Versek

[Darth Krande]

Szépek

[Rog]

Nagyon jók és elgondolkodtatóak.

 

Az "Adj egy pillanatot" elolvasása közben rögtön az jutott eszembe hogy milyen kegyetlen egy csajszi lehet az akiről szó van benne. Aztán kiderül hogy mégis szükség van rá. Kell is meg nem is vagy hasonló.

 

A "Bűnös" sokkoló meg számomra teljesen átérezhető is egyben mert olyan mintha a szívemből szólnál benne.

 

A Lumost egy kicsit nehezen fogom fel de olyan mintha az emberi esendőség lenne a lényege.

[Donát]

Rog: Az "Adj egy pillanatot"-nak nem volt alkotója (nem mintáztam egy lányról sem), az csak amolyan írnom kell hatásra íródott.

 

Egyébként ez életem eddig legszabályosabb verse, érdemes megfigyelni:

 

A-B-A-C --- A-B-A-C --- A-B-A-C --- A-B-A-C --- A

 

6-7-7-7 --- 6-7-7-7 --- 6-7-7-7 --- 6-7-7-7 ---- 4

 

Továbbá: aki szereti az ilyen "nyalánkságokat", annak a figyelmébe ajánlom, hogy a C sor mindig úgy tevődik össze, hogy az eleje az adott versszak B-sorára rímel, míg a vége az A-ra.

 

Pl.:

 

Adj egy pillanatot (A)

Egyetlen röpke percet (B)

Hadd érezzem illatod, (A)

Kegyetlen öntelt arcod ©

 

A B sor magánhangzói:

 

E-e-e ö-e e-e

 

Az A sor magánhanzói:

 

A é-e-e i-a-o

 

A kettő elegyéből jött létre a C sor:

 

E-e-e ö-e a-o

 

Azaz: Kegyetlen öntelt arcod

 

 

Donát

[Donát]

Ady Endre: A szerelmi bánat a legkisebb a világon

 

Egy kis eszmefuttatás tőlem:

 

Az élet maga a csoda, s a szerelem csak egy plussz, ami felemel, s elvarázsol.

 

A szerelem olyan, mint tortán a hab. A torta a hab nélkül is finom, de habbal tökéletes.

 

Ha a hab romlott rajta, rossz az egész torta is.

 

A szerelmi bánat a legkisebb a világon, de a szerelmi bánat egyben a világ legmélyebb fájdalma is.

 

Azt jelenti: Élsz.

 

 

Donát

Szerkesztve: 2006. December 18. - Csabai Donát

[Rog]

Egyébként ez életem eddig legszabályosabb verse, érdemes megfigyelni:

Ezek tényleg nagyon érdekesek, főleg a rímes.

Verslábakkal nem akarsz szemléltetni?

Tudod: jambus, trocheus meg choriambus vagy mik vannak. Bár ezek mindig kínaiak voltak nekem.

[Donát]

Ismerem a verslábakat, de az időmértékes verselés nagyon bonyolult (hexameteres pl.). Én úgy vélem, hogy az már a ló tulsó oldala, a költő túlságosan a szabályosságra figyel és elveszik a lendület a kezéből. Ez az én véleményem

 

 

Donát

[Rog]

Akkor azok a költők lehet csak azért verslábaznak hogy játszák az eszüket hogy milyen nagyokosok.

[Donát]

Nem, én máshogy mondanám. A verselésnek két formája van:

 

a) Lendületből, ösztönből írsz verset. Kevesebb szabály érvényesül, nincs ritmus (általában), de iszonyatosan lendületes a mű, ha jól írod meg, akkor magával ragad. Ezek adják át a legnagyobb energiákat az embernek.

 

b) Szabályra törekvően hivatásból, feladatból írsz verset. Esztétikusabb, de általában nem hordoznak akkora mondanivalót, vagy inkább úgy mondanám, nem olyan elsöprőek.

 

Az, aki a kettő együtt tudja, na az az igazi költő.

 

Donát

[Donát]

Téli fagy

 

Marakodnak a kutyák, vonyít mind,

Dideregnek a szukák, ordít kint

Az összes.

 

Fagyott hó csöndesen hull alá,

A bűnömet fehérre mossa talán

Idővel.

 

Kopasz ágú fák egymásnak susognak

Éjjel csillagai mind reám mutatnak:

Gyilkos.

 

Csak lépek, s mellettem remegsz,

Csak kérek, s te máris temetsz:

Élve.

