Ugrás a kommentre

Donát

Moderátor
  • Összes hozzászólás:

    28.299
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    201

Donát összes hozzászólása

  1. Donát

    Sorozatok

    Jah, igen. Azt viszont hallottam, hogy jó pár fake release jött ki. Mindez azért, mert elég későn tették fel az "eredeti"-t Fqm-es verziót keress...
  2. Donát

    Sorozatok

    Próbáld meg ezt: Ez az egyetlen kód, amit hallottam a résszel kapcsolatban. Mindenképp próbáld megnézni, nagyon jó rész.
  3. Donát

    Egyéb fontos

    Na igen, Párizsban nekem is volt szerencsém a koszhoz és a szeméthez, mégis, amikor az ember egy sima utcán járt (nem holmi nevezetességnél, vagy belvárosi nyomortelepen), akkor sokkal tisztább volt az út, fel sem merült az emberekben, hogy a földön nyomják el a csikkjeiket. Bomarr, igen, elismerem, hogy bár sokat voltam Pesten, nem jártam be minden porcikáját, de amerre jártam, ott bizony állandóan szemétbe ütköztem. Nem azt kérdőjelezem meg, hogy sok szép látnivaló van, hanem azt, hogy sok olyan utcája lenne, amin nem látni lépten nyomon piszkot és mocskot. Bár a nagyvárosok jelentős részében valóban vannak olyan részek, amelyek kifejezetten koszosak, de például Ausztriában (Bécs, Salzburg), Svájcban (Schaffhausen), Németországban és Franciaországban (Strassbourg) is sokkal tiszátbbnak láttam a városokat, pedig nem kimondottan turista látványosságokat néztem, hanem általában be szoktam járni az egész várost, a legkisebb utcákig. Németországban pl. olyan tisztaság volt az egyszerű játszótereken, hogy csak kapkodtam a fejem. Látszott, hogy az emberekben jelen van az a környezettudatos magatartás, ami nagyon hiányzik az itteniekben, és ami miatt én speciel nagyon dühös vagyok a magyarokra. Arról nem is beszélve, hogy milyen állapotok uralkodnak mondjuk egy itthoni vonaton (pl.: graffitizés, mosdó, stb.), meg egy kinti vonaton, buszon - amikor No-ban buszoztam, el sem akartam hinni, hogy így is lehet. Szóval nyilván ott is vannak olyan részek, amelyek olyan koszosak, mint a mi kis országunk, mégis, bár nem egyszer jártam már külföldön, sőt, mindig úgy jöttem haza, hogy bárcsak nálunk is ilyen mentalitásúak lennének az emberek, mint ott.
  4. Donát

    Egyéb fontos

    Bomarr: Elég sok európai várost láttam, és elég sokat jártam Pesten is, van tehát viszonyítási alapom... És nem voltam még soha influenzás
  5. Donát

    Egyéb fontos

    Azt hiszem, kimondtad a kulcsmondatot. Én nem azért emeltem ki a lentebbi dolgokat, mert csak a negatívumokra figyelek, hanem mert számomra ezek számítanak. Az intelligencia, az, hogy az emberek ne szemeteljenek, hogy képesek legyen összefogni, és ne irigyeljék a másét. Továbbá én nem kötődöm annyira az emberekhez, sem a rokonaimhoz, sem a barátaimhoz, és most úgy érzem, hogy bárhová mennék, csak jobb lehet. Persze ez idővel változhat, ha tapasztalatokat szerzek.
  6. Donát

