Mitől lesz Jedi a Jedi?
Sokszor gondolkodtam már azon, mitől számít valaki Jedinek, és a téma itt is többször feljött, ezért is érzem úgy, hogy megéri kicsit jobban belemenni. Már csak azért is, mert az ep8-ból megtudtuk, hogy még az ep1-3-ban látott Jedik sem olyanok, mint az eredeti Jedik, ráadásul az ep1 és ep2-3 között is van egy nagy szakadék a Rendben, hiszen a béke őreiből átvedlettek katonákká. Erre aztán még jön Luke és Rey, főleg az utóbbi, aki nagy valószínűséggel az eredeti rend nyomdokán fog életet lehelni a tetszhalott Jedi Rendet.
Mindenekelőtt szeretném tisztázni, hogy a Jedi nem egy rang, amit elérsz, ha veled van az Erő és eleget tanulsz. Ez szvsz. nonszensz. Ennél sokkal-sokkal komplexebb, mégis valahol egyszerűbb a dolog. Mert a Jedi alapvetően egy vallás, egy filozófia, egy életszemlélet. Ennél fogva szerintem három dolognak kell teljesülnie, hogy valaki abszolút és teljes értékű Jedi legyen:
1) Légy Erőhasználó – ez a biológiai rész.
2) Kötelezd el magad a Jedi eszme mellett – ez a lelki rész.
3) Légy a Jedi Rend tagja – ez a hivatalos rész.
Az első ugye születési jog. Vagy van elég midi-chlorianod ahhoz, hogy képes légy az akaratoddal engedelmességre bírni az Erőt, vagy nincs. Ez ellen nem lehet tenni. Ha nincs elég midi-chlorianod, de tetszik maga a vallás, még mindig beállhatsz a Whillek Őrzői közé vagy az Erő Egyházába. Mindkettő a Jedi eszme mellett kötelezte el magát, sok rituáléjukat a Rendtől vették át, filozófiájukat követik és hirdetik, épp csak nem Erőhasználók.
A második fejben dől el, már ha van esélyed dönteni, mint Anakinnak, Luke-nak, Ezrának vagy Rey-nek, nem pedig úgy jársz, mint mindenki más, és akaratod ellenére eleve Jedinek nevelnek. Akkor legfeljebb lázadhatsz, mint Qui-Gon, esetleg kiléphetsz, mint Dooku. De ha van szerencséd eldönteni, vagy belekényszerítenek, de mégis úgy döntesz, hogy maradsz ezen az úton, akkor jöhet a sok-sok tanulás, tapasztalatgyűjtés, majd a gürizés a vallás nevében.
És ezen a ponton kerülhetnek szóba a padawanok (ami amúgy egy rang, ezért nevezik őket így ), akik bár a 2-es ponton még bizonytalanok lehetnek, ugyanakkor az 1-es és 3-as pontnak megfelelnek. Szóval ők hivatalosan Jedik, ugyanakkor nem teljes értékű Jedik, amennyiben még nem kötelezték el magukat teljesen. Ez viszont egyénfüggő. Ahsoka vagy Ezra padawan rangjuk ellenére nagyobb Jedik, mint a Rend vezetője, Mace Windu mester. És szerintem ezért van az is, hogy nem igazán van életkorhoz vagy tanulási időhöz kötve a próba.
A harmadik pedig szerintem a legjelentéktelenebb része a dolognak. Lehetsz te Jedi úgy is, hogy nem vagy a Jedi Rend tagja. A Rend csak egy közösség, de nem maga az eszme. Luke pont erre világít rá az ep8-ban. Egy elég begyöpösödött, egoista közösség, de az eszme rajtuk bőven túlmutat. Ha nem vagy a Rend tagja, legfeljebb nem élhetsz a kiváltságokkal, nem használhatod a rangjukat, nem szólhatsz vagy járhatsz el a Rend nevében. Ettől függetlenül nyugodtan szolgálhatod a vallást, vagyis fent tarthatod a békét, segíthetsz a rászorulókon, szolgálhatod és tanulmányozhatod az Erőt. Még fénykardot is fabrikálhatsz, ahogy a jellegzetes köpenyt is viselheted.
