Dzséjt összes hozzászólása
-
Értékeld a filmet
Bizony-bizony. Két hete, ha megnéztük a TLJ-t és láttuk Luke kezében a kockákat, csak Hant láttuk. Most már benne van Hanon kívül Han élete is. Qi'ra, a szökés Corelliáról, a küldetés Kesselen, de még Beckett is. És ahogy eltűnik a kocka a film végén, az talán annak is a jele, hogy ezek az emberek, akik hatással voltak Hanra, szintén eltűnnek, mert már senki sem emlékszik rájuk. Han még tovább élhet Rey, Finn, Leia, Chewie, Poe és Kylo emlékeiben, meg azokéban, akik még emlékeznek Solo tábornok hőstetteire. De ki emlékszik már Qi'rára? Beckettre? Valra? Rióra? Senki. Luke ugyan azt mondja, hogy senki sem tűnik el végleg, de az a helyzet, hogy ha már senki sem emlékszik az emberre, akkor tényleg végleg eltűnik. És ez a Solo egyik üzenete: sz*r egyedül meghalni. Kell a család és az igazi barátok, hogy tényleg ne tűnj el teljesen. Szerintem ez is egy remek kapcsolat a Solo és a TLJ között. Főleg, hogy az ep8-nak szintén fontos eleme a család, hiszen Rey azt keresi, Kylo meg a múltjától, ennél fogva a családjától próbál megszabadulni. És Rey jár jól, mert a film végén ő van barátok között, neki van "családja", Kylo Ren meg tök egyedül van a vezérlőben (az ajtón kívül meg valószínűleg az első számú ellensége figyeli).
-
Han Solo
Mindig bírtam Hant, de sosem volt a kedvencem az ep4-6-ban, éppen ezért sem mozgatott meg a Solo. Az ep7, ami számomra megemelte a karakter ázsióját, de igazán most, a saját filmjével ért révbe. Mert hiába van a mozinak egy nem is annyira halovány "Solo fan favorit lista" utóíze, egy biztos: Hanhoz k*rva sokat adott hozzá. Ez nagyon fontos volt számomra, hogy ha még benne is lesz minden, amit eddig hallottunk Hanról, azért az ismert dolgokon túl adjon hozzá valamit a karakterhez. Jobban mondva, ne csak valamit, hanem sokat. Mondhatni vártam, hogy ne az a Han Solo jelenjen meg, aki leül Luke-kal szemben az ep4-ben. Ezt a Solo remekül hozza, nagyon sokat ad a figurához. Az első szerelme, a szökése a Corelliáról, az élete a Corellián - még ha ebből sokat nem is láttunk, éppen eleget mutattak meg, hogy elképzelhessük, milyen körülmények között nőtt fel. Ezután Luke csak ne rinyáljon, hogy nem mehet el Tosche-ba a konverterekért. Hannak az ő korában a legjobb napja is sokszorosan sz*rabb volt, mint Luke legrosszabb napjai. Azért ezek a Skywalker fiúk ritka nagy rinyagépek. Hát még a rabszolga Anakin is királyként élt Hanhoz vagy Reyhez képest. És akkor még az ilyen nüanszok, minthogy kiderül: a csávó birodalmi dezertőr. Vagy, hogy az apja YT-1300-asokat épített a gyárban. Vagy, hogy milyen éles eszű volt már ifjú korában, milyen remekül tudott már akkor rögtönözni a nehéz helyzetekben. És így tovább. És ami a legfontosabb: sokkal emberibb lett mindez által Han. Láttuk, hogy komoly veszteségek érték, hogy kemény környezetben nőtt fel, hogy volt szerelme korábban is, voltak barátai, de azok rendre elárulták. Nem csoda, hogy Leia úgy ismeri meg, mint akit a pénzen kívül nem érdekli senki és semmi (amúgy poén belegondolni, hogy a Solo ideje alatt Han jövendőbeli neje és fia anyja csak 9 éves). És ez az, ami miatt a Solónak el kellett készülnie! Nem azért, hogy lássuk a Kessel-futamot, hanem hogy lássuk Han Solót magát.
