-
Összes hozzászólás:
28.299 -
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
-
Győztes napok:
201
Tartalom típusa
Profilok
Fórumok
Naptár
Star Wars Feliratok
Donát összes hozzászólása
-
SWSAGA Winter Madness - Szabályzat
Létrehozta: Donát ebben a szekcióban: SWSAGA Winter Madness - 2019
Ebben a topikban összegzésre kerül az SWSAGA Winter Madness szavazásának 2019-es szabályrendszere. A játék célja A játék célja, hogy a fórum közössége egy 1 hónapon át tartó szavazásos játékban kiválassza kedvenc Star Wars karakterét, a Star Wars Episode IX - The Rise of Skywalker érkezése előtt. A játék lebonyolítása A játék során először is egy 32-es főtábla kerül kialakításra. A főtábla egyik felére, azaz 16 helyre automatikusan kvalifikálnak a Saga főbb karakterei. A másik 16 hely selejtezők révén kerül feltöltésre. Ebből 8 helyet kiemelt selejtezőkből (itt csak egy ellenfelet kell a karaktereknek legyőzni a főtáblára kerüléshez), 8 helyet pedig csoport selejtezőkből (itt több vetélytársat kell a karaktereknek legyőzni a főtáblára kerüléshez) tölt fel a fórum közössége. A selejtezők 8 nap alatt fognak lezajlani, naponta 2 selejtezővel, azaz 1 kiemelt selejtező és 1 csoport selejtező kerül minden nap megrendezésre November 8-ától. A selejtezők lebonyolítása után 32 karakter marad versenyben a SWSAGA Winter Madness díj elnyeréséért. A főtáblára automatikusan kvalifikált főbb karakterek ellenfelei sorsolással dőlnek el. A főtábla 16 győztese sorsolást követően kerül a nyolcaddöntős elrendezésbe, ezt követően pedig sorsolás előzi meg a negyeddöntős és elődöntős párosításokat is. A selejtezők és a legjobb 16-ba kerülés során minden nap 2 párharc kerül kihirdetésre (minden nap este 20:00-tól) és ezt követően 24 órán keresztül (kivéve a döntőt) lehet voksolni a párharcok résztvevőire. A nyolcaddöntőktől naponta 1 párharc kerül kihirdetésre. A szavazás a döntő esetében 48 órán keresztül tart. A verseny optimális ütemezése érdekében a nyolcaddöntőket, negyeddöntőket és a döntőt 1, az elődöntőket 2 szünnap előzi meg. A szavazás módja Szavazni minden swsaga.hu regisztrált felhasználó jogosult. A szavazási időszak minden párharc esetében a kiírástól (20:00:) a következő nap este 19:59:59-ig fog tartani (kivéve a döntőt, ahol péntek estétől vasárnap 19:59:59-ig lehet majd szavazni). A szavazás végéig a szavazóknak jogukban áll megváltoztatni a szavazatukat. Minden felhasználó egy párharc során egyszer jogosult szavazni. Döntetlen állás esetén Döntetlen esetén a következő tiebreaker szabályok lépnek életbe: 1. Amint a döntetlen állás feljegyzésre kerül a szavazás lezárultát követően, a szavazás a holtversenyben érintett versenyzők között újrakezdődik egy óra időtartamig. Ha a pontegyenlőség egy óra után már nem áll fent, akkor a párharcot értelemszerűen az egy óra alatt előnyt szerző versenyző nyeri. 2. Ha az egyórás "hosszabbítás" után a holtverseny újfent fennáll, akkor az a karakter jut tovább, amelyik több élőszereplős (EpI-VIII, RO, Solo blu-ray verzió) filmben szerepelt. 3. Ha a két karakter ugyanannyi filmben szerepelt, akkor az dönt, hogy melyik karakter szerepelt többet élőszereplős sorozat epizódban (The Mandalorian). 