Bence1997
Ezüst támogató
-
Csatlakozott:
-
Utolsó látogatás:
Bence1997 összes hozzászólása
- High Republic
-
Könyvek és képregények
Rick Riordan: Kane Krónikák - A vörös piramis A görög-római mitológia után az író átfordult az egyiptomi világ felé. A Kane Krónikák a modern korba helyezi az egyiptomi mitológiát. Történetünk főszereplői Carter és Sadie Kane, akik elszeparáltan élnek egymástól: míg Sadie a nagyszülőknél tengeti mindennapjait Londonban, iskolába jár, addig a bátyja, Carter az apjukkal szeli át a világot és különféle régészeti dolgokat művelnek. Ám karácsonykor eljön a látogatás ideje: egy családi nap alkalmából a testvérek apja, Julius Kane a British múzeumba látogat gyermekeivel, hogy a Rosette-i követ megvizsgálja. Azonban hamar megtörténik a baj: kiszöknek a Duatba zárt egyiptomi istenek és a két Kane ivadéknak a fő feladata, hogy visszacsináljon mindent. Időközben kiderül, hogy a régi időkből fennmaradt Élet Háza is a nyomukban van. Így hát a két testvér felkerekedik, hogy legyőzzék Széthet és újra békét hozzanak az istenek és a Ház mágusai között. Határozottan fura volt olvasni, pláne a görög/római vonulat után, de egy idő után megszoktam. Itt is hasonló a helyzet, mint az Olimposz hőseinél: felváltva kapják meg a karakterek a saját fejezeteiket, itt két fejezetenként váltottunk a két testvér között. Itt ez sokkal jobban működött, mint pl. az Elveszett Hősnél. A karakterek érdekesek voltak, a mellékkarakterek is tetszettek. Megmondva őszintén, inkább a görög isteneket preferálnám, valahogy az egyiptomiak túlontúl agresszívabbaknak tűntek. Itt amúgy azért is tetszett a két fejezetenkénti váltás, mert ellenben az Olimposz hősei első részénél, itt gördülékenyebben ment előre a történet, nem kellett sokszor más szemszögből elolvasnom újra egy adott jelenetrészt. Hogy melyik testvér tetszett jobban, az jó kérdés. Szerintem az író remekül összehozta a könyvet, mert dunsztom sincs, hogy melyikük fejezeteit élveztem jobbnak. A vége egyfajta lezárás volt, de mivel trilógiáról van szó, érthető a folytatás, pláne, hogy azért lesznek még érdekes események, ebben biztos vagyok. 10/8
- Képregények
-
A Star Wars jövője
Lon Star Rey leszármazottja... theory confirmed.
-
Egyéb fontos
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Ezek szerint Qui-gon Anakin bukása után kezdett el "manifesztálódni". Amúgy én csak azt szeretném, hogy üssön a sorozat, hogy ezt hogyan éri el, azt rábízom. Ha minden igaz, ez lesz az utolsó olyan élőszereplős alkotás, ahol Ewant és Haydent láthatjuk, mint Obi-wan és Anakin. Ennek fényében bizakodó vagyok, hogy mindent megfognak tenni a készítők annak érdekében, hogy a lehető legjobb alkotást hozzák el a rajongóknak. Igazából ha belegondolunk, hogy milyen történeteket mesélhetnek el, rengeteget. Könnyen bemutathatják akár Obi-wan próbatételét is, innen nézve Hayden, mint kísértés, vagy mint flashback-Anakin tökéletesen megfelelne 1-2 rész erejéig.- Képregények
- A The Bad Batch animációs sorozat
Egy interjú készült Kevin Kinerrel, ahol a zeneszerző megemlítette, hogy nemrég fejezték be a 14. epizód zenéjét. Tehát legalább 14 részt fogunk kapni az első évadban.- Daniel José Older: The High Republic Adventures
- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Friss kép Ewan McGregorról. Alakulunk.- Ethan Sacks: Bounty Hunters
Na, nagyjából 8 hónap után csak sikerült sort kerítenem erre a szériára is. Egyelőre az első 5 számot olvastam el, jövőhéten folytatom, amikor kijön az új szám is, így felzárkózom, már ami ezt a szériát illeti. A történetet meglepő módon érdekesnek találtam, bár nem mondom, hogy egy nagyon jó történetet hozott össze az író. A fejvadászoké itt a főszerep és egy régi ismerősüket kell, hogy elkapják. Ez az alapsztori, amely érdekes véget ért.- Cavan Scott: High Republic
- Cavan Scott: High Republic
- A Star Wars jövője
Sebastian már korábban is kinyilvánította érdeklődését a szerepre és azt is mondta, hogy ha Mark is úgy akarja, belemegy ebbe. Bár őszintén én jobban örülnék egy animációs sorozatnak, ha tényleg akarnak ezzel valamit kezdeni.- Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Amerikában ebben a hónapban jelent meg a Skywalker: A Family At War című könyv, ahol természetesen a családról mesél az író. Azonban a család közeli hozzátartozóiról is van szó, többek között Obi-wan is kap egy fejezetet. Érdekesség, hogy Obi-wannak 10 év kellett ahhoz, hogy kapcsolatba lépjen Qui-gonnal. Minő meglepetés, az Obi-wan Kenobi sorozat pont 10 évvel a ROTS után játszódik.- Marvel
