Wilde összes hozzászólása
-
1x05 - Night
Nekem ez a rész tetszett eddig a legjobban. Kis túlzással annyi jelentős dolog történt ebben az epizódban, mint az előző négyben összesen. Elnézve az epizódok hosszát, ez simán lehetett volna egy rész a múlt hetivel és akkor nem lett volna olyan idétlenül elvágva pont az összecsapás előtt, ráadásul így az a bogaras közjáték is értelmet nyert, mert szerepe volt a bogaraknak, a Qimir elleni ütközetben. A legjobban az tetszett az egészben, hogy ennyire bevállalósak voltak az alkotók és a fontosabb szereplők közül is kiírtak kettőt. Mondjuk, ha tényleg csak egy évad lesz, akkor nincs nagyon hova húzni halasztani a dolgokat, de valahogy arra számítottam, hogy csak a töltelék karakterek, az a sok noname jedi lesz feláldozva... ezzel szemben meghalt Yord és Jecki is. Főleg az utóbbi volt, akiről azt feltétleztem, hogy komolyabb szerepe is lehet, ő olyan naívan testesítette meg a jedikbe vetett eszményeket, meg elég fiatal is volt, de mégis meghalt. Viszont azt nagyon díjazom, hogy ilyen bátran mertek belenyúlni ezekbe a halálokba és így Qimir is nagyobb súlyt kapott, hogy olyanokat is megölt, akikhez érzelmileg már kötődhettünk, nem csak az ilyen nevenincs biodíszlet jediket, akik csak azért voltak ott, hogy legyen kiket feláldozni. Esetleg akkor lehettek volna még kegyetlenebbek, ha a kis Bazilt is egyszer csak átszúrja Qimir, de az már talán sok lett volna. Azt amúgy nem tudom, hogy erre a csontkovácsolós megoldásra gondolt e Qimir, amikor ezt a fegyver nélkül való jedi ölést forszírozta, de nekem a méreggel történő akció sokkal inkább testesítette meg azt az elvet, hogy a jediknek a saját gyengeségét kell ellenük fordítani. Ott Mae direkt Torbin bűntudatára játszott rá és igazából nem is ő adta be neki a mérget, míg itt annyit láttunk, hogy puszta kézzel, de mégis harc közben ölt meg Qimir egy jedit, ami nem érződik számomra olyan különlegesnek ahhoz mérten, hogy mégis egy az egybe harcolni kellett vele. Sol esetében is felmerült bennem egy ponton (mikor nagyon hullottak a jedik), hogy akár ő is meghalhat még ebben a részben, azért mégis ő a vezetője ennek a kis csoportnak, nélküle más irányba mehett volna el Mae/Osha is, de tetszik ez a fordulat, hogy Mae beáll Osha helyére és így annak a megkülönböztető jelnek is szerepe lehet a homlokán. Ezt a hajvágást mondjuk technikailag nem értettem, jól nézett ki így ez a shot, de a tarkóján is kellett volna még maradni lelógó hajfürtöknek, amit csak úgy tudott volna egy mozdulattal levágni, ha közben levágja a saját fejét is. Szerintem az lesz Mae terve, hogy megöli Solt is, úgy hogy beszivárog Osha képében. Volt egy pont, amikor valószínűsíthetően félelemből, de megpróbált visszadörgölőzni Qimirhez és, ha meg tudná ölni Solt, akkor lehetne számára visszaút, mert így bizonyítaná, hogy a megingása a múlté. Ettől még valószínűbb, hogy pusztán csak maga akarja hidegre tenni, azok után, hogy neheztel a jedikre a Brendok miatt, de elképzelhetőnek tartom, hogy a Sollal való kapcsolat közben megváltozik a véleménye és nem akarja majd megölni Solt. Ez pont a fordítottja lehetne annak, hogy közben Osha meg Qimir kezére kerül, aki manipulálhatja benne a kételyeket, félelmeket, esetleg felfedve Sol és a jedik sötét múltját. Most Osha is érzelmileg egy