Az elmúlt pár napban megnéztem néhány új filmet, hogy kurtítsam a listámat.
Hail, Caesar!: a Coen-fivérek sosem voltak a kedvenc rendezőim és ezután sem lesznek. A film nézése közben az volt az érzésem, hogy csak egymás mellé tett, egymástól független, érdektelen cselekményszálak futnak egy csúcspontok és mélységek nélküli történetben. A "lapos történet" szó új értelmet nyert. Nem volt unalmas, de nem volt szórakoztató sem. Olyan semmilyen volt, csak úgy lement. A film legtöbb bonyodalma csak úgy megoldódott, egyik esetben off-screen. A színészek persze jól játszottak, de karaktereik nem tudtak érdekelni. Sőt, Alden Ehrenreich karaktere kifejezetten idegesített (amúgy próbáltam rá "Han Solóként" nézni, és szerintem nem lesz vele gondunk). Pedig a filmben rejlő szatíra működik, főleg, ha tisztában vagy a történet által felölelt időszak Hollywoodjával és a jelen kor Hollywoodjával (a poén, hogy alapjaiban eltérések nincsenek, és erre a film is rávilágít). De ez az egy, ami miatt azt mondom, ha nincs más jobb, akkor egyszer érdemes megnézni a Hail, Caesar!-t.
Spectre: James Bond számomra akkor vált végre hiteles karakterré és filmjei élvezhetővé, amikor Daniel Craig átvette a stafétabotot. Eddig mindhárom film tetszett, bár jómagam is a Casino Royalt tartom csak kiemelkedőnek - viszont a másik három film és kenterbe veri az összes többit, pláne a Brosnan-korszak műveit. A Spectre továbbviszi az első részben megnyitott szálakat és egy hatalmas összeesküvéssé csomózza össze, miközben előrántja és új köntösbe csomagolja Bond ősellenségét, a Spectre-t. Szerintem ez lett a második legjobb Criag Bond, nincs benne a Quantum of Solace összevisszasága, se a Skyfall vontatottsága, így a Casino Royal után a második legjobbnak tartom. Kellemesen könnyed, akció dús, humoros film, ami némileg értelmet ad az előző résznek, még ha az összeesküvés kicsit kikezdhető is. Viszont kíváncsi vagyok, merre viszik tovább Bondot. Visszatérnek a baromságok mezsgyéjére, vagy maradnak a komolyan vehető vonalon?
Hoodlum: ez egy 1997-es film, szóval nem új, csak nekem volt az. Laurence Fishburne, Tim Roth és Andy Garcia főszereplésével készült, igaz történetet feldolgozó gengszterfilm, amely az 1930-as évek Harlemébe invitál minket, ahol éppen hatalmi harc alakul ki a bronxi maffiavezér, Dutch Schultz (Tim Roth) és a Harlemet irányító "Kirányő" helyére lépő Bumpy Johnson (Laurence Fishbourne) között. Ezt a mérkőzést természetesen a New Yorkot ez idő tájt uraló olasz maffia sem nézi tétlenül, bár Lucky Luciano (Andy Garcia) inkább csak a békét kieszközölni kívánó közvetítőként van jelen a történet nagy részében. A film magán viseli a '90-es évek jegyeit, mármint filmkészítési szempontból, vagyis még nem kapkodós látványorgia, több időt szán a karakterekre, a snittekre, kevesebb a meghökkentő(nek szánt) fordulat, stb. Lassan, de biztosan építkezik, míg a maffia világát nem romantikus kalandnak, hanem véres, kegyetlen valóságnak mutatja be, ahol fehér, fekete, olasz vagy zsidó, tök mindegy, a golyó mindegyiken ugyanúgy fog. Nagyon hangulatos, szórakoztató és elgondolkodtató film, az egyetlen baja csak az, hogy nem szabadul el a kötelező erkölcsi mondanivalótól, vagyis végigviszi a "gengszter felemelkedése és büntető bukása" klisét, ami ráadásul egy megalapozatlan, az addig elhangzottakkal szembemenő fordulat képében csúcsosodik ki. Ezt leszámítva kellemes alkotás.
