
Dzséjt összes hozzászólása
-
4x13 - Family Reunion – and Farewell
Ahsokára gondolsz? Mert amíg nem tudjuk, hol volt és mit csinált, addig szerintem ezt nem érdemes kijelenteni. Elvégre négy évvel ezelőtt azt sem tudtuk, hol volt Ezra és Kanan, most meg jól tudjuk, hogy egyik halott, a másik meg elveszett az univerzumban valahol.
-
4x13 - Family Reunion – and Farewell
Ezra ugyan tud kommunikálni a bálnákkal, csak nem biztos, hogy az ugrás után még erre volt sansza. Meglőtték, az ajtót az Erővel tartotta zárva a rohamosztagosok előtt és egy csillagrombolón ragadt, szó szerint több ezer ellenséggel körülvéve, akik tudják, hol van, az egyetlen kivezető ajtó előtt meg már ott tobzódnak. Sanszos, hogy az ugrás után Ezra Thrawn fogja lett. Az meg nyilvánvaló, hogy a főadmirálisnak nem fog segíteni visszatérni. Szerintem Ahsoka és Ezra majd csak a Rebels után, az ep6 és 7 között fognak találkozni, Ezráról így a lothali csata óta senki nem is hallott. Sabine is azt mondja, hogy odakint van valahol. Ha Ahsoka tudná, szerinted nem közölte volna már Sabine-nal? A bálnákkal elugrottak valahová az ismeretlenbe, és onnan Ezra még nem tért vissza, nem tudott üzenni. Ez lehet az Ismeretlen Régiók, a Peremvidéken egy civilizálatlan bolygó, de akár egy másik galaxis is. Ami meg a távozását illeti, úgy érzem, Ezra akkor és ott máshogy nem dönthetett, kivéve persze, ha nem ragaszkodott annyira az életéhez, de nyilván ő még nem állt készen a halálra. A fentiek tükrében ott ragadt egy csillagrombolón, de Thrawnt nem hagyhatta a Lothalon, de magát a csillagrombolót sem, ami akkor feltehetően már nem is volt röpképes (a hajtóművei gyanúsan elsötétültek). Mit tehetett volna Ezra: a) Hagyja, hogy a csillagromboló lezuhanjon. A bálnák megakadályozhatták volna, hogy a városra essen, de aztán esélyes, hogy mindenki meghal a fedélzeten. b) Utasítja a bálnákat, hogy préseljék ki Thrawnból a lelket, de ugye a fegyvertelen, tehetetlen emberek legyilkolása nem a Jedik útja. Plusz ezzel Erza helyzete még nem oldódott meg, továbbra is egy csillagrombolón ragadt. c) Elvontatja egy olyan helyre a Chimerát, ahonnan Thrawn még véletlen sem talál vissza. Így persze ő is ott ragad.
-
EPVII elemzés
Amire elég sok precedens volt már az SW-ben is, úgyhogy a messzi-messzi Galaxisban is érvényes.
-
EPVII elemzés
Lehet, hogy fel voltak, csak a légkörön történő áthaladás közben a zötykölődés miatt érintkezési hiba lépett fel, és azért villogtak.
-
4x13 - Family Reunion – and Farewell
Erre azért számítani lehetett. Palpatine nem adja könnyen fel a dolgokat, pláne, ha olyasmiről van szó, amivel abszolút ura lehet a Galaxisnak - ami a végső célja, ezt már más műben is lehetett hallani tőle -, azt meg láttuk a korábbi részben, hogy egy jókora darabot kivágott a Birodalom a templomból. De szerintem ezzel vége. Mondjuk azt, hogy ilyen távolságból is képes hatni másokra az Erővel, azt nem itt tudtuk meg, az már a TCW-ben benne volt. Amúgy ez nekem is fura volt, hiszen Dookut kis híján megfojtotta, akkor Ezrát is képesnek kellett volna lennie megtámadni. Még furcsább, hogy ahogy kiadta a parancsot, kilépett az éterből, meg sem várta, hogy lássa a végeredményt. Szóval ja, itt én is azt érzem, hogy az Uralkodót szándékosan kivonták az egyenletből. Mondjuk kicsit sem zavar, de itt érezhető az alkotói szándék. Azért az, hogy a Birodalomnak van egy galaktikus hadserege még nem jelenti azt, hogy galaxis szerte bármikor bárhol bevethető bármennyi hajó. Azért van ekkora serege, hogy a teljes területet őrizze (nem tudja, millió vakfoltja van). Most egy komplett flotta ment a levesbe űrbálnák miatt, 