nagyon nehéz helyzetben van, a találkozás Mae-vel, a sok jedi, aki meghalt és még ha kiderülne, hogy Solék hazudtak neki... nem lenne nehéz átcsábítani, főleg, hogy Qimir nagy manipulátornak tűnik. Amúgy mikor Sol úgy beszélt Qimirről, hogy ismerősnek tűnik én először arra gondoltam, hogy arra gondolhatott, hogy az Olegán találkoztak abban a boltban, ahol szemtől szemben is álltak egymással, ez így utólag nagyon tetszik, hogy Qimir így felfedte magát, mutatva a magabiztosságát, egyben felmérve közelről az ellenfeleit is. Mondjuk az nem tetszett annyira, hogy így egyenesen bemondja nekik, hogy sith vagyok és most meg kell, hogy öljelek benneteket. A régi James Bond filmekbe volt, hogy a főgonosz mindig elmondta előre a tervét Bondnak, hogy úgysem győzik le, aztán a végén mindig az ellenkezője történt. Itt tudjuk, hogy elvileg a jedik száz év múlva is abban a hitben vannak, hogy a sithek ezer éve kihaltak, de itt jobban tetszett volna, ha Qimir rejtélyesebben fogalmaz. Az mondjuk tetszene, amit Bomarrék vetettek fel, hogy ő egy Ren lenne. Ettől még lehet, hogy amúgy Sol tényleg arra gondolt, hogy már a Brendokon is ott volt Qimir (a színész valós életkorából kijönne, hogy kb. 20 év körül lehetett Qimir, amikor a boszorkányok elleni események zajlottak) és emiatt érezte ismerősnek, csak akkor felmerül bennem, hogy a boltban nem érezte a jelenlétét, vagy ezt így el tudja rejteni? Abba gondoltam még bele, hogy Mae mikor kerülhetett össze Qimirrel? Egyrészt Qimirrel, másrészt a sith Qimirrel, mint tanítóval. Nekem úgy tűnik, hogy Qimirrel nem olyan régi az ismerettség, az előző részben úgy kérdez rá, hogy ő miért is van sith szolgálatában, mintha ezt annyira nem tudná, pedig arra gondolnék, hogyha tizenéve ismernék egymást, akkor ez egy nyilvánvaló dolog lenne kettejük között. Ez csak azért merült fel bennem, hogy mi történhetett Mae-vel azok után ami a Brendokon történt, hiszen akkor még gyerek volt valahol, valakivel, valahogy túl kellett élnie és mikor csatlakozott ezután a sith-hez...? A harcok is tetszettek, bár azért a duel of the fateshez nem ért fel ez a csihi-puhi, de Qimir jól nyomta és leginkább az tetszett, hogy szedett áldozatokat is, mert a TCW-ben is voltak látványos párbalyok, de a vége legtöbbször az lett ezeknek, hogy valami patthelyzet után mindannyian elkullogtak, na itt nem ez volt, itt írtás volt ezerrel. Először nem értettem, hogy tudja úgy semlegesíteni a fénykardokat a sith, de aztán olvastam Dzséjt hozzászólását és tetszik ez a megoldás, ötletes is volt, hogy ilyen a felszerelése és tényleg a jedik elleni harcban is bír funkcióval, nem csak az arcát takarja és badassen néz ki. Sol szerintem felmérte, hogy nem tudná legyőzni Qimirt és eleve sokkos állapotban van a sok haláltól, ezért is akarhat erősítést hívni. Vernestra majd idejön, de nem szól Ki-Adi-Mundinak, meg a Tanácsnak sem, "nehogy a politikai ellenfeleink felhasználják ellenünk" és aztán őket is hidegre teszi a sith, így a végén nem derül ki a kiléte. Azért nagy sokkhatás lehet ez a jediknek, akik nem találkoztak már sithel évszázadok óta és most nem nagyon tudják mihez kezdjenek. Várom a jövő hetet, de méginkább a hetedik részt, mert már nagyon kíváncsi vagyok rá mi is történt pontosan a Brendokon és mi köze lehetett hozzá akár Qimirnek!
