Ugrás a kommentre

Filmek


Bomarr

Ajánlott hozzászólás

Jó is, hogy ezt írod, mert már kezdtem gyanakodni, hogy az HBO embere vagy, annyira promotálod itt a Romát... :)

Akkor ezek szerint sikeresen eltereltem magamról a gyanút :)

És, hogy témánál maradjak, most láttam, hogy ma este rögtön két részt is leadnak, tehát az "Ellopott sas" mellett jön a "Titus Pullo hogyan buktatta meg a Köztársaságot" is, amiben többek között egy ókori agy-műtétet is láthatunk :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem ez annyira nem tűnt fel, mert csak szinkronosan láttam, az előbb lett vége :)

Tetszett, jó ki sorozat lesz ez. Sok minden a helyén van, a díszletek abszolút hihetőek, nem "mű". Jó ötlet volt két ellentétes karaktert középpontba tenni, már ami a két katonát illeti. Atiát valahogy soha nem ilyennek képzeltem el, nagyon Serviliás lett :) Marcus Antonius egyébként meg vérrokona Caesarnak, csak valamivel távolabbi, mint Octavius.

Egy-két negatívum, de ezek apróságok:

Cato túl öreg, Cicero meg túl fiatal.

A császár szó nem volt jó ötlet, mivel még nem létezik, mint kifejezés (a szó Caesar nevéből származik, így most alkalmazni hát elég gáz), de lehet, hogy ez csak a fordítók hibája. Na mindegy, csak a kákán keresek csomót :D

Octavianus itt még szimplán Gaius Octavius, majd akkor lesz Octavianus, ha Caesar végrendeletileg adoptálta.

12 néptribunus van.

 

Lehet, hogy rosszul tudom ezeket, javítsatok ki, ha tévednék :D

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

MissKarrde: Ez nem National Geographic, igy elsősorban fikciós sorozat és nem oktató :) Nagyjából olyasmi mint egy Shakespeare dráma... ott is a szorkozatatás volt a lényeg, sosem a történelmi pontosság.

 

Egyébként az eredetiben sose mondanak császárt. Mindig királyt mondanak, mert királyok voltak Róma első vezetői. Ha Cato és Cicero korán fennakadtál akkor még sok mindenen fenn fogsz... várd ki Kleopátrát :)

De tényleg nem értem miért kötsz bele ezekbe, mert akkor mit szolsz a teljesen fikciós karakterekhel, mint Titus Pullo? (a néptribunusos dolgot szerintem rosszul tudod egyébként)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, tudom ezeket :) De nincs nagy jelentősége, attól még élvezem a sorozatot, tetszik. A király megnevezés teljesen jó, a fordítók szúrták el, de nem lényeg ez sem. Csak úgy megjegyeztem minden rosszindulat nélkül.

Mi lesz Kleopátrával?

Semmi bajom a fikciós karakterekkel, nekem bejöttek :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A héten láttam a Sziriana című filmet.

A film az olajipar témáját járja körül több szemszögből is (és a hozzá kapcsolódó korrupció sem marad ki). Több szálon fut a cselekmény, rengeteg a szereplő, találunk köztük reformer arab herceget, CIA ügynököt (Clooney), tanácsadót (Damon), ügyvédet (Wright), egy leendő öngyilkos merénylőt, és a többi. Szövevényes a sztori, feszes tempójú a film, elvégre sok mindent bemutat, pörög. Szó szerint, mert nem sokat magyaráz, lehet rajta filózni a megnézés után is. Biztos meg fogom nézni dvd-n is, mert a finom részletek majd akkor fognak igazán lejönni. Jó volt.

Még pár szereplő: Chris Cooper, Amanda Peet, Christopher Plummer.

 

És ha már Clooney, egy hét múlva lesz a Solaris az HBO-n ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Sziriana tényleg nem rossz, bár úgy éreztem, hogy túlságosan majmolja a Traffic film-nyelvi megoldásait (ami érthető, elvégre annak a forgatókönyirója itt a rendező). Ám ami ott kiválóan müködött, itt egy picit döcögös. Olyan hüvös távolságtartással figyelte az eseményeket a film, hogy jópár történeti szál inkább tünt unalmasnak. Szerencsére a legjavát a végére tartogatják, és mivel a befejezés kellően meglepő igy én sem álltam fel rossz-szájizel mögüle... de azért annyira nem is taglozott le...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Állandóan elfelejtkeztem arról, hogy adják, így már menet közben nem kapcsolódom bele. Tehát ismét kimarad (régen nem engedték nézni, mert gyerek voltam).

