Ugrás a kommentre

Wilde

Támogató
  • Összes hozzászólás:

    4.428
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    9

Wilde összes hozzászólása

  1. Wilde

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot!
  2. Wilde

    Filmek

    Két, vagy három olyan jelenet volt, ha jól emlékszem, ahol feltűnt. Nekem leginkább a film végén volt szembetűnő, ahol hallani lehetett a hangján, hogy magyar akcentussal beszéli az angolt, ott tényleg olyan érzés volt, hogy egy magyar embert hallasz. Tellernél csak az akcentus érződött, de ott ez alapján nem mondtam volna meg, hogy milyen származású, ha alapvetően nem tudtam volna.
  3. Wilde

    Filmek

    Abszolút, ő is a 'keveset szerepelt, de remek volt' csapatot erősítette a filmben, hasonlóan Casey Affleckhez, vagy Gary Oldmanhez.
  4. @Donát Köszi a lebonyolítást, tényleg üde színfoltja volt ez a játék az idei nyárnak, várom majd a nagy versenyt is...
  5. Wilde

    Egyéb fontos

    @Ody Mandrell Boldog születésnapot!
  6. Kanant kedvelem, érdekes karakternek tartom, Gideont meg nem, szóval ennyivel le is zárhatnám. Gideonnak úgy érzem nagyobb volt a füstje, mint a lángja, pedig még volt saját terve is, annak ellenére, hogy korábban azt hittem, hogy áll mögötte valaki. Nálam valahogy nem tudta átütni az ingerküszöböt, nem maradt meg egy igazán fajsúlyos gonosztevőként, számomra egy Darth Maul mondjuk simán lepipálná. Ettől még emlékezetes volt, de az leginkább Giancarlo Esposito játéka miatt volt, aki úgy tűnt nagyon jól mozog ebben a szerepben. Kanan egy tragikus hős, akinek egyszer már szinte a nulláról kellett felépítenie magát, majd amikor elvesztette a látását megint egy új helyzetből kellett felálnia. Tegnap azt írtam, hogy Hera az összekötő kapocs a Ghoston, de legalább ennyire fontos Kanan is, aki meg egyfajta apa/mentor szerepet tölt be. A sorsa és az emlékezete talán nem annyira van ott a köztudatba, mint egy Anakin, Obi-Wan, vagy Luke, de legalább ennyire hősies és tragikus is Kanan karaktere és úgy érte ezt el, hogy rajta folyamatosan azt éreztem, hogy amellett, hogy tanítgatja Ezrát ő legalább annyira folyamatosan tanul is közben. Ez a fajta sebezhetőség, tökéletlenség, ha nevezhetjük ezt egyáltalán annak messze eltér a szokásos, öreg, bölcs, megfontolt jedi mesterektől (talán az Anakin - Ahsoka pároshoz lehetne hasonlítani, de Anakin az egy külön világ) és ez nagyon tetszett benne, úgyhogy gondokodás nélkül Kanan!
  7. Wilde

