Ugrás a kommentre

Egyéb fontos


Darth Krande

Ajánlott hozzászólás

Nocsak! Kiknek kellene bocsánatot kérni tőled és miért? :)
Nem arról van szó hogy kéne hanem arról hogy lehetett volna bár én azzal is meglégedtem volna ha az érintettek belátták volna hogy tévedtek. Amúgy rólad, Dzséjtről, Donátról és Frenkie-ről van szó mivel korábban szerintem igazságtalanul jelentettétek ki azt hogy ne menjek fórumtalizni. Igaz Frenkie csak a lakásából tiltott ki amit felesdlegesen tett mert akkor se jutott eszembe elmenni hozzá amikor korábban még azt pedzegette hogy ott alhatnék nála. Éredekes pálforduláson ment keresztül a ceglédi tali után. Akkor ő kampányolt a legaktívabban amellett hogy én is menjek el Janihoz. Ezenkívül még közveszélyesnek is nevezett márpedig én nem hiszem hogy az lennék.

Megértem hogy senki se akar balhét maga körül akár az otthonáról akár pedig egy másik helyről van szó ahol tali rendezésre kerülhetne a sor, sőt én se akarnám hogy bárki is balhézna a közelemben de ezen a kiközösítésen mellett nem bírok csak úgy napirendre térni. Szerintem elég sokszor bizonyítottam már hogy meg lehet bennem bízni. Talikon nem volt velem gond, Londonban se volt semmi bár akkoriban nagy sajnálatomra aktívan antidepi bogyóztam de szerintem azok nélkül se lett volna semmi probléma, sőt talán még jobb is lett volna mint számomra alakult.

Ezenkívül mind a négyőtökért tettem ezt-azt, kiért többet kiért kevesebbet és nem hiszem hogy azok után is az volt a jussom hogy azok akiknek ilyen-olyan szívességet tettem hátbatámadjanak nagyjából úgy mint azok akikkel máshonnan kerültem kapcsolatba és akikért szintén tettem valamit. Nekem az ilyenekből mindig az jön le hogy az együtt töltött idő és az amit tettem egyesekért nem jelent valami sokat azoknak akik jó tett helyébe rosszat adnak és az ilyet egy idő után már elég nehezen tudom elnézni.

Tegnapelőtt azt vágtad a fejemhez hogy szítom a tüzet, csakhogy a tűzrevalót már ti hordtátok össze hozzá. Nem hiányzik a balhé senkinek se de szerintem nem árt ha megbeszéljük a dolgokat. Meg lehet azt kultúráltan is oldani.

Megértem hogy a fórum és a fórumtalik nyugalma a te felelősséged is és ha nem állna fönn az amit korábban kifejtettem, akkor egyáltalán nem problémáznék a kiközösítés miatt. Érted is tettem épp eleget ahhoz hogy valamilyen mértékben kifogásolhatónak érezzem azt hogy kereken kijelentetted hogy nem menjek fórumtalizni. Nem hiszem hogy olyannak ismerhettetek meg mint aki csak úgy képes lenne nekimenni a másiknak mert az a másik cukkolja. Ha olyan lennék akkor a talidon adhattam volna neked egy taslit azért mert a piával poénkodtál a hűtőd előtt. Most utólag bevallom hogy nem tetszett de mégis képes voltam vigyorogni mint egy hülyegyerek mert tudtam hogy az egész csak vicc ami nekem nem jött be.