    Filmek

    Hűűű, köszi, Dzséjt, ez nem semmi volt!
  7. Donát

    Filmek

    Én a Halálosabb iramban stílusú filmeket nem nagyon szeretem... Ellenben ma láttam a Benjamin Buttont, és... Kezdjük azzal, hogy maga az ötlet valami elképesztően kreatív, és zseniális! Nem akarom spoiler kapcsoló mögé tenni az írást, így nem spoilerkedek, de annyit mindenképpen megjegyeznék, hogy ez a fordított dolog annyira új és megrázó volt számomra..., hogy mélyen megrendített. Nagyszerű tanmese, tényleg megmutatja az embernek, hogy mi az, amit értékelnie kell, és hogy mennyire nem tudja az ember, hogy mire is van szüksége valójában. A Kaméleont és a 21-et lemosva a legjobb film, amit láttam az elmúlt időszakban, mindenkinek csak ajánlani tudom. Amit Brad Pitt nyújt ebben a műben, és ahogy kinéz... az arca egyszerűen tökéletes! Elképesztő ez az ember. Az Égető bizonyítékban is nagyot alkotott, itt meg... hát néha csak kerestem az álam. Nálam messze lejátszotta a színésznőt, pedig pasiként elsősorban csak a nőt nézi meg az ember... Nálam az egyetlen negatívuma talán, hogy túl hosszú, 2 és fél óra körül lehetett, egy kicsit még vágni kellett volna rajta, és nálam tökéletes. Így is az év egyik legjobb és legkreatívabb filmje véleményem szerint. 10/9
  8. Donát

    Egyéb fontos

    Karrde: Aztán meg 'ICE anya' név lesz a kijelzőn a híváskor? Nem rossz Bomarr: Hát ha neked tetszik Pest, akkor irigyellek, mert én mostanában sokszor megfordultam ott, de az állandó köhögéstől és mocsoktól nem sok kedvem volt nézelődni. Szemben pl. Béccsel, ahol lehet, hogy hasonlóan nagy a szmog (egyébként nem), de az utcák sokkal tisztábbak, és ez jellemző más nyugati országra is. Lehet, hogy kinéznének, nem tudom, de számomra nem létezik az a szó, hogy "honvágy", legalábbis "külföldi-magyar" viszonylatban, mert én itthon (értsd: Mo.) sem érzem otthon magam. Ott, ahol ha szétnézek, minden második ember gondolkodás nélkül lepöcköli a cigi csikkjét az utca közepére, ott, ahol az emberek jelentős része képtelen helyesen beszélni, ott, ahol az embereknek fizikailag fájdalmas összefogni, és ráadásképp a folyamatos irigykedés... Sajnálom, ha ki kell valakit ábrándítanom, de Magyarországon én speciel lépten nyomon ebbe ütközök. Abba, hogy itt mindenki valakinek a valakije, és szépen betolják egymást az emberek a különböző pozíciókba. Nem az számít, hogy mennyire vagy tehetséges, hanem hogy: a) ha nő vagy, hogy nézel ki b) más esetben kit ismersz. Az, aki jó szakember, vagy tehetséges, de nincs protekciója, az nagyon nehezen tud csak érvényesülni. Klasszikus példa az egyik író ismerősöm, aki egy olyan könyvet dobott össze, hogy megszólal, közel sem lehet egy lapon említeni a fantasztikus mai " sikerkönyvekkel", Friderikusz 'MEGMONDOMAZIGAZAT' Sándorral, meg Showbert 'LEFOGYASZTALAK' Norbert huszadik zseniális művével, és mégis állandóan visszadobják a művét, mondván: nem ismer senkit, nem merik megkockáztatni a kiadást, mert első könyves író. Számomra ezek olyan csalódások, amik nyomot hagynak bennem. Nyilván naív elképzelés azt hinni, hogy, más országban másképp van, de úgy érzem, hogy jelen pillanatban nincs vesztenivalóm. El akarok menni ebből az országból, mert annyi negatívum ért, hogy látni akarom: vajon máshol milyen. Remélem, hogy jobb, mert ha nem, akkor egy borzalmas világban élünk... Persze mindez csupán a személyes véleményem, és hozzátartozik mindehhez, hogy rengeteg rendes embert, (köztük titeket) ismerek, de ez számomra kevés a növekvő rossz tapasztalattal szemben. Hacsak nem lesz VALAKI, aki miatt érdemes maradnom, biztos, hogy kimegyek innen, amint lesz rá lehetőségem.
  9. Használd a wookiepédiát, én onnan szoktam tájékozódni...
  10. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Így jobban belegondolva nekem is az a véleményem, hogy egy-két ilyen ugrás belefér, csak ne legyen kaotikus.
  11. Donát

