Tévedtem, nem a múltkori, ez a rész a Godzilla koppintása. A halálánál pl. komplett átemelték a amerikai Gozdilla film haláljelenetét (de annyira, hogy Godzillo néha teljesen ugyanúgy is mozgott...). Mondjuk hozta zsigerből a Godzilla/Cloverfield érzést, szóval ez plusz pont, de amit a múltkor mondtam, azt továbbra is tartom.
E mellett nem tetszett, hogy Godzillo tudta, hol van Palpatine. Honnan tudta? Jó, értelmes lény, de ettől még nem fogja valaki egyből levágni egy tök idegen bolygó acéldzsungelében, hogy merre menjen, pláne úgy, hogy élete nagy részét egy másik bolygó földalatti barlangjában töltötte. Ezt igazán átgondolhatták volna, mondjuk valahogy követhette volna, vagy valami, mert így marhaság.
Apróság, de az sem jött be, hogy a lézereket már valaki megint nem nézte meg. A LAAT/i-k az ep2-3-ban, a TCW mozifilmben és eleddig a sorozatban is zöld lézerrel lőtt. Most valaki kéket rakott rájuk. Ez a következetlenség azért ne legyen már úrrá a szérián, kérem. Elfogyott a zöld festék (mert minden, aminek zölddel kéne lőnie, már kékkel lő, Delta-7-esek, immár a LAAT/i, Amidala pisztolya)?
Viszont nagyon erős volt Palpatine története, ez emelte az epizód fényét (a hangulat mellett). Nagyszerűen kimutatta a Sithet, és szerintem Windu már kezd gyanakodni rá (ahogy visszanézett rá az elején, az nekem nagyon erre utalt). Meg mennyi lélekjelenlét kelhetett neki, hogy ne használja az Erőt, pláne egyes igencsak meredek pillanatokban.
A sok Jedi - pláne Aayla - (tök fölösleges) szerepeltetése is tetszett, főleg, hogy Yodát is újra akcióban láthattuk. Meg kicsit azért humoros volt, hogy a vénség a legszexisebb Jedi lovag társaságában "mulattja az időt". Az meg, hogy az a miniatűr kertitörpe nekimegy Godzillonak, hát az hatalmas volt.
Na, összességében ez a rész sem lett a kedvencem, sőt, de egynek elment. Legalább megvan az évad legrosszabb történetszála nálam (de még mindig nem olyan rossz, mint a Dooku Captured-Gungan General duo, de egy szinten vannak kb. Jó felütést elszúrnak néhány átgondolatlansággal, vagy oda nem illő elemekkel).