyárkomplexum lebombázását, amit óvodák, kórházak, iskolák vesznek körbe. Vagy egy város szétbombázását, mert nem tudni, hol lapulnak a terroristák. Vagy olyan utcai harcokat, amikor a civilek is ott vannak, és nem tudni, ki az ellenség. Vagy olyan szituációt teremteni, hogy pár másodperced legyen eldönteni, az előtted kóricáló nő babát vagy bombát szorongat (és mindezt random, nem scriptelve, így meglenne a fifti-fifti esélye). És persze a baráti tűz bekapcsolása, és esetlegesen nem Game Overrel jutalmazva, hanem más módon. Ilyen játékot kérnék a piacra (az új Rainbow Six talán hordozza majd a gént, bár szerintem nem lesz jól kihasználva... túl nagy a rizikó benne, az amcsik nem fogadják be az ilyen dolgokat).
- Filmek