    Filmek

    Oppenheimer Tegnap sikerült megnézni a filmet, az itteni ajánlások hatására akartam jegyet váltani az IMAX-es vetítések valamelyikére, de sajnos mind a szinkronos, mind a feliratos verzióra a legalsó sor kivételével nem volt szabad hely, így a Corvinban tekintettem meg végül. Így is nagy élmény volt, de most már utólag el tudom képzelni, hogy IMAX-ben miért tudna még nagyobbat ütni a film. Cillian Murphy tökéletes volt a szerepben, azt inkább a forgatókönyv számlájára írnám, hogy ahhoz képest, hogy Oppenheimerről azt olvastam, hogy egy nehéz ember volt, aki nagyon elragadtatta magát saját zsenialitásától és hajlamos volt lenézni a nála kevésbé pallérozott elméket... ez a filmből egyáltalán nem jött le, egy abszolút szerethető, kedvelhető figuraként került bemutatásra. Eredeti nyelven láttam a filmet, azt sajnáltam, hogy Teller Edét nem egy magyar színész szólaltatta meg, de mikor feltűnt Szilárd Leóként Haumann Maté ott tisztán lehetett érezni, hogy magyar akcentussal beszéli az angolt, ami számomra egy kellemes kis plusz volt. A többit spoilerbe teszem, bár igazán nagy fordulatokat nem lehet lelőni ebben a filmben: A színészek a főbb szerepektől eltekintve is fatnasztikusak voltak, nekem Matt Damon is nagyon emlékezetes volt, de Rami Malek rövidke szerepe ellenére is képes volt ellopni a showt, hogy arról a Jack Quaidről ne is beszéljek aki most debütált a Star Trekben élőszereplős formában a Lower Decskből átlépve a Strange New Worldsbe. A fényképezés, a zene, a hanghatások is kiválóak voltak, Nolan alkotásai még mindig az eseményfilm kategóriájába esenek, amit egyszerűen látni kell. A legnagyobb elismerés pedig tényleg az, hogy még azóta is a hatása alatt vagyok a filmnek, hogy láttam, még mindig eszembe jut egy-két jelenete, maradandó élményt tud nyújtani, ami nem könnyen ereszti el az embert. A jelenleg is zajló szomszédos háború adta aktualitás pedig még húsbavágóbbá teszi, hogy tényleg új időszámítás kezdődött 1945. július 16-án.
  8. Grogu egy kedves kis aranyos, jópofa karakter, de sohasem volt úgy a kedvencem, mint egy olyan karakter, akinek szövege is van. Eleinte jobban örültem volna, ha nem tér vissza egyből Mando mellé a 2. évad fináléja után, de a 3. évadban sokat lendítettek rajta, a Jedi Templomos visszaemlékezős részt pl. kifejezetten élveztem. Hera viszont régen is nagyon szimpatikus volt és most az újranézés alatt (3. évad) kristályosodott ki bennem, hogy ő a kedvencem a Ghost csapatából. Tényleg mintha az anyjuk lenne, felemeli őket, bátorítja ha kell és ő az aki összetartja a csapatot, de közben megvannak a maga gyengeségei is amit le kell győznie. Nagyon kedvelem úgyhogy nálam ez egyértelműen Hera.
  9. Ezen el kellett gondolkozzak, mert mindkettejük mellett szólnak érvek és kevdelem is ezt a két karaktert. Fennec Shand elsőre egy olyan semmilyen karakter volt számomra nem igazán tudtam hova tenni ezt a figurát, de az nagyon tetszik benne, hogy mennyire kinőtte magát onnan, ahol a Mandalorianben láttuk egy egyszerű mellékszereplőként. Tetszik a profizmusa, hogy egy kifejezetten kompetens fejvadász és ami róla és Dedráról is elmondható, hogy női karakterként a saját típusukban kissé alulreprezentáltak, de nem csak ezért jók! Szóval Fennec egy nagyon jó kis női fejvadász és mint ilyen nekem nagyon tetszett. Dedra meg kiemelkedett az Andorból, mert a birodalmi oldalon nekem talán ő volt az egyik kedvencem és azok a jelenetek, amelyek a Birodalom berkeiben játszódtak is részben miatta voltak olyan emlékezetesek. Ez a nő még apró elemeiben sem egy igazán szerethető, azonosulható karakter, talán a ferrixi szezonzáróban láthattuk egy kicsit az emberibb arcát, de közben meg amiben jó, hogy egy ilyen vérprofi, törtető birodalmi tiszt, ahogy használja a hatalom létráját és próbál rajta kapaszkodni, ahogy manipulál embereket az egészen emlékezetes volt és nem sok ilyen nőt találunk a SW-ban. Csoli emlegette korábban az "Andor sznobság" fogalmát és ha őszinte vagyok magammal, akkor talán emiatt hajlok inkább Dedra felé, úgyhogy ő kapja a szavazatomat.
  10. Wilde