4. Ha a két karakter ugyanannyi filmben és sorozatban szerepelt, akkor az dönt, hogy melyik karakter szerepelt először Star Wars filmben (évszám). 5. Ha az Erő akaratából ez is megegyezne, akkor pénzfeldobás dönt. Selejtezős kialakítás A selejtezőre kényszerült karakterek két nagy csoportba kerültek szétosztásra. Az automatikus főtáblás helyezést érő 16 helyről épp csak lemaradók 8 kiemelt selejtezős párharcba kerültek, a kisebb karakterek pedig 8 csoport selejtezőbe. A selejtezős és főtáblás helyezések kialakításánál a 2017-es szavazás eredményét is figyelembe vettük. Ebből fakadóan az idei szavazásból a 2 éve leggyengébb teljesítményt nyújtó karakterek kikerültek, helyettük új karakterek kapnak lehetőséget. A főtáblás kialakításnál is történt cserélődés a 2 évvel ezelőtti eredményből kiindulva. A kiemelt selejtezős karakterek egy ki-ki meccset vívnak egy másik kiemelt selejtezős karakterrel a párharc győztesei pedig a főtáblára (TOP 32) kerülnek. A csoport selejtezős karakterek csoportos küzdelmet folytatnak a többi, csoportjukba kerülő selejtezős karakterrel. A 8 csoportból 6-ban élőszereplős karakterek kapnak helyet, 2-ben pedig animációs szereplők. Az élőszereplős csoportokban 4, az animációs csoportokban 5 szereplő harcol a továbbjutást jelentő 1. helyért. A győztesek itt is a főtáblára (TOP 32) kerülnek. Csoport selejtezők listája: A párosításokat október 21-től egyesével hozzuk nyilvánosságra. A kiemelt selejtezők listája: A párosításokat október 30-tól egyesével hozzuk nyilvánosságra. A topikok rendje A szavazásos topikokban kizárólag szavazni és az adott párharcról értekezni lehet majd. A verseny teljes alakulását kommentálni, nagyobb vonalú értékeléseket/eszmefuttatásokat a Kibeszélő topikban tudjátok megtenni. Szavazattok minden nap, hiszen minél többen teszitek, annál reprezentatívabb lesz a játék. Remélem mindenki örömét leli majd a játékban és persze az Erő legyen a kedvenceitekkel!-
- 5
-
-
-
-
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Donát hozzászólást írt ebben a topikban: Episode III - Revenge of the Sith
Félreértesz, én ezt egyáltalán nem vitatom. Szerinted, ha Vader nem sérül le a Mustafaron, akkor is ez lett volna a helyzet? Ahogy Bomarr is célzott rá, Palpatine egy Ferrarit vett, de aztán csak egy Alfa Romeot kapott, úgyhogy folyamatosan tesztelgette, mennyi idő alatt gyorsul fel 100-ra. Ha Vader nem sérül le, én úgy érzem, hogy Palpatine a Sith Rend nagy ígéreteként és hosszútávú biztosítékként tekintett volna rá, és erre utal a Yoda felé intézett hencegés is. Darth Vader will become more powerful than either of us. -
Amúgy gyorsan megnéztem: a TLJ és a TFA majdnem ugyanannyit termelt nálunk az első héten (40k különbséggel).
-
Sosem értettem hogyan lehetek a tanács tagja, ha egyszer nem vagyok mester.
-
Basszus, még ennyi év távlatából is, minél többet nézem ezt a jelenetet, annál durvább.
-
Arra céloztam, hogy szerintem kisebb lesz az érdeklődés, így könnyebb lesz helyet szerezni. A TLJ-nél amúgy a Cinemások is okosabbak voltak, és több termet bocsátottak rendelkezésre, mint a TFA-nál.