Megér egy misét ez a sorozat! Szerintem mindenképpen nézd meg valamikor. Hihetetlen eredeti darab.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Technikai díjak között csak nem tarol a Gésa? Már kettőt begyűjtött (jelmes, látványtervezés).

 

Hát nem tudom, ez a házigazda nem egy nagy szám, nekem nem jött be.

Vicces volt, hogy a speciális effektusok díját Ben Stiller totál zöldbe öltözve konferálta fel :)

Színész vonalon eddig papírforma: Clooney (Sziriana, aki megjegyezte, hogy akkor a rendezésért biztos nem kap, és ő kivételesen nem köszönte meg a fél világnak) és Rachel Weisz (Az elszánt diplomata).

Animációs: Wallace és Gromit.

 

 

Na mindegy, ha még munkába menet lesz időm, írom a többit is, ha nem, akkor később.

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Kedvenc színészem is Oscar nélkül maradt (bár ő kevésbé bánja valószínűleg, mint én) :)

P.S. Hoffman vitte a díjat. Kiváló színész egyébként.

Vágás:Ütközések

Hang díjait King Kong vitte

Idegen nyelvű: Tsotsi

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És az Oscart kapta: CRASH!!!

 

Most mondjam azt, hogy erre számítottam inkább? Mondom :)

 

Rendező: Ang Lee (Brokeback Mountain)

Színésznő: Reese Witherspoon (Nyughatatlan, hozta a szöszi csajok stílusát)

Adaptált forgatókönyv: Brokeback Mountain

Eredeti forgatókönyv: Crash

Fényképezés: Egy gésa emlékiratai (három technikai díjjal összesen)

 

Egyedül a film lett meglepi, de jó meglepi :D És nem decemberi film volt, ez is ritka dolog.

 

A München és a Good night, and good luck. maradt díj nélkül a főbb filmek közül.

 

Szépen megoszlottak a filmek között a díjak. Max. hármat kapott egy film: Crash, Brokeback Mountain, Egy gésa emlékiratai, King Kong, és a többiek ennél kevesebbet.

Szerkesztve: - MissKarrde
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nem hittem volna hogy egyszer nosztalgiával gondolok vissza Chris Rock ra mint Oscar házigazdára! :) Elég sok Oscart láttam már életemben, de ez a mostani benne van a "legunalmasabb TOP 10"-ben. A díjjak semmi meglepetést nem okoztak. Mindegy az Intro jó volt! ;) + külön öröm, hogy Howard Berger és a KNB 20 évnyi kemény kimagasló munka után végre kapott az akadémiától díjjat! :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Elég sok Oscart láttam már életemben, de ez a mostani benne van a "legunalmasabb TOP 10"-ben. A díjjak semmi meglepetést nem okoztak.

Az unalmat egy kis fórumos közvetítéssel űztem el :) Különben igen álmosodtam volna. Nem sok közvetítést láttam még, kevés az összehasonlítási alap, de szerintem is unalomba fúlt itt-ott.

Pedig néhol jó lett volna a meglepi.

 

Priest, csatlakozom Coce_Planthoz, szerintem is Ti voltatok a legjobbak ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

"Movie mogul George Lucas predicts Hollywood will soon start shifting away from mega-budget blockbusters in favor of making more independent films for less money. Alongside Steven Spielberg, Star Wars creator Lucas is cited as being chiefly responsible for the blockbuster phenomenon that has gripped the movie industry for the last three decades. But he now believes big-budget films can no longer be profitable and are going out of fashion, as evidenced by this year's Academy Award nominees, including independent movies Crash and Good Night, And Good Luck. Lucas tells the New York Daily News, "The market forces that exist today make it unrealistic to spend $200 million on a movie. Those movies can't make their money back anymore. Look at what happened with King Kong. I think it's great that the major Oscar nominations have gone to independent films. Is that good for the business? No - it's bad for the business. But movie-making isn't about business. It's about art. In the future, almost everything that gets shown in theaters will be indie movies. I predict that by 2025 the average movie will cost only $15 million." "

 

Nekem tetszene ez, bár fura ezt pont Lucától hallani. Mindenesetre szimpatik.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.