Donát összes hozzászólása
-
Sport
Összetettben ezzel a 4. lett. Milyen kár, hogy pont az előtte lévő 3 emberből 2 hondás. Bár úgy látom, hogy a WTCC-ben a legjobb 10-en belül a 6. helynél (amit Norbi végül megszerzett az időmérőn) nem nagyon van rosszabb. Egyik futamon sem indul túl jó helyről, és még pontot sem kap érte a kvalifikáció után...
-
Obi-Wan Kenobi
Tök jó lenne, hogy ha már átveszünk híreket más oldalaktól, akkor legalább azokban a hírekben nem ekéznék a prequel részeket... Ez a hely egyike azon kevés helyeknek, ahol a PT-t pozitívan szoktuk emlegetni, eléggé ironikus, hogy a főoldalon megjelenő poszt most épp pont ennek az ellenkezőjét hirdeti. Most látom, hogy Plokoom követte el. Itt tart már a csillagokhaboruja.hu is? Zseniális.
-
Snoke
Szerintem sem Sith már. Jelzés értékű, hogy a nevében sincs már benne a Darth.
-
Snoke
Én ezekre a jövőre vonatkozó nyilatkozatokkal úgy vagyok, hogy hiszem, ha látom. Ahogy alább is elhangzott, ha valaki egy teóriával beletrafálna a megoldásba, nem vallanák be a készítők, hogy "hopsz, lelőttétek a készülő film legnagyobb meglepetését". Vagy terelés jönne, vagy cáfolás. Ezzel együtt szerintem Snoke eleddig ismeretlen karakter lesz, de én nem zárnék ki semmit, amíg a filmekben az ellenkezőjét nem láttuk (Ep VIII, Ep IX)
- Sport
-
2x20 - Twilight of the Apprentice
Jól van, igazatok van, de nekem jobban tetszett volna úgy.
-
Snoke
Szerintem Kira értelmezése is jó, és így állhat Ezrára a mondat.
-
2x20 - Twilight of the Apprentice
A megingást nem úgy kell érteni, hogy elgondolkodott, hogy nem kéne Sith-nek lennie, inkább úgy értettem, hogy egy pillanatra Anakin árnyéke kerül Vader arcára. És ez tökéletesen jól látszik. Érdemes összevetni Anakin szemét 18:58 körül majd 19:15-től 19:18-ig. A szeme először egyértelműen NEM dühről vagy gyűlöletről árulkodik, inkább azt mutatja, hogy felkavarta a szemtől szemben való találkozás Ahsokával, majd 19:18-nál összeszűkül a szeme, és kijelenti, hogy "akkor meghalsz". És eddig tartott Anakinnek a pillanatnyi előkerülése, innentől kezdve ismét 100%-osan Vader.
-
2x20 - Twilight of the Apprentice
Megnéztem én is. Elöljáróban annyit, hogy mint az esetek jelentős részében, most is a legtöbb dologban Pb-vel értek egyet, aki jól leírta a rész kapcsán az érzéseimet. De álljon itt egy rövid összefoglaló: 1. Nagyon tetszett a dupla epizód. Remek, baljós hangulat lengte be, akció dús volt, tele olyan momentummal, amire jó lesz később, vagy éppen az évad szavazáson visszagondolni. 2. Bár talán tudja itt a legtöbb fórumozó, hogy Maul visszahozása nem épp a kedvenc húzásom volt a TCW-ben (sőt...), itt kimondottan örültem a jelenlétének. Jól felépítették, szépen terelgette Ezrát, és mintha már régebb óta figyelte volna őt (lehet ő kacagott az előző rész végén?). Az elején az Ezrával folytatott párbeszéde komoly hasonlóságokat mutatott Luke és Yoda első találkozásával, Ezra ugyanúgy türelmetlen volt, ugyanúgy nem hitte, hogy egy "öreg" lény a segítségére lehet, mint Luke, aztán lám. 3. Vader szerintem eddig most volt a legjobb. Hátborzongató volt a megjelenése, és nagyon féltettem Ahsokát a végén. Hadd reagáljak ezzel kapcsolatban erre: Szerintem Vader egyetlen pillanatra "ingott meg", amikor először mondja a maszk megsérülése után Ahsoka nevét. Ott mintha gyengédebben ejtené ki a lány nevét, és a szeme sem olyan haragos. Ahsoka is felismeri, ott osztoznak egy nosztalgikus pillanatban, aztán Anakin szeme komorrá válik, arckifejezése rándul egyet, és továbblép a dolgon. Az EpIV előtti sérülésben nem hiszek. Az EpIV-ben valóban nagyon gyengén harcol, de az V-VI-ban ennek nyoma sincs. Ezt úgy magyaráznád, hogy új páncélt kapott? Visszatérve a részre magára, nagyon tetszett, de én is kihagyott ziccernek érzem Maul és Ahsoka szálának levegőben lógását. Ezzel együtt is az évad egyik, hanem "a" legerősebb része.