7 csillagromboló veszett oda. Ha elvon megtorlás címszó alatt valahonnan akárcsak egy csillagrombolót, akkor ott törhet ki káosz, ahol addig volt. Arról nem beszélve, hogy semmi sem garantálja, hogy az űrbálnák nem térnek vissza. Egyetértek Indanával, sokkal biztosabb dolog lett volna a Halálcsillaggal odamenni. És nem Lothal az első, amit annyiban hagytak. Egy évvel a Birodalom megszületése után Raada lázadását nem követte különösebb megtorlás, mert nem volt értelme. A gorsi lázadást meg egyenesen a Birodalom javára fordította a propaganda. Mandalore fellázadása sem vont be csillagromboló flottákat, mert már ezzel is nehéz volt foglalkozni. Az a helyzet, hogy már galaxis szerte folynak a lázadások, Ezra beszéde óta egyre keményebben. Az Alkony-század is üzemel már ekkor (és ők bizony több világot is felszabadítottak: Ferrok Pax, Crucival, Allst Prime - nezek a felszabadítások a Secret Cargo és eme epizód közötti időszakban voltak), Saw Partizánjai is rengeteg gondot okoznak szerte a Galaxisban, stb. Jedha is jó példa amúgy: bár Saw ott keményen ténykedik, mindössze egy csillagrombolót vontak be, és az sem csinál semmit, csak lebeg Jedha City fölött. És tényleg már csak hónapokra lehetnek a Halálcsillag beüzemelésétől, utána annyi lázadó bolygót robbantanak szét, amennyit akarnak. Minek kockáztassanak csillagrombolókat, cirkálókat és fregattokat (apropó, a Lancer-fregattokat milyen szépen áthozták az EU-ból), holmi űrbálnák miatt, ráadásul gyengítsék a hatalmat más területeken, amikor néhány hónap múlva Lothalt letörölhetik a térképről veszteségek nélkül? És a fentiek szerintem csak alátámasztják, hogy miért volt a Birodalomnak már égető szüksége a Halálcsillagra, és miért akarta Tarkin már-már megszállottan elpusztítani a főparancsnokságot (érdekes, hogy Thrawn csak a flottát akarta legyúrni). Ahsoka most már biztos, hogy egy következő sorozatban (vagy kapcsolt műben) kap nagy hangsúlyt. Olyan látványosan kerülik, és akármikor feltűnik, olyan látványosan céloz valami más, de fontos dologra, hogy erre tuti van valami sztori, amit nem egy nem vele foglalkozó műben akartak elpuffogtatni.
-
The Last Jedi BD/DVD kiadás
Ha átkerül és stabilan ott is marad, és végre rendesen jönnek a Disney-művek BD-n (merjünk vadat álmodni: visszamenőlegesen is megjelennek, amik kimaradtak), akkor oké, akkor megnyugszom. De én azért némi bizonytalanságot véltem felfedezni a sorok között. Remélem, csak haluzom.
-
The Last Jedi BD/DVD kiadás
Az utolsó bekezdést leszámítva ez megnyugtató. Az utolsó már nem annyira.
-
Luke Skywalker, a remete
A halálcsillag egyik tüzére is ott ül sunyiban a sorok között. Gratula neki, megérdemelte.
-
A The Mandalorian sorozat
A szenilitás a korral jár.
-
A The Mandalorian sorozat
Oké, ez most nekem is új volt.
-
Box Office
Ha 2-esek lennének a 3-asok helyett, visszafejthetnénk binárisból.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
És még az Alienen is dolgozott a csóka! Érdekes, köszi. Jól emlékszem, hogy ez a hagyomány, legalábbis nálunk az ep3-nál fel lett elevenítve. Halvány emlékszem valami sz*rra, ami előtte ment, de jellemzően elfelejtem, ami nem hagy bennem mély benyomást, szóval kicsit bizonytalan vagyok.
-
A The Mandalorian sorozat
Mivel kedvelem Jon Favreau-t és a munkássága többnyire tetszik, kicsit még örülök is ennek, bár soha eszembe sem jutott volna őt választani egy SW sorozathoz. Szóval nagyon érdekes, bár gondolom mellette szólt az is, hogy tisztességesen hosszú ideje dolgozik Diseny produkciókon.
-
Egyéb fontos
Boldog nőnapot kívánok a fórum minden hölgy tagjának! És boldog Zolit a Zoliknak.