 

Tudod mi vagyok, tudod a titkomat,

Tudod, hátam mögött mit súgnak

A fák.

 

Tudod, miért nem mossa bűnömet

Fagyott hó tisztára, s úgy tűnhet:

Örök.

 

Tudod az utca végén miért nyögnek

Vonyítnak, egymást tépve ölnek,

A kutyák.

 

Gyilkos jár köztük, tudják ők, érzik,

Nézd, szívemet: sok bűntől véredzik,

Haldoklik.

 

Haldoklom, de egy percig se hidd,

Szavaim a túlvilágra magaddal vidd:

Nem bántam meg semmit.

 

Donát

[Rog]

Én amit írtam csak poénnak szántam de azért nagyon szépen leírtad.

 

A mostani versedről meg csak ennyit:

Van egy nagyon rossz emlékem amire nagyon emlékeztet. De ez a sors hibája.

[Darth Krande]

Egysze jobbakat írsz, bár most már átmentünk depibe...

[Ody Mandrell]

Ja, ez nekem is nagyon bejön!

[Donát]

Köszi!

 

Krande: akkor itt van egy kis poénos dolog!

 

Aki emlékszik az iskolai menzájára az szerintem élvezni fogja

 

 

A menza

 

 

Megfáradtál, nem vágysz másra

Csak meleg kajára

Lépj be hozzánk, nincs más hátra,

Térj be a menzára.

 

Ha átlépted a küszöbét menzánk

Helyiségének,

Tálcát szegezz, társulj hozzánk,

Állj a sor végére.

 

Előzni ne merészelj ? esélyed

Úgy sincs,

Kés és villa errefelé veszélyes

Nagy Kincs.

 

És ha mégis megpróbálnád,

- Ne tedd! -

Kudarc ér majd kudarc hátán,

Kell ez neked?

 

Szembe veled éber vadként vigyáz

Testületünk,

Csak arra vár, hogy te hibázz,

S lecsap szemtelenül.

 

Miközben a sorod halad, lépdelsz

Egyre-másra,

Meleg ételt, sok-sok kaját képzelsz

Egyrakásra.

 

Ám de vigyázz! Ha nincs jegyed,

Mégis ennél,

Akkor neked kint a helyed,

Bármit is szeretnél.

 

A konyhás nénik kedvesen és derűsen

Fogadnak,

Bár néha az akcentusuk erősen

Szokatlan.

 

És ha mindennel kész lettél, kajád

A tálcádon,

Gyorsan ülj le, foglalj helyet saját

Asztalodon.

 

Ha pedig az étket végre sikerült

Megenni,

Tálcád is helyére került,

Ne felejts köszönni.

 

Ez tehát menzánk szabálya,

Kérlek tartsd jól észben,

Dolgozóit hasonlóan

Nagy-nagy tiszteletben.

 

 

Donát

Szerkesztve: 2006. December 19. - Csabai Donát

[Rog]

Én nem jártam menzára de nagyon klassz. Beugranak tőle azok a jelenetek a rajzfilmekből amikor a konyhás nyanya csak úgy belevágja a kaját a tálcába.

[Donát]

Köszi Rog!

 

Semmiért egészen

 

Harcolunk, égünk, dühöngünk, félünk,

Sírunk, élünk, küzdünk és érzünk:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

Nyisd ki a szemed, résnyire, nézz rám,

Áldozz fel mindent, a szíved, az álcád:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

Add fel a tüzet, a vizet, a földet, az eget,

Miben valaha hittél, a hited, az eszed:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

Csak nekem élj, figyelj, tanulj, lélegezz,

Csak bennem higgy, csakis engem érezz:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

Ha azt mondom, jöjj, gyere, gyere gyorsan

Ha azt mondom, állj, állj meg azon nyomban:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

Minden, mi valaha voltál, már csak egy emlék,

Mely már csak benned, bennük, s bennem él:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

Néhány lap? pár szám, érzéketlen, rideg,

Fogadj szót: add a kezed, adj fel mindent:

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

S mikor évek múltán megállsz, s rám nézel,

S szemeddel megkérded: mindez megérte?

Majd azt válaszolom: ez is, mint minden

Mind a semmiért ? a semmiért egészen.

 

 

Donát

[Rog]

Nagyon szép és egy kicsit szomorú.

Afféle kilátástalan, be nem teljesülő szerelem érzetét kelti.

