Dzséjt Hozzászólás ideje: 2018. Október 14. Megosztás Hozzászólás ideje: 2018. Október 14. (szerkesztve) 19 perccel korábban, Ody Mandrell írta: Úgy értettem, hogy az ER kezén lesz. Így kampeca...konyec, stb. Mivel láttuk Kylot oda megérkezni, valószínűleg ráteszik a mocskos kis mancsukat. Én azt sem tartom kizártnak, hogy végül tényleg felrobban. Jelenlegi tudásunk alapján akármi történhet a Colossusszal. Akár Kazék is felrobbanthatják végül, hogy így fosszák meg az Első Rendet az áhított üzemanyagtól. De persze az is benne van, hogy az Első Rend megszerzi. Viszont az még nem biztos, hogy Kylo ment oda. Csak egy olyan kompot láttunk, mint Kylóé, de az Első Rendben más is használ ilyen kompot (pl. Stridan őrnagy és Dormitz hadnagy). Persze baromira örülnék, ha Kylo lenne az. 19 perccel korábban, Ody Mandrell írta: De ne hasonlítsd már a két karaktert úgy össze, hogy az egyiknek tudod az életútját, a másikból meg szinte semmit nem láttál. Te hasonlítottad össze, én csak a te gondolatmenetedet vitatom. Te írtad azt, hogy "olyan a helyzete mint Ezrának". Én ezt a kijelentésedet vitatom, mert az első négy rész alapján távolról sem ugyanaz, még akkor sem, ha a Rebelsnek is csak az első négy részét veszem figyelembe, amiben Ezra már Erőhasználó volt, ami önmagában kizárja, hogy a filmekben valahol a kamerán kívül ott csámborogjon a lázadók között. Mert az, hogy Ezra az első(!) részben használja az Erőt Kanan megérzésére, a fénykard felfedezésére, a holocron kinyitására, és arra, hogy hatalmasakat szökkenjen (amiből még Kallus is azonnal levette, hogy vele van az Erő), és mindezek mellett bevették a lázadók közé, már ellentmondást szült az ep4-5-6-tal. Ezt fel kellett oldani. Hát már a Rebels elkezdése előtt ment azon a vita, hogy ő hol van az ep4-5-6-ban, amikor Yoda szerint Luke az utolsó Jedi. Ennek semmi köze az akkor betöltött társadalmi helyzetéhez. Kazban jelenleg SEMMI sincsen, ami ellentmondana az ep7-8-nak. Ergo a TE kijelentésed, hogy "olyan a helyzete mint Ezrának" nem állja meg a helyét. Kaz társadalmi helyzete nem ilyen tényező. Ha a folytatások egyikében majd jön olyan, ami már ellentmondást hozna az ep7-8-cal, akkor lesz olyan a helyzete, ami jelenleg inkább Heráéra hasonlít. Híres apa, kiváló pilóta tudás, fontos feladat, esély, hogy magas rangú tisztté válik. Szerkesztve: 2018. Október 14. - Dzséjt Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2018. Október 14. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2018. Október 14. 53 perccel korábban, Dzséjt írta: Én azt sem tartom kizártnak, hogy végül tényleg felrobban. Jelenlegi tudásunk alapján akármi történhet a Colossusszal. Akár Kazék is felrobbanthatják végül, hogy így fosszák meg az Első Rendet az áhított üzemanyagtól. De persze az is benne van, hogy az Első Rend megszerzi. Viszont az még nem biztos, hogy Kylo ment oda. Csak egy olyan kompot láttunk, mint Kylóé, de az Első Rendben más is használ ilyen kompot (pl. Stridan őrnagy és Dormitz hadnagy). Persze baromira örülnék, ha Kylo lenne az. Biztos Kylo lesz. Volt olyan hír, hogy Adam Driver adja a hangját neki. 53 perccel korábban, Dzséjt írta: Te hasonlítottad össze, én csak a te gondolatmenetedet vitatom. Te írtad azt, hogy "olyan a helyzete mint Ezrának". Teljesen félreértettél. Abból a szempontból olyan a helyzete, hogy nincs a filmekben. Ezt írtam. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Dzséjt Hozzászólás ideje: 2018. Október 15. Megosztás Hozzászólás ideje: 2018. Október 15. 12 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta: Teljesen félreértettél. Abból a szempontból olyan a helyzete, hogy nincs a filmekben. Ezt írtam. Óóó! Akkor tárgytalan a mondandóm. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Bence1997 Hozzászólás ideje: 2018. Október 15. Megosztás Hozzászólás ideje: 2018. Október 15. 16 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta: Biztos Kylo lesz. Volt olyan hír, hogy Adam Driver adja a hangját neki. Ez biztos? Mert én nem olvastam eddig olyan infót, ami azt mondt volna, hogy Kylo megfog jelenni. De ha igen, az biza érdekes lesz. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
RacerX Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. Megosztás Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. Lehet volt már téma, de ez nekem tök új: Spoiler Kaz a Hosnianról származik? Kíváncsi vagyok mi lesz majd a reakciója a robbanás után. 1 Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. Az új részhez kapcsolódik? Mert akkor mehet annak a topikjába. Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Iqvi Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. Megosztás Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. (szerkesztve) Ahhoz nem, abban lényegi dolgok még nem történnek, csak repül a fireball és nem robban fel. Szerkesztve: 2019. Január 13. - Ody Mandrell Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Ody Mandrell Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. Szerző Megosztás Hozzászólás ideje: 2019. Január 13. 1 órával korábban, RacerX írta: Lehet volt már téma, de ez nekem tök új: Spoileres tartalom megtekintése Kaz a Hosnianról származik? Kíváncsi vagyok mi lesz majd a reakciója a robbanás után. Ennek elvileg nagy drámának kellene lennie, hiszen Kaz apja is ott van Válasz A hozzászólás linkje Oszd meg ezeken az oldalakon: További megosztási lehetőségek...
Ajánlott hozzászólás
Csatlakozz a beszélgetéshez!
Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.