Dzséjt összes hozzászólása
-
FAN képek, videók, írások mindenkitől
Szeretem az ilyen elkötelezett rajongókat. Őket hívják meg egy klubnapra sztárvendégnek!
-
Vicces és kedves dolgok
Ez egy végtelenül türelmes macska lehet
-
Sorozatok
Hát tényleg nem egy CSI, de ez soha nem is az ügyekről, hanem a karakterekről szól. Ez olyan, mint az NCIS - csak komolytalanabb kivitelben -, az is a karakterekről szól és nem a fordulatos ügyekről (jellemzően ott is évek óta kitalálom első ránézésre, ki a gyilkos). Ami szerintem sokkal jobb, legalábbis én jobban csípem azokat a sorozatokat, ahol a karakterek az érdekesek. A CSI-ban például Horatio Kane karakterét leszámítva egy halom érdektelen sablon rohangászik föl és alá, akik még csak nem is viccesek (amit jómagam szintén fontosnak tartok, legalább egy kis humor legyen).
-
Videjó játékok
A Call of Duty még akkor sem érhetett a Mass Effect közelébe, mikor még nem négy órás játékot jelentett kétszer annyiért, mint az ME, és nem egy kaptafára készült. Szóval, ha csak a Black Ops nem lesz minimum húsz óránál tovább tartó játék, és nem találnak ki valamit, ami formabontó az eddigi CoD-okhoz képest (márpedig a videók és beszámolók alapján ezek egyike sem valószínű), akkor a CoD: BO még a legjobb FPS címre sem lesz érdemes.
-
3x07 - Assassin
Szerintem az ágy, budi és a többi ilyen kellék a falakban vannak "elrejtve". Azért elég embertelen lenne, ha ilyenek egyáltalán nem lennének.
-
SW legends videojátékok
Jó, így már világos, akkor csak félre értettelek. Azt hittem, a TFU-t alá rendeled olyan EU alkotásoknak, amik nyíltan ellent mondanak a filmekkel.
- Egyéb fontos
- Videjó játékok
-
SW legends videojátékok
Egy, honnan veszed, hogy az Erő megidézéséhez élő szerv kell? Ha nem tűnt volna fel, Vader sokszor használja a kezét fojtogatásra, tárgyak mozgatására. Szóval ez az EU hülyeség cáfolva. És még mindig, miért hiszed, hogy áram az, amit a Sithek eregetnek? Semmi olyan tulajdonsága nincs, ami az áramnak van. Ha pedig nem áram, akkor bármin, bárhol, bármikor megidézhető. Megint az van, hogy az EU szabályok közé akart szorítani valamit, ami pont a filmek szerint mindenható. Ergo ha valaki tud bánni az Erővel, akkor akár a fogával is képes elharapni egy fénykardot, vagy az esze tokjával megidézni villámokat Az egyetlen korlátja csak és kizárólag a saját tudása. Ezért is egy kalap kaki az EU minden olyan ága, ami a Star Wars fantasy részét akarja racionális keretek közé szorítani, megölve a fantasy-t, a Saga szellemét. És semmi, SEMMI nincs a filmekben, ami bizonyítaná, hogy Vader képtelen villámot eregetni. Viszont számos bizonyíték van rá, hogy nem kell az Erőtrükkökhöz húsvér kéz, és biztos tény, hogy az, ami a Sithekből kicsap, nem olyan villám, mint ami az égből jön, vagy a vezetékekből vág meg. Hogy Vader belehalt Palpatine villámaiba, az meg nem csoda. Gondolj bele, milyen erősség kell ahhoz, hogy a csontod átvilágítson ruhán és páncélzaton. Ilyen izzás a valóságban nincs is, hiszen már rég hamuvá égtél volna. Windu ugyanezt az erősséget két másodpercig bírta élve. A Halálcsillag is belepusztult volna, ha ez kapja telibe. Vader inkább az ilyen erővel érkező sötét energia okozta szervi károsodásokba halt bele, semmint, hogy köhögős lett a vastüdője (mivel anélkül még frissen megégett tüdővel is órákig elvolt). És nem úgy festett, mint aki megfulladt, sőt, egyáltalán nem küzdött légszomjjal. Semmi jele, hogy Vader halálának bármi köze is lett volna a vastüdő hibás működéséhez. És még egy kérdés, ha a TFU EU és nem fogadod el, miért fogadsz el más EU-kat, amik ugyanúgy ellentmondanak a filmekben kialakult képeknek?