- Sport
- Sport
-
Egyéb fontos
@Darth Riddick Boldog születésnapot!
-
Sport
- Sport
- Sport
- Sport
- 1x04 - Day
Főleg annak tükrében, hogy azáltal, hogy jediket vett célpontba, így a Rend figyelmét felhívja magára. Elvileg a sitheknek a háttérből kellene cselekedni, hogy ne kockáztassák a lelepleződést és nehogy a jedik tudomást szerezzenek róluk, ezzel azt kockáztatva, hogy idő előtt fellépjenek velük szemben. Egyszerűen Mae bosszúja nem indokolná, hogy a sith ezt a lelepleződést kockáztassa, hacsak nincs meg erre már egy konkrét terve, ezáltal ez az egész akció egy hosszabb távú terv része. Kíváncsi leszek mi lesz ennek a kifutása, mert azt a későbbiekből úgy tudjuk, hogy a jedik nincsenek tudatában a sithek létezésének még 100 évvel később se, úgy hogy vannak jedik (Yoda, Ki-Adi-Mundi) akik már ekkor képbe kerülhettek volna a sötét oldali fenyegetéssel. Mégis a sithek homályban maradtak egészen Maul feltűnéséig. Szóval ki lehetett számítva, hogy itt mit akart ezzel elérni a sith, ugyanis azt tudjuk, hogy nem lepleződött le. Mégis a kockázata azért megvolt, hogy potenciálisan így felhívja magára a figyelmet. Azt meg az első részből tudjuk, hogy az igazi terv a jedikbe vetett hit és magának az eszmének a megrendítése és szerintem ez kell legyen az egész akció hátterében, hogy a jedik diszkreditálódjanak, akár a padawanok szemében (Osha, Jecki mindketten valósággal hisznek a jedik eszményében), akár a Rend magasabb rangú tagjaiban, akár a Szenátusban. Szerintem elsőre el se akarták hinni mivel is állnak szemben, ezért érhette őket olyan meglepetésszerűen ez a támadás, de a többségük ujjgyakorlat lesz valószínűleg a sithnek, ugyanakkor azon is meglepődnék, ha itt a következő összecsapásban mindenkit levágna... úgyhogy van még remény Yordnak.- Sport
- 1x04 - Day
Azt hiszem úgy szólt a teória, hogy amikor egyszerre két helyen vannak, akkor az egy olyasféle Erőkivetülés, mint Luke-nál, az Ep. VII-ban, de valójában csak egy személy van. Én egyedül amiatt gondolnék valami csavarra, hogy amellett, hogy ikrek, a legfontosabb ismertetőjel, ami külsőre megkülönbözteti őket, az a jel Mae homlokán és Oshának eddig egyszer sem láttuk a homlokát... aztán lehet nem lesz ebből semmi, csak egy ilyen kis apróság.- Sport
- 1x04 - Day
A múlt heti rész rejtélyét egy időre el kell engedni, de tetszett ahogyan folytatták az első két részben elkezdett történetet. Annak különösen örültem, hogy már itt a rész végén láthattuk a sithet és ez sem húzták el mondjuk az utolsó két részig. Több dolog is kérdőjelként maradt meg bennem. Az egyik Mae átállása, legalábbis az, hogy ilyen könnyen otthagyta a küldetését. Itt meg kell jegyeznem, hogy azáltal, hogy az előző rész kizárólag flashback volt, így kicsit megakasztotta ezt vonalat, amit Mae és Osha jelenbeli konfliktusa jelentett. A második rész végén látszik, hogy Mae-re nagy hatással volt az, hogy megtudta, hogy él a testvére és itt a 4. részben elég hamar eljut odáig, hogy hagyjuk is ezt az egész akolitus dologot, meg a bosszút és inkább visszamegyek a nővéremhez. Lehet csak első nézésre volt ez így fura, de kicsit olyan hamar jött ez, hirtelenül én