Azt nem mondom hogy a leírtak után most kérjetek tőlem bocsánatot mert nem érzem hogy lenne jogom hozzá. Mindenkinek a maga dolga hogy hogyan számol el a lelkiismeretével.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ha már a megszólítottak között vagyok. Egyrészt, nem kérek bocsánatot azért, amit jogosnak véltem és vélek. Sajnálom Rog, de ha esetemben arra a múltkori balhéra gondolsz, ami a Bomarrnál rendezett találkozó után esett meg, máig tartom, hogy nem volt igazad, ráadásul rossz időben (későn), rossz embert támadtál. Ez engem személy szerint igencsak felbosszantott, ami meg is látszódott az írásomon. Legfeljebb ezért kérhetek elnézést, de emlékeim szerint azért kértem is, ha meg még sem, utólagosan is elnézést a hangnemért. Ideges voltam. Egyéb csúnya megmozdulásomról meg nem tudok, kivétel a múltheti, de azt meg mint írtam, csúnyán benéztem. Ha mégis van még valami, mondd csak meg nyugodtan, bocsánatot fogok kérni, ha úgy érzem, jogos. Úgy érzem, elég korrekt ember vagyok, hogy elém lehessen állni és nekem szegezni a sérelmeket. Eleve tudom, hogy a stílusom az esetek többségében sértő. Ezen szerintem már sosem fogok tudni változtatni, még ha akarnék sem, ahhoz már túl idős vagyok, de a "probléma" igazi forrás az, hogy nem is akarok. Szeretek ilyen lenni, olyan közegben is nőttem fel, ahol mindenki ilyen vagy még nálam is rosszabb, és még nem találkoztam olyan emberrel, aki kedvéért megváltoznék. De legtöbbször csak poénkodom, szurkálódom, nincs szándékomban sem megmondóembert játszani, sem megsérteni másokat, de ha mégis megtörténik, batya meg a ló, szólj vagy szóljatok rám! Tudom, hogy egoista marha vagyok, és igyekszem nem átlépni a határt, de megesik. Ilyenkor tessék szépen kupán vágni, mert megérdemlem. Akár erélyesebben is :)

Ezen túllépve, most komolyan, mit vársz, mikor másokat támadsz, mert nem gondolnak rád - akire, és ne vedd sértésnek, mert nem szánom annak, a bizonytalansága miatt nem lehet alapozni -, megveréssel fenyegetsz meg, vagy nyilvánosan kijelented, hogy neheztelsz rá. Ez utóbbi kettő ugye személyesen nekem lett címezve (illetve a neheztelés másra is irányult, de csak engem neveztél néven), akkor mit vársz, hogy majd a kedvedben járok? Hát ki kell ábrándítsalak, de nem. Nem zavarsz, nem utállak, de nem is fogok mosolyogni rád.

A másik meg, hogy tettél sok szívességet és akkor? Ody fenntartja ezt a fórumot (ami az én olvasatomban feljogosítja arra, hogy normális emberi keretek között azt tegyen itt, amit csak akar), Pildi, Bomarr, Frenkie és újfent Ody a saját lakásán rendez nekünk fórumtalit, csak ez már javában felülmúl bárki által nyújtott bármilyen "digitális" szívességet. Pénzt, időt és energiát áldoznak ránk. De az sem kisebb jelentőségű tény, hogy itt vagyunk minden nap, és életben tartjuk a fórumot. Felsorolni is nehéz lenne, ki mit tett már ezért a közösségért (kolmilan, Donát, SimonZ, Karrde, Tenel Ka, Oldi, Phobos, Zééé, stb. bocs, de tényleg nem tudnám felsorolni öt év tetteit, a lényeg, hogy mindenki tett már valamit, ha mást nem, hát rendszeresen dumcsizik velünk). Ez alól természetesen te se vagy kivétel, de ez nem mentesít az alól, hogy megteszel olyanokat is, amiket baromira nem kéne. Egyikünket sem!

És azért abba is gondolj bele, hogy te átkozottul nem könnyíted meg a dolgunkat. Mindent sértésnek veszel, akárhogy szólunk hozzád. Visszamondasz hetekkel, hónapokkal korábbi sérelmeket, de közben hozzáteszed, hogy nem is gondoltad úgy. Sokszor a legártatlanabb megjegyzéseket is magadra veszed és besértődsz, ami még nem is lenne baj, de aztán minden benned dúló keserűséget a közösségre zúdítasz, ezzel a helyi hangulatot is megbélyegezve. Ilyenkor például tök jó lenne, ha csak a PM-et használnád, mint ahogy én is számtalanszor kerestelek már meg ama úton, ha valami nem tetszett (és nem előzte meg egy nyilvános kifakadásod). A bolhából elefántot csinálsz, és a bizonytalansági faktor netovábbja vagy. Sokszor nem lehet hozzád igazodni, és igazság szerint, én már egy ideje nem is akarok, mert nem tudok. Szóltam hozzád kedvesen, majdnem a fejemet vetted, szóltam hozzád csúnyán, le is vetted :) Védtelek már, szidtalak már, így sem éreztem, hogy nagy lenne a különbség, mert bár a hangnem változott, de a szöveg mögött továbbra is azt éreztem, hogy hű de szívesen elküldenél mindenkit a búsba, mert lélegzik.