[Donát]

Inkább arról van szó, hogy a szerelem bár az életben minden, a halál után visszatekintve semmi. Mindent feláldozunk a semmiért.

 

Egyébként van egy hasonló című vers:

 

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

 

 

Donát

[Darth Krande]

Már csak egy töményen SW alkotás hoányzik Donát első online, sagás verskötetéből:)

[Donát]

Ima

 

Csak néztem. Álltam, sóvárogtam,

Arcom felé, csakis felé fordítottam.

Néztem teljességét, csábítását,

Éreztem rejtélyét, varázslatosságát.

Birtokolni akartam, meghódítani,

Kezemben egyszersmind tartani,

Elérni, vele lenni, szeretni,

Vadságát megszelídíteni.

 

Így teltek a percek, órák és napok,

Azóta is minduntalan vágyódó vagyok,

Valahányszor feljön, én bámulom,

Valahányszor elenyész, hiányolom.

Arcomon érzem tengere csapását,

A sodrását, a titokzatosságát,

A büszkeségét, kétszínűségét,

A ragyogását, az őszinteségét.

 

Rabul ejtett, fogva tart, övé vagyok,

Rajta kívül mást többé nem akarok,

Csak adjátok nekem Őt, a múzsámat,

Égiek, hallgassátok meg imámat.

Csak ő kell nekem, semmi más,

Hisz annyira rabul ejtett e ragyogás.

Tiétek lehet minden: a perc, a szó, a mondat,

Csak könyörgök, könyörgök, adjátok nekem

A Holdat.

 

Donát

Szerkesztve: 2006. December 27. - Csabai Donát

[Darth Krande]

Ennek már tényleg csak annyi a baja, hogy nem SW:)

[Darth Füge]

a Sztaki.hu régi versjátéka ( az előző sort kell folytatni) - Elég sok ilyen vers született

a 85. : http://www.sztaki.hu/providers/nightwatch/...sek/vers85.html

[Darth Krande]

Bátor voltam és

vállalkozó szellemű:

levegőt vettem.

[Darth Krande]

Fodor Ákos: Jégtánc

 

A jég

meg az ég

szikrázva símul össze,

a szél

se beszél:

por-hóval kergetődzve

játszanak

- mert szabad...

E fényes-boldog pusztaságban

nincs hazug szó: tisztaság van;

senki se kényszerít, senki se tiltja, hogy válassz,

itt te vagy a kérdés és csak te lehetsz a válasz!

Égnek

és jégnek

kristály síkjai közt suhan a lélek...

a levegő penge-éles és szesz-tömény,

itt mégse félek, mégsem érzem a vesztemet én;

röpülve, zuhanva,

pörögve, suhanva

szótlanul mond hálát jégnek és égnek

a táncba-szabadult, eszelős-tiszta lélek!

Oly jó:

erre nincs szó!

S ha vége a dalnak és fárad a láb:

a JÉGTÁNC minden kis karcos nyomát

némán begyógyítja a szűz hó.

[Ody Mandrell]

Ez az Ima nagyon bejön!

[MissKarrde]

Jó kis vers ez Jégtánc

[Donát]

Nem vers, de én írtam:

 

Faltól falig lopakodtam. Fegyverek ropogása hallatszott, a mellettem lopódzó sötét vaskerítésű házból émelyítő füst áradt. Mintha embert égettek volna. Kezemben a fegyveremmel undorova lépdeltem tovább. Hirtelen lehasaltam. Embertelen dübörgés hallatszott, s mellettem tovahaladt egy német tank. Tetején egy járőr tiszt, kémlelte az utcákat, élők után kutatott. Az utolsó tankok egyike - gondoltam baljósan, s feltápázkodtam. A háború - mint később kiderült - utolsó hetei voltak ezek. Kegyetlenkedés, rablás, fosztogatás, embertelenség, most kezdtek csak igazán kibontakozni. Világéletemben elegem volt ebből, de annyi rémtett után, melyet mind én, mind mások elkövettek, kezdett végleg betelni a pohár.

 

Kiléptem a fal árnyékából. Hirtelen ropogást hallottam a hátam mögött, fegyverrel a kezemben megfordultam. Egy német katona volt az. Fegyvert fogott rám. Németül ordítozott. Én is fegyvert fogtam rá. Szemtől szemben álltunk a háború végnapjain, s küzdöttünk olyan eszmékért, melyeket maga a gyilkolás rég túlnőtt már. Továbbra is ordított, én csak sziklaszilárdan tartottam a fegyvert. Magamra mutattam.