azt hittem, hogy jobban el van köteleződve a sith iránt, bár az ő viszonyukról nem tudunk egész pontosan semmit. A másik tényező ezen a vonalon Qimir. Nekem nagyon valószínűnek tűnik, hogy ő a maszkos. Nem tudom mennyi idő telik el aközött, hogy fennakad a csapdában és Osha eléri Kelnacca házát, de akár lehetett annyi ideje, hogy hamarabb odaérjen, megölje a wookiet, a nála lévő batyuból felöltse a sith ruhát és mögéjük kerülve láthassuk ezt a hatásos belépőjét. Az egész rész során úgy masszírozta Mae-t, mintha rá akarná vezetni, hogy mit is kell csinálnia. Végig nagyon manipulatívan beszélt vele és adná magát, hogy valaki olyan van a maszk mögött akinek az arcát már láthattuk. Egyedül ami nem tetszett itt, az a rész befejezése volt, így akció közben elvágni valamit nem kóser, nyilván megvan a felfokozott izgalom a következő részre, de ez nem volt kerek egész számomra, úgy is ütős lezárást kaphatott volna a rész, ha látjuk ezt az összecsapást kibontakozni, nem kevésbé vártam volna a folytatást akkor sem. Tetszett az új kis lény is és annak külön örültem, hogy nem egy ilyen kis cukiság bombát akartak belőle faragni, hanem kicsit olyan magánakvaló volt. A fiatal Ki-Adi-Mundit különös volt látni, mert mindig ilyen öregnek képzeltem, de nagyon tetszett a feltűnése. Ő volt az aki kijelentette az Ep. I-ben, hogy a sithek már régóta kihaltak... felmerült bennem, hogy talán ennek a konfliktusnak a kifutása lesz az, ami méginkább megerősíti benne ezt a hitet. Mondjuk a sith úgy intézi, hogy ne tudjanak a feltűnéséről és valami más támadóra gyanakodjanak és a jedik gyanakvása még inkább kialszik, hogy na lám tényleg nincsenek sithek. Az is érdekes volt, hogy ugyan korábban úgy tűnt ebben a korszakban mintha szabadabban működnének a jedik, azért láthattunk itt is hatalmi játékokat. Nem szólnak a Tanácsnak, nehogy akkor a Szenátusnak is kelljen szólni és megpróbálják ők maguk fű alatt elsimítani a dolgot. Most mintha Solban is érezném azt a bűntudatot, ami megvolt Torbinban is. Ettől csak még érdekesebbé vált, hogy mi történt pontosan az előző részben. Egyébként volt velük egy kel dor jedi is a Khofaron és először felbuzdulva Ki-Adi-Mundi meglepetésszerű feltűnésén felmerült bennem, hogy a fiatal Plo Koon is tiszteletét teszi az Acolyte-ban, de igazából nem tudom ez a faj mennyi ideig él, illetve az a sejtésem, hogy a Khofaron lévő csapatot le fogja kaszabolni a sith, legalábbis ha hitelt adunk Ki-Adi-Mundi azon kijelentésének, hogy a sithek már régóta kihaltak és a jedik nem hazudnak róla. Szóba került itt fentebb, hogy mi van, ha Osha lesz az akolitus, nekem ez tetszene. Amíg Mae pont, hogy vissza próbál térni a sötét oldalról, addig Osha meg egyre inkább arra sodródhatna. Ehhez kellene valami katalizátor is, mert jelenleg azért Oshában nem véltem felfedezni igazán a sötét a nyomát, azon túl, hogy haragszik a testvérére, míg Mae esetében már az első közös találkozásuk során látszott, hogy megmozdult benne valami és vannak érzései a testvére iránt. Ha megtudnánánk, hogy a jediknek milyen sötét titka volt a Brendokon az sokat segíthetne ezen is. Azt nem érezném nagy csavarnak, hogy Qimir