2x10 - Make It Stop

[Ody Mandrell]

Luthen boltjában sok érdekességet mutattak, köztük a mortisi istenek szimbólumait is.

[Dzséjt]

Azt is, de akad ott twi'lek kalikori is (a gungankoponyás képen jobb oldalt látható). Mondjuk arra kíváncsi lennék, Palpatine megperdült-e az X-tengelye közül, amikor közölték vele, hogy a Coruscanton egy lázadó szuperkém Sith és Jedi holokront tartott a hátsó raktárában. 

[Ody Mandrell]

2025. 05. 14. - 19:12, Darth Sky írta:

Kleya annak ellenére képes megtenni a nagyobb cél érdekében a súlyos dolgot (Luthen megölése = Lázadó titkok védelme), hogy az érzelemmentesség és hideg professzionalizmus álcája ellenére egyértelműen valós kötődést és érzelmeket táplált a mentor és apafigura iránt.

Luthen mindenkit képes volt feláldozni, köztük magát is, de Kleyát nem. Lányaként tekintett rá, felnevelte. Szerintem az egyetlen ember volt akit szeretett.

 

2025. 05. 14. - 19:12, Darth Sky írta:

Az ellenálló polgárokon végrehajtott birodalmi sortűzzel a Birodalom már ekkor megmutatta a valódi arcát...

Valószínűleg ez is olyan szeparatista világ lehetett, mint Desix. Ott azért könnyebben kezd irtani egy köztársasági katona.

[Wilde]

Most jutott időm kicsit bővebben is írni az epizódról. Ez volt az egyik legérzelmesebb rész számomra az egész sorozatban, mert egy olyan karaktert/karaktereket tett a középpontba, akik eddig is fontos szerepet töltöttek be az Andorban, de igazán nem ismerhettük őket. Luthen és Kleya párosa volt, aki a háttérből rengeteget tett a Lázadásért, de mégis a gyümölcseit már nem közvetlenül arathatták le (legalábbis Luthen semmiképpen sem, mivel itt meghalt). Ebben volt valami sorsszerű, hogy az az ember, aki feláldozta önmagát, a jó lelkiismeretét azért, hogy elvégezze a piszkos munkát is a Birodalom ellen, amit sokan másoknak nem volt kedvük, gyomruk megtenni, az végül tényleg saját magát fizikai valójában is feláldozta a Lázadásért, úgy, hogy a legfontosabb információkat továbbadta még halála előtt és ebben volt valami költői, hogy így ért véget az ő ténykedése.

 

Nekem nagyon tetszettek a flashback jelenetek és szívesen néztem volna többet is ezekből. Az azért ebből a szűkre szabott ízelítőből is látszott, hogy Lear azért egész más ember volt még akkoriban. Amikor maga mellé vette Kleyát már felsejlett benne az a céltudatosság, amit aztán Raelként láthattunk tőle, de kezdetben egy ijedt, meghasonlott, őrlődő figurának tűnt, aki úgy érzi, hogy nincs a helyén. Elég komplikált volt ez az apa - lánya kapcsolat, ami kibontakozott köztük Kleyával, mert mintha több is lett volna közöttük. Kleya egyfajta megváltást is jelentett Luthennek, aki egy célt és lendületet adott annak a folyamatnak, hogy azzá váljon amilyen szerepre a Lázadásnak szüksége volt és nála alkalmasabb embert nem nagyon lehetne mondani. Nem volt fanatikusan megborulva, mint Saw, de közben ugyanúgy képes volt bemocskolni a kezét, ha szükségét érezte és képes volt elmenni a végsőkig az ügyükért. Ezen a ponton Kleya megmentése lendítette át úgy érzem és közben persze Kleyának is egy sajátos megváltást adott ez a találkozás. Egyrészt ott szó szerint a halál torkából mentette ki őt Luthen gyerekként, másrészt egy olyan értelmet, irányt adott az életének, amivel valami nagyobb szolgálatába álhatott és messze jutott onnan, ahonnan elindult. Persze ezzel kapcsolatban felmerül, hogy mennyire befolyásolta egy olyan gyerek világképét, aki még semmit nem tud a világról, egy olyan életre nevelve, ami messze van a normálistól, de ez már más lapra tartozik. Emlékszem a Jyn könyvben olvastam, hogy mennyire kultúrsokk volt Jynnek, amikor elkerült Sawtól egy olyan családhoz, ahol nem a túlélés, hanem a normális mindennapi élet köszöntött rá és valójában ezt az életet Kleya még csak időszakosan sem ismerhette meg, mégis úgy érzem, hogy Luthennel egy olyan célt kapott, amiért érdemes küzdeni.