- A The Mandalorian sorozat
Kíváncsi vagyok, hogy mennyire igaz az, hogy a jövőhéten már forgatják is a 3. évadot. Ugyanis pénteken kiderült, hogy július 5. -én kezdődik el a The Last of Us forgatása és egészen 2022. júniusáig fog tartani! Valószínűleg Pedro sisak nélküli jeleneteit felvehetik addig, a többit meg a dublőrei elintézik.- A The Bad Batch animációs sorozat
Filoni a TCW-nél a supervisor volt, itt mindössze executive producer, míg a supervisor szerepét Brad Rau képviseli. Ebből a szempontból Filoninak valószínűleg nem akkora a feladata, mint a TCW-nél, bár igaz, ő az arca az egész animációs sorozatoknak. Amúgy a KRT készített szerdán egy interjút Kevin Kinerrel és fiaival. Az interjúban Sean elmondta, hogy amikor befejezték a TCWt, kicsivel később közölte velük Filoni, hogy készítenek egy ilyen sorozatot - ez nagyjából 2020 januárjában történhetett, addigra már végeztek mindennel és belekezdtek az új sorozatba - szóval alapvetően kész lehet az évad, talán az utolsó 1-2 részen dolgoznak.- Lego Star Wars
Csúszik a Lego Star Wars: The Skywalker Saga. Nem jön tavasszal, hanem majd később.- A The Bad Batch animációs sorozat
Készül egy interjú Filonival, ahol többek között a sorozat keletkezéséről beszélt. A videót itt tudjátok megnézni.- Charles Soule: Star Wars (2020)
Na utolértem a sorozatot. Ma ledaráltam az utolsó történetszálat. Így 12 szám alatt voltak érdekes dolgok, de most ugye jön egy crossover, amely ha minden igaz, 6 számot kivesz a képletből, így az eddigi sztori csak novemberben, a 19. számmal fog folytatódni. És úgy tűnik, hogy még rengeteg történetet eltudnak majd mesélni, ugyanis alig haladtunk valamit a történetben. Az első szál rögtön az Ep5 után veszi kezdetét, a 7-8. szám egy kis háttértudást ad az egyik gonosznak, továbbá megágyazza őt az egyik főhősünk ellenségének, az Operation Starlight történet pedig kvázi a közvetlen folytatása a Will of Tarkin -nak egy igen érdekes végeredménnyel, bár a legutolsó számot valahogy untam, kb. semmi se történt, egyedül a végén kaptunk egy "infót", amely nagy valószínűséggel a War of the Bounty Hunters crossoverbe fog belevezetni.- Képregények
Amúgy nagyon kíváncsi vagyok, hogy tkp. milyen történetet találtak ki, amely ilyen sokáig fog tartani. Elvileg valami hatalmas dolog lesz, tele meglepivel (ugye Durge csak a kezdet) szóval elképzelésem sincs, hogy mi vár ránk. Mondjuk a júniusi leírásokból nekem az jött le, hogy kb. az lesz a közös pont, hogy mindenki Hanra vadászik, de ettől függetlenül senki se fog találkozni egyelőre egymással. Vagy lehet egy nagy csörte lesz a végjátékban.- A Walt Disney megvette a Lucasfilmet!
Milyen szép a magyar nyelv.- Timothy Zahn: Thrawn - Ascendancy Trilógia
- Rian Johnson új trilógiája
Tudom április elseje van, de ez most nem vicc: Rian a nyáron elkezdi forgatni a Knives Out 2. részét és elvileg már a harmadik rész forgatókönyvét is megírta. Ezen felül a Peacockra érkezik egy sorozata, továbbá besegít executive producerként a Weiss/Benioff kettősnek egy Netflixes kínai-sci-fi széria gyártásában. Talán összejöhet a 2027 -es kezdés? Nagyon örülnék neki. - Az Obi-Wan Kenobi sorozat
Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.
Account
Navigation
Keresés
Configure browser push notifications
Chrome (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions → Notifications.
- Adjust your preference.
Chrome (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Select Site settings.
- Find Notifications and adjust your preference.
Safari (iOS 16.4+)
- Ensure the site is installed via Add to Home Screen.
- Open Settings App → Notifications.
- Find your app name and adjust your preference.
Safari (macOS)
- Go to Safari → Preferences.
- Click the Websites tab.
- Select Notifications in the sidebar.
- Find this website and adjust your preference.
Edge (Android)
- Tap the lock icon next to the address bar.
- Tap Permissions.
- Find Notifications and adjust your preference.
Edge (Desktop)
- Click the padlock icon in the address bar.
- Click Permissions for this site.
- Find Notifications and adjust your preference.
Firefox (Android)
- Go to Settings → Site permissions.
- Tap Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.
Firefox (Desktop)
- Open Firefox Settings.
- Search for Notifications.
- Find this site in the list and adjust your preference.