Ugrás a kommentre

Videjó játékok


Dzséjt

Ajánlott hozzászólás

Vállalkozó vagyok, ha van meló este is megyek és hétvégén, ünnepnapon, ha nincs akkor akad időm. De nem sokat játszottam, épp csak kipróbáltam.

Épp most jöttem meg egy melóból.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mind a három platformon egyformán lehúzzák (Xbox/Pc/PS3).

Egészségükre, aki hülye, ne játsszon ilyenekkel. Nem tudom, hogy mi bajuk vele. Bugba, amit annyira mondókáznak, én még egy dekába nem futottam. A társaim eddig egyszer akadtak el, azaz akkor éppen egy társam, de mivel ugyanúgy az ember után teleportál, ha lemarad, mint az ME játékokban, így ez is csak a "határ" eléréséig volt gáz. A hangulat remek, még para rész is bőven akad, van olyan pálya, ahol úgy kell az élőholt alienek között szambázni, hogy nincs fegyvered, miközben egy böszöm nagy egybőlkinyírhaaseggedbeharap dög lohol a sarkadban.

Ami eddig tényleg komoly hiba, az a grafika. Tény, az úgy öt évvel van lemaradva a kor standardjához képest. De ezt személy szerint a remek játékélmény miatt pont lesavazom. :)

 

Nekem bejön a játék, bár elején zavart, hogy én 20 méterről spriccelő savtól meghalok, társam meg 5 centiről se, de ezen már túl tettem magam :D Alienek néha agyamra mennek, főleg mikor 50 jön egyszerre... De hangulata nagyon jó.

Fenét hal meg az ember húsz méterről savtól, ne ijesztgesd szegény Frenkie-t. :D Oké, ha nincs rajtad a mellény, akkor megdöglesz két-három szétcsapott kobaktól, és a páncélt is hamar leszedi a közelharc, de nem vészes, legalábbis nem egyből. Persze Soldier fokozaton (magasabb fokon persze, de annak ugye az a lényege, aki úgy játszik, ne nyafogjon, viselje a kínt :P:evil: ).

 

Ez a savtól meghalás nem hangzik jól. Úgy terveztem az előrehaladást hogy shoti, közel engedem a dögöt aztán szétrobbantom a fejét.

Neked való játék ez! Van benne három különféle shoti. Az egyik Hicksé, az bivaj kis cucc. De az is nagyon baba, amelyikre például gránátvetőt lehet illeszteni.

 

Amúgy jó sok utalás van a filmekre.

 

Megtalálható:

- Hudson holteste

- Bishop lába

- A királynő vére által mart apró lyuk Bishop szétcincálásának helyén

- A felszedett padló, ahol Nyuszi búlykált

- Hicks, Nyuszi, Bishop és Ripley hibernátor kapszulájának hűlt helye

- Hudson holteste

- Nyuszi babájának a feje

- Nyuszi anyjának egy üzenete az anyjának, amiben elmondja, hogy valami megtámadta Russt. :D

- Hudson impulzus karabélya, Gorman pisztolya, Hicks shotija

- A kiégett APC

- A lezuhant UD-4L

- A kiürült, illetve a majdnem kiürült őrszem ágyúk

- A két arctámadó tárolója, amiket Burke ráeresztett Ripley-jékre, és az egyik szétlőtt arctámadó is

 

Emellett vannak egyéb utalások, például a Sulacon rengeteg monitoron olyan animációk futnak, amik a Nostromo monitorjain futottak, de lehet találni olyan hibernátorokat is, amikben a USM Aurigára vitték Johnerék az elrabolt embereket.

 

Szóval nem aprózták el a kontinuitást, legutóbb ennyire filmhűséget a Ghostbuster: The Game-ben láttam.

 

Az már csak hab a tortán, hogy Lance Henriksen (Bishop), William Hope (Gorman - itt nem Gormant játssza) és Michael Bhien (Hicks) is a hangját adta a játékhoz, Henriksen és Bhien természetesen az arcát is.

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Hát.. ööö... most elértem egy igen húzós részhez... fegyver nélkül kell menekülni, és hát.. izé. Durca. Egyébként óriási élmény... a feeling nagyon megvan. Hadley's Hope valami oltári és iszonyú parás.

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Azt a szentségit. Ez valami brutális jó játék. Gondoltam hogy jó lesz, de ez minden várakozásomat felülmúlja pozitív értelemben. Egyszerűen abbahagyhatatlan. Először én is megijedtem a grafika miatt főleg mikor a Telepítő a Directx 9-et rakta fel ami azért jó régi motort sejtet. Ha jól emlékszem valamikor 2008 környékén kezdték fejleszteni és szerintem nem váltottak azóta motort. DE. Full HD-ban mindent full-on nagyon szép. A tűz, a robbanások, és a víz állleesősek, simán mai szint.