    Egyéb fontos

    Igen, tudom. Ezt írtam lentebb én is: nincs mód változtatni.
  12. Donát

    Egyéb fontos

    Én nem politizálok szerintem. Nem szítok. "A meddig tűrjük még?" tudom kicsit kétértelmű volt, de inkább arra gondoltam, hogy tenni kellene valamit az ilyen támadások megelőzéséért. A rendszernek hatékonyabban kellene működni.
  13. Donát

    Egyéb fontos

    Hát nálam, meg a másik X millió embernél meg nincsenek... és ha azt írom, hogy félünk tőlük, akkor nem túlzok. A saját országomban félnem kell egy másik néptől, mert a legtöbbjük sajnos igencsak aggresszív. Nagyon nehéz nem általánosítani, pedig tényleg vannak, akik romának születnek, és ez ellen nem tehetnek, és valóban jó emberek. Csak tudod amikor folyton folyvást arról hall az ember, és azt látja maga körül is, hogy mik történnek...egyrészt roppantul csalódik, másrészről figyeli, hogy mi történik az állam részéről... És semmi, Ody, semmi. Még mi vagyunk a rasszisták, meg a meggondolatlanok. Nem lesz itt változás, mert korrupt az egész rendszer, úgy ahogy van. És ezt nem indulatból írom, ez sajnos tapasztalat. Hidd el, gondoltam én már arra, hogy változást kellene indukálni, de összetartásra lenne szükség, az meg sosem lesz itt.
  14. Donát

    Egyéb fontos

    A románok, ha tehetnék, inkább állítanák be a magyarokat gyilkosnak, mint a romákat, ebben szerintem egyetérthetünk. Csak akkor hoznak le ilyesmit, ha van alapja. Attól, hogy itthon félnek kimondani - meggyőződésem, hogy ez a helyzet, ld. még: Miskolc - még nagyon valószínű, hogy tényleg így történt. És ami igazán elárul mindent a helyzetről: hihetetlen könnyű elhinni, mert sajnos beleillik a képbe.
  15. Donát

    Egyéb fontos

    Ne haragudj, de a rendőrség talán tudja, mi történt... És igen, el fogok menni, hiába állítasz be ezzel rosszabb embernek. Ez az ország csak azt kapja, amit érdemel. 50 éves sérelmek felemlegetése miatt képtelenek összefogni, képtelenek levetkőzni a destruktív hozzáállásukat. És aki kimondja az igazságot, és szembenéz a helyzettel, az már rasszista, vagy demagóg. Hidd el, én is írtózom a szélsőséges megnyilvánulásoktól, de sajnos rettegek, ha meglátok egy velem szembejövő 3-4 fős cigány bandát. Szerintem ez nem normális egy országban, és se szeri, se száma az ilyen támadásoknak...
  16. Donát

    Egyéb fontos

    És ki se lehet mondani, hogy cigányok voltak, mert máris "leváltanak" a posztodról, igaz? Ody: Nagyon úgy fest, hogy igen, cigányok voltak, és meddig tűrjük még, hogy rettegésben tart a cigányok 70-80%-a egy nemzetet? Igen, vannak cigányok, akik rendesek, és nekik meg kell adni az esélyt, de egyre nehezebb erre gondolni, amikor ilyen hírek jutnak az ember fülébe. És ők a többség. Sajnos. Ha kapok külföldről ajánlatot, nem is lesz kérdés, hogy úgy ott hagyom ezt a szennyes országot, ahogy van. Biztos, hogy sok jó ember él itt, nem tagadom, de ami itt folyik... Nekem ebből annyira elegem van.
  17. Donát

