Ugrás a kommentre

Sorozatok


Ody Mandrell

Ajánlott hozzászólás

Jó volt az FF

Spoiler:

Nem is tudom, akiknél úgy tűnik, hogy ge*asz van a látomással, azoknál fix, hogy valami nincs rendben. Mármint azt a fickó nem látta, hogy a lányának megvan-e minden testrésze pl. Nekem úgy rémlik, hogy csak pár azonosíthatatlan maradványt találtak meg. No s a koreai fickónál sem láttam a csaj teljes látomását, csak valahol a távolban egy alakot, a lány meg lehetett győződve arról, hogy az a pasija, és az egész helyzet nem tűnt túl esküvősnek. Már ha nekünk pontosan azt mutatták, amit ő látott. Nekem vannak kétségeim. Mindenesetre ez a német pasi-ügy érdekes, és lehet rajta moralizálni.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Flash Forward 2x03

 

Spoiler:

A második rész vége után nagyon vártam ezt a részt. Egész bejövős volt. Kicsit furák számomra a látomások, mármint egyáltalán kikerülhetőek-e? Vagy, hogy akik nem láttak semmit, biztosan meghalnak? (jó, ez a második részben keményen bizonyosodott) Az öreg náci elég eszes, ahhoz képest, hogy már 86. Továbbá megint egy csattanós véget kaptunk, mármint a hollókkal kapcsolatban. Eddig ez a sorozat számomra nagyon bejön! Komoly a történetszála, továbbá nagyon logikusan van az felépítve. Minden logikus benne.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SGU

Spoiler:

A végén nem a Destiny kompja vált le, az egy idegen űrjármű/szonda/ilyesmi, még nem tudni. De az biztos, hogy nem a Destiny része. Talán az a faj hagyta hátra, amelyik miatt a hajó ementáli lett.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SGU

 

Nagyon jó rész volt :(

 

Spoiler:

Picit zavarnak engem ezek a kommunikációs kövek. Jobban tetszett a régebbi megoldás amit az SG-1-ben alkalmaztak. Kicsit bezavar az, hogy látszólagosan testet "cserélnek". Simán meghagyhatnák az eredeti karaktereket, oszt mondjuk ahogy szokták volt, esetleg a hangjukkal jelzik, hogy más beszél. Noh mindegy, majd megszokom. :) Kár, hogy nem derült ki több erről a sivatagos bolygóról, mintha nem az új fajok állnának a központban. Talán csak nem azért, mert ezzel is jelzik, hogy itt másról van szó mint felfedező útról? Végtére is előre nem tervezett út ez. :)

A végén a hajót előszőr én is a Destiny kompjának véltem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

SGU

Spoiler:

Milyen régebbi megoldásra gondolsz? Az SG-1-ban is így működtek a kövek. Gondolj csak arra, mikor Daniel és Vala az alterran galaxisba "utaztak", vagy mikor Vala testet cserélt Daniellel a 9. évad végén, mindegyik esetben felcserélték a színészeket. Sőt, lesz példa rá majd az Atlantisban is. Amióta ezeket a köveket bemesélték a szerkezettel együtt (9x01 Avalon I), így működnek.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nálam valahogy az a kép van meg, amikor O'Neil meg az a kisvárosi pasas egymás életét látta. A többire nem emlékszem :S

De ők nem is kommunikáltak még, csak "villanásokat" láttak, amikor a kövek Joe és Jack közelében voltak egy időben. A kommunikáció csak a 9x02-től jött létre, mikor megtalálták Glastonbury-ben a kövekhez tartozó gépet. Onnantól kezdve meg csak így működött, ahogy az SGU-ban. Erre épület az SG-1 9x02 Avalon II, 9x03 Origin (talán a címnél többet mond, hogy ebben a kettőben van Daniel és Vala Celestuson, az Ori "székhelyén", itt égetik meg Valát), 9x19 Crusade (Vala ebben informálja a CsK-1-et, hogy az Ori új szuperkaput épít, ebben van Teal'c Darth Vaderes poénja is a szeplőtlen fogantatásról :roll: ), és erre fog épülni az SGA 5x18 Indentity (amit most nem spoilerezek el, majd meglátod 8 hét múlva :| ).

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Valami rémlik ezekből. :roll: Most per pillanat pl az AXN megint elkezdte adni hétvégenként az SG-1-et. :| Emlékfrissítésként jó nézni.

