Donát összes hozzászólása
-
Box Office
A fentebbi eszmecseréhez pár gondolat. Tény #1 Az világosan látszik, hogy a TLJ nem hoz úgy, mint a TFA. De ez nagyjából várható is volt. A TFA előtt kiéhezés volt, a film biztonsági játék volt jó nézői megítéléssel. Szerintem a Disney-nél azt nagyjából sejtették, hogy a TLJ kevesebbet fog hozni, ezért a TFA-hoz viszonyítani és ebből következtetéseket levonni nem érdemes, mert vélhetően a Disney-nél sem ahhoz mérik, hanem a saját várható bevétel kalkulációjukhoz. Tény #2 A film az elvárásokhoz képest egyelőre gyengébben teljesített, de nem sokkal Jelenleg azt gondolom a film egy picit a várakozások alatt van a kasszáknál, viszont még sok van hátra. Itt most kevésbé fontos, hogy mekkora számokat termel: igen, ez Star Wars. Nem véletlen fizetett érte a Disney milliárdokat. Lapozzunk. A lényeg inkább az, hogy a saját franchise pénztermelő képességéhez képest hogyan áll a film. Egy kicsit gyengébben, mint arra számítani lehetett. Tény #3 A kritikusok konszenzusa alapján egy nagyon jó film született A filmnek két fokmérője van: a bevétel amit hoz, és a kritikák, amiket kap. Ha előbbi egy picit alatta is van a vártnál, utóbbi szerintem messze túlszárnyalja, amire számítottak. A bevételtermelő képessége nyilván fontos sarokköve a filmnek, de külső szemmel, a film minőségét objektíven lemérni leginkább a kritikákkal lehet. Noha ez mondjuk nem egy hízelgő gondolatmenet az EpI-II-re nézve, de attól még kimondhatjuk: a film kritikai megítélése nagy átlagban jól mutatja a szakma viszonyát az alkotáshoz, annak minőségi elismerését. És ismerve Kennedy maximalizmusát, a rajongók kiszolgálása mellett az is szempont, hogy minőségileg a film megüssön egy magas mércét. Ha a 2-es tényben foglaltak kitartanak a film mozis periódusának végéig és egy picit végül alul teljesít, akkor ahogy írtátok fentebb, ebből most leszűrheti a Disney, hogy az újításokra nem vevők az emberek, vagy legalábbis nem annyira vevők, mint gondolták, de a helyzet az, hogy előzetesen baromi nehéz volt szerintem belőniük, hogy mennyi bevétel lenne reális a filmtől. A TFA-t kiindulási alapnak venni a fentiek miatt nehéz, a film pedig nyilván vastagon nyereséges lesz már a neve miatt is és akkor ott van még a "középső rész" hatás is. Ezek elég nagy érték befolyásoló tényezők. Szóval, ha a film végül valamivel kevesebbet is hozna, mint várnák, akkor is nehéz lenne megítélni, hogy ez most azért van, mert minden évben van SW és/vagy a nézők gyengébb megítélése miatt (amit pl. az "A" besorolás nem is támaszt alá), vagy esetleg a december hónap fejtette ki a hatását (nem véletlenül kerülték a dec. bemutatót a TFA előtt a nagyfilmek). Persze a visszaesési százalékokból lehet valamelyest következtetni, de azt sem a TFA-hoz érdemes mérni, hanem egy erősebb film visszaeséséhez - kikorrigálva némi december effektussal. Szóval lehet azt mondani, hogy a Disney elesett némi pótlólagos bevételtől, de a helyzet az, hogy ezt baromi nehéz még közgazdász szemmel is megítélni, és nehéz is ebből messzemenő következtetéseket levonni. Ha a film megbukott volna a kasszáknál, jóval "egyszerűbb" lenne a helyzet, de nem erről van szó, csupán a saccolni próbált várakozásokhoz képest áll egy picit gyengébben. Viszont ezek a várakozások igencsak nehezen belőhetőek még a nyitónapi bevételhez képest is! Végső soron, ha a film a jelenlegi ütemben termel végig, akkor azt lehet leszűrni, hogy - minőségileg egy kiváló alkotás született (kritikák) - évente bemutatni SW-t bevétel csökkentő hatású (micsoda meglepetés) - de még így is fejőstehén a márka minden évben. Ezek alapján én nem hinném, hogy ebből az egy filmből leszűrnék azt a következtetést, hogy az újítások irányába nem érdemes elmenni.
-
Rey
Pablo itt annyit mond, hogy most először látja ezt a rajzot, és a készítő valószínűleg fokozni akarta a drámát. Mondjuk korábban azt nyilatkozta, hogy ez a fickó egy klán vezető, ergo nem valószínű, hogy Luke tanítványa lett volna. Viszont a fénykard nagyon úgy fest, csak a rajzoló fantáziájából pattant ki.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Ez egy nagyon jó ötlet, nekem tetszene. Palpi úgy elkente a száját, hogy nem mert előjönni, amíg meg nem murdelt.
-
Rey
Ez komoly? Ez honnan van? Én azt hittem, hogy az a templomgyújtás éjszakája.
-
Háttérben lévő érdekességek, történetek
Ezt nem értem. Hogy hagyhatta ott a filmet DM esélyesként, ha a jeleneteket már leforgatták?
-
Star Wars SAGA PodCast sorozat
Szerintem nekem jó lesz, biztosat majd aznap tudok!