-
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Donát hozzászólást írt ebben a topikban: Episode III - Revenge of the Sith
Én azt érzem, hogy Palpatine tervében Anakinnek a hosszú távú Sith jövő bebiztosításában van / lett volna szerepe. Szerintem kellően erősnek látta ahhoz, hogy majd átadja neki a staféta botot, ha egyszer arra kerül a sor. Elképesztő midi száma volt, kiváló Sith alapanyag volt, Palpatine-ra az apjaként tekintett (kisebb árulási együttható ) mi más kéne még Palpatine-nak? Szóval ha bukja Anakint, akkor bukja a jól felépített hosszú távú tervét a Sith rend utánpótlásával kapcsolatban. És ilyen szempontból Anakin ha nem is feltétlenül pótolható, de helyettesíthető egy kicsivel kevésbé alkalmas jelölttel. Szóval azt mondanám, hogy fontos szerepe volt Anakinnak Palpatine tervében, csak nem a közeljövőt tekintve, hanem a hosszú távú terveket. -
Palpatine "letartóztatása" és ami azután történik
Donát hozzászólást írt ebben a topikban: Episode III - Revenge of the Sith
Mivel Anakin az EpIIIas verzióban sem azért megy neki Windunak, mert Anakin fennakadna a bíróság vs. gyilkosság morális problémáján, hanem mert szüksége van Palpira, ezért érdemes megnézni az anakinos verzió buktatóit. Tehát, ha Anakin az elejétől fogva ott van, akkor a) Palpatine-nak el kell elérnie, hogy Windu meg akarja ölni, amit az EpIII-ban gyenge villámokkal is elér, szóval ez nem gond b) lehetőség szerint meg kell kímélnie Skywalkert (nem mindenáron, de lehetőleg, ez bajosabb) c) meg kell úsznia, hogy megöljék (ez 5 az 1 ellen azért nehezebb, mint 4 az 1 ellen, de Sidi elég nagy spíler). Ebben az esetben jobban az önvédelemre kell kidomborítania a csörtét, el kell érnie, hogy Anakin kimaradjon a buliból, de elég erőt kell bemutatnia, hogy Windu meg akarja ölni. És folyamatosan szajkóznia kell Anakin felé, hogyha meghal, Padmé is meghal. Érdekes verzió lenne, annyi szent, de Palpaine képességeit és Anakin motivációit ismerve nem lett volna lehetetlen. Ody, nálam Windu Anakinnel kapcsolatos döntése olyan, mint mikor a cserepadra rakod a legjobb játékosod, mert épp azon gondolkodik, hogy eligazol. Láttunk már ilyet nem egyszer a fociban is. Ha fejben nincs ott - Anakin esetében ezt Windu meg is állapítja - akkor csak ront a helyzeten, ha viszik. -
Szerintem a TFA openingjével domesticben és worldwide-ban nem fog tudni versenyezni. Az csoda lenne. Úgyhogy csak annyi a kérdés, hogy itthon ez hogy csapódik le, de itthon is azt gondolom, hogy kisebb lesz az érdeklődés, mint az EpVII előtt.
-
Eddig 3/3 a találati arányunk, úgyhogy én bizakodó vagyok.
-
Jó kis elemzést írtál, itt viszont kicsit komplexebb a helyzet. Ugye amikor Windu már tudja, hogy Sidious Sith, de még nem villámozik, akkor még nem akarja megölni. Tehát Windu és Anakin szemszögéből lehetett volna egy nagyon szűk metszet, ahol mindketten ideiglenesen jól járnak, más kérdés, hogy a) Palpi mindent megtett, hogy ne legyen köztes lehetőség b) Palpinak olyan ütő kártya volt a kezében Anakinnel szemben, ami miatt Anakin előbb vagy utóbb úgyis szembekerült volna a Jedikkel.
-
Szerintem ebben Palpatine és a Jedik viszonyának az elmérgesedése a kulcs. Azt tök jól ismerte fel Windu, hogy Ani sokkal inkább lojális a főkancellárhoz, mint hozzájuk, márpedig ha a hűsége nem a Jedikhez köti, akkor a prófécia végrehajtása is kérdésessé válik. És itt jön képbe az, hogy még a Jedik sem biztosak a prófécia pontos értelmezésében.