-
Értékeld a filmet
Én is túl vagyok a második megtekintésen. Magával ragadó film. Az érdekes az, hogy annyira nem ég bennem a vágy az újranézésére, mint mondjuk a TLJ esetén, és azt sem mondanám, hogy ezután kapnék a következő epizód után, mint a Rogue One-nál. Ugyanakkor amint elindul a film, beszippant és nem ereszt el. Feel good movie, így tudnám leírni ékes inglisül, de csak mert magyarul hülyén hangzik. Azt nem mondanám rá, hogy bűnös élvezet, mert nem az, hisz jó film, amit jó érzés nézni. Második megtekintésre szokás szerint elkezdtem felfigyelni olyan dolgokra, amikre először nem vagy másképpen értelmeztem. Előbbire példa, hogy már a Kesselre befelé menet a járatban is hajtottak végre mini hiperűrugrást a kijárat előtt. Az utóbbira pedig azt tudom feldobni, hogy eddig úgy gondoltam, Han azért nem mondja be a keresztnevét, mert nem emlékszik rá, olyan rég használta. De most leesett, hogy ő csak annyit felel, hogy neki nincs senkije, erre kapja meg a Solo nevet. Lehet, hogy ha egy kicsit türelmesebb a toborzótiszt azért végül Han bemondja a valódi családnevét - de az is érthető, hogy nem vágta rá azonnal. Akkor már több mint hét éve egyedül élt, csak Qi'ra volt neki, akit most elragadtak tőle. Tényleg egyedül maradt, családja sincs, semmi. Nem csoda, hogy nem mondja be egyből a teljes nevét, és amikor a hozzátartozóiról kérdezik, tényleg csak azt válaszolhatja, hogy egyedül van. Szintén az újranézésnek hála jöttem rá, hogy tévedtem: a TIE/rb húzta a legtovább. Azt hittem a múltkor, hogy egy TIE/ln üldözi végig a Falcont, és az új TIE meg elpusztult valamikor, de nem, az maradt meg a végéig. Aztán végre meggyőződhettem arról, amire már az első megtekintéskor gyanakodtam: tényleg C-ROC Gozanti cirkáló lebeg Coronet fölött, amikor Hanékat üldözik. Ez is egy rendkívül nyílt utalás a Rebelsre, hiszen abban debütált a hajótípus, Vizago és Azmorgian is ezzel a típussal furikázik (az előbbié a Broken Horn, az utóbbié a Merchant One). És a birodalmi Arrestor cirkálót (lenti kép) is megtaláltam, a birodalmi toborzófilmben látható. Érdekes, hogy a film kicsit már az elején előre utal. Qi'ra a coroneti kikötőben mondja, hogy Corellian kívül nem lesznek védelem alatt, és könnyen eladhatják őket a Hutt klánoknak vagy a Vörös Hajnalnak. Nagyon szép önjóslás volt ez Qi'rától, aki tényleg a Vörös Hajnal rabszolgája lett, és van egy olyan sanda gyanúm, hogy őt tényleg eladták a Fehér Férgek. Ugye szökés közben kapták el Moloch-ék, és később azt mondja Hannak, hogy sehogy sem tudott eljönni a Corelliáról. Érzésem szerint eladták, nem eljött, és csak tehetségének hála került három év alatt ilyen magas pozícióba. A Birodalom aljassága is páratlan ebben a filmben. Jedhán sem voltak semmik, de itt mindenen túltesznek. És nem csak olyan látványos dolgokra gondolok, mint amikor elrángatják a gyerekek mellőle szüleiket, a kölyköket meg félrelökdösik, hadd gyűjtsék be őket a Madam Proximához hasonlatos férgek (legyenek azok szó szerint azok vagy csak átvitt értelemben). Hanem az olyanokra is, minthogy a "határőr" azonnal riasztotta a katonákat, amint kinyitotta az ajtót, közben meg jól zsebre vágta a coaxiumot. Meg a motoros birodalmi, amikor üldözőbe vette a száguldozókat. Simán elment az ezerrel repesztő és minden elgyúró Moloch mellett és egyenesen Hanékra ment rá, őket szólította fel megállásra. A birodalmi rendvédelmi szervezet olyan nagy puszipajtása a bűnszervezeteknek, hogy még akkor sem foglalkoznak velük, amikor éppen közveszélyesen száguldoznak. A film közben