 

Amikor az epizód elején találkoznak Lonnival, nekem már egyértelmű volt, hogy a srác napjai meg vannak számlálva. Egyszerűen túl nagy kockázati tényezőt jelentett és ugyan sajnáltam a halálát, de azért valahol meg tudtam érteni, hogy így alakultak a dolgok. Túl sokáig volt bent a frontvonalban és túl közel kerültek már hozzá. Innentől kezdve egy igazi hullámvasút volt az epizód további menete, nem igazán volt üresjárat a továbbiakban. 
Ahogy összetalálkozik Dedra és Luthen az nagyon érdekes volt. Nem hordozta magán azt az epikus leleplezést, amiben talán Dedra reménykedett, nem éreztem kifejezetten kiélezettnek, vagy nagyszabásúnak, inkább tűnt egy fárasztó hajsza végének, amiben már-már profán hatást keltett, hogy egyszerűen besétált oda a régiségboltba. Luthen részéről is egy olyan reakciót kaptunk, ami illett a helyzethez, nem volt túldramatizálva, vagy túlírva ez a leleplezés és nagyon tetszett, ahogy szépen csendben szeppukut követett el. Abból, hogy nem volt mondjuk egy ciánkapszula a fogában arra következtetnék, hogy ugyan érezte, hogy közelednek hozzá, de nem arra készült, hogy neki is mennie kell. Mindenesetre hűen tükrözte a kettejük közötti csatát, hogy Dedra megszegve a szabályzatot odarohan, hogy győzzön, de Luthen még így is ki tudott csúszni a karmai közül.

 

Ehhez persze szükség volt Kleyára is, aki ennek a résznek az igazi sztárja volt. Luthen esetében is ő jelentette a katalizátort, azt pedig eddig is sejtettük, hogy ő fogja össze a szálakat a háttérben az eddigi akciók során. Terepen is láthattuk, amikor a poloskát kellett hatástalanítani, de amit itt a kórházban művelt az egy új szintre emelte nálam. Láthattuk a hatékonyságát ahogy kezelte a felmerül akadályokat, a könyörtelenségét, ahogy lecsapott bárkire, aki az útjába került és láthattuk az intelligenciáját, hogy milyen jól mérte fel a helyzetet. Közben a visszapillantások a múltjába is nagyon jól működtek ezekkel a jelenetekkel és rezonáltak azzal, amit láttunk, hogy Kleya miként vált azzá hideg, precíz nőve, akit láthattunk itt átmenni a kórházon, mint kés a vajon. Az a búcsú pillanat, meg mikor utoljára találkozik Luthennel és végül lekapcsolja a gépről az nagyon megérintett. A színészi játék több ponton is kiemelkedő volt az egész sorozatban, de itt is elég csak megnézni azt a pillantást, ahogy még egyszer utoljára ránéz Luthenre, arra az emberre akinek az életét köszönheti és most egy érthető célból, de elveszi az életét ennek az embernek. Abban a szempárban ott volt minden és az egész jelenet hihetetlenül érzelmes volt.