Na, remélem elég korrekt és normális voltam, próbáltam a dzséjtséget is kispórolni. Meg lehet szidni, ha nem sikerült :P

 

Obi1, Dzséjt, Phobos, nektek és minden allergiában szenvedőnek javaslom, hogy próbáljátok ki a zöldtea ivást csak úgy magában, cukor nélkül, nap közben többször, mert nálam éppen remekül működik. :D Tüsszögés, könnyezés szinte teljesen elmúlt, pedig ma gardróbot pakoltam, ami elég poros munka, és eddig még az év más időszakában sem úsztam meg allergiás tüsszögési rohamok nélkül, és most semmi nem volt. :P

Egy dologra kell figyelni, hogy nem szabad 5 percnél tovább hagyni állni a teafüvet a vízben, mert akkor keserű lesz, időben kivéve viszont teljesen iható.

Ezt kipróbálom, húgomnak hála van is itthon zöld tea.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát nem okoztál csalódást mert pont ilyen reakcióra számítottam tőled. Amúgy nem értem hogy minek kell belekeverni annyira azt ami miatt a múltkori eset megtörtént. Szerintem valamennyire jogos volt részemről az hogy nehezményeztem azt hogy nem lettem megkérdezve atali előtt. Nem várom el itt senkitől se hogy egy kicsit is igazat adjon nekem úgyhogy ezzel nem is akartam és nem is akarok tovább foglalkozni. Ha mégis megtörténik az úgyis amiatt van aki szóba hozza.

Ha már szóba hoztad azt a verős témát akkor azt megemlítenbém hogy már eleve nem írtam biztosra az egészet hanem úgy hogy szerintem képes lennék rá. Nem tudhatom hogy mit tennék ha bárki is jól felhúzna mert olyan helyzetbe még nem kerültem. Elismnerem hogy nem volt szép dolog azt beírni de a ahány ember annyi féle képpen nyilvánul meg az hogy valakinek elborul az agya a beszólogatások miatt. Ha tényleg képesnek tartasz arra hogy megütnélek akkor az a te bajod nem az enyém. Én se utállak téged pedig lehet hogy hajlanék rá és arra is hogy elhagyjam ezt a fórumot mert már amúgy se járok fel ide egy jó ideje szívesen. Senki se kérte hogy idejöjjek és azt se hogy maradjak. Már gimi óta nehézkes számomra mindenféle közösségbe beilleszkedni de ezt a fórumot mégis előnyben tudtam részesíteni és itt komolyabban megpróbáltam hogy beilleszkedjek ami nem igazán sikerült.

Abban fején találtad a szöget hogy milyen vagyok. Eddig még senki se tudott rajtam kiigazodni és ami azt illeti még nekem se sikerült. Az hogy sokmindent sértésnek veszek és hogy nem tudok napirendre térni a dolgok felett és úgy reagálok ahogy nem kéne nekem se jó. Nem akarom és mégis megtörténik. Lehet ennek az oka a depresszió vagy a skorpiók jellemzői vagy az összes egyszerre. Nem hibáztatlak hogy nem értesz meg mert azt csak akkor lehetne ha te is olyan lelkiválgú lennél amilyen én vagyok. Nem részletezem magam mert épp eleget írtam már le magamról ahhoz hogy kedvezőbben is meg lehessen ítélni.

A szívességekről és a jó tettekről csak annyit szólnék hogy nálam mind egyenértékű. Szerintem nem tudnám a pénzbe kerülő szívességeket és jó tetteket jobban értékelni mint azt amik nem járnak anyagi ráfordítással. Olyan ember nem igazán képes rá aki semminek se tud örülni és az életet se képes igazán értékelni. Tudom hogy ez nincs jól és veled ellentétben és megpróbálok megváltozni. Nem könnyű és nem is megy egyedül de legalább próbálkozom.

Nálam úgy működnek a dolgok hogy ha valaki jó hozzám akkor ahhoz én is jó vagyok addig amíg az az illető nem támad vagy támadva nem érzem magam.

Az a felfogás szerintem amúgy se helyes hogy a mások kényelméért pénzt kiadó embereket jobban becsülik mint azt aki pénzráfordítás nélkül teszi azt. Szerintem minden szívességet egyformán kéne értékelni. Nem hiszem hogy kevesebbet érek Phobosnál, Kolmilannál vagy Pildinél csak azért mert nem tettem másokért dolgokat olyan intenzíven mint ők.

