Donát

A talin említett saját novella, és egy kis előzetes. Roald Dahl (1916. szeptember 13. – 1990. november 23.) norvég származású, Walesben született angolnyelvű novellista, regény- és forgatókönyvíró. az 1940-es években gyermekeknek és felnőtteknek egyaránt való könyveivel szerzett hírnevet és lett a világ egyik legsikeresebb írójává. Híres művei a Karcsi és a csokoládégyár és a Meghökkentő mesék, melyekből filmek is készültek. Meghökkentő mesék - A kalauz A vonat lomhán zötykölődött a végtelenbe nyúló fém sínpáron, miközben én újra meg újra nekivertem a fejemet az ablak üvegének. Odakint rémisztő köd hunyorgott mindössze pár méterre tőlem, de olyan sűrű és fehér, hogy csoda volt, ha az ember tíz centire átlátott rajta. Igazi őszi idő telepedett a kinti tájra, s körbeölelte a lassan haladó kocsit. Az utolsó ütés, amit az ablak a fejemre mért, olyan erős volt, hogy felébredtem szokásos, vonat útjaimra tipikusan jellemző, felszínes álmomból, és szememet dörzsölgetve néztem körül a félhomályban. A fülke, ahová felszálláskor bekecmeregtem, immáron nemcsak nekem nyújtott átmeneti szállást, pedig tisztán emlékeztem, hogy amikor elaludtam, még senki sem volt bent rajtam kívül. Lassan hozzászokott a szemem a kocsiban pislákoló erőtlen fényhez, így körbejárathattam a tekintetem. A velem szemközti ülésen egy öltönyös-nyakkendős, kissé gömbölyded figura foglalt helyet. Igazán furcsa látványt nyújtott azzal a hatalmas, vizenyős szemével, mely egyenesen az arcomat fürkészte. Gyanúsan ismerős volt a tekintete. - Jó estét – köszöntött. Felém nyújtotta sima, gyűrűkkel megrakott kezét, én pedig vonakodva bár, de elfogadtam. – Elnézést, hogy csak úgy betörtem, mindenféle kérdés nélkül – szabadkozott –, de amikor felszálltam, Ön éppen aludt, ezért bátorkodtam helyet foglalni a fülkében. Amennyiben zavarja a társaságom… - Nem, nem, maradjon nyugodtan – szögeztem le gyorsan (elsősorban udvariasságból), miközben agyam lázasan töprengett, hogy honnan is ismerhetem a különös figurát. Minél tovább néztem, annál szokatlanabb jelenség volt, s minél szokatlanabb jelenség volt, annál különösebbnek találtam, hogy nem ismerem fel. - Nem találkoztunk már valahol? – kérdeztem tőle, ami láthatóan mulattatta. Fogalmam sem volt, mi lehet ennyire vicces, de fel sem tett kérdésemre gyorsan választ kaptam. - Elnézést – szólt a férfi, miközben kövérkés arcát félig bűnbánat, félig öröm árnyékolta be –, de tudja, akárkivel találkozom, mindenki ezt kérdezi tőlem. - Igazán? – hangom meglepettségről árulkodott. A férfi bólintott, és egyre inkább úgy tűnt, kezdi otthonosan érezni magát a fülkében. Az én fülkémben – futott át az agyamon egy pillanat erejéig, de elhessegettem a gondolatot. - Tudja, én politikus vagyok. - Vagy úgy – válaszoltam egykedvűen, majd kinéztem az ablakon. - Tudom, mi a véleménye a politikusokról – mondta gyorsan, egyáltalán nem félreértve a reakciómat. – Nekem elhiheti, a legtöbb embernek hasonló az álláspontja ebben az országban… de higgye el, hogy én… Hogy mit kellene hinnem, végül nem derült ki, mert hirtelen a fülke ajtaja feltárult, és egy szikár férfi alakja bontakozott ki a félhomályban. A magas, már-már katonás testtartásban megjelenő ember fején díszes piros-kék kalap tornyosult, egyenruhája pedig hasonló színekben feszült egész testén. Nadrágja gondosan élére volt vasalva, ruhája felső része pedig úgy passzolt a mellkasára, mintha ráöntötték volna. Kihúzta magát, majd