 

Az utolsó hármasból nekem ez az epizód tetszett messze a legjobban, ugyan volt még puskapor (szó szerint is) a következő részekre, de érzelmi szempontból ez érintett meg a legjobban és egy korszaknak a lezárulása is volt. Valahogy ez a kérgesebb, kíméletlenebb lázadás - ami nem csak tiszta lelkű parasztfiúkból és vagány csempészekből állt - az Luthennel kezdődött és úgy érzem vele is halt meg, még ha Kleya valamilyen szempontból tovább is viszi az örökségét... és enélkül feltehetően nem lenne győzelem sem a Halálcsillag ellen!

[Ody Mandrell]

1 órával ezelőtt, Wilde írta:

Mindenesetre hűen tükrözte a kettejük közötti csatát, hogy Dedra megszegve a szabályzatot odarohan, hogy győzzön, de Luthen még így is ki tudott csúszni a karmai közül.

Érdekes, hogy Dedrában fel se merült Luthen drasztikus lépése, pedig a tőrt még a kezébe is adta. 

[Donát]

Az elbizakodottság lett a veszte. 

[Nute Gunray]

Meg a teatralitásra való hajlama, ami igazából mindig is megvolt benne, bármennyire is próbálta azt elrejteni a professzionalizmus álcája mögött.

Szerkesztve: Hétfő 20:51 - Nute Gunray

[Ody Mandrell]

Tom Bissell megerősítette, hogy Luthen és Kleya első terrortámadása Palpatine miatt volt a Naboo-n. Az uralkodó szülőbolygóján akartak először lecsapni, amit jelzés értékűnek szántak.

[Ody Mandrell]

Elkészült a leteljes guide!

[Wilde]

15 órával ezelőtt, Ody Mandrell írta:

Érdekes, hogy Dedrában fel se merült Luthen drasztikus lépése, pedig a tőrt még a kezébe is adta. 

 

Ahogy Donát is írta, nagyon elbízta magát és biztos benne volt az is, hogy ez az a pillanat, amire olyan régóta várt, amire feltette a karrierjét, időközben annyit veszített (leginkább Syrilt, de kicsit vele együtt önmagát is, a benne még meglévő emberséget), hogy ez biztos elhomályosította az éleslátását. Egy kicsit amúgy szerintem Dedra el is szeparálta magát a drasztikus dolgoktól, ő egy fogaskerék a birodalmi gépezetben, aki nem akar arról tudomást venni, hogy ez a gépezet mit és hogyan darál be. Amikor a Ghormanon voltak, neki kellett kiadnia a tűzparancsot, de csak a parancs kiadásának pillanatában érzi át a helyzet súlyát, amikor meg az első évad végén a Ferrixen elszabadul a pokol, akkor teljesen leforrázva áll ott, mint aki erre nem készült fel. Amellett, hogy itt nem gondolkodott tisztán és megfontoltan, szerintem ő egyszerűen nem érezte azt, hogy így kicsúszhat a kezéből a helyzet.

 

14 órával ezelőtt, Nute Gunray írta:

Meg a teatralitásra való hajlama, ami igazából mindig is megvolt benne, bármennyire is próbálta azt elrejteni a professzionalizmus álcája mögött.

 

Ez egy érdekes felvetés, mert tényleg eléggé meg volt komonálva a belépője, ahogy le akarta nyomni Luthent a boltba, hogy a fölényét fitogtassa. Lehet ezt elleste valakitől és úgy érezte ezzel az erejét demonstrálja, de ahogy kezelte a végén ezt az egész ügyet, az minden volt csak nem professzionális.

[Ody Mandrell]

16 perccel korábban, Wilde írta:

Amellett, hogy itt nem gondolkodott tisztán és megfontoltan, szerintem ő egyszerűen nem érezte azt, hogy így kicsúszhat a kezéből a helyzet.

Talán abban a szituációban kicsit le is nézte kicsit Luthent? Előjött a birodalmi ego.

 

Az egyébként érdekes, hogy a Partagaz által beígért előléptetés, vagy karrier elmaradt. Legalábbis semmi nem utal arra, hogy Dedra feljebb került volna a ranglétrán.