Sicario: erre a filmre rá kellett készülnöm, mert már a trailerből is lejött, hogy biza olyan film, amit én ritkán szeretek nézni: komor, sötét hangulatú, lehangoló. Viszont nagyon kíváncsi voltam rá, hiszen remek szereplőket válogattak össze, a hangulata megfogott, és a téma is érdekelt. Nem is csalódtam benne, noha nem azt kaptam, amit vártam - ez utóbbi az én hibám, részben kevertem egy másik filmmel, a Triple 9-nal, egész pontosan azt hittem, ebben alakít Kate Winslet egy bűnvezért. Hát nem, de tévedésemet nem bántam. A sztori távolról sem az, amit a trailer sugall, sokkal csavarosabb és durvább a helyzet. Egy olyan világot mutat be, ami közelebb állhat a valósághoz, mint teszem azt az NCIS című sorozat, ahol a titkosügynökök még akkor is gerinces, gáláns, rendíthetetlen erkölcsű emberek maradnak, ha áthágják a törvényeket. Itt erről szó sincs, tulajdonképpen a film végére erőteljesen megkérdőjelezi az ember, hogy az USA kormánya jobb lenne-e, mint a mexikói kartellek. Módszereik semmiben sem különböznek, csak az ők öltönybe öltöztetik a gyilkosaikat. És erre ébred rá a film főhősnője is, aki kénytelen azt is realizálni, hogy a "mindent megtenne a felelősök elkapásáért" csak egy szép szófordulat, de valójában a "minden" közelében sincs. Ellenben társaival. A történet vége pedig ütött, ahogy ráébredünk mindarra, ami folyt a háttérben. Nagyszerű film volt.
Triple 9: tévedésemre rájőve ezt a filmet is letöltöttem, és kifejezetten Kate Winslet miatt, aki orosz zsidó maffiavezérként szokatlan szerepben láthatunk. Anno a trailer ezzel keltette fel az érdeklődésemet (én a mai napig nem tudtam szabadulni Rose-tól a Titanicból, bár más filmekben is láttam már, valahogy Winsletet még mindig vele azonosítom). Ezzel, meg nyomasztó hangulatával (akárcsak a Sicario). Kicsit fura, hogy egymás után három ilyen filmet is bevállaltam, de hát ez egy ilyen hétvége. Nos, a Triple 9 érzésem szerint mindhárom film közül a legnyomasztóbb. A címben említett 999 kód rendőrgyilkosságot jelent, és bár a film végig erre van kihegyezve, sőt, a leírások is mind ezt emelték ki, valójában a film csak kis részben szól erről, minden más azt meséli el, hogyan jutnak el korrupt rendőrök addig, hogy megöljék egy bajtársukat, hogy aztán ők kirámolhassanak egy bizonyítékraktárat. És a film nem finomkodik, talán egyetlen olyan szereplő van, akit nem lehetne valamiért elítélni. Még a korrupciótól mentesnek vélt zsaruról is kiderül, hogy drogfüggő, a többi meg ugye... Nos, maradjunk annyiban, hogy az utcai bandák tagjainál semmivel sem jobbak. A film végig fenntartja a feszült hangulatot, szépen ábrázolja a kétségek és gátlástalanságok között őrlődő szereplőket, és a végéig nem lehetünk biztosak abban, hogy bármi is jól alakulhat. Ami nem meglepő, hiszen antihőseink olyan szituációba keverik magukat, amiből jól nem nagyon lehet kijönni. Ütős film a Triple 9, de aki nem szereti a sötét hangulatot és a világra naivan néz rá, az jobb, ha rákészül, akárcsak a Sicario esetében.