szigorúan végignézett a fülke utasain, azaz rajtunk. - Új felszállóktól kérném a vonat használatára jogosító jegyeket, bérleteket – szólt. Apró mosoly bujkált ajkamon, ahogy utastársam arcára kiült a döbbenet. Én, aki évek óta minden nap ugyanazzal a vonattal tettem meg szokásos útvonalamat, már cseppet sem lepődtem meg a szerelvény fura kalauzának hirtelen megjelenésén, ellenben el tudtam képzelni, mit gondolhat az, aki most látja először. Igaz, ami igaz, ilyen emberhez foghatót én se sokat láttam. Ez a férfi az év mindenegyes napján ugyanabban a percben nyitotta ki a fülke (fülkém!) ajtaját, ruhája minden este ugyanazzal a büszkeséggel fénylett, s mindig ugyanolyan precizitással nézett végig a kedvezményre jogosító személyigazolványomon. Ez az ember maga volt a pontosság, a precízség és a büszkeség harmóniája. Így tehát minden este, amikor az óra elütötte a nyolc óra tizenhét percet, ugyanolyan biztos voltam a megjelenésében, minthogy a világ nem áll meg forogni a következő percben. Nem úgy utastársam! A férfi olyan mélységes döbbenettel nézett a kalauzra, mint ahogy a háromfejű teknősbékákra szokás. Tekintete hosszasan fürkészte a jegyszedőt, elidőzve annak piros-kék kalapján, majd kezét lassan zsebre dugva várta, mi sül ki ebből. - Tessék – nyújtottam át a jegyemet a kalauznak, miközben szemem pingpong labdát megszégyenítő sebességgel járt a jegyszedő és az utastársam között. - Egy menettérti jegy, 130 kilométeres – hangzott gépiesen a férfi szava, miközben végignézett az általam átnyújtott cetlin. – Kérném felmutatni a kedvezményre feljogosító okiratot – ekkor átnyújtottam számára a személyigazolványomat, mire ő megvizsgálta annak lejárati dátumát, s miután végzett, a jeggyel együtt visszanyújtotta nekem. Évek óta így ment már ez. – Minden rendben, Uram. Kellemes utazást kíván Önnek Társaságunk. Ekkor a kalauz a politikus felé fordult, aki döbbent arckifejezését ügyesen leplezve rámosolygott az egyenruhásra. - Új felszállóktól kérném a vonat használatára jogosító jegyeket, bérleteket – mondta ő ismét, mire egy lila folt jelent meg utastársam arcán. - Öhm… feltételezem, értesítették az érkezésemről – válaszolta a köztisztviselő, mire a kalauz fürkésző pillantást vetett rá. Arckifejezése leginkább egy olyan tudóséra hasonlított, aki a szakterületétől messze, ingoványos talajon próbál eligazodni. Pillanatnyi habozás után aztán visszatért a jól bevált formulához. - Amennyiben Ön új felszálló, kérem, nyújtsa át a vonat használatára jogosító jegyét, bérletét – ismételte meg, s várakozóan a politikusra nézett. Utastársam kezdte egyre kényelmetlenebbül érezni magát. - Nézze, én, mint a… - Van Önnek jegye vagy bérlete? – kérdezte lényegretörően a jegyszedő, továbbra is rendíthetetlen szigorral. Úgy tűnt, az sem billentené ki lelki nyugalmából, ha a vonat hirtelen darabokra szakadna. - Biztosíthatom, hogy a felettesei fedezik az utazásom költségét. Kérdezze csak… - Ezek szerint Önnek nincs jegye, sem bérlete, mely feljogosítaná a vonat használatára? – láthatólag a kalauz igyekezett a társalgás azon szintjén maradni, amit még ő is ért. Én csak feszülten figyeltem, ahogy ez a magas, szikár ember a lehető leghiggadtabb, már-már természetellenesen nyugodt idegállapotban próbálja egyre idegesebb utastársamból kicsikarni a jegyet. Ritka, már-már dicső pillanat volt ez, a korrupció csődje, engem mégis valami baljós érzés kerített hatalmába, ahogy végignéztem a politikus