    Filmek

    Az Oppenheimerrel kapcsolatosan lenne egy kérdésem azokhoz akik már látták: mennyire látványos a film? Azt olvastam róla, hogy leginkább egy politikai thriller lett és a párbeszédekben a legerősebb, kevésbé a látvány visz magával az élményt tekintve. Szívem szerint a Puskin Moziban nézném, de ha nagyon bitang a látványvilág, akkor az IMAX miatt "ráfanyalodnék" az Aréna Plázára...
  11. Wilde

    Egyéb fontos

    Boldog születésnapot! @mui-ruy
  12. Wilde

    Star Trek

    Először nem tudtam hova tenni, hogy két részt is adnak kvázi egymás után a múlt héten, de kellemes meglepetés volt, hogy a crossover epizódra így nem kell annyit várni. Nekem is tetszett a rész, jó volt látni azokat a karaktereket élőszereplős formában, akiket anno három éve elkezdtem nézni egy érdekes kísérletben (ST rajzfilm + vígjáték), úgy emlékszem még itt ajánlást is írtam a Lower Deckshez.
  13. Finn sosem volt igazán szimpatikus nekem, ellenszenvesnek sem mondanám, de nem is kedveltem meg. Eleinte én is azt gondoltam, hogy szerelmes Reybe, ez a jedi/erőhasználó dolgot meg nem igazán értettem, hogyha ezt közölni akarták, akkor miért nem került bele a filmbe, bár az igazat megvallva nem lett volna sokkal szimpatikusabb tőle akkor sem a karakter számomra. Vele szemben Galent mindig is nagyon kedveltem, a drámája, a tragikuma, a felszín alatti hősiessége és nem utolsó sorban Mads Mikkelsen játéka miatt, úgyhogy ő kapja a szavazatomat.
  14. Dooku már a filmekben, vagy a TCW-ben is érdekes volt (meg egy elég erőteljes váltás Maul után, mint Palpatine tanítványa), de nekem is leginkább a Tales of the Jedi lendített egy nagyot rajta, hogy egy kicsit jobban megismerhessük az embert is, aki a gróf álarca mögött van. Dooku egy tragikus karakter, a helyzete okán benne volt a kudarca, ő csak a ló helyetti ideiglenes szamár volt Sidious számára mielőtt rátehette a kezét Vaderre. Ebben a párosításban ugyanakkor azt érzem, hogy nekem itt az a döntő, hogy Dooku ugyan érdekes figura, de van nála komolyabb Sith (Palpi) és bukott jedinek sem ő a legdrámaibb figura (Anakin), vele szemben viszont Rex amiben jó - mint lojális, hősies, kemény klón katona, akinek helyén van az erkölcsi érzéke is - abban viszont a legjobb. Ha a klónhadsereget kellene egy személyben kifejezni, annak a legjobb aspektusaival, akkor azt mondanám, hogy Rex a Klón - így nagybetűvel, ezért kapja ő a szavazatomat.
  15. Lando valahogy mindig elment mellettem, nem éreztem annyira közel magamhoz a karakterét, ettől még mind a klasszikus, mind a sequel trilógiás megjelenését bírtam és jó volt a Solo-ban, valamint a Rebelsben is. Ő kétség kívül egy olyan ikonikus karaktere ennek a világnak, aki elsőre nem biztos, hogy pont beugrik az átlag SW nézőnek mondjuk egy Luke, Vader, Yoda hármassal szemben, de hozzátartozik a Sagahoz. Cal vele szemben jelentős hátrányból indul, hiszen csak két videójátékban szerepelt, de mint karakter sokkal inkább megkedveltem, mint Landot. Szerintem egy nagyon könnyen azonosulható figura Cal, akinek vannak gyengeségei, hibái és nem egy olyan über jedi, mint mondjuk Anakin, de egy olyan hős, akinek ott van a helye a nagyok között és jó volt megtapasztalni a kalandjait. Úgyhogy most ő kapja a szavazatomat.
  16. Wilde