Ha úgy érzitek néhányan hogy helyes egy amúgy megbízhatónak tartható valakit kiközösíteni és semmibe venni a múltat pusztán egy bizonytalanságra épülő nem éppen emberséges megnyilvánulás miatt akkor tegyétek. Nem bánom mert nem vágyom egyáltalán fórumtalizni de ez még nem jelenti azt hogy nem tarthatom igazságosnak.

Amúgy a PM-es megoldásban igazad van, lehetett volna úgy is intézni. Legszívesebben én nem intéztem volna sehogy se csak a sors közbeszólt.

Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

és még nem találkoztam olyan emberrel, aki kedvéért megváltoznék.
Na majd keresünk neked valami kis takaros kislányt, akinek a kedvéért majd megváltozol :)

Mellette majd te leszel a kis kezes bárány. Csak aztán hiányozni fog a régi - ez a mostani - éned.

Jobban belegondolva, inkább nem is keresünk neked takaros kislányt :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amúgy nem értem hogy minek kell belekeverni annyira azt ami miatt a múltkori eset megtörtént.

Mert mint írtam, nem tudok más nagyobb összezörrenésről kettőnk között, amiért bocsánatot kéne kérnem. De írtam, hogy ha nem erről van szó, akkor írd meg, hogy miről. Sajnos a memóriám sokkal rosszabb, mint a szám :)

 

Az a felfogás szerintem amúgy se helyes hogy a mások kényelméért pénzt kiadó embereket jobban becsülik mint azt aki pénzráfordítás nélkül teszi azt.

Ilyet nem is írtam, sőt, kifejezetten hangsúlyoztam, hogy már az a tény sem kisebb volumenű, hogy itt vagyunk (és még külön téged is kiemeltelek). De azért a tény az tény, egy dolog a digitális szívesség, és egy másik, amit a valóságban tesz meg az ember. Legalábbis én sokkal többre értékelem azokat a szívességeket, illetve mindent, ami a valóságban történik. Szerintem már régen rossz, ha fordítva van.

 

Nem hiszem hogy kevesebbet érek Phobosnál, Kolmilannál vagy Pildinél csak azért mert nem tettem másokért dolgokat olyan intenzíven mint ők.

Na erről meg aztán pláne nem esett szó... Már megint támadásnak veszed, holott éppen arról szövegeltem, hogy senki sem különb.

 

Na majd keresünk neked valami kis takaros kislányt, akinek a kedvéért majd megváltozol :P

Mellette majd te leszel a kis kezes bárány. Csak aztán hiányozni fog a régi - ez a mostani - éned.

Jobban belegondolva, inkább nem is keresünk neked takaros kislányt :P

Igen, a nő közbelépésének veszélye fenn áll, és akkor lehet megölöm gonosz Dzséjtet és marad a rózsaszín szívecskéket látó kedves Dzséjt :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Öregharcos, csak a margó szélén jegyzi meg, hogy erősen rácsodálkozik Dzséjt diplomatikus hozzáállásán, mindazonáltal kitartást is kíván mellé :) Jól jön majd ez még amikor pont Öregharcossal konfrontálódik a Legomániás :P:)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na majd keresünk neked valami kis takaros kislányt, akinek a kedvéért majd megváltozol :)

Mellette majd te leszel a kis kezes bárány. Csak aztán hiányozni fog a régi - ez a mostani - éned.

Jobban belegondolva, inkább nem is keresünk neked takaros kislányt :)

Nekem is hiányozna ez a mostani Dzséjt, de azért biztos boldogabb lenne, ha volna mellette egy takaros kislány :P Egyébként meg szerintem a kettő nem is zárja ki egymást (de ha mégsem, akkor egye fene, inkább maradjon a leányzó, mi meg nélkülözzük a mostani Dzséjtet) :P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mert mint írtam, nem tudok más nagyobb összezörrenésről kettőnk között, amiért bocsánatot kéne kérnem. De írtam, hogy ha nem erről van szó, akkor írd meg, hogy miről. Sajnos a memóriám sokkal rosszabb, mint a szám :)
A múltkori összezördülésen én már úgy ahogy túl vagyok. Nem felejtettem el de nem is problémázok rajta mert nem ér annyit. Attól lehetnénk jóban hogy beszólogatunk egymásnak.