arcán. Szemében félelem csillant. - Jó ember, hát nem érti, mit magyarázok?! – a köztisztviselő kezdte elveszíteni türelmét. – Nekem nem kell jegyet vagy bérletet vennem ahhoz, hogy igénybe vegyem ezt az istenverte vonatot. A felettesei biztosíthatják, hogy… - Mindenkinek vennie kell jegyet vagy bérletet, ha igénybe akarja venni a társaság valamely járatát – darálta a kalauz, mintha egy könyvet mondana fel fejből. – Ez az előírás. - Francba az előírással! Ez most egy különleges eset! – vágta rá a politikus. - Különleges eset? – kérdezett vissza a jegyszedő homlokráncolva. – Ezek szerint Ön egy háborúban leszerelt katona vagy annak valamely hozzátartozója? - Nem! – kiáltotta utastársam paprika piros arccal. - Esetleg leszázalékolt nyugdíjas? – hangzott az újabb kérdés. - Nem! – ismételte meg egyre dühösebben a politikus. - Vasúti dolgozó rokona? - Az sem! Politikus vagyok, az országot képviselem a… - Sajnálom uram, de az előírások szerint Ön nem jogosult a „különleges eset” kitétel használatára – csendült ismét a jegyszedő hangja. – Kérem, adja át az előírásnak megfelelően az utazásra felhatalmazó jegyét vagy bérletét, ellenkező esetben kénytelen leszek Önt megbírságolni. - Megbírságolni? – A politikus visszakérdezésére hirtelen én is felkaptam a fejem. Utastársam hangja nemcsak jelentős mértékű felháborodást tartalmazott, de a szavak mélyén éreztem azt a csilingelő félelmet, ami elővigyázatosságra intett már percekkel ezelőtt is. A politikus és a kalauz farkasszemet néztek. A vonat fütyült egyet, majd folytatta lomha útját a döcögős sínpáron. Odakint a köd még sűrűbb lett, az ablakon túl immár semmit sem lehetett látni. – Hát úgy – dörmögte dühösen utastársam. - Tehát nincs jegye vagy bérlete? – kérdezte ismételten a kalauz, vélhetően utoljára. - Nézze – próbálkozott maradék türelmét összeszedve a tisztviselő. – Biztos vagyok benne, hogy meg tudjuk ezt oldani máshogyan is – alaposan megnyomta az utolsó két szócskát, s hangja minden eddiginél különösebb volt. - Amennyiben van jegye, vagy bérlete… – kezdett bele a jegyszedő gépiesen, de a politikus félbeszakította. - Nem ért engem, jó ember?! Olyan hatalom van a kezemben, hogyha akarom, megvehetem magának ezt az egész vonatot! Hagyja a fenébe az előírásokat! A kalauz végignézett a dühtől remegő férfin, majd elővett egy apró füzetecskét, és elkezdett írni. - A bírság összege – mutatott a csekkre. – Kérném a nevét és a… Ebben a pillanatban a politikus iszonyatos erővel megindult előre, ledöntötte a lábáról a jegyszedőt, aki így beverte a fejét a fülke üvegajtajába. Az hatalmas csörömpöléssel darabokra tört, a férfi pedig elterült a földön. Kalapja leesett fejéről, elgurult a folyosón. A kalauz halántékánál lassan, mint egy lomha gleccser, csorogni kezdett a vér. A politikus szétnézett a folyosón, s miután egy kíváncsiskodó fejet sem látott, felkapta a jegyszedő kalapját, majd visszatért a fülkébe. Fújt egyet, s aztán behúzta maga után az ajtót. - Ki a fene maga?! – sziszegtem gépiesen, miközben megpróbáltam kitapintani a kalauz pulzusát. Kétségbeesetten kerestem a nyakán, de hiába. - A közlekedésügyi miniszter – vetette oda nekem a még mindig a folyosót kémlelő politikus. Ezt követően visszafordult, végignézett rajtam, majd különös hangsúllyal így folytatta. – És ugyebár maga a tanúja, hogy ezen a vonaton szerencsére minden az előírásoknak megfelelően zajlott… Nem sokkal később egy piros-kék kalapot kint elnyelt a köd.