-
EPIX spoilermentes topik
Donát hozzászólást írt ebben a topikban: Episode IX - The Rise of Skywalker
-
Nute, ez a magyar megjelenéstől számított 1 évig spoilerkapcsoló mögé rakandó - kivétel a saját topikja. Megtennéd, hogy berakod?
-
Akkor 1 hét szobafogság a celládban, aztán kivégzünk!
-
Boldog születésnapot!
-
Sajnos adósság listám hosszú, és az EpVII elemzés van a tetején, de talán egyszer...
-
Nekem tetszik, amit Bomarr írt ezzel kapcs. Lehet, amikor megtanult, még ez volt a basic. Yodánál kevésbé hagyományőrző alakok is ragaszkodnának a "régi" nyelvjáráshoz ilyen esetben. Ha megéred a 900 éves kort, te se akarsz már újra tanulni egyetlen nyelvet se.
-
EPIX spoilermentes topik
Donát hozzászólást írt ebben a topikban: Episode IX - The Rise of Skywalker
Lehet azt csinálják, mint Tyrion a GOTban. Mindenkinek más verziót mondanak, amelyik verzió kiszivárog, abból tudni fogják, hogy ki a spicli. -
Nagyon fontos volt, hogy Dooku bizalmatlanságot keltsen a Szenátus és a Jedik között. Palaptine jól tudta, hogy a Jedik törvényen kívül helyezéséhez fontos szerep hárul majd a Szenátusra, aminek asszisztálnia kell majd Palpi indítványához. Ha a viszony csak Palpatine és a Jedik között mérgesedett volna el, miközben a Szenátusban még mindig sok támogatójuk van, talán Palpit golyózzák ki és nem vica versa.
-
@Bomarr, mivel ez konkrétan a Te szakterületed, érdekelne, hogy ennek fényében mit gondolsz. Egyébként más éra és más idők jártak, de itt van az EpI-II-III VHS + DVD adata + box office: Box Office: EPI $474,544,677 EPII $310,676,740 EPIII $380,270,577 VHS + DVD (eladott darab) EPI 9,200,000 EPII 10,800,000 EPIII 15,100,000 Most ha csak a rajongókra koncentrálunk, szerintetek mennyire lenne létjogosultsága egy olyan kijelentésnek, hogy a VHS+DVD eladott példányszáma jól tükrözi a filmek korabeli rajongói elfogadását? Bennem mindig az a kép volt, hogy EpI<EpII<EpIII az átlag rajongói tetszési index a prequeleknél.
-
Most az egyszerűség kedvéért a rajongók nálam a hűséges vásárlók, tehát azok, akik azóta, hogy rajongónak tartják magukat az összes aktuális SW filmet megnézték a moziban és megvették adathordozón az éppen aktuálisan elemzett filmig. Tehát az Ep VIII esetében azokat néztem, akik a VIIig bezárólag rajongóknak tartották magukat és így automatikusan megnézték a következő filmet a moziban. A film tetszésétől függően vagy maradtak rajongók és megvették az új filmet BDn (by definition) vagy nem vették meg a filmet és így a definíció szempontjából megszűntek rajongónak lenni. Két okból gondoltam a BDs közelítésre: 1) a legtöbb rajongó szereti a polcán tudni a rajongása tárgyát. Nyilván nem 100% os a közelítés, de nagy átlagban elmondható, hogy akit érdemes pénzügyi oldalról rajongónak kvázi állandó vásárlónak tekinteni, az nagy valószínűséggel megveszi a filmet BD-n. Lesznek köztük kisebbségben olyanok akik más hordozón veszik meg, olyanok is akiknek digitálisan és fizikailag is meglesz (pl én), de a lényeg, hogy a rajongók sokkal nagyobb valószínűséggel vásárolnak SW BDt mint az átlagos vásárlók. Pl. a TFA domestic BOja 936 millió volt. A 2017es átlagos mozijegy ár az usa-ban 8.13$ tehát 117 millió eladott jeggyel kell számolni. Ha az Usa SW rajongói bázisát milliós nagyságrendűnek vesszük (hiszem, hogy ez igaz) és feltesszük, hogy ezek az emberek megvették a filmet BDn és megnézték moziban, akkor hol lenne könnyebb monitorozni a létszámukat? A 117 millió eladott jegyes mozi piacon vagy a 7.4 millió eladott lemezes BD piacon? Hiszem, hogy az utóbbinak az eladásai már csak a számszerű jellege miatt is jobban mutatja meg a rajongók hozzáállását a filmhez. