Dzséjt összes hozzászólása
-
Sors
Na igen, bár a tudomány szerintem nem feltétlen zárja ki, hogy a pillangó effektus hatalmas nagy pozitív dologban kicsúcsosodását csodának nevezzük. Mert végül is a csoda egy lenyűgöző dolog, aminek pozitív kimenetele van ránk nézve. Az pedig szerintem lenyűgöző lehet a pillangó effektusban, ha elindulunk X Man fehár ingétől és eljutunk S Man gyerekéhez, aki megteremti a világbékét. Szóval szerintem ez a tudományos megközelítés is lehet csoda, azaz csodálatos. Egy kis jelentéktelen dologból hatalmas nagy pozitív dolog fejlődhet ki. Persze, megvan az ellentéte is, csak azt már nem szokás csodának nevezni, hanem pechnek. Pl.: egy embert agyonüt egy háztetőről leesett kilazult tégla. Ennek mennyi az esélye? Minimális, ezért pech, erre nincs jobb szavunk (viszont van egy vallásos kifejezés, legalábbis a kereszténységben: isten útjai kifürkészhetetlenek). Viszont, a tudomány szvsz isten létezését sem zárja ki, mivel nincs egyértelmű bizonyíték arra, hogy nem létezett, létezhet. Sőt, talán éppen a tudomány az, ami egy idő után képes lesz bizonyítani, hogy volt/van/lesz isten, istenek. Innen egy kicsit sci-fis az ügy, de sok sci-fi lett mára valóság. Ami tény, hogy az isten fogalma kb. egyidős az emberiséggel, de legalábbis a civilizációval. De vajon hogyan és ki találta ezt ki? Valaki a hasára ütött? Esetleg egy ember annyi hatalomra és tudásra tett szert, hogy a többiek természetfelettinek vélték? Vagy Dänikennek igaza van, és tényleg egy idegen civilizáció öltötte magára isteneink szerepét, akik mára valami okból kifolyólag leléptek (ha leléptek )? A tudomány egyiket sem tudja egyértelműen igazolni vagy cáfolni. Szóval, sokakkal ellentétben én nem hiszem, hogy a tudomány kizárná a vallást. Persze Ádámot és Évát elvethetjük Darwin elméletével szemben, bár lehet, ha valószínűtlen is, hogy a kettőt együtt is megállja a helyét, hiszen egy szinten kellett lennie első pár embernek, akiket akár nevezhetünk Ádámnak és Évának. Paradicsom meg, nos szigorúan saját véleményem szerint, minden addig volt paradicsomi ezen a bolygón, míg nem kezdtük megérteni saját világunkat, így ráébredni annak szörnyűségeire. Így kvázi a kiüzetés egyenlő a tudatra ébredéssel. Na persze, ezek csak egyéni elméleteim. Viszont, a tudományról még annyit, hogy azt sem veszem minden téren készpénznek, mert sok mindenben tévedtek már. Geocentrikus világkép, heliocentrikus világkép, lapos Föld, az atombomba begyújtja a légkört... ezek mára mind baromságnak hangzanak, akkor viszont ugyanolyan tények voltak, mint manapság az, hogy a fényt nem lehet átlépni. Ki tudja, hogy holnap is élni fog-e még ez az elmélet, vagy, hogy ükunokáink nem fogják-e már ezt baromságnak tartani. A tudomány bár fejlődik, szerintem még nagyon messze vagyunk a korlátlan tudománytól, szóval erősen korlátozottak vagyunk az univerzális dolgok megismerésében. De ki tudja, lehet év végére - ha a hadronütköztetőt végre sikerül rendes működésre bírni - baromsággá válik a Higgs-bozon elmélet, meg, hogy feketelyukak keletkeznek, amik elnyelik a Földet (bár ezt a fizikusok többsége kizártnak tartja, de azért az EJEB nem zárta ki határozottan a lehetőséget). Vagy pofára esünk, és éppen az ellentétje lesz bizonyított. Szóval vannak itt még korlátok, amiket le kell dönteni, és amit ma ténynek veszünk, holnap meg lehet, hogy elkap majd a röhögő görcs, ha meghalljuk.