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Miért is? Palpatine azt érzi meg, hogy új ellensége támadt. Szó sincs Yodáról meg másik Jediről. Egyetértek Odyval, ez masszív spekuláció. Luke így vagy úgy megerősödött. Ezt tehette autodidakta módon, vagy kaphatott maga mellé tanárt. Ha kapott tanárt, az lehetett Yoda vagy valaki más is. Ha Palpatine nem egy, hanem rögtön KÉT Jedit érezne meg, minimum itt jeleznie kellene Vadernek. Mivel nem teszi meg, szerintem esélytelen, hogy a Yodával való találkozásból bármit megérzett volna annak következményét (=Luke megerősödött) leszámítva. Egyébként szerintem Obi-wan eltűnésével simán hihette Palpatine utólag (tehát az EpIV után), hogy Yoda is köddé vált a Szenátusbeli csatájuk után. A köpenye ott maradt utána. Ezzel kapcsolatban pedig annyi, hogy Pb Snoke EpVII-es viselkedését firtatta. Megszállottan keresi Luke-ot, és mintegy mellékesen engedi Huxot, hogy lőjék szét a bolygókat. Mintha magasról lesz*rná az egészet. Ott van a fő ellenség az orruk előtt (akkor még az ÚK sereg) és őt mégsem az izgatja, hanem Luke, aki 6 éve eltűnt. Én megértem, hogy miért aggódik Luke miatt, de tényleg furcsa a viselkedése.
-
Luke Skywalker, a remete
Persze de ezt nem a könyvek alapján szűri szerintem le.
-
Értékeld a filmet
Próbáltam védeni a film becsületét.
-
Luke Skywalker, a remete
Szóval egy évszázadok óta elfeledett, titkos Jedi helyen, az elsősorban (vagy kizárólag?) a Jedi Rend számára íródott kódexekből az jött le neki, hogy az Erő mindenkié? Akkor a Jedik jól kifacsarták a generációk során a könyvekbe írt tanulságokat.
-
Értékeld a filmet
Én a héten belefutottam egy véleménybe, miszerint nem vagyok igazi rajongó, mert egy igazi rajongó látta és felfogta, hogy az EpVIII mekkora sz*r. Szóval nem is annyira off ez itt, mint gondolnád... Mivel nekem sem esett jól ilyen degradálásba belefutni, gondoltam óva intenék másokat is ilyen kategorizálásoktól...
-
Értékeld a filmet
Bírom ezeket a "ki az igazi rajongó" fejtegetéseket... szokjunk már le arról, hogy mi definiáljuk mások kötődését egy filmhez vagy akármihez. Mestal pl. csak filmeket nèz, animációs sorozatokat nem. Most akkor ő nem igazi rajongó? Luke és casey hármast adtak a nyolcra, ők se azok? Én nem olvasok képregényeket és nem olvastam még a Lázadás hajnalát valamint a Rogue One könyvet sem. Most akkor én se vagyok az? Hagyjuk ezt szerintem...
-
Luke Skywalker, a remete
A Sidious dolgot meg akár a szellemek is elmesélhették Luke-nak. Az sem erősített a renoméjukon.
-
Holiday Special
Nálam Han vs. Rohamosztagos a nagy CSELlel mindent visz.
-
Ki mit vár a kilencedik epizódtól?
Az elvárásaim: 1. kezeljék jól Leia sajnálatos kiesését 2. adjanak Snoke múltjáról további infókat 3. legyen látványos, élvezetes, TLJ, TFA szintű humorral 4. zárják le megfelelőn a Skywalker szálat. 5. a sztori NE egy szuperfegyver köré épüljön 6. adjanak megfelelő lezárást az újonnan bevezetett karaktereknek. "Csak" ennyi.
-
A Porgok
Nem játékidőre, látványra értettem.
-
A Porgok
És tényleg. Én megértem, ha a porgok egyeseknek már túl sok. Nálam viszont bejöttek.
-
Snoke fővezér az EP8-ban
Szerintem Maznél sem lógott már ki.
-
Vélemények és javaslatok
Én arra emlékszem, hogy Tibur lehozott néhány forgatási képet arról, ahogy McDiarmid csuklyában állt zöld háttér előtt, majd levette a csuklyát és kiderült, hogy jé, ő Palpatine. Na itt néhányan eldobták az agyukat, hogy hogy lehet ilyen anyagot kiengedni a kezükből, hiszen az egész rész legnagyobb fordulata, hogy Palpatine = Darth Sidious. Megjegyzem, ha valaki sorba nézi a részeket, és úgy ült be az EpIII-ra akkor valóban, de nem tudom volt-e olyan ember az univerzumban, aki a három előtt az első 2 részt látta, hatalmas lázban égett, de nem nézte meg a IV-V-VI-ot a III premierje előtt. Mindez 2004 szeptemberében. Mintha csak tegnap lett volna.
-
Értékeld a filmet
Fordítva. Yoda az okosabb. Mace akarja jelezni a Szenátusnak, Yoda meg ellenkezik. De a lényeg ugyanaz.
-
Star Wars viccek
Mondjuk az is érdekelne, hogy mi a jó isten lehet az a "fehér telefonos" hálószoba történet, aminek a korszaka Hollywoodban van a cikk szerzője szerint.
-
Vélemények és javaslatok
Ha Quarron meglátná ezt a helyet, ami neki köszönhetően szerveződött, azonnal megőrülne.
- Leia
-
Egyéb fontos
Kellemes Ünnepeket mindenkinek!
-
A prófécia
Pontosan erre céloztam én is.