    Sport

    Szerintem a magabiztossággal alapvetően nincsen probléma, a feröeriek is úgy számíthattak, hogy itt a Ferencváros az esélyes és valószínüleg tovább fog jutni, de előre nem kellett volna olyanokat posztolni, mintha már tovább is jutott volna a Fradi. Ez leginkább a social media manager sara volt, biztos vagyok benne, hogy a csapat azért készült erre a mecsre, csak most ez így alakult. Azért az orosz mester a méretes zakó utáni felkérdezésnél az esetleges távozása kapcsán visszakérdezett, hogy "Warum?", aztán ahogy olvasom ez is megoldódott...
  17. Nem árultam zsákbamacskát az eddigi szavazásokon sem, Luthen nekem nagyon szimpatikus figura, ugyan nem kapott sok képernyőidőt, de az Andor miatta is volt annyira jó tavaly. A Lázadás sötét oldalaként olyan rétegeket adott a klasszikus filmekhez is, hogy a Halálcsillag elleni támadást, vagy a lázadók Endornál aratott győzelmét is úgy lehet nézni, hogy ehhez kellettek az ilyen alakok is és ez nekem nagyon tetszik. Egy igazi bábjátékos, stratéga, aki mer kockáztatni és az esetleges visszásságai ellenére is a jó ügyért harcol. Poe egy badass pilóta, aki olyan igazi SW hős, amilyen minden produkcióba elkél. Egy szerethető, azonosulható figura, akinek helyén van szíve, nem fél cselekedni és megtestesíti a hősiesség motívumait. Oscar Isaacre mintha ráöntötték volna a szerepet, a ST színészei közül ő szerintem az egyik legjobb volt és számomra pl. messze túlszárnyalta Wedge Antillest a klasszikus trilógiából (mondjuk Wedge ennyi szerepet nem is kapott), úgyhogy ő a kedvenc pilótám. Ettől még ez nálam egyértelmúen Luthen, ő egy sokkal izgalmasabb figura számomra, mint Poe, akit sokak ellen tovább tudnék vinni, de innen nem.
  18. Grievous nem a kedvencem, egyszerűen olyan "nagyobb a füstje, mint a lángja" szereplő, aki az Ep. III-as feltűnése idején nézett ki talán a leginkább félelmetesnek, kompetensnek. A TCW-ben néhány kivételtől eltekintve a pofozógép szerepet osztották rá, ami nem sokat lendített a renoméján. Alapvetően lenne egy drámai él a karakterében, de nem igazán bontakoztatták ezt ki és nem is így él az emlékezetemben. Mondjuk a legmaradandóbb a halála volt számomra, máig itt van előttem ahogy néztem a moziteremben, amikor tűzcsóvák csapnak ki a maszkjának a szemgödreiből. 3PO egy mérhetetlenül ikonikus figurája a Star Warsnak, szerintem Vader mellett az ő megjelenése is olyan, hogy a laikusok is egyből felismerik, hogy ez kicsoda/micsoda, meg melyik franchise. Esszenciálisan hozzátartozik a SW élményhez ő, illetve a tőle elválaszthatatlan R2-D2 alakja. Ettül függetlenül, mint karaktert 3PO-t én sosem kedveltem igazán. Sokszor idegesítő, vagy egyszerűen sok volt, a sopánkodásával, fontoskodásával, mint egy zsémbes vénasszony. Nem annyira hajmeresztő, mint Jar Jar, de azt nem csodálom, hogy Hannak is az agyára ment. Úgyhogy itt én a tábornok urat preferálom.
  19. Wilde