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a 7 millió eladás a rajongokból jött össze, hanem hogy a 7 milliós eladás csökkenés jobban utal a rajongók véleményére mint a BO, ahol a nagy volumen miatt a rajongók véleménye nem mérvadó, az átlagnézők elnyomják azt. De ez csak egy feltételezés tehát nyugodtan rám lehet cáfolni. Mindenesetre hiszen, hogy a 7 millió eladott TFA lemezből a rajongók (ami itt most hűséges vevőt jelent pénzügyileg) vásárlása jelentős részt tett ki. Kicsit olyannak érzem a szitut mintha két horgászbottal horgásznál egymástól messzire bedobva, az egyikre olyan csalit raksz, amire csak a csuka harap a másikra meg minden hal. Ha a csukás boton sokszor van kapás, akkor tudod, hogy a csukák szeretik a tavat, ha nem akkor meg nem. Ha a másik boton van sok kapás akkor viszont passz: vagy a csukák harapnak rá, vagy az átlag nézők.
-
Ez nem maradt ki az elemzésből, írtam is fentebb, de a számok alapján nekem úgy tűnik, hogy a TLJ a franchise átlaghoz képest hozott rosszabb BD számokat. Vegyük a Rogue One-t. Amennyiben a BD piac zsugorodik, úgy az ollónak a BD eladások és a mozis bevételek között arányaiban szintén nyílnia kell. Ehhez képest azt látjuk, hogy a RO gyakorlatilag majdnem ugyanakkora ütemben vesztett mozis bevételt, mint eladott BD példányszámot, miközben az 1 évvel később jövő EpVIII jelentősebben esett vissza etekintetben. Ez azért is figyelemreméltó, mert általános tapasztalás, hogy a RO fogadtatása volt eddig talán a legjobb az új filmek közül. Persze, értem én, hogy tovább zsugorodott a piac abban az egy évben is, de a TFA-RO-TLJ sormintában a TLJ BD aránya nagyon kilóg. Persze lehet az is, hogy a mozis bevételei voltak magasabbak az indokoltnál, de továbbra is azt gondolom, hogy ott az átlagnézők hatása sokkal nagyobb, mint a rajongóké, így ezzel megint nem vagyunk előrébb. Ezek alapján a számok alapján amúgy még az is logikus érv lenne, hogy Rian filmje jobban teljesített az átlagnézők körében, mint a rajongók körében. Amit írni próbáltam, hogy a digitális előretörés nemcsak a BD-k piacát, de a mozi piacát is érinti. Ha a terméket digitálisan is be lehet szerezni az nem csak a fizikai hordozót, de a mozis megtekintést is kiváltja, nem véletlen, hogy a korábbi elemzésnél forrásként használt pénzügyi adatokban is különszedik. Ez az, amiben a TFA bevételarányosan 70%-ot, a TLJ pedig 63%-ot produkált. Ettől még lehet, hogy a digitális platformok előretörése a TLJ-nél kizárólag a Blu-ray kiszorítására szorítkozik, csak szerintem nem valószínű. Szerintem nem jó a példa. A bevételekből épp az átlagnézőket próbálnám kiszűrni a rajongók ellenében, ahhoz meg nem jó út más franchise Blu-ray arányaival összevetni. Más rajongói közösség, akár eltérő demográfiai