Engem egyedül az zavar amit már többször is leírtam. Az hogy ki lett jelenve hogy ne menjek talizni mikor szerintem meg lehet bennem bízni amit többször is bizonyítottam. És az a romlott hab a tortán hogy olyanok jelentették ki akikért tettem ezt-azt. Az már felfogás kérdése hogy igazságos volt-e vagy se és az is hogy kinek milyen jó tett mennyit jelent.

Amúgy korábban azt írtad hogy hetekkel és hónapokkal korábbi sérelmeket hozok fel. Van bennem olyan is ami talán csak nekem zavaró és több éves is van és még mindig élénken él bennem. Még tíz éves is akad. Ennek semmi köze hozzád csak gondoltam megemlítem.

 

Ilyet nem is írtam, sőt, kifejezetten hangsúlyoztam, hogy már az a tény sem kisebb volumenű, hogy itt vagyunk (és még külön téged is kiemeltelek). De azért a tény az tény, egy dolog a digitális szívesség, és egy másik, amit a valóságban tesz meg az ember. Legalábbis én sokkal többre értékelem azokat a szívességeket, illetve mindent, ami a valóságban történik. Szerintem már régen rossz, ha fordítva van.
Oké vettem hogy máshogy gondoltad. Mint sok más esetben most is megártott a bizalmatlanság. :)

Amúgy lehet abban igazság hogy az élőben tett dolgok jobban számítanak de én az aközötti és a távolból történő esetek közötti különbséget nem igazán észlelem. Sajnos az élő fajtájúaktól már elszoktam mivel a másfél éves melózásomat és a fórumtalikat kivéve már vagy tíz éve nem járok igazán társaságba. Rosszabbik esetben olyan közegbe kerültem ahol olyan dolgok történtek amik miatt egyre inkább hatalmába kerített a a másokkal szembeni bizalmatlanság. Olyan mintha a bosszúbörtönös Dallas belém sulykolta volna hogy NBS-Ne Bízz Senkiben.

 

Na erről meg aztán pláne nem esett szó... Már megint támadásnak veszed, holott éppen arról szövegeltem, hogy senki sem különb.
Ezt is vettem. :P Szerkesztve: - Rog
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nekem is hiányozna ez a mostani Dzséjt, de azért biztos boldogabb lenne, ha volna mellette egy takaros kislány :) Egyébként meg szerintem a kettő nem is zárja ki egymást (de ha mégsem, akkor egye fene, inkább maradjon a leányzó, mi meg nélkülözzük a mostani Dzséjtet) :P

Aztán azt a takaros kislányt a végén még Dzséjt a saját képére formálná :):P

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Rog. Anno megköszöntem a sok letöltési linket amit adtál, nagyszerű segítség volt. Mindazonáltal nem hinném, hogy hálátlan lennék akkor amikor leírom, hogy nem értek egyet veled. Vagy ezek a jótettek síromig szolgaiságra köteleznek? :) Vendégül láttalak a házamban, szóval nem értem miért is vagyok én hálátlan? Mert kellemetlen dolgokat írtam neked? Sajnálom, de ha nem értek veled egyet, csak azért nem fogok bájcsevegni, mert segítettél pár albumot letölteni a netről (amit még egyszer köszönök). Sajnos az a baj, hogy tényleg szinte minden negatív dolgon vérig sértődsz, a tréfát nem igazán akceptálod. Aztán meg a szomszéd Mari néni tehene is előbb hibás mint Te, holott azért belül tudod, hogy nehéz eset vagy. Fura dolog ez, mert sajnos ilyen mentalitással nagyon nehezen fogsz beilleszkedni bármilyen közösségekbe. Ráadásul a miénk még elég szelíd alakulat. Én azért sok sikert kívánok.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, a nő közbelépésének veszélye fenn áll, és akkor lehet megölöm gonosz Dzséjtet és marad a rózsaszín szívecskéket látó kedves Dzséjt :)
Majd nyakon is váglak, ha elmersz tűnni! Jobb mezőn lepkék után rohangálni? :) Nem vagy Te Süsü!
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ne haragudj Rog, de én sem kérek bocsánatot. Nincs miért. Odynál teljesen normális srácnak tüntél, semmi gond nem volt. De az hogy lehetséges lenne, hogy neked nem tetszik egy poén ami rajtad csattan és ennek hatására te vagy bevered az üveget, vagy megütöd Dzséjtet, na az nálam kizáró ok, hogy a lakásomba tedd a lábad. Ezt csak magadnak köszönheted, hogy beírtad. Teljesen mindegy hogy utólag mentegetőzől, hogy mégsem, meg csak nem gondoljuk komolyan. Hát én annak veszem a leghetőségét is. Vitáztunk itt már páran csúnya dolgok is voltak, én sem vagyok szent ,de sosem volt eszemben Dzséjtet vagy valakit megütni. Sőt másnap józanabbul rájöttem hogy igaza volt. Különben Dzséjt élőben teljesen normális rendes srác, nincs rajta a fórumbeli Dzséjt cinikussága. De ha ismerjük őt akkor tudjuk hogy nem bántásból csinálja. Gondold el, hogy minden kérdésre kimeritően válaszol pedig a szabadidejáből megy az idő és ez nagyon rendes tőle.