-
Egyéb fontos
De, általában hajnali 4-5 és 10-12 óra között. Kicsit hülyén állt be a szervezetem.
-
Egyéb fontos
Boldog születésnapot Zoli
-
Sors
A sorsról és istenről alkotott véleményemről Zééé tudna még mesélni, miután egy egész éjszakát átdumáltunk MSN-en eme témát boncolgatva, mindkettőnk a saját (természetesen ellentétes) nézőpontjából vizsgálva a témát Szóval, sors, isten. Engem úgy neveltem, hogy csak azt hidjem el, amire van kézzel fogható, egyértelmű bizonyíték, vagy amit racionálisan meg lehet magyarázni. Ennek szellemében nem kéne hinnem istenben, se a sorsban, se a csodákban, és hagyományos módjában nem is hiszek egyikben sem. Isten számomra egy olyan jelenség, amit az emberek azért alkottak meg, hogy egyrészt valakire átháríthassák a felelősséget, másrészt, hogy reményt merítsenek valakiből, aki talán az utolsó pillanatban, mikor már nyakig ér a kulimáz és majdnem belefulladnakk, kihúzza őket a csávából. Ezzel alapvetően nincs is semmi bajom, sőt, néha még én is élek afféle fohásszal "isten" felé, még ha nem is olyan mód, mint ahogy azt a vallásosok teszik. Egyrészt azért teszem, mert próbálok megnyugvást találni valamiben, mikor olyan dologba tenyerelek, amihez nincs közöm, ami nem rajtam múlott. Másrészt, a fohász, a remény mindig erőt ad, és a reménytelen helyzetben csak egy kitalált alak marad. De tett nélkül ez semmit sem él, és ha isten létezik is, hát nem ő teszi meg helyettünk a dolgokat, az fix. Ergo, a sorsunkat mi irányítjuk. Viszont itt jön képbe, hogy vannak dolgok, amik előre meg vannak írva, amik elkerülhetetlenek. Ez főleg az olyan dolgok, amik rajtunk kívül állnak. Ilyen elkerülhetetlen pl. a halál, vagy a szerelembe esés (legalábbis romantikusabb énem szeretné azt hinni, hogy ez mindenkivel megesik legalább egyszer az életben). Ilyesmiket képzelek el ama állomásoknak, amiket életünk folyamán nem tudunk kikerülni, de megszabhatjuk az odautat. Pl.: egyszer biztos meghalok, de ha nem dohányzom, akkor talán nem a tüdőrák fog elvinni, hanem teszem azt, agyvérzésben 100 évesen. De emiatt még nem lesz okom isten vállét megveregetni, mert nem adott cigit a számba. Főleg, mert ha így közelítjük meg a dolgot, akkor inkább próbálkozott, csak én ellent tudtam állni (persze itt jön a képbe, hogy ellenálltam a gonosz kísértésének ), illetve volt egy haverom, aki fejbe vert, szó szerint. Szóval, abban hiszek, hogy az életünket mi irányítjuk, de vannak tényezők, amiket nem tudunk kikerülni, mert nem rajtunk múlik, ezeket nevezhetjük akár előre megírtnak is, vagy véletlennek. Sőt, én is fohászkodom istenhez, ha reménytelen helyzetben vagyok, és okolom őt, mikor olyan kellemetlen helyzetben vagyok, amiről nem tehetek, de az igazi felelőst nem tehetem valami okból felelőssé tenni. De mindez csupán felzaklatott lelkem és elkeseredettségem manifesztálódása, nem valami mélyen vallásos meggyőződésből fakadó dolog. Ennél fogva számomra a csoda sem más, mint véletlenek játéka, ami, ha kirívóan pozitív, akkor felmagasztalunk a csoda szóval. Szintén olyan dolog, amivel én is élek, jólehet, eleddig csak egyszer találkoztam ilyen kolosszális véletlennel, amire ezt a szót már rá mertem sütni.