két kérdés is felmerült bennem. Az egyik, hogy Lando miért húzott el a Savareenról? Még nem kapta meg a részesedését, mégis lelépett. Csak arra tudok gondolni, hogy észrevette Enfys Nest bandáját, de ennyitől máris elszáguld és lemond a pénzről, amiért nem csak eléggé megdolgozott, de elég nagy árat is fizetett érte? Egész pontosan csak ő fizetett érte! A másik kérdés, hogy Maul miért kezdett nevetni, amikor Qi'ra közölte vele, hogy nem volt ott Vos megölésénél, de ha ott lett volna, tudott volna segíteni? Talán átlát Qi'rán? Rájött, hogy a nő Vos gyilkosa? És talán a fénykardvillantás és a "közel fogunk dolgozni egymáshoz" jelzése annak, hogy Qi'ra többé ne nézze bolondnak, illetve vigyázzon, kit próbál még elárulni? Összességében másodszor is tetszett, és ahogy Pildi is írta, egyre jobb, ahogy az ember egyre többet látja. A világ a háttérben nagyon jól kidolgozott, Corelliától Kesselen át a Vandorig (csak most vettem észre, hogy a First Light egy kisebb városnál dokkol). Még Savareennek is megvan a maga egyedi íze azzal, hogy bár hősein sivatagban vannak, alattuk ott az óceán. Annyi sivatagbolygó van már, de ilyen még egyiknél sem volt. Az új filmek sorában mindenképpen a Solo a legéletteltelibb. És nagyon egyedivé teszi, hogy itt tényleg nincsen semmiféle világmegváltó őrültség, csak egy halom csirkefogó, akik megpróbálnak a maguk módján boldogulni a Galaxisban.
-
Box Office
Az biztos, hogy ezután a film után egy "Duo" már jobban megmozgatna, mint a Solo, főleg, ha Qi'ra, Maul és Jabba is szerepet kapna ilyen-olyan formában.
- Box Office
-
Értékeld a filmet
Igaz, annál még az A-szárnyú is nagyobb. De azért remélem levetted, hogy nem komolynak, hanem viccnek szántam a megjegyzést.
-
Luke Skywalker, a remete
Pedig igaz abból a szemszögből, hogy Obi-Wan bizony masszívan hozzájárult Vader megszületéséhez. Ha jobb, tapasztaltabb tanár lett volna, ha jobban megérti Anakint, ha jobban távol tartja Palpatine-tól kisebb esélye lett volna Darth Vaderré válni. Sok tényező van és nem kizárólagosan Obi-Wan a felelős, de mivel ő volt a tanára, az a személy, akinek jól fel kellett volna készítenie a Jedi életre és a védekezésre a Sötét Oldal ellen (ezen a téren Obi-Wan vitathatatlanul teljesen elbukott), bizonyos szemszögből nézve azért mégis csak ő a legnagyobb felelős.
- A Resistance animációs sorozat
-
EPIX spoileres topik
Black Diamond volt az eredeti munkacím, ez a TrIXie jópofa. Én is júniusra emlékeztem, de most utána nézve már februári cikkekben is júliust írtak.
-
Értékeld a filmet
A Raddus több mint fél kilométerrel nagyobb, mint a Finalizer.
-
A háttérben lévő történetek, érdekességek
Han azokkal a kockákkal nyerte meg a Falcont. Körönként háromszor kell megpörgetni (a harmadik zárja a kört). Ezt nem láthattuk, mivel nem láttunk egy kört sem teljes egészében, csak a kezdőtéteket és a végső terítéseket, de ettől még a játék alatt Han használta. Lecsatolni meg egyáltalán nem nehéz, csak láncon lógnak, nincsenek odahegesztve. Az meg egyáltalán nem változtat a kockák szerepén, hogy a filmben más jelentősége is van. Ez csak bővítés, nem átírás. És pontosan azért, mert az áruló szerelmére emlékeztette, akár el is dobhatta volna. De mivel segítettek neki megnyerni a Falcont a "fair and square" partiban, így megtartotta. Még a Legendsben is többféle sabacc (vagy nyolc biztos) volt, a digitális változat csak egy volt a sok közül. A filmben látható Corellian Spike valószínűleg a Legends Corellian Gambitjának a megfelelője. Itt sincs semmiféle ellentmondás.