Most zuhantunk le az LV 426-ra. Csak azért hagytam abba mert munka van holnap, de ami eddig volt azt tanítani kéne játékfejlesztőknek. Hogy hogyan kell jó játékot készíteni és hogyan kell alázattal egy már meglévő filmhez nyúlni. Simán bele tudtam élni magam Hicksék helyzetébe akkora hangulata van. A dögök végre sebezhetőek és nem kell egy tár beléjük mint az AVP játékokban. A társak MI-je ez eddigi legjobb amit én valaha láttam. Pl, volt hogy társam lőtte ki mellőlem a xenot, vagy mikor Bella is bejött a képbe akkor egymást is segítették. Végre érzem azt hogy társak és nem az van hogy nekem kell írtanom csak ők meg állnak. Ja és nagyon hasznosak, pont azt nyújtják amit kell. Ami még nagyszerű volt hogy mikor valamelyik ajtót nyitott és védeni kellett akkor nem baromi sokáig csinálta hanem lezavarta gyorsan.

Milyen hangulata volt már annak hogy társ nyitja az ajtót, hárman védjük, xenok özönlenek mikor meg kinyitotta rohanás hátra és nem az mint a többi FPS-ben hogy nem jönnek utánad hanem ezen dögök jöttek, úgyhogy hártrafele menve lőttem mint az állat. :D

A lőszermennyiséggel nincs probléma bőven találtam utánpótlást. Megtaláltam Hicks shotiját is. :D Ha elég jó időzítéssel lőttem beléjük vele akkor nem fröccsent rám a sav. De általában az M1A1-et használtam.

Na aztán mikor a WYC zsoldosok jöttek összeszedtem egy Assault Rifle-t is. Abban is reménykedem hogy hosszú játék lesz, mert ha ennyit szántak a Sulacora akkor a Hadley's Hope-ra is fognak rengeteget.

 

Az is milyen már mikor Bella mondja hogy valami pókszerű volt az arcán. Gondolom neki annyi lesz.

 

Szóval többet is vártam amit kaptam nálam ez AZ Alien-játék.

 

Hát aki meg erről rossz kritikát írt az egyszerűen szólva idióta. Semmi nem igaz abból amit irkálnak összevissza. Bomarr, nyugodtan játssz vele iszonyú jó.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Tudom Frenkie, de a net tele van a PC-s verzió kritikájával is, ahogy azt korábban Bomarr is mondta!

 

A legviccesebb eddig, amikor a tag azt írta, hogy szerinte Bad sectoros lett tőle a vinyója, 1 óráig bírta és uninstall, más csak 10 percig, 30 percig... stb és jött az uninstall. Mindenki azon van megveszve, hogy ilyen trágyát 2013-ban mégis hogyan lehet piacra dobni és pénzt kérni érte... :D :D Jópofák!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

De ez a dög mindig elkap, nem nyílnak elég gyorsan az ajtók... :(

 

Lehet rájöttél már, de le kell hegeszteni az ajtókat. Először én is szívtam, aztán megnéztem, mit ír ki a már nyitott ajtóra: bezár és lehegeszt. Na mondom... Persze utáni is kapkodni kell a lábad, mert áttöri, de a lehegesztett ajtókkal lelassíthatod annyira. hogy elérd a liftet. :D

 

 

Ha jól emlékszem valamikor 2008 környékén kezdték fejleszteni és szerintem nem váltottak azóta motort.

2006-ban kezdték el fejleszteni, azóta nem váltottak motort.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Na most kapott el az őrület...

 

 

Space Jockey hajó! Ezaz! Ebben bíztam, hogy benne lesz! Tudva mennyire mániákus rajongója vagyok a SJ-nak ha még be is lehet menni a hajójukba nekem végem lesz :)

 

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Riddick... Ha tudnád. :D

 

No, én kivégeztem. A grafikát leszámítva tényleg nincs vele semmi olyan gond, ami miatt ennyire sírni kell miatta. Kicsit megint olyan a dolog, mint az ME3-nál. Nagyobbra fújják a hisztit, mint amekkora tényleges gond van a játékkal.

A vége kicsit mondjuk összecsapott, vagyis inkább, ugyanúgy félbe hagyott, mint a 2010-es AVP, azaz érezhetően nyitva hagyták a sztorit, hogy lehessen folytatni. Csak van egy olyan sanda gyanúm, hogy az AVP-hez hasonlóan ezt sem folytatják a sok sírás-rívás miatt. :(

 

Pedig nagyon adja az Aliens hangulatát, a sztori is jó, még azt is sikerült elfogadnom, hogy

 

Hicks életben van. Amit adtak rá magyarázatot mondjuk nagyon meredek, de nem teljesen elképzelhetetlen. Legalábbis az A3 pocsék kezdésébe simán belefér amit itt elmondanak, sőt, talán még némi értelmet is ver abba az értelmetlen katyvaszba.