- Star Wars: Bizonyos szemszögből
-
EPVII elemzés
Pedig sajnos az ep7 nagyon sok elemében az (persze nem egészében!), olykor még részletekben is felfedezhető. Nem ez a legeredetibb SW a sorozatban. Jobban hasonlít a korábbi filmekre, mint bármelyik korábbi film az azt megelőzőekre. Engem ez nem zavar, de kár tagadni, hogy vannak olyan szakaszok a filmben, ahol még a cselekmény íve is csak annyiban tér el, hogy más a szereplők neve, neme és a helyszín. Szerencsére, ahogy haladunk előre a történetben, ez szép lassan változik. De a nyitány markánsan copy+paste. Ott nem mi írjuk át a neveket, J. J. Abrams írta át. Én ugyan párhuzamnak és tisztelgésnek nevezem (főleg a kövi chaptert, majd akkor kifejtem, miért), de a másolat is nagyon jó szó rá. És majd pár fejezettel arrébb azt is kifejtem, honnan érzem azt, hogy az ep7 már nem majmolja az ep4-et ilyen szinten.
-
EPVII elemzés
Én szeretem az ilyet, bár én párhuzamnak nevezném inkább. Ahogy Luke és Anakin, Leia és Padmé között is megvannak a hasonlatok, úgy a mostani hőseink is hasonlítanak korábbiakra, sorsuk több ponton egyezést mutat. Például mindhárom trilógia első részében egyazon szerepet betöltő karakterek ugyanazért fontosak a gonosz oldalnak: birtokosai valaminek, ami más irányba terelheti a Galaxis sorsát. Leia tudja a Lázadók bázisának helyét, amit el akar pusztítani a Birodalom, Poe birtokosa a Luke-hoz vezető térképnek, akit el akar pusztítani az Első Rend, Padmé pedig birtokosa annak a címnek, amivel Sidious közelebb juthat a Köztársaság elpusztításához. És további hasonlóságok, vagy ha úgy jobban tetszik, párhuzamok is vannak Padmé, Leia és Poe ep1-ben, ep4-ben és ep7-ben betöltött szerepük között. És szerintem ezekkel abszolút nincs baj, régen egyszerűen imádtuk az ilyet, most sem irtózni kéne tőlük.
-
EPVII elemzés
Kicsit tágabb értelemben vettem, mert fejezetenként még soha senkivel nem beszéltem a filmről, szóval nem feltétlen csak erre a chapterre gondoltam. Ugyanakkor már itt is tetten érhető egy fontos motívum: Leia Poe birtokába került az az információ, ami megmentheti a Galaxist a gonosz és zsarnok Birodalomtól Első Rendtől, ám a császár fővezér katonái éppen ezért szorosan a nyomában vannak.
-
4x13 - Family Reunion – and Farewell
És tényleg, vaó!
-
The Last Jedi BD/DVD kiadás
Én is örülök, mert ez egy csúcs béna jelenet ebben a formában. Ahogy felvették a rohamosztagosok lelövését, ahogy Finn leüti(! ) Phasma kezét, ahogy a százados győzelmi zászló módjára repül el egy lövés hatására (ezek a röpködések az ep7-ben is kicsit gáz jelenségnek hatottak, főleg a sokadik). Köszönet, hogy kivágták. Ugyanakkor a párbeszéd része érdekes. A Finn hatására megingó rohamosztagosok ötletét továbbvihetnék.
-
EPVII elemzés
Hangulatos kezdés, ami jól kapcsolódik az előző négy filmhez, amelyek mindegyike egy csillagrombolóval kezdődött, egyben már szembesülhetünk is azzal, hogy azért a Galaxis nem állt meg a fejlődésben, még ha az alapok nem is változtak sokat. Csak gondoljunk ebbe bele: az ep3 egy Venator csillagrombolóval nyit, az ep4 nyitányában egy Imperial I-es csillagromboló lohol közvetlen a Tantive IV nyomában, az ep5-6-ban a fejlettebb Imperial II-é a kezdés joga, itt meg sötét árnyékként úszik be a Jakku holdjai elé a legújabb, legfélelmetesebb és véleményem szerint legszebb csillagromboló modell: a Resurgent-osztály képviselője. És éppen azért veszélyes, mert ez a típus a Venator és az Imperial szerelemgyermeke. Előbbi funkcionalitása párosult utóbbi brutalitásával. És ahogy kitakarja a holdakat, már le is festi nekünk Abrams, hogy az Első Rend baljós árnyként vagy ha úgy tetszik, fenyegető fantomként borul rá a Galaxisra. Aztán megindul a négy kis leszállóhajó, ami újfent egy remek és fontos adalék, hogy ráismerjünk az