-
Vicces és kedves dolgok
- SW legends videojátékok
Ez is bug. Lehet választani már az első alkalommal is. Ti milyen hikomatos verziót töltöttetek le? Én már a második végigjátszásnál tartok (most veséztem ki Gorogot, illetve már megléptem Dagobahról is) és még egy bugba nem botlottam bele. Igen, az irányítás terén rosszabb konzolátiratokat ilyennel sokkal könnyebb játszani (TFU 1-2, Assasin's Ceed - bár ez nem volt rossz billentyűn, de sokkal jobb volt ágyból játszani - Resident Evilek - kivéve az ötödik -, Silent Hillek, stb). Ezekre sok gombot találnak ki, amiket billentyűről még jó opcionálással is nehéz elérni, a gamepadon meg kézre állnak. A TFU2 esetében a bonyolultabb kombókat gamepaddal könnyű kivitelezni. Na meg, én még gamepaddal játszom az autós játékokat, mint az NFS vagy a GTA. Elvben ki kéne írnia, hogy meg kell nyomnod az Erőgyorsítás gombját. Az a cucc, amivel rövid távot egyszerűen átugrik a pali. Ez kombinálható az ugrással és akkor átszelhetőek a nagyobb akadályok (illetve az Erőgyorsítás később is hasznos lesz). Sky: Revan- Vicces és kedves dolgok
Á, egy egész erdőt telepítettek Pontosan így van! Áldás nekem, mert sohasem tévedek, átok nektek, mert sohasem lehet igazatok velem szemben- Filmek
- Vicces és kedves dolgok
Micsi? Ja, ez megint az az Inception dolog, amit nem láttam? Amúgy ez egy olyan tény, ami velem született. Ugyanolyan, mint hogy Jézus születésétől fogva megváltó.- SW legends videojátékok
Tuti nem nyírja ki az elektronikát Vaderben a villám, különben a hatodik részben járni sem tudott volna, nem, hogy embert dobálni. Ráadásul a sisak is felmondta volna a szolgálatot, akárcsak a vastüdő, márpedig ő még Palpatine ledobása után is lélegzett (úgy ahogy ) és látott (pedig az ep3-ból tudjuk, hogy azok a lencsék nem olyanok, mint amiket a napszemüvegbe tesznek). Szóval bírja ő az áramot, csak Sidious villámai feküdték meg a gyomrát (ami nem feltétlen elektromosság, hiszen például nem okoz égési sérülést, márpedig az áram, ha olyan erővel csap meg, hogy a páncélon is átvilágít a csontvázad, akkor bizony hamuvá égsz). Spoiler: De következetesek maradtak, hiszen Vader légkondija itt is köhögőssé vállt, és mozogni sem nagyon tudott a villámcsapás után. Amúgy, ebben a játékban már Vader is ereget villámokat, szép fehéreket. Ami az első részben hátba szúrt Galent illeti, biztos meghalt. Az ember, még ha Jedi is, nemigen éli túl, ha hátba szúrják, feltörlik vele az Executor hídját majd kivágják egy időre az űrbe száradni A kérdés inkább az, hogy ki folytatta a dolgot. 1) Az eredeti Galen Marek, akit valahogy Vader feltámasztott. Ebben az esetben akár a második részben is az eredeti Galen lehet, de én nem hiszem. Eddig semmi olyasmi nem volt a Star Warsban, ami feltámaszthatja a holtakat. Ha ez lehetséges lenne, Anakinnak nem kéne annyira a látomásai miatt aggódnia. 2) Galen megholt és már az elsőben átvette egy klón a szerepet. Erre több dolog is utal. Már az első részben is kiderül, hogy Galen "feltámasztása" hónapokba telt. Azt is tudjuk a második részből, hogy a klónozás is hónapokba telik, hiszen hat hónappal kezdünk az első rész után. Na már most, a sztoriban az is benne van, hogy az első klónok nem sikerültek valami tökéletesen - velük küzdünk a végén. Szóval valamikor kellett kísérletezésnek is lenni, ami szerintem nem abban a hat hónapban volt. Szerintem Galen klónozását az első részben oldották meg. És van még egy apróság, mikor másodszor barangolunk Kaminon, és meglátjuk azt a helyet, ahol megszülettek a Galen klónok, bevillan egy kép az első részbeli feltámadásunkról. Szerintem ez is arra utal, hogy már akkor klón volt.- SW legends videojátékok