 

Az új dögök tetszetősek, nem lettek túlzásba víve, és elég ötletesek, vittek némi színt a néha azért monoton dögirtásba, ami hál isten a változatos pályáknak és a mindig megjelenő WYC fogdmegeknek hála sosem fulladt végül unalomba. Összességében én elégedett vagyok a produktummal. És egye fene, még kánonnak is elfogadom, ha a Fox nem változtatja meg eme álláspontját.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

És megvolt a Derelict, hát ott elolvadtam. A fontosabb termek megvoltak és az utánozhatatlan folyosók.... csak azt sajnálom, hogy rövid volt a rajta tartózkodás. De nekem már ez is elég volt ahhoz, hogy elismerően csettintsek és abszolúte jó játéknak tituláljam. :)

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Fenét hal meg az ember húsz méterről savtól, ne ijesztgesd szegény Frenkie-t. :D Oké, ha nincs rajtad a mellény, akkor megdöglesz két-három szétcsapott kobaktól, és a páncélt is hamar leszedi a közelharc, de nem vészes, legalábbis nem egyből. Persze Soldier fokozaton (magasabb fokon persze, de annak ugye az a lényege, aki úgy játszik, ne nyafogjon, viselje a kínt :P:evil: ).

 

Jó, akkor 10 méter. :D Csak érzékeltetni akartam, hogy ez a része kicsit rasszista a játéknak.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Játék kivégezve.

 

Hát emberek, számomra ÓRIÁSI élmény volt.

 

 

Hicks vissza hozatala a történetbe szerintem remek ötlet volt, sohasem voltam igazán kibékülve azzal, ahogy az Alien3-ban elintézték. Hogy a Derelicten (Dzséjt :rock:) kétszer is grasszálhattunk az maga volt a mámor :D Másodszorra jól összesz*rták a folyosókat és a frankó kis helységeket a dögök... gondolom az egész Derelictet.

 

 

Negatívumként a hosszát, pontosabban a rövidségét emelném csak ki. Játszottam volna még tovább szívesen...

 

Ami a grafikát illeti, nos nem volt kiemelkedő de olyan hú de vészes sem, mint ahogy a kritikákban emlegetik. Egyes helyeken kifejezetten tetszett.

 

Végre 'hivatalos!' folytatást kapott az Aliens! Abszolút elfogadom kánonnak!

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Nute, próbáld ki, nekem nagyon bejött... mint látod :P

 

Ezt az előbb elfelejtettem:

Prometheus utalás...

 

Egy blöki a Derelicten... óriási! Mikor megláttam lef*stam a bokám! Ember! :)

 

 

És egy rövid cikk a végére: Olvass!

 

Ez a videó viszont kétség kívül érdekes:

Szerkesztve: - Darth Riddick
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Egyre jobb ez a játék. Megtaláltam már Hudson mestert is igaz lukkal a mellkasán meg Gormnan pisztolyát is. a fegyver nélküli pályán túl vagyok, szerintem nem volt olyan nehéz. Megyünk most a csajokkal O'Neal után. Remélem sok van még hátra.

A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Mi van??

 

 

Hicks hogy a jó életben van életben? Lezuhant a Furyra a mentőhajója és meghalt. Megtalálták a holttestét. Már mikor mondták hogy 1 Sulacos tengerészgyalogost tartanak fogva, sejtettem hogy csak Hicks lehet mert a többi tényleg halott.

 

 

Dzséjt: A végén leirok egy storyt hogy szerintem miről van itt szó, sajnos annyira elkapkodják az angol feliratot meg annyira katonai szleng hogy csak a képekből értem mi történik. Persze nagy vonalakban világos mi történik. Ezt majd magyar felirattal is végigjátszom. Egy biztos a WYC-nél aljasabb társaságot nehezebb elképzelni.

Szerkesztve: - Frenkie
A hozzászólás linkje
Oszd meg ezeken az oldalakon:

Csatlakozz a beszélgetéshez!

Írj hozzászólást most, és regisztrálj később. Amennyiben már regisztráltál, lépj be a fórumra és szólj hozzá a témához.

Vendég
Új hozzászólás

×   Beillesztett szöveg.   Illessze be egyszerű szövegként

  Only 75 emoji are allowed.

×   A linked automatikusan beágyazódott.   Linkként jelenjen meg

×   Az előző tartalom visszaállítása.   Korábbi szöveg törlése

×   Nem illeszthetsz be képet közvetlenül. Töltsd fel vagy illeszd be URL-ből.

  • Jelenlévő felhasználók:   0 felhasználó

    • Egy regisztrált felhasználó sincs ebben a topikban.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.