 

- Én... - rámutattam a mellkasomra - le... - a földre mutattam - teszem... a fegyverem - emeltem föl a gépfegyvert - ha Te is - fordultam felé. Értetlenül meredt rám. Tettem egy határozatlan mozdulatot a föld felé. Követett a tekintetével. Elbizonytalanodott. - Elegem van - mondtam, s közben próbáltam élénken gesztikulálni. - Nem ártottál nekem, én sem akarok neked. Elég volt.

 

Nem reagált. Döntöttem. Letettem a fegyvert. Én akarok lenni az első, aki abbahagyja, aki példát mutat. A fegyvert odacsúsztattam a lábához. Értetlenül meredt rám. Eltelt vagy fél perc, végül bólintott. Ő is letette a saját fegyverét, s oda lépett hozzám. Kezet fogtunk, s ő jobbra én meg balra mentem.

 

Egy kis emberség volt az embertelenségben.

 

Alig pár lépést tettem, amikor hirtelen éles fegyverropogás hallattszott, s a német katona holtan esett össze mögöttem. Ekkor éreztem, amint golyók tucatja hasítanak testembe. Még hallani véltem gyilkos honfitársam szavait:

 

-Mocskos dezertőr.

 

 

Donát

[Donát]

Meghökkentő mesék

 

Mr. Adams idegesen dobolt a kórházi váróterem egyik asztalán, miközben tekintetét egyik betegről a másikra irányította. Már több mint egy órája várakozott a zsúfolt kis szobában, a legfurcsább emberekkel körülvéve. Miközben ujjával játszadozott, tekintete újra meg újra órájára tévedt, s közben nagyokat fujtatott. Valaki megköszörülte a torkát, egy másik beteg pedig élesen köhögött.

A férfi most ajkát összeszorítva mormogott valamit maga elé, s ismét a másodpercmutatót figyelte. Az, mintha megérezte volna gazdája egészségi állapotát, betegen vánszorgott, a szokásos sebességének töredékével, eközben ráadásul kétszer akkora zajt hallatott, mint általában. Tikk? takk? tikk? takk.

A kis helyiség, ahol a férfi ült, rendkívül világos volt, mintha egyfajta törvénynek tenne eleget, mely kötelezi a kórházi szobákat a fényességre. Az egyszerűen berendezett szoba egyik sarkában zöld leander kapott helyet, a vele szemközti falon pedig két ajtó díszelgett. Az egyiket a nővérek használták, ez rendes, műanyag ajtó volt, kék betűk díszítették, melyek arra szólították fel a betegeket, hogy várják ki türelemmel, amíg sorra kerülnek.

A másik ajtó, mely az előbbinél sokkal szebb, sokkal igényesebben megmunkált volt, mahagóni tölgyből készült, s arany felirat hirdette: a küszöb másik oldalán Dr. Chamberlain rendel. Az ajtón túlról időről-időre furcsa zajok szűrődtek ki: néha egyszerű fémes csörömpölés, máskor viszont mintha egy helikopter propellere zúgott volna a szobában.

A fiatal férfi most idegesen körbejáratta a tekintetét ? maga sem tudta, hanyadjára azon a délutánon, s figyelte, amint az egyik beteg karórájáról visszatükröződik a kinti napfény a falra. Az óra tulajdonosa egészen különös jelenség volt: hosszú ujjú, ezüst-kékes színű inget viselt, elegánsnak cseppet sem mondható, barna nyakkendővel. Ingjéhez fekete nadrágot húzott, s őszes haját hajcsatok díszítették. Mr. Adams meg is állapította magában, hogy minden bizonnyal bolond. No nem mintha, a többi beteg jobb lett volna. Egy másik beteg például állandóan idegesen malmozott az ujjával, újra meg újra megigazítva aranyozott karóráját a csuklóján, s miközben várt, időről időre elköhögte magát. Ám ezek a köhögések nemcsak úgy jöttek, hanem ? roppant idegesítő módon ? egyfajta ritmusosságot lehetett bennük felfedezni. Mintha szándékosan, egy fülbemászó dallam ritmusára rímelve köhécselt volna.