Tehát, véleményem szerint az 1-es és 2-es pont a legfontosabb, a 3-as meg a hivatalos részhez kell, de éppen ezért nem elengedhetetlenül szükséges. Már csak azért sem, mert ugye maga a Jedi Rend a 66-os parancstól kezdve törvényen kívüli és eredeti formájában működésképtelen szervezetté vált. Azt nem mondanám, hogy megszűnt, mert maradtak követői, így mint vallás fennmaradt, csak, mint politikai és rendfenntartó szervezet szűnt meg létezni. Akár úgy is fogalmazhatunk, hogy tiltott vallási szekta lett a Jedi Rendből a Birodalom idején.
Hogy mennyire nem fontos a 3-as pont és mennyire fontos a 2-es (és értelemszerűen elengedhetetlen az 1-es), azt szerintem remekül mutatja Krell, Dooku és Barriss Offee. Mindhárman a Jedi Rend tagjai voltak, amikor már Jediket öldököltek és a Köztársaság valamint a Rend létét fenyegették. Egyértelmű, hogy amikor Dooku törölte Kaminót, megrendelte a klónokat és megölte Sifo-Dyast Darth Sidious parancsára, már nem vallotta a Jedi eszméket, annak ellenére, hogy a Rend tagja volt. Ugyanez igaz Barriss-re és Krellre. Van valaki, aki szerint ők még Jedi eszméket vallottak, amikor a sajátjaikat öldökölték? Ugye, hogy nem.
Szóval szerintem az 1-es és 2-es pont létfontosságú, a 3-as meg felejtős. Ugyanakkor ahhoz, hogy valaki minden szempontból Jedi legyen, mindhárom elemnek teljesülnie kell.
Most nézzük, ebből a szempontból kik tekinthetők Jedinek? Yoda, Obi-Wan és a régi Köztársaság idején élők nyilván annak tekinthetőek, hiszen a Sötét Oldalra pártolt tagokat leszámítva mindenki esetében teljesült mindhárom feltétel. Na de mi van az új hullámmal? Luke-kal, Rey-jel, Kanannal, Ahsokával és Ezrával?
Kezdjük Ahsokával: szerintem ő már nem Jedi a Rebels idejére, mert nála már csak az 1-es feltétel érvényesül, az viszont önmagában kevés az üdvösséghez. Attól, hogy valakivel ott az Erő még lehet Sith, Dagoyan, Éjnővér vagy éppen a millió és egyedik senki.
Ahsoka esetében a 3-as pont sem érvényesül, hiszen már jóval azelőtt hivatalosan otthagyta a Jedi Rendet, hogy az törvényen kívülre lett helyezve. És mi a helyzet a 2-es ponttal? Nos, részint azt mondom, Ahsoka nem tért le az ösvényről, követi a Jedi eszméket, ugyanakkor nehéz elfelejteni, hogy készen állt bosszút állni Anakin Skywalkerért. Persze mondani és megtenni nem ugyanaz, viszont annyiszor hangoztatta, hogy ő már nem Jedi, hogy szerintem ezt maga is elhiszi. És itt jön képbe a 2-es pont legfontosabb része: fejben dől el a dolog. Ha elhiszed, hogy Jedi vagy, ha meggyőződésből követed, akkor Jedi vagy. De ha magad sem hiszed, akkor nem vagy az.