-
Filmek
Linda Hamilton a T1-ben egyáltalán nem használ fegyvert. Reese ugyan egyszer a kezébe nyom egy forgótáras Smith & Wessont, de az sem nagy pisztoly. A T2-ben is csak M4-est használ, ami nem nagy fegyver, ráadásul Hamilton eléggé feltornázta magát izommal és vagy húsz centivel magasabb Clarke-nál. De, ez a fő probléma, amiről valóban nem tehet. Ugyanakkor, ha válogatáson vett részt, nem kellett volna elmennie megpróbálni egy ilyen szerepet megszerezni, ha meg eleve őt kérték fel, nem szabadott volna elvállalnia. Ez volt az ő felelőssége. Színészként azt is tudnia kell mérlegelni, hogy ő maga mennyire alkalmas egy szerepre. És azért Emilia Clarke a Game of Thronesnak hála már valószínűleg rég nem megélhetési színész, nem szorul rá arra, hogy bármit elvállaljon.
-
Filmek
Le is írtad, ami nekem probléma Clarke Conorjával: sokkal szebb és aranyosabb arca van, mint Linda Hamiltonnak. Hamilton kialakított egy képet Sarah Conorról már a T1-ben, amikor még nem kattant harcos amazon, csak egy egyszerű nő. De már akkor több harcos erő volt benne, mint Clarke-ban. És Clarke-nak nem egy új embert, hanem a T1-es (nem kattant) és T2-es (de már harcos amazon) Sarah kombinációját kellett volna megvalósítania. Erre alkatilag alkalmatlan, és az írók is bénák voltak ehhez. Ha ő lett volna az első Sarah Connor, no problemo. De nem ő az, neki Linda Hamilton karakterét kellett volna adni, hiszen itt még nem is remake-ről van szó, hanem időutazásról. A TG-s Sarah nagyrészt ugyanaz a Sarah, aki a T1-ben volt, csak jobban képben van. Külön poén, hogy a csaj vasággyal együtt ha van 50 kilo, mégis kéziágyúkat adtak a kezébe. És ezen a ponton van még egy nagy gondom: bár egy terminator által kiképzett nőről lenne szó, az összes fegyvert úgy fogja, amitől egy katona menten hülyét kapna. Elég nehéz elhinnem, hogy képes egy, kinyújtott kézzel elsütni egy Desert Eagle-t, amikor a keze fele akkora, mint a fegyver markolata. Az M82A1 meg valószínűleg az első lövésnél lazán eltörte volna a kulcscsontját.
-
Qi'ra
Ezt én sem értem, de szerintem addig jó nekünk. Itt sem értem, a korábbi részeknél sem értem. Engem, ha egy színész nem dob ki a filmből, már elfogadom, de ilyen "kidobást" eleve olyan filmeknél érzem, amik amúgy sem valami jók (kivételek persze akadnak, és egy esetben az SW-nél megtörtént, Fisher alakítása az ep7-ben a d'qari jelenetekben). De például tényleg nem értem, hogy hogy tudja valaki az ep8-ban (de már az ep7-ben is) Adam Driver színészi tehetségét ekézni, vagy éppen Daisy Ridley-ét. Clarke-nál sem értem, pedig őt aztán ekézik nem csak itt, a Game of Thronesnál is, pedig szerintem ott is remekül hozza a karaktert. De valószínűleg az van, amit Ody ír: valamin mindig kell fanyalogni. Harelson meg szerintem az egyik legjobb volt a filmben.
- Sorozatok
- A háttérben lévő történetek, érdekességek
- A háttérben lévő történetek, érdekességek
-
A Star Wars jövője
A minőség szerintem sem esne még, de nekem azért nem tetszene az üzenet, amit közvetít. Plusz én tényleg nagyon szívesen megnéznék egy Obi-Wan filmet és nagyon nem csípném, ha egy jól sikerült, de a kasszáknál kevésbé jól teljesítő film miatt menne a levesbe. Mondjuk persze ez az egész "kaszálás" részemről inkább hipotetikus, mert jelenleg még a Solóért sem aggódom. Reménykedem, hogy hosszú távon összehoz egy tisztességes összeget, amire még rámegy a BD és a merchandise, plusz azért na, nem kispályás cuccokhoz mérjük: három 1 milliárd felett hozó film mellett teljesít gyengén. Ezen adatok mellett 500 milliós végösszeggel is gyengének tűnne.
