Ugrás a kommentre

Donát

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    28.299
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    201

Donát összes hozzászólása

  1. Donát

    Harry Potter

    Szerintem egy mágikus sebhely, amihez foghatót még a varázsvilágban sem visel senki, nyugodtan viselkedhet inkonzisztensen. Annál is inkább, hiszen a hetedik részben kiderül, hogy Voldemort Harrybe helyezte lelke egy részét, ami nyugodtan "testet ölthetett" akár a sebhelyben is, így, épp úgy, mint a medálba helyezett Voldemort lélek, saját öntudata lehetett, így akkor fájhatott, amikor ő akart. Egy példa: lehet, hogy amikor Harry közel volt Voldemorthoz, a lélekdarab megérezte egykori gazdája közelségét, és egyesülni akart vele, ezért érzett Harry fájdalmat. Amikor azonban a Foltozott Üstben találkoztak, talán a Harryben lakozó lélekdarabnak nem volt elég ideje felismerni a volt gazdáját, mert akkor érezte először 10 év után újra. Aztán amikor ismét találkozott Mógus és Harry, akkor már ezzel nem volt gond. Bár ezzel a Voldemort közelsége = sebhely fájás dologgal az a nagy baj, hogyha konstans lett volna, akkor Harrynek minden SVK órán fájt volna a sebhelye, ami akaratlanul is gyanússá tette volna Mógust. Úgyhogy szerintem inkább arról van szó, hogy a) Rowling következetlen volt b) a sebhely meg szeszélyes.
  2. Donát

    Sorozatok

    Rog: köszönöm a letöltési lehetőséget, ma végre meg tudtam nézni a House-t. Egyre messzebb kerülünk az orvosi dolgoktól. Tetszett.
  3. Donát

    Sorozatok

    Köszi! Közben a rogos linket le tudtam szedni, de valóban proxy van. :S
  4. Donát

    Évadértékelés

    Bekapcsolódnék, ha le tudnám őket tölteni, de mivel a torrent nem megengedett...
  5. Donát

    Sorozatok

    Frenkie: én nem tudom, mit figyel, de kihúztam a netet, benyomtam újra, firefoxot újraindítottam, de ugyanúgy nem enged semmit.
  6. Donát

    Sorozatok

    Rog: Elvileg jó lenne, gyakorlatban nem tudom, mert most is azt írja ki, hogy elértem a max letöltési korlátot, várjak 21 percet, mivel koliban vagyok, és szerintem egy kalap alá veszi az itteni gépeket
  7. Donát

    Évadértékelés

    Nos, jobb később, mint soha, és ezzel a végletekig egyet tudok érteni Végre megnéztem! Sajnos tartottam egy nagy szünetet az évad közepén, ez azonban arra mindenképpen jó volt, hogy a második felét szinkronosan nézhessem meg (nekem úgy jobban tetszik). Ami magát az évadot illeti: Odyval maximálisan egyet tudok érteni! Nagyon tetszettek a szenátusi machinálások, a visszatérő karakterek (Onakonda, Hondo), Palpatine kétarcúsága, az, hogy a fejvadászok előtérbe kerültek, köztük Boba, akinek a szála elvarratlanul maradt, és Aurra Sing. Nagyon tetszett Obi-wan és Satine viszonya is, a mandalori részek lettek a második kedvencek Boba trilógiája után. Úgyhogy összességében elégedett vagyok, és várom a folytatást.
  8. Donát

    Sorozatok

    Nekem már csak a részhez kéne valami nem torrentes, nem megauploados link...
  9. Donát

    Egyéb fontos

    A videóban szereplő második srácot egyébként ismerem. Remek színész. Bomarr:
  10. Donát

    Egyéb fontos

    Bomarr, csak hogy tisztázzuk: ezt a hozzászólást úgy írtad meg, hogy 90 fokkal elforgattad közben a fejed?
  11. Donát

    Egyéb fontos

    Elkéstem.
  12. Donát

    Egyéb fontos

    Nem a pesti - egyetemistákról van szó, hanem a pesti-egyetem istákról Saját volt osztálytársaim kritikája
  13. Donát

    Egyéb fontos

    Nemcsak Pesten vannak ilyenek, de hadd használjak már ki egy ELTE-s BME-s videót a pesti egyetemisták leszólására, köszi. Ez jól esett a debreceni lelkemnek. Egyébként sajnos ha nálunk csinálnának ilyet, hasonló lenne az eredmény, attól tartok...
  14. Donát

    Egyéb fontos

    Csak gratulálni tudok a mai magyar felsőiskolába járó értelmiségnek. Szép volt, Pest!
  15. Donát

    Han Solo

    Volt pénze, csak a birodalom üldözte, ezért nem léphetett le, hogy kifizesse Jabbát. Elég peches szitu volt...
  16. Donát

    2x16 - Cat and Mouse

    Szerintem is nagy kár volt érte. A ma megnézett 4 rész közül a kedvenc mellékszereplőm lett!
  17. A lélegeztetőgépet? Elég káros lenne az egészségére
  18. Donát

    Videjó játékok

    Dzséjt: természetesen érzem az iróniát a szavaid mögött (vajon miért ), de ha 2010-ről mondjuk 2011-re egy ilyen húzás után visszaesnének a bevételek, azt nem lehetne eltusolni, hiszen torrent azelőtt is volt. Szóval kénytelenek lesznek majd szépen elgondolkodni, vagy irány a csőd. Szerintem....
  19. Donát

    Videjó játékok

    Hagyjad, hadd csinálja. Ha ilyen h*lye, hát istenem. Majd amikor kirúgják, mert a kutya sem fogja megvenni az intrók és átvezetők nélküli játékot, akkor majd visszaváltoztatják az egészet...
  20. Donát

    Kantin

    Gratulálok a pontszerzőknek és a dobogósoknak
  21. Donát

    Vicces és kedves dolgok

    LOL
  22. Donát

    Kantin

    Jó kvízezést nektek!
  23. Nekem is nagyon tetszik!
  24. Donát

    Sport

    Ezzel a kerettel szerintem ne várjunk csodákat. A lényeg, hogy ott vannak, ez kell, hogy legyen a célkitűzés, és nem a csodatétel. Sajnos a csoportunk elég gáz, mivel mind a három csapat minimum Basel szintű gárda. De hát ez van, ebből kell gazdálkodni. Hát ha összejön egy-két pont...
  25. Donát

    Egyéb fontos

    Dzséjt, ami a billentyűparancsokat illeti... Azért én tudok örülni, hogy a ctrl-shift-o helyett pl. ctrl-a lett az egész szöveg kijelölése, és társai. Szerintem egyszerűsödött a kezelőfelület, más kérdés, hogy szerintem a docx-et nem kellett volna bevezetni, mert mindenki csak szív vele. Vagy ha már bevezették, akkor olvashatóvá kellett volna tenni a régebbi verziók számára is...
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.