a sith, eddig eléggé erre utaltak, persze Qimirnek lehet egy mestere, akit még nem ismerünk. Érdekes megnézni itt is azt a kettősséget, hogy míg Mae sötét a szokásos sötét ruhában van, Oshára ráadtak egy ilyen kifejezetten világos göncöt. Mint hogyha így vizuálisan is aláhúznák a köztük lévő különbséget. Hallottam egy olyan teóriát is, hogy Mae és Osha közül csak Mae élte túl a Brendoki incidenst és ezért van az, hogy Oshának a homlokát nem láttuk még rendesen, ahol lenne az jel, ami itt Kelnacca kunyhójában is megjelent. Az biztos, hogy a halállistán már csak Sol maradt és revideálom a korábbi gondolatomat, nem azért kell ezeket a célpontokat megölni, hogy ne tudjon senki a Brendokról, inkább Mae-nek kellett így bizonyítani az elköteleződését a sithek iránt, szóval ez egy teszt volt és nem valaminek az eltusolása. Sajnos már csak a fele van hátra, de alig várom, hogy választ kapjak a kérdéseimre, nagyon tetszik ez a rejtélyes, nyomozós dinamika, amit kitaláltak ehhez a sorozathoz. Így nem csak a korszak miatt, de a tematika kapcsán is emlékezetes marad számomra az Acolyte.- A The Acolyte sorozat
Egyelőre nem tudom hova tenni, még több kérdésem lett a mai rész után, de tetszik az irány, amerre haladunk és hogy kiszámíthatatlan a történet. Erre például nem számítottam, mint amit most láttunk. A játékidő kapcsán még el tudtam volna viselni egy 20 percet, főleg ahogy véget ért... néztem volna még tovább.- Sport
- Game of Thrones
- Sport
- Sport
- Sport
- Sport
- Sport
- 1x03 - Destiny
Megnéztem mégegyszer a részt és az alapján próbáltam meg legegyszerűbben rekonstruálni a történteket. A boszorkányokat az Erőhasználatuk/mágiájuk miatt üldözték el onnan, ahol eredetileg voltak (ezzel kapcsolatban csak abszolút találgatni tudok, lehet nem is a jedik miatt kellett elmenniük, hanem a helyiek nem nézték őket jó szemmel, de mindegy is) és nem képesek már természetes úton szaporodni. Itt mondjuk felmerül a kérdés, hogy akkor addig mégis hogyan születtek az újabb boszik, de az is lehet, hogy ahol éltek ott nem csak nők voltak, csak miután menekülniük kellett végül csak ennyien maradtak. Aniseya rájött miként tud életet teremteni - lehet korábban is tudta, mert ez a boszorkányok titkos tudása, csak régebben nem voltak erre feltétlenül rákényszerülve - és létrehozta az ikreket. Osha mindig is érdeklődőbb volt, kifelé kacsingatott, hogy mi lehet az ő világukon túl, míg Mae követte az utasításokat, amiket mondtak neki, de közben belül frusztrálta valami, láthatjuk, hogy kissé erőszakos volt azzal a lepkeszerű valamivel is. Amikor eljött ez az ominózus nap a jedikkel, akkor Mae-t nem feltétlenül kísértette meg a sith, hanem egyszerűen csak egy gyermeki módon reagált arra, hogy valami nem úgy alakult, ahogy ő akarta. A benne meglévő sötétség, az erőszakossága sarkallta arra, hogy bele se gondoljon, hogy mit csinál és felindultságában gyújtotta a tüzet. Szóval azt mondanám, hogy nem állt a sith befolyása alatt. Ettől függetlenül a sith ott volt a Brendokon, lehet őt is az vonzotta ide, mint a jediket, de az is lehet a jedik nem tudtak arról, hogy az ikreket természetellenesen teremtették, ezt