Első Rendre, annak hatékonyságára. Az ep4-től a Rebelsen át a Rogue One-ig láthattunk arra, hogy a Birodalom eszközei miért csak terrorizálásra jók, háborúban miért nem érnek fabatkát sem. Nagyok vagy sok van belőlük, de a funkcionalitás teljesen kimaradt a tervezésükkor. A csapatmozgatásra mit használnak? Lassú, bonyolult Sentinelt, ami alulpáncélozott, a leszállása pedig a szárnyak összecsukása miatt lassú és körülményes, és még a rámpa sem nyílik valami hűde gyorsan. Ellenben az AAL-ek már pusztán itt azt sugallják, hogy bizony az Első Rend odatette magát. Eleve nem hozták tovább a Sentinel és Lambda vonalat. Helyette csatsorba állítottak ilyen repülő téglákat, amikről az ember már csak azért is tudja, hogy sokkal hatékonyabbak, mert külsőre a Normandiában is használt partraszálló egységekre hajaznak. Szinte egy az egyben a Higgins csónakokat formálták át űrhajókká. És mindez az információ csak úgy beszivárog az agyba tudat alatt. Érezni az Első Rend erejét, hogy ők azért másabbak, mint a Birodalom. Aztán megjelenik BB-8, valóban nem sugározza még a cukifaktort, egyelőre csak egy guruló golyó, egy szemlélődő droid, ami azonnal megy gazdáját riasztani. Ezen a ponton meg kell említenem a békésen alvó Tuanult. Egyrészt, maga a falu valóban gyorsan elhatárolja a Jakkút Tatooine-tól. Érzésem szerint, ha itt szembesültünk volna a bolygóval először, nem a trailerben tatooine-i képeket idéző snittekkel, sokkal kevesebb negatív felhang csendülne eme világgal kapcsolatban. Másrészt tetszik, hogy Abrams már itt becsempész kis részleteket, ami élővé teszi a Star Warst. BB-8 tyúkszerű blogginok között gurul el, nem sokkal arrébb egy juhász négylábú állatokat terel. Csak egy pillanatra látható mindez, de jelzi, hogy Tuanulban van élet a kamerákon kívül is. Vannak háztáji állataik, amikkel törődnek, amiket gondoznak. Aztán találkozhatunk Poe-val és Lor San Tekkával. Az Erő Egyházának koncepciója nagyon tetszetős, bár ezt sajnos az ep7 nem fejti ki, a Jediket követő nem Erőhasználó rendek koncepciója jobban érvényesül a Rogue One-ban, ugyanakkor annyi itt is kiderül, hogy Tekka meglehetősen képben van, ha olyan belsős infókat is tud, mint az Erő egyensúlya. Ugyan az ep8-ból már tudjuk, hogy kijelentése legalábbis Luke Skywalker szerint kissé arrogáns, de mindenképpen fontos közlés, mert ezzel máris tudjuk: az új trilógia nem ignorálja, csak kiegészíti és újraértelmezi az ep1-3-at. Nagyon örültem, hogy ezt már így, a legelső mondatokban leközölték. Amúgy Max Von Sydow karaktere uralja az egész jelenetet, keresve sem találhattak volna jobb színészt erre a nyúlfarknyi, de jelentős szerepre. Az ember egy pillanat alatt megkedveli és kíváncsivá teszi. Nagyon remélem, hogy Tekka még előkerül a jövőben, könyvekben, képregényekben, esetleg egy ep6 és 7 között készült sorozatban. S bár Poe az első az ep7-9 új hősei között, akit megismerhetünk, ez a fejezet nagyon nem az övé. Tekka nem csak a jelenetet dominálja, de őt is. Kijavítja Leiával kapcsolatban, ő közli le a fontos infókat, végül még ő utasítja Poe-t, hogy távozzon. Ez persze nem baj, ezek azok a felszín alatt húzódó finom elemek, amik összeállva markánsan elkülönítik az ep4-től. Mert lehet, hogy a film első szakaszában Poe tölti be Leia ep4-es szerepét, de maga a karakter nagyon nem olyan, mint Leia (ez különösen a későbbiekben válik látványosan érezhetővé).
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Tanúlság? Ha Oscart akar a Disney szerezni a Star Warsszal, az egyikbe beteszi Margot Robbie-t. Amúgy meg Jézusom. Oké, az Oscar-díj engem is hidegen hagy, évek óta nem néztem, idén azt sem tudom, mik voltak jelölve vagy mi nyert, de akkor is, azért egy ici-pici szakmaiságot csempészhetnének a dologba. A cikkhez tudnál linket adni? Érdekelne.
