Ugrás a kommentre

SW képregények

Coce_Plant

Ajánlott hozzászólás

Dawn Of The Jedi: Force Storm, Part 2.

A Tython rendszer legtávolabbi bolygója, a Furies Gate felett keringő űrállomáson, a Fury Stationon az ott dolgozók bejövő jeleket észleltek. Először azt gondolják, hogy esetleg egy alvó hajó tért vissza, de korábban még soha senki sem lépett be a Tython rendszerbe. Az alvó hajók egyébként a fény sebességénél gyorsabb űrhajók, amelynek utasai mesterséges transzba helyezve élik át az utazást. Azonban a befogott jel hirtelen eltűnik, ám ez nem téveszti meg a twi'lek Hawk Ryo-t, a Je'daii Őrzőt, aki az Erőn keresztül érzi, hogy az a valami még mindig közeledik a Tython rendszer felé. És az a valami sötétséget áraszt magából. Hawk Ryo először lead egy üzenetet a közelgő fenyegetésről, majd a Tythonra indul, ugyanis bármi is érkezik ebbe a rendszerbe, az ki fogja billenteni az Erő egyensúlyát. (Hawk Ryo egyébként úgy néz ki, mintha Cade Skywalker és Shado Vao genetikai keveréke lenne a Legacy képregénysorozatból.)

Shae Koda, a Je'daii Utazó éppen egy rancor-sárkányt (Lényegében egy szárnyas rancor.) próbál meg idomítani az Erőn keresztül a mestere, Quan-Jang segítségével. (Aki tisztára úgy néz ki, mint Riddick.) Időközben egyre inkább kezdenek felerősödni a viharok a Tythonon, az Erő kezd kibillenni az egyensúlyából és a rancor-sárkány is érzi ezt. A zuhanás közben történő idomítás során azonban Shae Koda egy látomást lát egy fekete páncélt viselő alakról, amely kizökkenti a koncentrációjából, ezért a mesterének kell közbeavatkoznia és megmentenie az életét, illetve beidomítani a rancor-sárkányt. Mikor megosztja mesterével a látottakat, Quan-Jang azt mondja, hogy egy Je'daii-nak sosem szabad figyelmen kívül hagyni az Erő intelmeit, ezért útnak engedi az immár beidomított rancor-sárkánnyal, hogy járjon a végére az ügynek. Egyébként Shae Koda a Butch nevet adta a szerencsétlen állatnak. :D

A Shikaakwán, a Tython rendszer hetedik bolygóján, a törvényen kívüli világon, ahol az alvilág az úr, egy devaroni bérgyilkos tör be Volnos Ryo báró erődjébe, aki egyike azoknak a feudális gengszter klán vezetőknek, akik a bolygót uralják. Az erődön belül Volnos Ryo, aki szintén egy twi'lek, a lányával, Tasha Ryo-val vitatkozik és megpróbálja rávenni őt, hogy csatlakozzon újra a Ryo Klánhoz, azonban a lány hűsége hajthatatlannak bizonyul a Je'daii Rend iránt. Miközben a devaroni merénylő egy ódivatú, golyóval működő lőfegyverrel az édesapja életére tör, Tasha Ryo akcióba lendül, azonban hirtelen lát egy látomást egy fekete páncélos férfiről, egy pillanatra ez megzavarja, de sikerül legyőznie a merénylőt és megmentenie az apja életét. Miután Tasha leteríti a merénylőt, Jaris Kant, az apja hidegvérrel végez vele. A lány szükségtelennek találta a megölését, ugyanis már legyőzték, de Volnos Ryo szerint itt, a Shikaakwán a könyörület a gyengeség jele, amit nem engedhet meg magának. Volnos még megpróbálja egyszer rábeszélni a lányt, de Tasha tudja, hogy a Je'daii nem folyhat bele holmi helyi bandaháborúba. Tasha pedig az Erő útjait követve végül útra kel, hogy a látomása nyomába eredjen.

Eközben, szintén a Tythonon, a nőcsábász tisztavérű Sith, Sek'nos Rath arra készül, hogy lenyűgözze a nézőközönségét, három ifjú hölgyet, hogy megpróbál olyasmit, amit addig senki azelőtt. Erő villámokból gömböt formálni és azt kilőni. A mutatvány nem sikerül neki, ugyanis megzavarja őt egy fekete ruhás alak, akinek képe aztán köddé válik. Sek'nos elenyésző, felületi sérüléseket szenved csak ugyan, de az aggódó nagyszülei a segítségére sietnek és elzavarják a három leányzót. Figyelmeztetik Sek'nost, hogy nem szabad felelőtlenségből a Sötét Oldallal játszani, ugyanis az Erő villámok megidézéséhez ahhoz kell nyúlni. Sek'nos, mint mindig, poénosan fogja fel a dolgot és gyorsan útra kel, hogy kiderítse, mit jelentett számára az a látomás.

A Tython holdján, a Boganon Daegen Lok is megpillantja a titokzatos férfi jelenését, ám nem tudja, hogy ez mit jelentsen. A Boganon végül találkozik Shae Koda, Tasha Ryo és Sek'nos Rath is, amikor hirtelen egy űrhajó csapódik be a közelben. A hajóból a fájdalom, a halál és a sötétség érzései áradnak a Je'daii-k felé. A zuhanás során tönkrementek a kommunikációs eszközeik, ezért nem tudták értesíteni a Je'daii Tanácsot a történtekről. Ám a mentőkabinból sötétséget... Nagyon intenzív sötétséget éreznek. Mindhárman előhúzzák a kardjaikat és felkészülnek a legrosszabbra.

És ekkor, aktivált Erőkarddal felbukkan Xesh...

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Szóval most már itt is úgy csinálják, mint a Dark Times-nál, vagy a Knight Errant-nál.