Barnez Spoiler: Szerintem alapvetően az egész bad endingnek nincs értelme, és látszik a játék történetén, hogy ezt csak extrának szánják, egyáltalán semmi köze a hivatalos véghez. Eleve, a jelenet is gáz, hiszen az egyik pillanatban Kota még közvetlen mögöttünk van, aztán meg már méterekről kezd el szaladni és a gonosz énünk van közvetlen mögöttünk. Meg ha Kota ott van, hogyan sunnyoghatott volna mögénk egy másik Galen? Hiszen Kota vak, de pont ezért, sokkal jobban érzékeli a világot az Erőn át. Az egész erőltetett, csak egy extra, így távolról sem komolyan vehető.- SW legends videojátékok
Érdekes, én ilyen bugokba nem futottam bele, mint te és Phobos. Sőt, én semmilyen bugba sem futottam bele, az egyetlen fennakadást a gamepadom lemerülő eleme okozta A reloaded verziót használjátok?- Vicces és kedves dolgok
Szerencséjükre kihagyták a harmadik pontot, így eltekintek a perléstől A Dzséjt törvény ugyanis három pontos: 1. Mindig nekem van igazam. 2. Ha nincs igazam, automatikusan az 1-es pont lép életbe. 3. Ha tényleg, abszolúte nincs igazam, akkor automatikusan a 2-es pont lép érvénybe.- SW legends videojátékok
Én ezért nem vettem anno X360-as gamepadot, inkább egy Logitech sima PC-s gamepadot. Ezen minden gomb megvan (kivétel a Start gomb, de arra meg ott az Enter billentyű ). Elég érdekes lehet ezt a játékot billentyűvel játszani, én inkább meg sem kíséreltem. A Z-95-ös nekem is tetszett eddig minden kivitelben. Remélem egyszer feltűnik a TCW-ben vagy az élőszereplős sorozatban is.- Vicces és kedves dolgok
Jópofa, de azért mellőzzük az ilyeneket. Elég a politikából annyi, amennyi az emberre zúdul minden nap.- Egyéb fontos
Szerinted a köcsög nem sértő megjegyzés? Lol Ez akárhogy is nézzük, nem éppen olyan szóhasználat, ami azt sugallná, hogy neked mindegy, milyen beállítottságú egy-egy ember. Éppen ellenkezőleg. Ennyire azért nem mindegy a szóhasználat, pláne, ha még smily-kal rá is kontrázol.- SW legends videojátékok
Ja, hát akkor a gombkiosztás nem teljesen ugyanaz. Gamepadon az erőlökést kell nyomogatni a kombóknál. Az ugrás csak a reflexjátékoknál jön elő Igen, azok bizony Z-95-ösök (bár nem a megszokott formájúak, van valami bigyula a szárnyukon) és R-41-esek (hű, ezek még mindig de ocsmány hajók ). Viszont van egy nagy hiba a játékban: vannak ott A-Szárnyúak is, márpedig azokat csak Yavin után állították hadrendbe.- SW legends videojátékok
Akkor The Force Unleashed II sztori: Spoiler: Hat hónappal a Halálcsillagon történtek után Vadernek a Kaminon, Timira városban sikerül klónoznia halott tanítványát, ám van egy nem várt mellékhatás: Galen megörökölte eredetije minden emlékét. Vader elárulja, hogy barátja, Rahm Kota fogságba esett a Cato Neimoidián, és neki kell majd megölnie, aztán végeznie kell a Lázadókkal is. Előtte azontban - tesztként - holodroidokat uszít rá Szövetségi katonák és Juno Eclipse képében, de a fiú képtelen megölni szerelme mását. Mikor Vader rájön, hogy klónozott tanítványa nem fog a szolgálatába állni, megpróbálja ugyanúgy megölni, ahogy korábban már az Executoron is megölte egyszer. Ám mivel erre Galen emlékszik, mielőtt mestere hátbaszúrhatná, Erővillámokkal rátámad. Vader védekezik és egy jól irányzott Erőlökéssel átküldi tanítványát a falon. Galan a mélybe zuhan, az Erővel sikerül túlélnie és némi birodalmi emberállomány ritkítás után megszökik a Kaminoról Vade TIE Advenced x1vadászával.