Jaja, bár én inkább már tovább kapcsolom. Imádom a Stargate-et, mindhárom sorozatát (legalábbis eddig a harmadik is bejön), de az SG-1-t már annyiszor láttam, hogy tíz évig ellennék emlékezetfrissítés nélkül :P Ha tízszer nem láttam már az elmúlt 13 évben, akkor egyszer sem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fringe

 

Azt a jó ***** *****! Ez a rész ütött akkorát, mint a defiblilátor. Ez a rész ott volt most a szeren, kiderűlt jó pár dolog.

 

Spoiler:

Ejnye Walter, mit csináltál te anno? :lol:

Jó volt ez a Rebeccás dolog, főleg amikor Petert is felismerni vélte. :lol: Azt viszont nem értem, hogy Oliviának miért kellett lenyelni a laposféreg turmixot, ha csak nem ő belőle származnak.

A Bell-es rész is jó volt, nem is beszélve az alakváltó leleplezéséről. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már vicc ami folyik, mégha szívességből is teszik. Remélem igaz amit az ncore-on írt pár önkéntes, hogy ők két nap alatt le tudják rendezni a fordítást. Hajrá!
Így van. Aki nem tudja csinálni az hagyja a fenébe.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Pár napja lekaptam a Michael Madsenes Igazságosztót. :lol: TV6-on ment legutóbb, csak mindig lemaradtam róla. Hát ez a fazon marha laza, anno nagy kedvenc sorozat volt. :lol:

Ezt a sorozatot én is szerettem (nem is tudtam, hogy ment a TV6-on...). Ha lesz helyem, én is leemelem.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fringe

 

Spoiler:

Visszakanyarodva az első évadban látottakhoz, ott ugye volt egy olyan rész, ahol mondhatni Olivia meghasonlott a másik énjével és éppen karantént rendelt el a városban, ahol felhőkarcolók füstöltek. Amikor átment Bell-el találkozni, akkor nem látszottak ezek a nyomok és most Bell se beszélt neki arról, hogy már kirobban volna háború, sőt, ugye éppen megakadályozni igyekeznek. Na most ezek szerint több párhuzamos univerzum lesz a filmben, esetleg vagy ezeknek a meghasonlásoknak nem lesz sok érdemi köze a történetvezetéshez? Az biztos, hogy a jövőbe nem láthatott, mert szoros összefüggés volt mindkét univerzumban a felgyulladt csaj ügyében. :lol:

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Már vicc ami folyik, mégha szívességből is teszik. Remélem igaz amit az ncore-on írt pár önkéntes, hogy ők két nap alatt le tudják rendezni a fordítást. Hajrá!

House-t is az ncore-osok fordítják ugyanígy (pár óra alatt van felirat néha), mert ott bizony több hetes (nem egy, mint most a Dexternél) a hosszúpuskás hivatalos feliratozó késése. Biztos van valami oka, hogy a Dexterhez sincs még felirat, de ez így volt előzőekben is, akkor sem készültek el vele pik-pak. Nekem inkább azzal van a bajom, hogy kevés az infó, hogy valójában mikor is lesznek készen. Most különösebben nem zavar, majd meg lesz.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A két nap az nem pik-pak lenne, hanem aki erre elkötelezi magát és jó fordító, annak rutinmunka. Ilyenekből meg úgy tűnik, hogy van bőven, de sajnos lehetőséget nem kanak.....a hp-n.
Épp ez benne a baj! Ez hobby lehet annak aki csinálja, meg gyakorlási lehetőség és nem kötelező feladat. Ez nem munkahely... Csinálja aki tényleg akarja.
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csak a dexiből már van új rész is....

Anno volt olyan is, hogy House-ból volt már három rész, mire lett egyhez felirat ;) Azért hozom fel mindig példának, mert valóban ennél a sorozatnál a leghosszabb a várakozás, többször több hét is, és az egyik legnépszerűbb sorozat is egyben, amit alig várnak a rajongók.

Szóval Dexterhez ehhez képest csak közepesen lassan készül a felirat.

Én már csak holnap nézem meg, más van terítéken ma már.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Dex 4x3:

naaadzson jó rész volt. Tetszettek a poénok, fullra át tudtam érezni dex helyzetét a különböző szitukban.

Triniti továbbra is egy állat, Jon jól hozza a formát.

Keresem is a köv rész bemutatóját.

Ja és Rita továbbra is gyönyörű, de idegesítő. :D

Remélem semmi spoiler nem volt benne! ;)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ezért szeretem a Dexter részek végeit. Mindig azon agyalok hogy na ebből hogy fog Dex kimászni. ;)

 

Tényleg jó rész volt a mai. Végre valami normális sorozatgyilkos ez a Trinity, nem mint a tavalyi bőrlemetszős pali. Bár egy kicsit Vörös Sárkány utánérzés fog el a pali láttán.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.