    Trailer

    Megnéztem én is az előzetest, nagyon várom a sorozatot. A szereplőket itt-ott nehéz lesz megszokni, nekem Sabine abszolút rendben volt, de Hera még elég szokatlan, de ez az animációs-élőszereplős váltás velejárója és ahogy folyamatában látjuk majd a részeket jobban meg lehet majd szokni, mint itt egy kiragadott részlet alapján. Thrawn kapcsán nekem mindig az volt az első gondolatom, hogy Benedict Cumberbatchet a Jóisten is Thrawn főadmirálisnak teremtette, de Lars Mikkelsen is biztosan remek lesz. A legjobban természetesen magát Ahsokát várom, szerintem ő az animációs szeletéből ennek a világnak a legizgalmasabb szereplő, eddig mindenütt ahol feltűnt jó volt látni, most a saját sorozat igazi jutalomjáték lehet neki. Az persze biztos, hogy ez már egy másik Ahsoka, nem teljesen az, mint akit megszoktunk. A Sabine-os szál, mint tanítvány nagyon ígéretes, Tar Vizsla után egy másik mandalori is jedinek állhat, ha ez lesz... várom!
  20. Ez sem könnyú menet, gyakorlatilag a Birodalommal szemben ellenállás két pontját jelenítik meg. Saw a harcosan, frontálisan kiálló, adott esetben a határokon is túlmenő felkelő, míg Bail megfontoltabban haladó lázadó, aki nem ajtóstól akar nekirontani a Birodalomnak. Ettől még mindketten ugyanazon a vonalon mozognak, de az eszközeik, a habitusuk teljesen más. Saw a Rogue Oneban lett igazán emlékezetes és ott alapozták meg a renoméját is. Gyakorlatilag ő lett a felkelől fekete báránya, aki néha még a sajátjait is megriasztja, fejcsóválásra készteti. Emiatt hajlok felé, de közben ott van Bail is, aki meg egyszerűen csak szimpatikus. Tetszik, hogy próbálja megőrizni a méltőságát még az olyan sötét időkben is, mint a Birodalmi éra, ezt láthattuk az Obi-Wan sorozatban is és valahogy megtestesíti a régi Köztársaság eszméjét ethoszát, de közben megpróbál az új realitások között lavírozni. A kapcsolata Leiával nagyon sokat dobott rajta, ami annak fényében kiemelendő, hogy remek folytatása annak a vonalnak, hogy milyen jóban voltak Padméval. Saw egy olyan tüske a köröm alatt, ami kellemetlen, nehezen kipiszkálható, ami hiányosságot érzek benne, hogy szembeállítva Luthennel a stratégia, az átfogóbb, nagyobb léptékű tervezés mintha nem annyira lenne meg benne, de a küzdeni akarását, a kérlelhetetlen kitartását nem lehet megkérdőjelezni, hogy ő nem hagyja magát a Birodalommal szemben. Egy szürkezónás ember, akiből tök jó, hogy minél több feltűnik a felkelésben, így sokkal életszerűbbé téve azt. Mégis jó, hogy vannak ilyen Bail féle szereplők is, akik egy biztos igazodási pontot jelentenek, nem törtnek meg, de nem is billennek el morálisan. Jimmy Smits a megjelenésével, a gesztusaival is ezt kimért nyugodt erőt hozta és bennem ez nagyon megmaradt, úgyhogy végül azt mondom, hogy Bail.
  21. Két nagyon különböző karakterről van szó, de az ilyenek szoktak igazán jó párharcok lenni, ahol mindenkinek más és más értékei tudnak kidomborodni. Nekem alapvetően mindketten szimpatikusak, de azért nehéz összehasonlítani számomra a kettőt, mert az egyikük egy főszereplő, aki nagyobb teret is kap a kibontakozásra a saját sorozatában, a másikuk pedig egy mellék karakter, aki csak most lép át az animációs világból az élőszereplősbe, ahol talán jobban megmutathatja magát. Ettől még nem tudok elvonatkoztatnia könyvektől, ezáltal volt szerencsém Thrawnt jobbban megismerni, ahol ő igenis főszereplő és még a hős típustól sem áll annyira távol, mint elsőre gondolni