- A háttérben lévő történetek, érdekességek
- Star Trek
-
A Star Wars jövője
Sajnos a tapasztalat nálam nem ad túl sok okot a hosszú távú minőség megőrzésével kapcsolatban. A Star Trek valaha a Paramount zászlóshajója volt, még rettenetesen elbánt vele. Pedig szakemberek és művészek (ráadásul a vezetői poszton vagy 20 évig ugyanazok) dolgoztak rajta. Az Alien-franchise is ékköve volt a Foxnak a Star Wars mellett, mégis születtek AVP-filmek. A három kedvenc, több mint húszéves franchise-omból kettővel az idő, a lustaság és a kapzsiság csúnyán elbánt. Joggal tartok attól, hogy az SW sem lesz hosszú távon kivétel, pláne annak tükrében, hogy Lucas is bevitt azért egy-két pofont a Holiday Speciallal, az Ewok-filmekkel, a szabadon hagyott EU-val, a minősíthetetlen játékokkal. Sajnos az idő múlásával az emberek elkényelmesednek, ilyenkor jönnek az önismétlő sztorik (ez a Star Treken gyönyörűen lemérhető), a fan-service öncélú erőltetése, amiknél az sem érdekes, ha felrúgják a kánont (lásd szintén Star Trek). Aztán tényleg semmi akadálya, hogy olyanok kerüljenek a székbe, akik abban látják az üzletet, hogy minimalizálják a költségvetést vagy spórolnak a rendezőkön és színészeken vagy az üzletember mondja meg, mi legyen a filmben. Ez meg az Alien esetében. Lehet, hogy a filmek korában nem voltak benne A listás színészek és rendezők, de tehetségesek voltak és szabad kezet kaptak. Az Alien3-nál viszont már ment a Fox részéről a belepofázás, az Aliens vs. Predator - Requiem esetében pedig a Fox stúdió feje(!) már azelőtt megmondta, miről fog szólni a film, hogy forgatókönyvíró vagy rendező lett volna. És azért érdemes egymás mellé tenni az Alienst és az AVPR-t - és a stáblistában az alkotók között bizony vannak átfedések, egész pontosan a vezetői posztban ugyanazok a szakik és művészek ültek, és bólogattak lelkesen mindenre. Persze én sem hiszem, hogy ez tíz éven belül bekövetkezik. Az sem biztos, hogy Iger és/vagy Kennedy távozásával következik be. Még az sem biztos, hogy az én életemben. De sajnos a pénz és az üzlet előbb utóbb minden franchise-t kiherél, és az akkor kezdődik meg, ha az üzlet elkezdi elnyomni a művészetet. Ezért sem örülnék annak, ha a Disney most a Solo szerényebb teljesítménye után újragondolná a jövőbeni terveit a filmek témájával kapcsolatban. Mert az már az előjele annak, hogy az üzlet kezdi elnyomni a művészetet. Ezt egyensúlyban kell tartani. A Solónál szerintem a művészeti oldallal semmi gond nincs, jó film lett. A rossz üzleti döntések azok, amik megkeserítik a kasszáknál való menetelését. Ez is azt jelzi, hogy baj, ha kibillen a mérleg az egyensúlyból - ez esetben nem az üzlet javára billent. De bízok a Diseny-ben és a Lucasfilmben annyira, hogy ne feltételezzem, hogy egy kritikailag (hivatásos és nézői egyaránt) többségében jól fogadott, de a kasszáknál az eddigiekhez meglehetősen szerényen teljesítő film miatt az alapoktól újragondolnak egy öt, tíz vagy tizenöt éves tervezetet csupán üzleti szemszögből. Biztos vagyok abban, hogy ők is felmérték a kockázatát és előnyét a premiernek, a hatásait a rendezőváltásnak és újraforgatásnak, a rajongói előzetes várakozásait és utólagos reakcióit. Ennek tükrében fogják a Solót megítélni. (Arról nem beszélve, hogy mi csak a Box Office-t figyeljük, közben lehetséges a mechandise már rég profitot termel ennek a projeknek). Rövidtávon, ami jelen esetben azt jelenti részemről, hogy 2025-2030-ig optimista vagyok. Azon túl... Nos, meg is kell ám azt élni. Most egy álomcsapat