Útja a Cato Neimoidiára vezet, hogy megmentse Kotát, aki ekkor már a Lázadók Szövetségének egyik vezetője. Kota napok óta harcol a Tarko Se-i arénában, ahol Baron Tarko kormányzó mindenféle rémséget küld rá kivégzés céljából. Ekkor érkezik meg Galen, de a TIE vadásza miatt a kormányzó és emberi azt hiszik, hogy Vader közeledik. Díszsor és Tarko maga fogadja, ám mikor Galen szál ki a hajóból, és az nem tudja azonosítani magát, rátámadnak. Galen alaposan kidekorálja Tarko Se-t, mire eljut az arénába, ahol csatlakozik a kifáradt Kotához. A Jedit nem nagyon lepi meg, hogy barátja életben van, de nincs is rá idejük, mert Tarko rájuk küldi a gorogot, egy Zillo méreteivel vetekedő rémséget. Mire legyűrik, az aréna belerokkan, Tarkot pedig felzabálja a lény. Pechükre, Kotát is marokra kapja, így mikor mindketten a mélybe zuhannak. Galen utánuk ugrik. A szabadesés alatt a fiú megöli a lényt és kiszabadítja Kotát, majd az alaposan átalakított Roguse Shadow Kota jelzésére felszedi őket. Galen beront a pilótafülkébe, abban a hitben, hogy még mindig Juno vezeti a hajót. Ám téved, a nő sehol és Kota se tud róla semmit, hiszen míg fogságban volt, nem igazán jutottak el hozzá a hírek a Szövetségről. Ám módfelett örül, hogy Galen újra velük van, és a lelkesedését csak az töri le, hogy Galen klónnak titulálja magát, és nem érdekli semmi, csak Juno. Kota szerint Jedit lehetetlenség klónozni, és a fiú jobban tenné, ha önmaga megismerése helyett a Szövetséget segítené. Kota akaratlanul is bogarat ültet Galen fülében, mikor megemlíti a Dagobaht, így útjuk a mocsárvilágba vezet. Galen rátalál egy barlangra, melyet átjár a Sötét Oldal, és előtte találkozik egy fura, zöld, apró, öreg lénnyel, aki szerint a barlangban megtalálja azt, ami a lelkét mérgezi. Galen a barlangba belépve többed magával is összetalálkozik, akik zombi módjára próbálják megragadni, majd a végtelenbe fagynak. Aztán látja Junot egy lázadó hajó hídján, amit megtámadnak és a nő is megsebesül. Ezalatt a Kaminon Vader felbéreli Boba Fettet, hogy találja meg és fogja el Juno Eclipse-t, hogy így csalogassa "haza" Galent. Boba segítségére átad néhány terrorosztagost és droidot. A Dagobahról Galen és Kota a lázadó flottához igyekeznek. Galen rájön, hogy amit látott, az a jövő, hiszen a zászlóshajó, a Nebulon B típusú Salvation nem sérült. Ám mikor a fedélzetre lépnek, a támadás megindul. Boba Fett és kompániája behatol a Salvationra, miközben a flotta elindul megtámadni a Kaminot a Galentől kapott infók alapján. Galennek nem sikerül megakadályoznia Juno elrablását. Közben javában dúl a csata a Kamino körül, így Galennek először segítenie kell kitakarítani a hangárból a megszálló erőket, hogy szabad utat kapjanak az Y-Szárnyúak, majd le kell lőnie egy csillagrombolót. A támadás mindezen sikerek után is rosszul alakul, ugyanis Timira várost védőpajzs védi, ami ellenáll a bombázásnak. Galen javasolja, hogy vezessék bele a lassan széteső Salvationt a város pajzsába, azt biztos nem bírja ki. Míg a hajót evakuálják, Galen levezeti a hajót és kiugrik belőle az utolsó pillanatban. A robbanás komoly károkat okoz városban, a pajzsa összeomlik, így a Lázadók letehetik földi csapataikat. Galen nem csatlakozik a Lázadókhoz, hanem Juno keresésére indul. Kota folyamatosan kéri, hogy menjen a frontvonalra, ott lenne rá szükség, de Galen hajthatatlan (ennek ellenére néha besegít az útjába esőknek). Végül a klónüzemben összetalálkozik Vaderrel. Az összecsapásban Vader felhasználja a félig kész vagy inkább selejtes Galen klónokat is, de egyik sem ellenfél testvérüknek. Galen végül menekülésre készteti Vadert, aki a város felszínén tőrbe csalja Galent. Felajánlja Juno életét cserébe Galen hűségéért. Galen belemegy, így Vader a földre engedi Junot, akit az alku megköttetéséig az Erővel fojtogatott. Parancsot ad Galennek Kota és a