csak a sith tudta. Mindenestre itt volt a maszkos idegen és ő okozta a szabotázst, amit a gyakorlás közben észlelnek a boszorkányok, illetve a sith volt, aki a buntát használva megölte mindannyiukat a végén és miután a jedik elvitték Oshát, ő meg magával vitte Mae-t. Egyedül azt nem tudom sehova elhelyezni, hogy ki és miért támadott rá Torbinra, hogy a rész végén már ott van rajta a sebhely. Ha esetleg Koril lett volna és a jedik, meg a boszorkányok összecsapnak, miért nem voltak vágások, szúrt sebek a holttesteken, ha itt valami nagy csata volt... valamint megint felmerül a kérdés, hogy miért harcoltak egyáltalán? Mondjuk ebben az esetben legalább azt megmagyarázná, hogy miért van Torbinnak olyan komoly bűntudata, ami másfél évtized után is annyira emészti, hogy inkább meghal. Önmagában az, hogy elhozták Oshát a családjától, illetve, ha tőlük függetlenül halnának meg a boszorkányok ezt nem indokolná szerintem.- 1x03 - Destiny
Mintha Sol azt mondta volna, hogy ő 4 évesen került a jedik közé (már nem emlékszem pontosan), ebből arra következtetnék, hogy itt is ehhez tartják magukat és Osha egy kivétel lenne. Az első két réssben egy ponton szóba kerül a kora is, ami ellene szólt a jedikhez való felvételénél, miután megtudjuk, hogy otthagyta a Rendet. Ezek után Anakin felvételénél lehet pusztán a magasabb életkor riasztotta el őket és az Anakinban rejlő potenciál, nem pusztán Osha rossz példája a múltból. Ennek az egész életkori korlátozásnak abban látom az értelmét, hogy minél fiatalabb egy gyerek annál jobban formálható és tanítható a jedik útjára és minél idősebben kerül erre az útra annál több dolog térítheri el. Azt Te is említetted, hogy Koril "megszállta" Torbint, lehet valami hasonló lehetett Mae esetében is. Mondjuk azt nem láttuk, hogy ebben az állapotban konkrét cselekvésre is rá tudnák venni a "megszállt" személyt, meg Korilt nem tudom hova tenni, hogy ebben a helyzetben miért fordulna így az övéi ellen. Ha meg a Sith van a dologban, akkor meg csak most környékezte volna meg Mae-t? Egyelőre számomra nagyon zavaros, de nem vagyok egy Poirot.- 1x03 - Destiny
Nehéz összeszedni a gondolataimat, mert annyi minden történt ebben a részben. Örülök, hogy már most megkaptuk ezt a flashbacket és minél hamarabb elkezdték felfedni a múltat (bár jónéhány kérdés vár még megválaszolásra) és a további részekben több idő juthat majd a jövőre, a sithek esetleges puhatolózására, meg, hogy jobban megismerjük a galaxist ebben az új korszakban. Az számomra is meglepő volt, hogy egy egész részt szántak erre a flashbackre és ugyan elsőre kicsit sajnáltam, hogy most nem folytatódik semennyire sem a jelenbeli szál, de végül nagyon tetszett, hogy ilyen sok időt töltöttünka Brendokon és ennyi mindent megtudhattunk a lányok eredetéről. Számomra a legizgalmasabb rész az úgynevezett teremtésük volt. Ez egyértelmű kapocs volt egyrészt Anakinhoz, másrészt Plagueishez, hogy nem volt apjuk és valahogy az Erő segítségével hozhatták létre őket. Az is teljesen emberi reakció volt, hogy Osha nem feltétlenül akart belehelyezkedni a rá osztott szerepbe és más tervei voltak. Eleinte azt hittem arra lesz