Szegény Frenkie fél fejével mi lett? Várjuk a képeket Dzséjt: Nem tett semmit

DVD-ket hazavitted?

Köszönök mindenkinek mindent, remekül éreztem magam

Múltkor nekem is csak úgy belassult a gépem, miközben tesómén (router) ugyanúgy jól ment. Felraktam a Cfospeedet, lehet ez segített rajta, lehet nem, de mostanra megint jó.

Én sajnos idő hiányában adtam néhol pontatlan válaszokat. Mindenre azt írtam be, ami elsőre eszembe jutott.

Hát ha hamarabb jövök, meg lett volna talán a duplája Én hibám, szép kérdéssor, Oldie!

Elküldtem, de sajnos öt perccel később érkeztem

Én az életemet és a véremet adom a keresztapáért, ő meg likvidálni akar, na szép

Nos, akkor jelentős profitra tennék szeretnék szert tenni azáltal, hogy kisegítenél ezen az oldalon, mint a játék készítője

Oldie, úgy látom, még nem vagy regisztrálva a facebookra. Alapesetben ezzel egyet is értenék, de van rajta egy nagyon jó játék, ami a neve alapján is illene hozzád, a címe: Mafia Wars és hát a keresztapának kell benne melókat csinálni Gondoltam szólok, hátha érdekel, jól jönne egy DON az ismerőseim közé

Ki az, aki itt lesz még rajtam kívül?

Milyen aktív lettél mostanában, Tenel Ka (vagy írjak inkább Mártit, ha már mindenki így szólít? ). Öröm látni

Oldie, ez egy remek ötlet! Alig várom, hogy neki kezdjünk

Sajnos én csak 10:22-kor tudok Kőbánya-Kispestre érni (remélem, ott megáll az IC).

Én Miss véleményét osztom. Nem hiszem, hogy erre beülnék moziba, de még azt se, hogy egyáltalán valaha megnézem (saját szándékból). Persze megértem, ha valaki szereti az ilyen látványfilmeket, nekem ezek kimaradnak az életemből.

Én nagyon szeretem a karácsonyt... a készülődés talán még korai, én úgy egy hónappal előtte kezdek igazán éledezni, de már most is felpakoltam pár karácsonyi számot az MP3-ra, hátha esik a hó majd valamikor, és betehetek hozzá egy passzoló zenét. A karácsonynak szerintem hangulata van, de akinek gyerekként rossz élményei vannak róla, az szerintem sohasem fogja igazán megszeretni az ünnepet, vagy ahhoz nagyon nagy fordulat kell...

Boldog szülinapot!

Opcióként nyugodtan jöhet a Monopoly, Pildivel kartellba fogva monopolizálnánk a Star Wars galaxis piacát

Értem Oldie. Hát érdekes elképzelés, annyi szent.

Nem hiszem, hogy a Mars alkalmas lenne emberi élet befogadására, legalábbis egy 100-200 évig még biztos nem. Ody: Értem én, épp ezért mondom, hogy gyerekcipőben vagyunk. A mostani technológiával a legközelebbi "naprendszer"-t is száz évekbe tartana megközelíteni. Jelentős előrelépésre lenne szükség, ha komolyan meg akarjuk hódítani az űrt. Ez a toló-hajtóerős, fosszilis energiára épülő technológia roppant kevés ide. Delfinek? Lol. Én még nem hallottam őket relativitáselméletről csevegni, és hajót sem építettek eddig maguknak. Szerintem az ember a legintelligensebb lény a Földön.

Hold, Mars, stb... sajnos az emberi űrhajózási technika még gyerekcipőben jár. Százezer kilométerekben gondolkodunk, amikor a legközelebbi csillag (Proxima Centauri) is több mint 4 fényévre van tőlünk (38 billió kilométer)...

Köszi a kvízt, Phobos!

Yaddle!

De ezek között én ithorit sem látok Jah, értem már