-
Avatarok, smiley-k
Most tüntettem el, reméltem, hogy gyors voltam. Ezek szerint nem. Egyáltalán hogy gondolhatott valaki arra, hogy csak úgy bevág egy spoileres képet?
-
4x13 - Family Reunion – and Farewell
Azért egy álomban megjelent farkas és egy gyerek még nem egyenlő a feltámasztással. Kanan hulla, ennél halottabb az SW-ben senki sem lehet. Miért kellett volna meghalniuk? Lothal légkörében voltak, nem vákuumban, azt meg már láttuk az ep3-ban, a TCW-ben és a Rebels első részében is, hogy a lyukak elzárására fel vannak készítve a hajók, ha az űrben kötnének ki. Az ablakokra simán rázárulhat egy erőtér vagy egy fémlemez, amennyiben ugrás után nem egy másik bolygó légkörébe érkeztek. Kallus eleve nem is volt a csapat tagja, ugyanakkor ki mondta, hogy nem harcoltak vele tovább? Endort kihagyták, nyilván okkal, még a Szövetségből sem harcolt ott mindenki, a szárazföldi erőkből például csak a Pathfinderek vettek részt a harcban, az olyan századok, mint az Alkony "otthon" maradtak. Beszédes az is, hogy Zeb egy lázadó hajón vitte el Kallust Lira Sanra az Endor után, ami jelzi, hogy a Lázadókkal voltak még akkor is. Mivel az egyikük hírszerző, a másikuk meg inkább szárazföldi katona, így nem sok szerepük lehet egy űrcsatában, a holdra meg a Pathfinder kommandót küldték, amiknek nem tagja. Mondjuk attól, hogy összetartóak, még járhatnak külön utakon, ez még a való világban is így megy. Eleve már a Rebels folyamán is sokszor jártak külön utakon. Az évadkezdés során Kanan, Ezra, Zeb, Sabine és Chopper a Mandalore-on volt, míg Hera külön utakon járt a Yavin IV-en. Később Hera otthagyta a csapatot Chopperrel a Lothalon. És valószínűleg mindkét esetben tartósabb időről volt szó. Mindez pedig nem csoda, mivel alapvetően egy katonai szervezet tisztjeiről van szó, nem csoda, ha más-más megbízatást kapnak. Ezért is volt Lothal felszabadítása ugyanolyan renegát akció, mint később Kashyyyk felszabadítása - sőt mondhatjuk, hogy Ezráék szakadárokká váltak, mint Saw. Nem egy, a Szövetség által szentesített akciót hajtottak végre, éppen ellenkezőleg, valószínűleg teljes mértékben szembement a kapott parancsokkal. Mármint abból kiindulva, hogy az atolloni kudarc után elég nehezen bólintottak rá a második támadás tervezetére, s miután az csúfos kudarcot vallott, szerintem a Lázadók Szövetségének politikai vezetése a legbiztonságosabb lyukban bújt el és még bottal hadonászásról sem akartak hallani. Tuti, hogy visszarendelték Hera tábornokot és embereit. A támadás után még azt sem tartom kizártnak, hogy nyíltan elhatárolódtak a lothali eseményektől, nehogy véletlen háborúba lépjenek a Birodalommal, amitől még az eadui támadás után is fostak. Ennek tükrében szerintem minden létező holosávon közölték a Birodalommal, hogy nekik aztán nincs közük a lothali szakadárok terrorakciójához...
-
Inkvizítorok
Szerintem is kipistultak mostanra. Amit biztos tudunk, hogy halott a Főinkvizítor (öngyilkos lett), valamint Ötödik Testvér (Darth Maul nyírta ki), Hatodik Testvér (Ahsoka nyírta ki), Hetedik Nővér (Maul nyírta ki), Nyolcadik Testvér (Kanan miatt halt meg). Illetve még ismert a Kilencedik Nővér, az ő sorsa kérdőjeles. Tarkin szavai alapján az ep4-ben, ami már nincs egy évre a Rebels végétől, csak Vader volt Erőhasználó a Birodalomban (Palpatine-t nem számítva, de ugye ő ezt a tényt titkolta). A nagy szám amúgy sem volt indokolt, hiszen nem szabad, hogy veszélyt jelentsenek a Sith-ekre. Szerintem össz-vissz tíz volt. A Főinkvizítor volt az 1-es számú, 2-eske, 3-aska, 4-eske és 10-eske meg még nem ismert, de gondolom már ők is kinyiffantak. Egyet még valószínűleg Maul küldött a másvilágra, mert a Rebelsben használt kardja nagyon hajaz az inkvizítorokéra, szóval esélyes, hogy egy korábbi áldozatáé volt.