kifuttatva ez a konfliktus, hogy a jedik el akarják vinni úgy a gyerekeket, hogy azokat elszakítják a közösségükből, de így, hogy Osha éppen hogy nem akart ennek a közösségnek a részévé válni, hanem más életet akart, így a jedik beavatkozása is átértelmeződik. Nem örültem volna, ha ebben a régi, szebb korban megint ott tartunk, hogy a jedik ilyen morálisan megkérdőjelezhető irányba mennek el. A másik érdekesség az a boszorkányok eredete volt, ami több kérdést is felvet... Ezek közül a jedikkel való esetleges konfliktusukra lennék leginkább kíváncsi, ugyanis nekem úgy tűnik, hogy mintha már találkoztak volna velük. A jediknek ebben a korszakban úgy tűnik nagyobb a hatalmuk, mint a prequelekben és lehet, hogy megvan a felhatalmazásuk is arra, hogy az Erőhasználat módja csak az ő elképzeléseik szerint történhet, így ezekben a boszorkányokban is fenyegetést láthattak, de ez az egész közeg a misztikájával nagyon érdekel, hogy mi a helyzet velük. A tűz és a gyilkosságok kapcsán én úgy érzem, hogy nem a jedik voltak a tettesek, vagy legalábbis az nem áll össze, hogy miért támadtak volna rájuk. Ha a tűz miatt mentek oda esetleg segíteni, akkor meg miért volt ott annyi holttest, akik láthatólag nem égtek meg és nem is a rájuk omló törmelék végzett velük. Tetszik Bence elmélete, hogy a sithek is megjelentek a bolygón, lehet az ő érdeklődésüket is felkeltette az az eshetőség, hogy a boszorkányok képesek voltak életet létrehozni és úgy tűnt, hogy ez egy új 8 éves nóvum volt, tehát korábban ez nekik sem jött össze. Rájuk találtak, lehet, hogy a jediket követve és aztán itt közbeléptek. Ugyanakkor Mae nem tűnt úgy, mintha ki akarna innen szállni, szóval ha őt már egy ideje masszírozta volna titokban a sith, hogy álljon át és ezért okozta a tüzet, akkor az nekem nem állna össze. Lehet, hogy Koril volt aki felbujtotta, de ő meg megint miért tört volna a nővérei ellen, akiknek gyereket is szült és eddig nem fordult ellenük, ez az egész kalamajka akkor kezdődött, mikor megjelentek a jedik. Ami még felmerült bennem, hogy a kiiktatandó célpontokat, ha a jól emlékszem, akkor nem Mae maga határozta meg, hanem ezt az utasítást kapta. Ez akkor nem a személyes bosszúja lenne, hanem valaminek az eltusolása lenne, hogy nem maradjanak olyanok akik tudnak az itt történtekről és kétlem, hogy annak, hogy a jedik nem megfelelően jártak el ilyen vonzata lenne. Torbin mindenesetre valahogy megsérült és valamit nagyon bánt, azt pedig még nem láttuk, hogy mi lehet ez... így csak még érdekesebb a folytatás.- Sorozatok
Manapság elég sok mindent remakeelnek, de nem csak felesleges lenne, hanem ilyenkor mindig mintha kicsit "megszentségtelenítnék" az eredetit. Egyébként Jack nekem azért nem volt a kedvencem, mert sokszor nagyon önfejű volt és az az ő mindent jobban meg tud oldani attitűd érződött rajta, de direkt úgy volt megírva, hogy neki azt kellett meghaladni, hogy mindig mindenkit meg akarjon menteni. Hozzá kötődött amúgy az egyik legrosszabb rész, amikor a tetoválásának a hátterét ismerhettük meg, aztán a sorozat második felében (4-5-6. évad) már nem nagyon voltak ilyen fillerek, ami jót is tett a Lostnak.