Szóval szerintem Ahsoka már nem Jedi a Rebels idején. Bosszút esküszik, (jelenlegi tudásunk szerint) ok nélkül távol marad a gonosz elleni harctól, és a sorozat végén sem úgy jelent meg, mint egy Jedi. És persze nem is tartja már magát annak. Szóval ebből a szemszögből Luke akkor is az utolsó Jedi, ha történetesen Ahsokáról tud Yoda (már ha tud, mert egyáltalán nem biztos, hogy Shroud of Darkness után még hallott felőle – Yoda sem mindenható, sohasem volt képes minden Jedit nyomon követni az egész Galaxisban, máskülönben az ep3-ban nem mondta volna, hogy nem tudnak egy túlélőről sem).
Mi a helyzet Kanannel? Nos, Kanan kisebb megszakítást követően abszolút Jedivé lett, mi több, Jedi lovaggá ütötték. A 3-as feltételnek egész életében megfelelt. Sosem lépett ki vagy rúgták ki a Jedi Rendből, mint Ahsokát, és nem is dezertált az ellenséghez, mint Anakin, ami feltehetően automatikus kirúgással járt. A Jedi Rend tagja volt, amikor azt törvényen kívülre helyezték, és utána sem billentette ki az ülepét senki. Mi több, évekkel később a Rend egyik utolsó vezetője ütötte lovaggá.
A 2-es pont viszont Kanannél egyértelműen megszűnt, miközben a Birodalom elől rejtőzött. A Rebels elején egyáltalán nem követi az eszmét, olyannyira nem, hogy még a fénykardját sem viseli (érdemes visszanézni, amíg Ezra az első részben nem bányássza elő a fiókból, Kanan nem viseli a kardot). Ő fejben eldöntötte, hogy nem Jedi, és jobban letért erről az útról, mint Ahsoka, mert vele ellentétben az egykori Caleb az Erőt sem használta aktívan.
De a Rebels során visszatért az útra, vagyis esetében mindhárom feltétel újra teljesült. Jedi volt, és Yodának hála Jedi lovag lett. Ha Ezra tanítását befejezte volna, és valamilyen módon újra kapcsolatba léphetett volna Yodával vagy Kenobival, akár még Jedi mesteri rangot is kaphatott volna. És pont ezért volt szükség a halálára.
Mi van Ezrával? Nos, ugyanaz, ami Luke-kal vagy Rey-jel. Az 3-as pont teljesül, hiszen a Jedi Rend egy tagja veszi be a rendbe. Ezránál annyiból viszont faramuci a helyzet, hogy egy padawan fogadja padawanjáúl. Felteszem, ezt a kódex legalább annyira tiltja, mint azt, hogy egy Jedi mesternek két padawanja legyen, de a szabályszegés még nem kizáró tényező, pláne nem olyan rendkívüli helyzetben, mint amilyenben a Jedi Rend volt a Birodalom idején. Ráadásul a dolog meg is oldódott, miután Yoda lovaggá ütötte Kanant. Onnantól kezdve Ezra esetében is teljesült mindhárom tényező – sőt igazából már akkor, amikor a Path of the Jedi-ban a Rend vezetője átadta neki a kyber kristályát, ezzel elfogadva Ezrát a Rend tagjaként. Nyilván, ha Yoda nem tartja Jedinek, nem is bocsátja útjára egy kyberrel – sőt valószínűleg a kyber sem választotta volna ki.
Luke-ról túlságosan sokat nem kell beszélni. Őt a Jedi Tanács utolsó két élő tagja vette be a buliba, fogadta tanítványául, és a Jedi Rend vezetője jelentette ki, hogy mi az a próbatétel, amin ha átmegy, Jedi lovag lesz. És mivel eme két tanácstag még a próba után is él, akár hivatalos keretek között is lovaggá üthetik.
És akkor itt van Rey. Nos, szerintem nála még Luke-nál is egyértelműbb a jediség. A Jedi Rend ekkor hivatalosan létezik, nem törvények kívüli szervezet, még úgy sem, hogy egy tagot számlál. Az Első Rend ugyan üldözteti, de az Első Rend az ep8 végéig még nem a Galaxis egyeduralkodója, mint amilyen a Birodalom volt.