lázadók meggyilkolására, és arra, hogy adja át magát a Sötét Oldalnak. Amennyiben ellenáll, habozik vagy nem teljesíti feladatát, a nő meghal. Ám mielőtt Galen bármit is tehetne, Juno felkapja a fiú egyik elejtett fénykardját és Vaderre támad. A Sith az Erővel kihajítja Junot az épületből, aki a földbe vágódik és végérvényesen ott is marad. Galen dührohamot kap és rátámad Vaderre. Kizuhannak az esőbe és a villámhárítók között folytatják eszeveszett harcukat. Galen levágja Vader kezét, majd némi villámhárító hajigálás után Galenben elszabadul az Erő és a kaminoi villámokat a saját testén át Vaderbe vezeti. A Sith végül erőtlenül a földre zuhan. Galen a halálos csapásra készül, mikor megérkezik Kota és a lázadók csapata. A Jedi rábírja Galent, hogy hagyja életben Vadert, aki fontos titkok birtokosa, és akinek későbbi kivégzése a legnagyobb lökete lehet a Szövetségnek. Galen ha nehezen is, de végül leereszti fénykardját. Miközben Kota őrizetbe veszi Vadert, Galen Junohoz siet, aki ugyanott fekszik, ahová lezuhant. PROXY szomorúan közli, hogy nem tudja újraindítani, de Galen nem törődik vele. Magához öleli az ernyedt testet. Aki váratlanul megérinti az arcát, felnyitja szemét, megcsókolja, majd azt mondja: "Életben vagyunk." Miután Vadert biztonságban elzárták a Rogue Shadowon, Kota és Leia tájékoztatja Leia hercegnőt sikerükről, aki fordulópontnak véli az eseményeket. Ezután elhagyják a Kaminot. Galen még beszél Vaderrel, elmondja, hogy nem tudja, tényleg klón vagy csak Vader így próbálta megtörni, de úgy véli, nem is számít. Vader egyetlen szót sem szól, amíg Galen az ajtóhoz sem lép. Akkor egyetlen dolgot közöl egykori tanítványával: "Amíg a nő él, tudlak irányítani." Ezután Galen visszatér a pilótafülkébe, ahol Juno már felkészült a hipertérugrásra. A Rogue Shadow a lázadó flotta kíséretében fénysebességre ugrik. Ekkor a hadakozó hajók roncsai közül előbukkan egy űrhajó, mely egészen addig az egyik törmeléken lapult. A Slave I a Lázadók után iramodik. The End Bad ending: Galen azt választja, hogy megöli Vadert. Ám mielőtt levághatná, egy vörös fénykard hátulról áthatol a testén. Egy csuklyás alak támadta meg. Galen összerogy, mire Kota és a lázadók támadásba lendülnek. Az ismeretlennek egyikük sem okoz gondot, mindet megöli. Vader feltápászkodik és a haldokló Galen fölé áll. Közli vele, hogy hazudott, sikerült megoldania a klónozás mellékhatását. Ekkor az ismeretlen támadó leveszi a csuklyát, felfedve Galen arcát. Ez a klón már nem örökölt emléket az eredeti Galentől. Testvére meghal, ő pedig elindul teljesíteni mestere parancsát. Távozás közben rápillant a halott Junora, de arcán semmi érzelem nem jelenik meg. A Rogue Shadow eztán TIE vadászok kíséretében fénysebességre lép, hogy felkutassa a lázadókat és elpusztítsa őket.- SW legends videojátékok
Ne nyomkod, legalábbis a jobb egérgombot (amennyiben az az Erővel megragadás) nem nyomkodni, hanem nyomva tartani kell. És az erőlökés gombját (az a space?) kell nyomkodni. Legalábbis gamepadon az Erő megragadást nyomva kellett tartani, és az Erőlökést kellett nyomkodni.- Egyéb fontos
Szerintem alaposan félreérted, csak nem akar megbélyegezni valakit mindenttudó arctalan internetes emberek szava alapján. És igaza van. Szomorú, hogy egyesek szóbeszédek alapján még egy valóban elismerhető tehetségű és normális embert is azonnal b*ziznak és köcsögnek titulálnak, és aztán ezen még nevetgélnek is. Ez merő gúnyolás, lenézés, akár igaz, akár nem. És ha igen? Semmi közünk hozzá, mégis, itt is megy a gúnyolása, meg vázákhoz hasonlítása röhögő smilykkal. Ezen kéne elgondolkodni, szerintem. - SW legends videojátékok