-
1x19 - Storm Over Ryloth
Ahsoka hangja ráadásul brilliánsan játszik (szokatlan mód mind az angol, mind a magyar nagyon ott van a szeren), ami hatalmasat dob a karakterén.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Viszont nincs rajtuk a köpeny az ep1 végi párbajban, a geonosisi csatában, az Utapaun, de még akkor is leveszik az ep3-ban, mikor Dookuval kerülnek szembe, sőt, a végső párbajban is leveszik. Szóval, az esetek nagytöbbségében megszabadulnak a köpenytől, ha előre láthatóan csatára kerül sor. Itt a sorozatban csak azokra kerül sor, de pl. a mozifilmben Obi-Wan, mikor a Tatooine-ra ment, viselte a köpenyt. Na meg, amúgy sem előírás nekik a köpeny viselete.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Igen, a szinkronokat én teszem hozzá, főleg azért, mert ha valaki szinkronosan nézi, így legalább az is tudja, miről van szó. Tudod milyen nehéz lenne egy Jedi köpenyt leanimálni, amint össze-vissza libeg? Szerintem már Dooku ruhájával is eleget szenvednek, nem kell nekik ez minden egyes részbe
- Filmek
-
Filmek
Az a hanyatt döntés teljesen korrekt, alapvető Star Trek adalék, ha James Kirk és egy jó nő egy díszletbe kerül Amúgy, ha tippelnék, azt mondanám, hogy az a nő Carol Marcus (Kirk kicsi fiának anyukája, kb. ekkortájt kell felcsinálnia, hogy a 20+ évvel később játszódó filmben már 20+ éves legyen a srác... már ha ez ebben az idővonalban is megtörténik).
-
A The Clone Wars animációs sorozat
De HD-ben mind megjelent, és azokon sincs logo.
- Filmek
- Sorozatok
-
Filmek
Azért megváltozott jövő ide vagy oda, ez lesz valószínűleg a vége. Mindenki ezt várja, szembe menni ezzel elég nagy filmes öngyilkosság lenne a trilógiára nézve. Spoiler: És McG is azt nyilatkozta még a kezdet kezdetén, hogy a történetet azzal zárná, hogy Kyle Reese elindul vissza a múltba, és ez 2029-ben lesz. Ezt erősíti, hogy a T5 2028-ban fog játszódni, és a háború már az egész bolygón dúlni fog. Legalábbis ilyenről beszéltek legutóbb.
-
Filmek
Pontyosan, ez egy olyan jövő, amiről se mi, se a szereplők nem tudnak semmit, vagy legalábbis, amit tudnak, az nem biztos, hogy úgy valósul meg. John is valószínűleg túléli, hiszen a T3-ban megtudta, hogyan és mikor hal meg és ki végez vele, így valószínűleg 2032. július 4-én nem fog egyetlen Arnold Schwarzenegger (vagyis inkább William Candy főtörzsőrmester ) küllemű embert sem közel engedni magához, max úgy, hogy azonnal plazmát enged belé Viszont ez egyben a film(trilógia) egyik problematikája is lesz, hiszen így már semmi sincs előre megírva, vagyis John, Kate, de ami rosszabb, Reese is bármikor meghalhat azelőtt, hogy az időgépet használnák... vagy, kérdéses, hogy egyáltalán sikerül-e annyira visszaszorítani Skynetet, hogy az végső kétségbeesésében az időgép megalkotására fanyalodjon (hiszen a 2029-es történet szerint Skynet utolsó elkeseredett lépése volt, hogy visszaküldte a két terminatort az időben, majd Johnék lekapcsolták, ezzel megnyerték a háborút... legalábbis abban az idősíkban). Szóval, ez egy olyan jövő, amiben bármi megtörténhet, ami szerintem jó dolog.
