A Jedik fénye után ezzel folytattam a High Republic felfedezését és továbbra is tetszik a korszak, bár az előző könyv nekem egy fokkal jobban bejött...

Azzal kezdeném, hogy az alapszituáció, hogy a nagy katasztrófával egy párhuzamosan zajló sztorit mesél el nagyon tetszett és hogy itt gyakorlatilag láthattuk, hogy milyen hatásai vannak a hiperűrben történt balesetnek szerte a galaxisban. Jora Malli padawanját ha jól emlékszem már a Jedik fényében is megemlítik, így itt az a furcsa helyzet állt elő, hogy mi olvasók már hamarabb tudtunk egy fontos információt, mint a főszereplő, ami adott egy érdekes ízt ennek a történetnek. Mindattól függetlenül, hogy milyen problémák adódtak a hiperűrrel azért sikerült ehhez a könyvhöz egy saját kis válságot kitalálni, ami által ugyan kapcsolódott a nagy egészhez, de megvolt a saját megoldandó bonyodalma.

A karakterek közül a legérdeksebb számomra a főszereplő volt, mert nem gyakran van olyan jedi, aki kifejezetten visszahúzódó, bizonytalan és ennyire keresi az útját, mint Reath. Egy nagyon emberi, esendő figura volt ő, úgy hogy a történet végére azért hőssé tudott válni, de mindez organikusnak érződött. A másik tényező, ami tetszett a karakterekkel kapcsolatban, hogy amíg a Jedik fényében magukat hús-vér jediket is mindtha körülvette volna egy földöntúli dicsfény, addigi az itteni főszereplők mind valamilyen egyensúlytalansággal küzdenek. Keresnek valamit, vagy menekülni próbálnak saját kétségeik elől, de nem az érződik rajtuk, hogy a helyükön vannak. Ez egyébként úgy általánosságban igaz arra a hangulatra, amit a történet áraszt, hogy ugyan a Köztársaság fénykorában járunk, de azért itt sem minden annyira fényes, mint amilyennek látszik.
Ehhez nagyban hozzájárult ez a Byne vállalattal kapcsolatos subplot, ami segített bemutatni, hogy milyen nehézségekkel kell küzdeni az egyszerű embereknek. Nekem már a Jedik fényében is tetszett, mikor egyszerű, hétköznapi emberek perspektívájából is láthattuk, hogy mit jelent ez az időszak, ez a krízis az átlagpolgár számára, akár azt is, hogy milyen hatásai vannak egy ilyen válsághelyzetnek. Itt pedig egy még emberközelibb, személyesebb nézőpontot is megismerhettünk a kiszolgáltatottságról.

Ami inkább negatívumként maradt meg az a drengirek és a nihil szerepe a történetben. A nihil úgy tudott eddig fenyegető lenni és veszélyt jelenteni, hogy nem kellett őket valami szupererős, szinte már-már fizikailag legyőzhetetlen entitásként ábrázolni, hanem volt egy "kiskapu" a rendszerben, amit ők kihasználva tudtak ilyen veszélyesek lenni és végső soron akár megbéníthatták a Köztársaság alapjait. Erre itt volt ez az állomás (ami egyébként nagyon tetszett, kifejezetten hangulatos volt az ott játszódó kezdeti jeleneteknek vészjósló atmoszférája) egy olyan csúcstechnológiával, ami alapjaiban rendezhetné át az erőviszonyokat, illetve ennek tetejébe még itt van ez a szupererős faj is, amit alig lehet megölni. Ez valahogy úgy túl sok volt nekem és természetesen ezt az egész fenyegetést egy maroknyi embernek kell megakadályoznia. Szóval túl magasra emelték a végén a téteket, amit nem éreztem helyénvalónak, a nihilt meg egy kicsit háttérbe szorították, még ha a végén azért ők is képbe kerültek, mint fenyegetés.

A másik negatívum az a flashback történetszál volt, ahol valami hiányérzet maradt bennem, mert ahogy felvezették ezt az egészet az azt sejtette számomra, hogy itt valami sötét titkot őriznek Cohmac mesterék, ezzel szemben ami lett belőle az kicsit olyan volt, hogy ja ez ennnyi. Sokkal nagyobb potenciált éreztem ebben a szálban, de arra jó volt, hogy árnyalja a jediknek és a Rendnek is a korábban tökéletesnek látszó megítélését és nyilván hozzájárult a karakterek jelenbeli történetéhez is.
Az íráshoz még annyit, hogy én úgy éreztem, hogy a felenél eléggé leült a sztori, amikor visszatérnek a Coruscantra ott nekem egy kicsit megbicsaklott a lendület, mert addig amíg ott felfedezgetik az állomást, különböző konfliktusokba kerülnek, ezek nagyon lendületesek voltak, aztán a végén ismét felkeltette az érdeklődésemet és összességében tetszett a befejezés is, de éreztem egy kis üresjáratot benne.

Általánosságban ez is remek volt, jó volt a kisebb léptékű történet, a karakterek egytől egyig érdekesek voltak (eleinte elég erőltetettnek találtam az élő kőtömb koncepcióját, de aztán egész jópofa lett) és remélem az itt látott szereplőket viszontlátjuk még... várom a folytatást!

Nekem ez volt a kedvenc Claudia Gray regényem, egészen amíg nem jött a Csillaghullás.

1 órával korábban, Wilde írta:

Általánosságban ez is remek volt, jó volt a kisebb léptékű történet, a karakterek egytől egyig érdekesek voltak (eleinte elég erőltetettnek találtam az élő kőtömb koncepcióját, de aztán egész jópofa lett) és remélem az itt látott szereplőket viszontlátjuk még... várom a folytatást!

Reath az a figura az első fázisban, aki mindegyik YA regényben megfordul, de a többiek is visszatérnek majd ilyen-olyan formában.

Nekem amúgy ez a könyv nagyon tetszett, de szerintem Claudia az Into the Light regénnyel megugrotta ezt.