-
Avatarok, smiley-k
Meg lehet csinálni, csak másnap már nem kell jönni dolgozni. Viccet félretéve, nem, nem lehet tudomásom szerint.
-
Filmek
Ráadásul, ha igaz, amit írtál alább, akkor pont a legrémálomszerűbb forgatókönyv valósult meg a BvS-nél: az embereket nagyon is érdekelte volna (lásd: nyitási adatok), csak gyenge lett (amennyiben valóban nagy lesz a visszaesés, úgy ez pénzügyileg is alátámasztást nyer). Ez már önmagában is hatással lesz a JL-re (kevesebben fognak érdeklődni), aminek tetejében ha az is gyenge lesz, akkor az totális égés lenne a stúdiónak.
-
Karakterek
Lehet ez Luke bosszúja, amiért tavaly nem tették fel a főtáblára?
-
Box Office
Hihetetlen, hogy "stagnál". Látszik, hogy az emberek nem akarják elengedni a mozikból.
-
Karakterek
Rey és Vader nálam is. Úgy örülnék, ha Rey bejutna a döntőbe...
- Filmek
-
EPVIII spoileres topik
Mégis csak JJ Abrams ül az Episode VIII rendezői székébe! http://www.starwars.com/news/jj-admits-take-over-direction-episodeviii Az indoklás szerint a Disney-nek nem tetszik Johnson nyitott forgatási stílusa, túl sok minden szivárog ki, ezért döntöttek így. Innentől hírzárlat?
-
Karakterek
Hajrá uncsitesók!!! ( ) Kylo és Rey.
-
The Force Awakens BD/DVD kiadás
Lehet, hogy ezek a kivágott jelenetek fognak eladni egy későbbi összecsomagolt kiadványt. Most elsősorban magán az új filmen lesz a hangsúly.
-
Filmek
Köszi a visszajelzéseket! Dzséjt: én nem merem újranézni a régi Superman filmeket. Imádtam őket anno, de tartok tőle, hogy felnőtt fejjel ez gyorsan megváltozna. Ez pedig tök jó kis magyar filmnek tűnik: http://index.hu/kultur/cinematrix/2016/03/22/till_attila_elozetes_tiszta_szivvel_magyar_film/
-
Filmek
Kíváncsi lennék, hogy akiknek tetszett a BvS azok hogyan állnak a Man of Steelhez, mert az egy jó viszonyítási alap lehetne. Riddicket tudom, hogy kedveli. Én a minap néztem meg a MoS-t, szerintem nagyon gyenge eresztés, szóval akinek az tetszett, annak nem fogok hinni BvS kapcsán sem.
-
Karakterek
Obi-wan az egész Sagán átívelő karakter, így mélységét tekintve nálam egyelőre veri Luke-ot, és ez döntött, mert mindkét szereplőt nagyon szeretem, úgyhogy itt Obi-ra ment a voks. A Vader Maul párharc egyértelmű: Vader az egész SAGA központi szereplője (volt), nálam idén max csak Rey szorongathatja meg.
-
Egyéb fontos
Nálunk is. Hajrá, Rajmesz! Én anno a tavaszi szünet alatt magoltam be a teljes magyar történelmet az I. VH-ig (emelt történelem érettségiztem 2007-ben).
-
Box Office
Elég durva. Valószínűleg az emberek meg akarják még nézni legalább egyszer, mielőtt leveszik a mozik a műsorról.
-
Karakterek
Dettó, szóról szóra.
-
Luke Skywalker, a remete
Szerintem arra célzott alább Shettard, hogy a Jedik szimplán ellökik inkább az ellenfelüket, míg a Sith-ektől kitelik, hogy amellett hogy felemelik és ellökik ellenfelüket, fent is tartják őket a magasban, mint pl. ahogy Dooku tette Obi-wannal (és még egy kis fojtogatás is becsúszott). Ez a Jedikre nem jellemző, ők egyedül az Erőt lökés formájában használják harc közben, illetve a villámok kivédésére (lásd Yoda vs. Dooku, Sidious), de az picit más, mert ott szükség van egy támadófélre is a technika alkalmazásához.