vezeti a hajót. Én amúgy Bob Igerben maximálisan megbízom a következők miatt (ugyan off, de szerintem rávilágít, hogy miért jó nekünk, Star Wars fanoknak, ha Iger ott van a Disney élén): Kevésbé ismert tény, hogy Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke nem volt mindig az MCU atyaúristene. Felette ott állt az egész Marvel márkáért felelős Ike Perlmutter, akivel rengetegszer összeveszett Feige. Merthogy a fickó mindent üzleti szempontból nézett. Konkrétan kijelentette, hogy nem fognak női főszereplővel szuperhősfilmet készíteni, mert senki sem venné meg a játékfigurákat (ugye az egyensúly itt az üzlet felé billent). Eme felfogása miatt nem lett Maya Hansen az eredeti tervek szerint az Iron Man 3 főgonosza, és ezért volt szó szerint kizárva egy Captain Marvel vagy egy Black Widow film. Sőt még minimalizálni is akarta a női szereplőket. A Civil Warról meg hallani sem akart, mert Robert Downey Jr., aki csak az MCU reklámarca és húzóembere, már akkor sokba került, és esze ágában sem volt kifizetni még egy plusz filmre (ugye akkoriban csak annyiról volt szó, hogy lesz három Iron Man és három Avengers, aztán szevasz - olyan karakterfilmekről, amikben a többiek is feltűnnek, szóba sem jöhetett az anyagiak miatt). Ráadásul Perlmutter létrehozott egy "kreatív bizottságot", akik üzleti szempontból értékelték az MCU filmeket és ennek tükrében vétóztak meg nagyon-nagyon sok ötletet. Joss Whedon is eme pacákok miatt szakított az MCU-val, rengeteg ötletét megvétózták (egyebek mellett miattuk kellett leforgatnia a jelenetet, amiben Higanyszál túlélte az Age of Ultront és ott lett volna a film végén Wanda mellett). De például nekik köszönhető az MCU talán leggázabb főgonosza is, a Guardians of the Galaxy-ból Ronan, akit csak miattuk tettek bele. Nos, Feige sokáig képes volt kompromisszumok útján kezelni Perlmuttert és a bizottságát, például sikerült kiharcolnia a Captain Marvelt, de ezért cserébe még a harmadik fázisban ki kellett volna jönnie az Inhumans-filmnek, amit az MCU alkotói közül senki sem akart elkészíteni (nem is fog már, ugye kaptak külön sorozatot és az Agents of S.H.I.E.L.D.-ben is nagy szerepet kaptak). De ez volt az ára. Aztán ugye jött az Age of Ultron. Se a kritikusok, se a rajongók nem dobtak hátast tőle, Joss Whedon is megmondta a magáét és otthagyta az MCU-t (egyedül az SHIELD produceri státuszáról nem mondott le, de azt is a testvére viszi). Ott volt még az Inhumans is, amit nem akartak, viszont nagyon akarták a Civil Wart és akkor már az is látszódott, hogy az tervezett Avengers 4 nem fog beleférni egy filmbe. De persze Perlmutter nem engedett, szó sem lehetett arról, hogy plusz filmekben szerepeljenek azok, akiknek lejárt a szerződése. Úgyhogy Feige felkerekedett és meg sem állt Bob Iger irodájáig, akihez a következő ultimátumot intézte: vagy eltüntetik Perlmuttert és a bizottságát a feje fölül, és teljes kreatív kontrollt kap, vagy beadja a felmondását. Iger jó szakember révén tudta, hogy Feige nélkül az MCU bedől, átszervezte a céges hierarchiát, így 2015-től kezdve Feige már a Disney Studios fejének, Alan Hornnak felel, aki teljes kreatív szabadságot biztosít az úrnak. Ami szerintem a filmeken meg is látszódik. Nos, ha Iger képes volt Feige-re hallgatni ebben a kérdésben, akkor szerintem amíg ő ott van, addig a Star Warsszal sem lesz gond. Egyértelműen látja, hogy az üzlet nem nőhet rá a művészeti kreativitás fejére, és vica-verza sem, kell az egyensúly, hogy folyamatosan jó, profitáló filmeket produkálni.