Meg körülbelül az összes sorozatnál, amit most futtatnak, mindegyik csak időszakonként megy, leadnak egy történetszálat, aztán szünet.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Meg körülbelül az összes sorozatnál, amit most futtatnak, mindegyik csak időszakonként megy, leadnak egy történetszálat, aztán szünet.

Igen, ezt valahogy megfigyeltem. Legutoljára a Knights of the Old Republic és a Legacy ment gyorsabban.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen, ezt valahogy megfigyeltem. Legutoljára a Knights of the Old Republic és a Legacy ment gyorsabban.

De azokat az 50. résszel be is fejezték, mind a kettő kapott egy War alcímű történetet, aztán ennyi. Sokkal több sorozat van, de mégis kapunk minden korszakból bőségesen, nekem tetszik ez a módszer. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De azokat az 50. résszel be is fejezték, mind a kettő kapott egy War alcímű történetet, aztán ennyi. Sokkal több sorozat van, de mégis kapunk minden korszakból bőségesen, nekem tetszik ez a módszer. :)

Igen így is jó. Viszont a Knights of the Old Republic és a Legacy is folytatódhatott volna nég akár.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Igen így is jó. Viszont a Knights of the Old Republic és a Legacy is folytatódhatott volna nég akár.

Én is így gondolom, bár idővel mind a kettő laposodott egy kicsit a sorozat második felében, de ettől függetlenül jó volt.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Legacy miatt én nagyon haragszom John Ostranderre. Nem értem, miért nem tudta elvarrni a szálakat abban az 50+6 számban. Ő az egyik kedvenc képregényíróm, de ez a "lezárás" nagyon keserű szájízt hagyott maga után számomra.

Ami legjobban idegesít az a Hogrum Chalk-os dolog. Miért lett áruló? Mi lesz most ezután a sorsa? Szerintem elég nagy szemétség volt az olvasókkal, hogy ezt így függni hagyták.

Szerintem utasításra tette. Talán lesz még valami később.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Legacy miatt én nagyon haragszom John Ostranderre. Nem értem, miért nem tudta elvarrni a szálakat abban az 50+6 számban. Ő az egyik kedvenc képregényíróm, de ez a "lezárás" nagyon keserű szájízt hagyott maga után számomra.

Ami legjobban idegesít az a Hogrum Chalk-os dolog. Miért lett áruló? Mi lesz most ezután a sorsa? Szerintem elég nagy szemétség volt az olvasókkal, hogy ezt így függni hagyták.

Nekem sem tetszett a végkifejlet, igazán pontot tehettek volna a Sithek történetének végére, mielőtt még túlzásba esnének vele. Áruló lett? ez nekem valahogy kiesett. >.<

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez akkor sem volt szerintem túl korrekt lépés. Ha már valaki hűségesen követte a sztorit, nehogy már egy ilyen félbehagyásszerű véget kapjon. És nekem ne mondják, hogy az EU majd elvarrja a szálakat, mert egy műnek önmagában kéne megállni magát, nem ilyen toldás-foldásokkal kiegészítve.

Az, hogy Nihl és Talon életben maradnak, még oké lenne, de Hogrum Chalk szála mindenféle magyarázat, vagy lezárás nélkül a levegőben maradt. Ez most olyan mintha az EPVI-ban kiderült volna, hogy pl Ackbar admirális, Crix Madine, vagy Mon Mothma birodalmi kém, de ennek ellenére ugyanúgy ért volna véget a sztori, az ewok ünneplésen ő is ott táncikálna a többiekkel.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A Marvel-es Star Wars-ban próbáltak összehozni Anakinról és Obi-vanról szóló történetet?

Eléggé meg volt kötve a kezük, úgyhogy nem igazán. Sőt, kifejezetten tilos volt nekik a filmek előtt játszódó dolgokról írni, minden ilyen jellegű próbálkozásuk halálra volt ítélve. Egy-két kivétel akadt csupán, az egyik, amely még a Régi Köztársaság idején játszódott és Obi-Wan Kenobi egyik küldetéséről szólt, ahol, ha jól emlékszem, kalózok ellen harcolt. Fekete egyenruha, fehér kesztyű és csizma volt rajta, a korai tervek szerint ez lett volna a Jedik hivatalos egyenruhája, de ez végül nem így lett. Ez a történet hatalmas siker lett, de ennél messzebb nem mentek. Amikor Han Solo-t lefagyasztották az EPV.-ben, bajban voltak, mert ő volt a legnépszerűbb karakter, csináltak visszaemlékezéseket Han korábbi kalandjairól, de ennyi. :)

Érdekes, köszönöm.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Képregény hír. Felcsillant egy nagyon, de nagyon apró reménysugár. A Szukits megpróbál puhatolózni az ügyben, de még annyira kezdeti stádiumban van a dolog, hogy könnyen lehet nem lesz belőle semmi. Nem havi, kéthavi kiadványban, hanem sokkal inkább TPB jellegű dologban gondolkodnak. De a Semic halála miatt most iszonyú zavaros a jogi helyzet.

Ez mit jelent tulajdonképpen?

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Ez mit jelent tulajdonképpen?

Lehetséges, hogy lesznek Sw képregények újra, vastagabb, könyves jellegű formátumban, de még nem biztos, nagyon bizonytalan státuszban van a dolog.

De legalább foglalkozik valaki ezzel is.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

A TPB-k gyűjteményes kötetek. Például nem havonta adnak ki egy részt egy történetszálból, hanem időnként megjelenik egy vastag kötet amiben az egész benne van, kb. ennyit takar. De ez felettébb érdekes, kifejezetten jók lehetnek az eladások, ha a Szukitsnak egyáltalán megfordult a fejében a dolog.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.