    Egyéb fontos

    Pont megelőztél, Jake... lassan én is felteszem a kérdést: meddig tűrjük még?
  18. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Éppen ezért, talán kerülhetett volna a filmbe is...
  19. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Dzséjt, ez mind szép és jó, de ha egy kicsit figyelmesebben olvastál volna, láthattad volna, hogy leírtam: talán bennem van a hiba, és újra kéne néznem a részeket. Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy ezek az utalások annak mondanak valamit, akik emlékeznek a filmre, és bizony szerintem sokan csak egyszer látták, hozzám hasonlóan, így ezek a dolgok semmit sem jelentenek a számukra. Most meg csak kapkodják a fejüket, hogy hol van Ashoka és mikor is játszódik a sztori. A sorozatos kronológia felrúgást pedig emiatt említettem: De igazából semmin vitatkozunk. Majd újranézem a filmet, és akkor már tudom hova rakni. Egy szó mint száz, csak nem szeretném, ha össze-vissza adnák a részeket a klón háborúból, mert sokkal koherensebb évadokat teremthetnének a kronológiai sorrend fenntartásával. Az, hogy nem vágtam le, az az én hibám, de emellett fenntartom, hogy bölcsebb döntés lenne egyenese vonalban haladni, mint kiszámíthatatlanul
  20. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Nem azzal van a baj, hogy nem illik bele a sorrendbe, hanem, hogy egyáltalán nem derül ki, hogy melyik rész mikor játszódik. Így utalgatni sem mindig lehet, hisz nem biztos, hogy az adott rész valóban előzménye a mostaninak. Nekem ez nem tetszik. Talán át kéne most néznem az összes részt, beleértve a filmet is, hogy ne legyen többet ilyen kavar, akkor talán számomra is át fog jönni, hogy mi mikor játszódik. Mondjuk nekem meg sem fordult a fejemben, hogy nem időrendben látjuk az eseményeket.
  21. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Hát én eddig egyszer láttam a NAGY FILM-et, azt is hónapok óta, azt hiszem nem egyedül vagyok így, és lövésem se volt, hogy ez a bolygó "AZ" a bolygó... szerintem nem vagyok egyedül, ezért a készítők jobban ügyelhetnének az idő sorrendre
  22. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Ody: Ok, akkor csak utána fogok benézni Ami a kronológia felrúgását illeti: nekem még mindig nem tetszik. Bele fogok zavarodni, hogy melyik mikor történik. Nem értem, hogy mi értelem egy "prequel" részt betenni a sorozat közepébe? kilóg a lóláb.
  23. Donát

    1x16 - Hidden Enemy

    Dzséjt, ez nekem új! Akkor most nem kronológiai sorrendben haladunk? Ody: Még szerencse, hogy nem néztem ide be a rész előtt. Nem örültem volna, ha előre látom, hogy Ventress szerepelni fog. Szerintem egy kicsit óvatos bánj az ilyen előre beszúrt képekkel. A rész maga nagyon tetszett, de most sokat rontott a szememben az, hogy kronológiában össze-vissza van. Reméltem, hogy egyenes irányban haladunk, vagy ha nem, akkor legalább hangsúlyozzák, hogy most mikor is járunk Galaxis időben. Hisz az előző részben még ott volt Ahsoka, most meg hirtelen visszaugrunk... szerintem ez borzalmas. Slick árulása sem jött be annyira, de maga az, hogy áruló van (ismét) a seregen belül, az igen. Rexék nyomozása jó, és a tervük is, de szerintem egy klón nem képes elárulni, szembeszegülni a parancsnokával. Az meg, hogy van olyan klón, ami végrehajtja a parancsot, meg van olyan, amelyik nem, szvsz egy nagy butaság. A klónoknak végre KELLETT hajtani a parancsot, érzelemtől függően, ez ott az egyik nagy tragédia az EpIII-ban. Annak a Codynak is le kell lőnie Obi-want, akit a barátjaként kezel a Jedi. Nem hinném, hogy Rex vagy bárki szembeszegülne a paranccsal.
  24. Donát

    Darth Sidious

    http://www.flashreport.org/images/emperor12.jpg http://l.yimg.com/us.yimg.com/i/us/wrlds/s...us_darkside.jpg Nem tudom, hogy szerinted miért nem hasonlítanak...
  25. Donát

    Filmek

    Oké, akkor hogy vannak az Alienek? Alien, Aliens, Aliens 3, Alien Resurrection. Ezeknél sokkal találóbbak a magyarok. A Legdrágább az életed pedig remek, hiszen volt már Drágán add, Mégdrágább, most lett a Legdrágább. Semmi szóismétlés, és a fokozás is működik. Arról meg már nem a fordítók tehetnek, ha a szerencsétlen amcsik továbbhúzzák ezt a már lezárandó szálat.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.