És a Jedi Rend vezetője kezdte tanítani Rey-t, Luke jelentette ki, hogy márpedig Rey az utolsó Jedi. Azt hiszem, ezután nem kérdés, hogy Rey Jedi. És Rey-nél az is egyértelmű, hogy nem csak az 1-es és 3-as, de a 2-es pont is él. Elkötelezte magát a jediség mellett, sok tekintetben jobban, mint Luke, Yoda vagy Obi-Wan. Megkockáztatom: az öregek közül Rey-hez csak egy korábbi Jedi mérhető, méghozzá Qui-Gon Jinn. Luke is felérne hozzá, ha nem lenne az a kis megbotlás, ami után csak feltett szándéka az eszme abszolút felszámolása.
Szóval Rey Jedi. Még talán nem teljes értékű, de szerintem ez sem igaz. Vele van az Erő, elkötelezte magát és még a hivatalos oldalt is megkapta. A többi már a sallang. Még sok dolgot tanulhat, de a jediség alapjai ez a három, a többit már csak rá kell húzni erre. Mert megtanulhatja még kivetíteni magát más bolygókra, vagy Erőszellemé válni, de ettől nem lesz jedibb. Ahogy a nyelvek ismeretétől, az űrhajók vezetésétől, meg a többi dologtól, amiket a régi Rendben a padawanok a Templomban és egy mester mellett elsajátítottak.
Mert alapvetően azért tartott sokáig egy padawan lovaggá nevelése, mert sok egyéb huncutságot kellett még beléjük verni, hiszen a Jedi Rend volt a Köztársaság hivatalos rendfenntartó és diplomáciai ága. Vagyis ezer és egy dolgot kellett még megtanulniuk. Nyelveket, különféle űrhajók vezetését, harcművészetet, etikettet, diplomáciát, meg kellett ismerkedniük más kultúrákkal, szokásokkal, szervezeteket és így tovább. És persze már padawanként elkezdhették kialakítani azokat a kapcsolatokat, amiket lovagként hasznát vehették, ezt láthattuk Obi-Wan, Ezra és Ahsoka esetében is (ilyen tekintetben érdekes, hogy Luke a teljes elszigetelődést választotta).
Ez az, amit sallangnak nevezek. Nem ezektől lesz valaki Jedi, ettől csak el tudják látni a Köztársaság által rájuk testált feladatokat. De a Jedi nem a Köztársaságnak kötelezi el magát – és ez az a pont, ahol a Rend alkonyán már nagyon elkanyarodtak a vallás alapjától. A Köztársaság „ölebei” lettek, nem az Erő tanulmányozói és szolgálói voltak. Azt is mondhatjuk, hogy elvesztették vallási oldalukat és politikai csoporttá váltak (ezen a ponton viszont jó, hogy Luke elszigetelte a saját rendjét).
No, én így látom a jediséget. Nem hosszú évek tanulásával, nem egy mestertől, és nem is egy tanács jóváhagyásától lesz valaki Jedi. Ahhoz, hogy minden tekintetben Jedinek nevezzek valakit, a fent említett három dolognak kell számomra teljesülnie, de igazából csak az első kettőt tartom elengedhetetlenül fontosnak. Ebből az egyik születéstől fogva megvan, a másik pedig idő kérdése, hogy bekövetkezik-e vagy sem. Lehet valaki már 14 évesen fél év tanulás után nagyobb Jedi, mint az egész életét a Rendben lehúzó 80 éves mester, lehet, hogy valaki csak névlegesen tölti el az egész életét a Renden belül – mondjuk azt nem is tartom igazi Jedinek, csak, mondjuk így: hivatásos Jedinek.
Szóval zárásul talán így írnám le: ha teljesíted az első két feltételt, Jedi vagy. Ha az 1-est és a 3-ast, akkor hivatásos Jedi vagy. Ha pedig mindhárom megvan, akkor te vagy A Jedi.
És ti hogy vélitek? Mitől Jedi a Jedi?