jellemzőkkel, vásárlási szokásokkal, stb. Bár értem amit mondasz: a BD piac közös és lényegében az SW közösség BD vásárlási szokásai is inhomogének lettek 3 év távlatában a BD piac zsugorodása miatt... elfogadom az aggályt, de tartom, hogy még mindig ez a leginkább releváns adat ahhoz, hogy a rajongók értékítéletől képet alkossunk. Ha feltételezzük, hogy van egy bázis, aki mindaddig nézi a filmet és beszákolja fizikai formában a lemezt, amíg ki nem ábrándul, addig a mozi vs lemez eladás a legjobb fogódzó, de ehhez franchise-on belüli adat összehasonlítás kell. Az érvelésed amúgy annyiban megállja a helyét, hogy összességében a TLJ moziban és BD-n is elfogadhatóan és jól teljesített. Csak közben a számok alapján felmerül, hogy elég sok rajongót vesztett, ami mondjuk a merchandise-nál hatványozottan visszaüthet. Így legyinthetünk, hogy az átlagnézők a fontosak és nem a rajongók, de ilyen szempontból a rajongói "niche" szegmens elfogadása is fontos lehet a Disney-nek, ami gyengítheti Rian pozícióját.
-
De ezek a számok a BD-n keresztül pont azt mutatják, hogy a csalódott rajongók száma lehet akár vaskos is. Ez a mozis bevételnél még okés, mert az átlagnézők túlkompenzálják simán. A BD-s bevételre már rányomhatja a bélyegét és sajnos akár a merchandise-ra is, ami miatt nem lehet ezt az ügyet félvállról venni.
-
No jó, de azok a rajongók az EpVIII-at moziban sem nézték meg. Ugye a következtetés alapja, hogy a mozis bevétel visszaeséshez képest mennyivel esett vissza jobban a BD. Ha valaki már kihullott Abrams miatt az megjelenik a mozis visszaesésnél is és a BD visszaesésnél is, szóval elvileg ezek az emberek kiszűrve. Persze lehet egy-két arc, aki az EpVII miatt kiábrándulva adott még egy utolsó esélyt a SW-nak, beült a VIII-ra és nem tetszett neki és nem vette meg BD-n, de akkor is ott tartunk, hogy a VIII nem jött be neki + ezen kívül a VII sem. Igen, de ebben az esetben a mozi alternatívájaként is törnének előre ezek a digitális megoldások, nem? És ott az arányszámokon az látszott, hogy a TLJ-nél nincs megugrás alternatív nem mozis nézettségekben. Ezen kívül a két film közé beékelődött RO példája is azt mutatja, hogy nincs drámai változás, BÁÁÁÁR, itt azt is lehetne mondani, hogy az RO árral szemben úszva produkált olyasmi arányt mint a TFA 1 éve, ami még jobb rajongói fogadtatásra utalna nálam. Ebben az esetben is felmerülne a kérdés, hogy a TLJ miért nem tudott akkor túlkompenzálni? Summa summarum, valamicskét magyarázhat a digitális trend előretörése, de ennyit szvsz nem. Az eddig még kimaradt nekem. A Star Wars húzónévtől azért ezt nehéz leválasztani. Itt most senki sem azt mondja, hogy a TLJ rossz film (mert rohadt jó), vagy hogy rosszul hozott (mert ez sem igaz), hanem a rajongói fogadtatást próbálom belőni az átlagnézők kizárásával a képletből. És az nem annyira biztató, ami nekünk elég nagy pech, mert szerinted is meg szerintem is Rian rohadt jó rendező és további filmeket kéne kapnia. Csak a bejelentés még akkor történt meg, amikor a Disney fejesei már látták a filmet, de a nézők még nem. Így a pénzügyi bevételek sajnos árnyalhatják Rian jövőbeli lehetőségeit, és mintha a legutóbbi interjú is erre utalna sajnos.