lehetne... Din Djarin egy nagyon jó figura, egyszerre ötvözi magában a westernhőst és az apaszerpbe beletanuló magányos farkast, aki nagyon sokat fejlődik a sorozat során. Nem túl bonyolult karakter, de amiben jó, a klasszikusan hősies erények megjelenítése mellett, hogy azért van egy ilyen markánsan "fejvadászos" arcéle, tehát nem egy fehér lovag, aki adott esetben megijedne az erőszaktól. Ami még tetszik benne, hogy nem túlságosan előtérbe helyezve, de ott van benne egy vezető személyiség képe is, ahogy képes hatni a körülötte lévőkre, ahogy az élére tud állni ügyeknek, úgy, hogy közben a morális iránytűje is egyensúlyban marad az egy olyan ember képét festi fel elénk, akit igazán követni lehet. Mégis Din azért megmarad úgymond "kisembernek", nem lesz belőle a következő Mandalore, vagy egy bolgyó kormányzója, hanem éli a kis életét Groguval, ami egy nagyszerű életkép volt a 3. évad fináléjában. Thrawn nekem kezdetben nem volt annyira magától értetődően szimpatikus szereplő, mint Din. Még középiskolás koromban olvastam a régi Thrawn trilógiát, ami anno tetszett, de néhol túltoltnak éreztem ezt az überlogikus karaktert (meg emlékeim szerint voltak más túlzások is azokban a könyvekben). Amikor megjelent a Rebelsben nagyon izgatott voltam miatta és abszolút üde szinfoltja volt a sorozatnak, jót tett a Birodalmi oldalnak a megjelenése, ezáltal felvonultatva egy olyan negatív szereplőt, aki abszolút méltó ellenfele hőseinknek, de mégsem egy Vader, vagy egy Tarkin, akikkel tudjuk mi lesz a későbbiekben. Ettől még ezzel a szereplésével engem nem teljesen nyűgözött le. Most, hogy elolvastam a Thrawn könyveket viszont változott róla a véleményem és ugyan ez a szavazás a mozgóképes részére koncentrál a karaktereknek, ez is a kánon része és a friss élmény miatt nem is áll szándékomban elvonatkoztatni tőle. Egy olyan karaktert alkotott - most már részben újra - Zahn, aki számomra kiemelkedik a többi általam ismert könyves figura közül. Van stílusa, egy olyan intellektusa, amire mindig oda kell figyelni és egy igazán maradandó jelenség Thrawn bárhol kapjon is szerepet. Persze van néhány túlzó elem is benne, a dedukciós képességét néha túlzásba viszik, amikor műalkotásokból, igazán apró részletekből olyan messzemenő következtetéseket tud levonni és egyes egyedül meglátni, amit senki más. Kicsit olyan érzésem van, mint amikor a Sherlock Holmes-os sorozatokban kis túlzással valakinek a szájszagából megállapítja, hogy ki volt a gyilkos és mi az indíték. Valamint Thrawn esetében a totális politikai analfabetizmus is egy olyan elem, ami szerintem nehezen egyeztethető össze ezzel a kiemelkedő intellektussal. Azt értem, hogy Zahn ezzel azt szerette volna érzékeltetni, hogy Thrawn sem tökéletes, neki is van gyenge pontja, de sokszor a legalapvetőbb politikai összefüggéseket sem képes meglátni, ami egy olyan a politikiával szervesen átszőtt társadalomban, mint a Chiss Birodalom, eléggé érdekes. Din Djarin az a karakter, aki egy nagyon jó hőstípus és kedvelhetőségben kevesen veszik fel vele a versenyt, de Thrawn egy olyan figura, hogy ha egy valakivel lehetne találkoznom a Star Wars világából, akkor az vagy ő lenne, vagy Yoda... na jó esetleg még Qui-Gon. Úgyhogy a Thrawn könyvből idézve a "szemgyulladásos pantorai" kapja a szavazatomat.
  22. Sajnos az utóbbi napokban lévő szavazásokról lemaradtam, de érdekesen alakulnak az eredmények, nem gondoltam, hogy itt hosszabbítás lesz.
  23. Wilde