Még valami. Jó lenne ha túlépnél már ezen. Neked sem jó ha ez a téma feljön állandóan.

Gyere el most szeptemberben a Katicába.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mindazonáltal nem hinném, hogy hálátlan lennék akkor amikor leírom, hogy nem értek egyet veled. Vagy ezek a jótettek síromig szolgaiságra köteleznek?
Olyat nem várnék el senkitől se hogy mindig is aszerint álljon hozzám hogy miket tettem érte. Annyit viszont igen hogy ha meg lehet bennem bízni akkor ne közösítsenek ki. Igaz hogy a megbízhatóságom megkérdőjeleződött az esetleges verésre való utalás miatt de attól még tarthatom megbízhatónak magam. Meg tudok én lenni nyugton ha nem piszkálnak.

 

Sajnos az a baj, hogy tényleg szinte minden negatív dolgon vérig sértődsz, a tréfát nem igazán akceptálod. Aztán meg a szomszéd Mari néni tehene is előbb hibás mint Te, holott azért belül tudod, hogy nehéz eset vagy.
Szerintem valamennyire érthető hogy ha valaki szinte csak olyanokkal kerül tartós közvetlen kapcsolatba akik kihasználják és ártanak neki akkor megeshet hogy az már nem áll úgy az emberekhez mint kéne. Túl sokszor rendült meg komolyabb dolgok miatt az emberek felé irányuló bizalmam ahhoz hogy teljesen pozitívan álljak mindenkihez. Nem minden embernél van így mert sokan könnyebben túljutnak az őket ért sérelmeken. Nekem nem megy és sose ment.

Amúgy csak akkor nem tartom magam hibásnak ha az álláspontomban érzek valamit amiben rejlik valamennyi igazság a javamra. A részigazság is igazság és olykor nekem is lehet igazam még ha nem is teljesen.

 

Fura dolog ez, mert sajnos ilyen mentalitással nagyon nehezen fogsz beilleszkedni bármilyen közösségekbe. Ráadásul a miénk még elég szelíd alakulat. Én azért sok sikert kívánok.
Már én is kiemeltem párszor hogy nehezen tudok beilleszkedni a közösségekbe. Azt mondják hogy az ember társas lény. Úgy tűnik hogy én nem vagyok az.

Amúgy köszi a drukkolást. Majd úgy veszem hogy helyettem is drukkolsz mert én egyelőre nem bízom túlzottan abban hogy teljesen képes leszek átbillenteni magam a normális kerékvágásba. Azért halvány esély lehet rá.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Indítsunk " Mentsük meg Dzséjtet!" akciót. Tartsuk távol tőle az összes jó nőt....ööö...akarom mondani csapjuk le a kezéről :) :) :P
Van más megoldás is amivel megmenekülhet. Akár meleggé is válhatna. :P
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Jó kis videó, de én nem vágyom ilyen testre. :) Amúgy is már kezd alakulni, csak a nagy hasamat kellene leszedni valahogy. :P
Amikor időd engedi, bringáz sokat. Nálam úgy tűnik, hogy kezd beválni ez a heti 100 km-es táv :P

 

 

Nem iszok sört, csak nagyon ritkán.
Figy, nem omlott rád a mennyezet? :D :D :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Amikor időd engedi, bringáz sokat. Nálam úgy tűnik, hogy kezd beválni ez a heti 100 km-es táv :)
Sajnos nekem a meló mellett nincs időm erre. :(

 

 

Figy, nem omlott rád a mennyezet? :P:D;)
Tényleg nem iszok sört, már csak ritkán. Inkább bort. :)
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.