-
Vicces és kedves dolgok
Jaaaj... ez lefárasztott most, megyek is feküdni
-
Filmek
Én azért nem rajongtam értük, bár nem is hallottam túl sokat (amire emlékszem, az az Alien, az Aliens meg a Star Wars ep6, meg van még valami, amire már nem emlékszem, de tudom, hogy alámondásosan láttam ). Hogyan kell egy jelentéktelen, már-már semminek vehető dologról esszét írni. De most komolyan, ilyet bármelyik filmről lehetne írni, kezdve az ep4-el. Ott a Vaskereszt, abban nincsen (mindegyik) negatívan feltűntetve. Most kapásból ez jutott eszembe, igaz, hogy ez nem is mostani film. Ja, meg a Das Boot is ilyen, ahol a németek nem az ultra gonoszok. Na meg A halál ötven órája, Kelly hősei, ezekben sem annyira gonoszok, csak ellenségek (csak eszembe jutnak a régi nagyok ).
-
A The Clone Wars animációs sorozat
És vannak köztünk olyanok, akik néha élnek is a lehetőséggel Lehet, de nem is a klónkatonák készítették a klipet. Viszont, ez a Battlestar Galactica sorozat openingjének The Clone Warsosítása, és annak tökéletes, pont, amit Oldi írt. A BSG openingben lángoló Battlestarok, felrobbanó Viperek, haldokló emberek szoktak lenni eme lágy rész alatt. Nem mellesleg, a lágysággal jobban ki lehet fejezni a tragikusságot, mint a mozgalmassággal (az az akciót lehet kifejezni). Az égő Venator, illetve az egész képsor erre van kihegyezve, a háború tragédiájára, szóval, ez így szvsz pont jó.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Szerintem nem fikázta, csak elmondta a véleményét...
-
Filmek
Nem, már nem. Azóta már kiderült (és McG és a trailerek is igazolták), hogy a film a T3 jövőjét meséli el. Vagyis a háború 2004-ben tört ki, itt van Kate, aki terhes (a T3-ban volt róla szó, hogy John gyerekei idővel fontosak lesznek), benne lesznek a T1-esek (a minigunos lánctalpasok a T3-ból), és valószínűleg Skynetnek nem lesz központi magja. Illetve erre utal az a szöveg is, hogy: "Ez nem az a jövő, amiről anyám mesélt." Pár dolog így megváltozott. Spoiler: Például az egyik ilyen lesz Marcus, a másik meg az, hogy már 2018-ban felbukannak a beszivárgók, holott csak 2020 vége felé kellett volna megjelenniük.Sőt, McG arra is utalt, hogy későbbi részekben (5-6.) megjelennek majd a T-1000-esek és a TX-ek is, bár ez utóbbi azért kérdéses, mert azt meg nyiltan kijelentette, hogy a trilógia 2029-ben, Kyle és a Terminatorok elküldésével ér véget... bár, mint írtam, a történelem/jövő megváltozott. És még messze van a T6, szóval addig az elképzelések is megváltozhatnak Jake: szerintem nincs igaza. Egyrészt, ahogy Oldi írta, ez az átlag moziba járót baromira nem izgatja. Kettő, életembe alig találkoztam magyar szinkronos trailerrel moziban (de komolyan, itt Veszprémben ritkán nyomnak szinkronos trailert, vagy csak nekem volt eddig mázlim ), három, elég kényeske az író akkor, négy, a játék szinkronok az utóbbi időben jók (The Witcher, Crysis Warhead, mind a kettőt profi színészek szinkronizálták stúdióban).
- Filmek
- Filmek
-
Filmek
Oldi, ha még nem jöttél volna rá eddigi életed 100 éve alatt, akkor most elárulok egy titkot: a trailerek szinkronjai sohasem egyeznek a filmek végleges szinkronjaival De azért ne dőljön össze benned a világ, jó? Szóval nem csoda, hogy a mondatok baromságokra lettek ferdítve, és, hogy két trailer között változik a hang. Sőt, az sem lesz csoda, ha netalán ezekhez képest tök más hangon szólal majd meg Bail.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Ezt marha jól összekalapálták
- Filmek
-
Egyéb fontos
Szegény pati, sajnálom