A lassan vánszorgó másodpercmutató eközben ismét megtett egy kört, ám Dr. Chamberlain még mindig nem hívatott be magához új beteget. Ekkor az egyik férfi, aki addig a szoba legfényesebb sarkában ült, felállt, s elkezdett körbe-körbe járkálni. Úgy rótta a köröket, mint kisdiák a betűket, s közben fejét minduntalan a padló felé fordítva motyogott.

Ez most már több mint sok volt a várakozó férfinak, aki a tehetetlenség érzésétől feldühödve legszívesebben belerúgott volna az idegesítő betegbe, ám hatalmas erőfeszítés árán, minden önfegyelmét latba vetve, végül sikerült ülve maradnia. Különös módon azonban, a többi beteg az új ?járókelőre? ügyet sem vetett, mi több, mindannyian ugyanúgy folytatták bosszantó szokásaikat, mint addig. Egyedül az Adamsszel szemben ülő fiatalember csóválta a fejét, s miközben a többi betegen legeltette a szemét, percenként csúszott ki a száján: ?Te jó ég??. De olyan halkan, hogy a Mr. Adams szinte csodálkozott is, hogy hallja.

A percek tovább csúsztak-másztak a végtelenség peremén, ám az unalom jelét sem adta távozási szándékának. A köröző férfi mellé újabb és újabb idegesítő jelenségek párosultak, melyek egyre inkább elviselhetetlenné tették a várakozás óráit. A zsebkendőbe kifújt orr, az újságpapírral való csörgés és a meg-megcsörrenő telefon hangja lassan az őrületbe kergették a várakozó férfit. Ám ekkor szokatlan, mondhatni, váratlan jelenségre lett figyelmes. Az előbb halkan motyogó fiatalember most egyenesen őt nézte, s az arcára ugyanaz a feszültség ült ki, mint amit Adams maga is érzett. Egy pillanatig farkasszemet néztek, úgy tűnt, a motyogó odamegy hozzá, és jól képen törli, ám ekkor kinyílt az orvosi szoba ajtaja, s kilépett rajta Mr. Chamberlain.

- Mr. Adams, kérem, fáradjon be! ? szólt a doktor, ám az idegesen várakozó férfi mozdulni sem tudott. Tehetetlenségében legszívesebben ordított volna, ahogy végignézte, miként megy be helyette a vele eddig farkasszemet néző beteg. Minden porcikája remegett a dühtől, de hiába. Képtelen volt megmozdulni.

- Mr. Adams, miért nem kopogott be? ? kérdezte az orvos a csalótól. ? Hiszen mondtam magának, hogy három órára várom.

- Igen, tudom ? válaszolt a szélhámos ? de nem akartam a többi várakozó beteg elé befurakodni. Tudja, az olyan méltánytalan lenne.

- Hát hogyne ? veregette meg a férfi vállát az orvos, miközben egy jovális mosollyal betessékelte a szobájába. Mielőtt becsukta maguk mögött az ajtót, még visszanézett egyszer, s vetett egy szánakozó pillantást a teljesen üres váróteremre.

[MissKarrde]

Vauú, érdekes kis írás

[Donát]

Élet

 

Állj meg egy percre? hunyd le a szemed.

Csak állj, s hallgass. Engedd szabadjára

A füled.

 

Halld, ahogy a felkelő nap gyengéd sugarai,

Érezd a bőrödön, hogy Veled, csak veled akarnak

Játszani.

 

Nem kell látnod, sőt, hallanod sem kell majd

Egy dolgod van csupán: kiszűrnöd minden

Zajt.

 

Állj meg egy percre? nyisd ki a szemed,

Csak állj, s pihenj; tudd meg végre, hol

A helyed.

 

Ne rohanj tovább, nincs hova menned,

Nem rombolnod kell már, hanem

Teremtened.

 

S ha a szokás hatalma túl erős, s legyőz

Soha ne szégyelld, ne menekülj,

Ne rejtőzz.

 

Csak tárd ki a szíved, hogy mindenki lássa,

Mily gyenge, érzékeny ? és mennyire

Más vagy?

 

Hagyd, hogy kinevessenek, sőt, nevess velük,

S halld meg, hogy az ő kacajukba is

Szeretet vegyül.

 

Mert ott van mindenhol, látnod kell csupán,

Éles fül, sas szem, mindez nem muszáj

Hozzá.

 

Hisz a nap is egyaránt süt látót és vakot,

De hogy érezd, hidd el, ki kell nyitnod

Ablakod.

[Pildi]

Donát, ezt te írtad?

Nagyon szép vers