    2x11 - A Princess on Lothal

    Az újranézésnél pont most láttam ezt a részt. Amikor Ryder megjegyzi, hogy a gravitációs zárakat nem lehet csak úgy lerobbantani, mert ő onnan tudja, hogy a börtönben ilyeneket szereltettek össze velük, akkor bevillant az Andor, hogy ott is láttunk birodalmi börtönt, ahol összeszerelő üzbemben dolgoztak a rabok. Mire rá nem világít egy újranézés.
  24. Ez azért egy jó párharc, amit csoli is pedzegetett, hogy mindkettejükről el lehet mondani, hogy elsősorban az animációs produkciók tették őket igazán háromdimenzióssá abból a kissé papírmasé figurából, amit az élőszereplős feltűnésük képviselt. Mondjuk, ha őszinte akarok lenni, már az alapján is valószínű Maulnak adnám a voksomat, mert egy ikonikusan badass gonosz volt a megjelenésével, a szótlanságával, a harci stílusával (anno a Baljós előtt csak Vadert láthattuk sithként vívni és az ő darabos mozgásához képest Maul dinamizmusa egészen újszerű volt). Még gyerekként voltam farsangon is Maul, úgyhogy ő nagyon emlékezetes volt számomra, de azért Plo Koon mellett sem mennék el szó nélkül. Ugyan ő szó nélkül maradt a filmek jelentős részében (most hirtelen nem is rémlik, hogy egyáltalán beszélt e), de nekem nagyon tetszett ez a karakter, ahogy kinéz, olyan igazi Star Wars-os. Egy olyan fajt láthattunk általa, ami tényleg idegennek hat, nem az ami sokszor előkerül a Star Trekben, hogy szinte egy az egybe úgy néznek ki az idegen fajok, mint az emberek, csak minimális eltéréssel. A Jedi Academy-ben szinte mindig Kel Dorral voltam, mert annyira tetszett ez a faj. Ettől függetlenül csak a filmes szereplésüket tekintve nem mondanám egyiket sem igazán jó karakternek. Mindent egybevéve Plo Koonról a menő maszkja maradt meg leginkább bennem, meg ezek a nőgyógyász ujjak. Maul nála valamivel emlékezetesebb volt, de nem sokkal. Aztán jött a TCW, meg Maul esetében a Rebels és sokat változott a véleményem mindkettőről. Plo mester egy szimpatikus jedi lovag volt, akit egy olyan "nyugodt erőként" tudnék jellemezni, aki mindig higgadtan, éleslátóan próbál a problémkhoz hozzáállni. Ahogy kezelte a Boba Fett ügyet, vagy ahogy tanítgatta Ahsokát az nagyon tetszett, jó páros voltak. Maul viszont teljesen más megvilágításba került. Azt talán nem mondanám, hogy Sidioushoz hasonló bábjátékos, de egy nagy machinátor és manipulátor vált belőle, aki úgy tudja mozgatni a bábukat, ahogy csak kevesen. A Trónok Harcás hasonlatot megint elővéve a játékosokról és a bábukról, ő a játékosok közé lépett, úgy hogy korábban abszolút bábunak tűnt és azért azt tegyük hozzá, hogy Palpival nem egy ligában játszik. Mégis az ő szála, az alvilági mesterkedései fantasztikusak voltak a sorozatokban, a végére talán egy kicsit el lett húzva a karaktere, de egy szép ívet írt le és ért körbe a sorsa. Maul egy baromi jó karakterré vált, majd írok még róla, van egy olyan érzésem, hogy látjuk még, úgyhogy egyértelműen Maul!
  25. Wilde

    Egyéb fontos

    Utólag is boldog születésnapot @Darth Riddick!
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.