-
Box Office
A karácsony kellős közepén? Tippre: mindenki, akinek kisgyereke van, ami máris nem egy, hanem minimum két jegyet jelent családonként. Ha nem ismered, miért...? Na mindegy... Az a helyzet, hogy az SW-vel és az MCU-val együtt sincs egy tucat nagy költségvetésű filmjük idén. Ha minden hónapra egyet tesznek, akkor sincs tumultus. Szóval ismételten: hibázik a teóriád, mert senkinek sem volt muszáj a saját maga által felállított húsdarálójába beküldenie a Solót vagy bármilyen más filmjüket. Ráadásul ha az Infinity War és a Solo elfértek egymásra két-három hét különbséggel, miért nem fért volna el más film mellett is? Ez az elképzelés alapból rossz! Abban semmi fura nincs, elég messze esnek egymástól, ráadásul jelenleg még konkurenciája egymásnak. Amikor a Fox meghatározta a Deadpool 2 premierjét, valószínűleg nem azzal számoltak, hogy majd mire az lefut, addigra már Disney tulajdonban lesz. Már látom is magam előtt, ahogy a Wreck it Ralph 2 bukása után nyilvánosan kivégzik Bob Igert az okozott katasztrófa miatt, ami után bedőlt a világviszonylatban imádot és 40 éves múltra visszatekintő Wreck it Ralph franchise és visszafordíthatatlan károkat szenvedett el a Disney.
-
A Star Wars jövője
Igen, ahogy a példa is mutatja, sajnos benne van a pakliban, hogy Igert egy dilettáns barom váltja. Viszont én az ő esetében vagyok kevésbé aggodalmas, mégpedig pont az eredményei miatt. Nem csak helyreállította a Disneyt, de a vezetése alatt dollármilliárdokat hozott a konyhára a stúdió és média szuperbirodalommá tette. Ha ezek után a részvényesek nem hagyják beleszólni abba, hogy ki kerüljön a helyére, meg is érdemlik, ha egy dilettáns barmot neveznek ki a helyére. Kennedynél már jobban tartok az utódtól - és hát na, azért ha a Lucasfilm élére neveznek ki valami hülyét, azzal sem járunk jól. Most képzeljünk el olyat, aki nem rúgja ki a forgatás közepén a rendezőket, sőt inkább keresi a legolcsóbbakat, hogy aztán egy olcsó filmet hozzanak össze. Nyilván a Disney azért ilyesmit nem hagyna hosszú távon, de már egy-két Aliens vs. Predator szintű alkotás is komoly károkat hagyhat maga után. Az biztos, hogy a jövő ezen a téren bizonytalan. Lehet reménykedni a hosszan tartó pozitív időszakban, vagy rettegni a rosszra forduló jövőtől. Viszont szerintem a nyafogók ellenére most még bátran kijelenthetjük: a Star Wars jelenleg jó kezekben van. Érdemes élvezni, amíg így van. Aztán majd legfeljebb pár év vagy évtized múlva jót röhögünk egyik este a Holiday Special 2-n.
-
A Star Wars jövője
Én azért reménykedem abban, hogy mielőtt Kennedy vagy Iger leköszön a posztjáról, azért megkeresik a legjobb utódot maguknak. Mint ahogy Lucas sem szimplán lepasszolta a jogokat mondjuk a Foxnak, hanem megkereste a megfelelő vevőt és a megfelelő utódot is.
-
Han Solo és társai
Úgy tűnik. Vagy legalábbis neki is dolgozott abban a tíz évben. De ráció van benne az ep4 tükrében. Ott ugye Jabbának meglehetősen a bögyében volt Han, mégis, a hangárban nem lövette lendületből agyon, hanem megegyezett vele, sőt Han még alkudozott is a kamaton (és áttaposott a farkán, amiért mondjuk Jabba majdnem behúz neki, de aztán Han ajánlatára megenyhül ). Hogy Han ilyen kivételezett(?) helyzetben van, azt magyarázhatja egy tízéves, jó munkaviszony.