Pildi összes hozzászólása
-
Könyvek és képregények
Nekem egy reklámos verzió van, és ez kb. annyit tesz, hogy ha bekapcsolva hagyom rajta a wifit, akkor küld rá az Amazon reklámokat. De mivel a wifit csak akkor kapcsolom be, ha töltök rá könyvet, utána viszont kikapcsolom, hogy ne merítse az aksit, így szerintem alig kapok reklámot. Szóval emiatt nem érdemes a drágább reklámmentes verziót megvenni.
-
Aranyfénykard III.
Eleinte nekem is voltak ilyen gondolataim egyes kategóriákban, pl. a zenei témáknál is, de aztán arra gondoltam, hogy már eleve csak a legjobbak jutottak be a döntőbe, ami önmagában jelzi, mennyire jó az adott téma, vagy éppen jelenet, amelyek között alig lehet sorrendet felállítani, de persze ilyenkor muszáj. Szóval hogy a Jedi Steps vagy Rey témája hátul végzett, csak annyit jelent, hogy az előrébb jutottakat régebb óta szeretjük. És amúgy gondolkoztam a filmek sorrendjén is. Múlt szombaton kicsit meglepődtem az OT filmek előkelő 2-4. helyezésén, de persze nem azért, mert nem tartom ezeket jó filmeknek - hogy is gondolhatnék ilyet, hiszen ezeken nőttem fel, meg ha Saga-ról beszélünk, akkor számomra mindegyik filmnek megvan a maga helye és szerepe, és mindet szívesen látom. Inkább arról van szó, hogy a később készült PT és ST esetében teljesen rabul ejtett, milyen jó előzményt és folytatást késztettek az OT-hez, amelyek nemcsak hogy bővítették és színesítették a Skywalkerek történetét, hanem egy teljes univerzum épült ki ezen keresztül remek animációs és immár élőszereplős sorozatok, no meg könyvek és képregények formájában. Úgy is fogalmazhatnám, hogy az OT az origo, ahonnan minden elindult, de ha a PT vagy az ST nem lett volna, vagy nem lett volna ennyire jó, akkor az OT és a SW univerzum mint olyan is sokkal inkább feledésbe merült volna mára már. Azokat a régi WTF pillanatokat, mint pl. az "Én vagyok az apád", vagy amikor Luke felrobbantja az első Halálcsillagot, vagy ahogy Luke eldobja a fegyvert és Vader meg ledobja Palpit az aknába, bizonyos szempontból nem lehet überelni, más szempontból viszont nagyszerű dolog, hogy ezekhez ma már sok másik hasonló WTF pillanatot lehet hozzátenni, és kb. lehetetlen megmondani, hogy melyik jobb vagy egyenesen a legjobb. Amúgy meg meggyőződésem, hogy az OT pont azért lehet ma is ekkora kedvenc, mert az ST kapcsolódási pontjai, Luke, Leia, Han, Chewie, a Falcon, Palpatine, és még sorolhatnám, ismét élő élménnyé teszik és egyben újra értékeltetik velünk. Szóval én azért sorolom hátrább ezeket az amúgy szintén nagyszerű filmeket, mert mindezt figyelembe veszem, és mert ha egy sorrendet muszáj felállítani, akkor nálam az is döntő szempont, melyiket milyen gyakran szoktam megnézni csak úgy.
- Cavan Scott: The Rising Storm
-
Aranyfénykard III.
Donát, ugye majd felteszed idővel a teljes eredmény táblát?
-
Aranyfénykard III.
Én is úgy gondolom, hogy az ST pár év ülepedés után akár más megítélés alá eshet majd, mint most, pláne ha folytatódik az SW filmes univerzum bővülése, ahol biztos lesznek megint olyan alkotások, amelyek megosztóak lesznek. Amúgy meg úgyis az a lényeg, mi magunk mit szeretünk. A lehető legjobb dolog, hogy 9 (+ 2) filmből lehet választani. Köszönjük szépen a lebonyolítást, Donát, remek este volt!
-
Aranyfénykard III.
Ez ma már nálam is így van, pedig én az OT-n nőttem fel. Egyszerűen, ha arról van szó, melyik filmet nézzük meg otthon, ezeket ritkábban választom, mert nagyobb örömet okoz a PT vagy a ST filmeket látni. Az Ep3 viszont teljesen jogosan lett első. Nekem is ez a TOP SW film immár 2005 óta, és ez nem is fog már megváltozni.
-
Aranyfénykard III.
Hihetetlen, hogy az OT még mindig benne van az első négyben.
-
Aranyfénykard III.
Nálam is pont megelőzte az Ep2-t csak előrébb a sorrendben (3. és 4. hely)
-
Aranyfénykard III.
Nálam eddig az Ep7, Ep9, Ep2 az első ötben voltak benne...
-
Aranyfénykard III.
Azért az Ep3 még mindig tartja a helyét sok kategóriában. Nem véletlenül, hozzáteszem. Szerintem is.
-
Aranyfénykard III.
66-os parancs, Snoke felszeletelése, Luke kiáll az Első Rend ellen- nálam ez volt a sorrend.
-
Aranyfénykard III.
Akkor inkább mások nyúltak mellé.
-
Aranyfénykard III.
Már miért nyúltál volna mellé? Arra szavaztál, aki szerinted a legjobb.
-
Aranyfénykard III.
De szerintem a legjobb főszereplő nem azt jelenti, hogy ki a legszimpatikusabb, mint ember. Hanem mely karaktert írták meg a legjobban, aki nélkül a Saga nem lenne az, ami. Legalábbis én így szavaztam.
-
Aranyfénykard III.
Kylo Ren, Anakin/Vader, Palpatine
-
Aranyfénykard III.
Pedig minden filmben az az első...
-
Aranyfénykard III.
Kíváncsi vagyok a teljes sorrendre, bár ha mindenki úgy szavazott, ahogy én (nehezen), akkor végül is a sorrend nem sok mindent fog mutatni.
-
Aranyfénykard III.
az egyik legnehezebb kategória... Az első a főtéma (mert minden alkalommal megcsodálom, mennyire szuper), a második az Across the Stars (még mindig...), harmadik Rey témája. De az összes versenyzőt beírtam volna az első helyre legszívesebben...
-
Aranyfénykard III.
Legjobb filmzene nálam az Ep3, utána az Ep9, majd az Ep4.
-
Aranyfénykard III.
Az Ep3 nálam is maradt az első helyen! De másodiknak az Ep8-at tettem, harmadiknak meg az Ep2-t - mint konfliktust és karaktereket elmélyítő középső epizódokat.
-
Aranyfénykard III.
Nálam a poszter sorrend: TFA, TESB, TROS, TLJ.
-
Aranyfénykard III.
Driver szerintem jobb, mint bárki más. De Ewan győzelmének is örülök.
-
Aranyfénykard III.
Ez ismét egy kategória, amiben változott a véleményem az ST hatására. Első Adam Driver, második Ewan McGregor, harmadik Hayden Christensen, vagyis Mark Hamill.
-
Aranyfénykard III.
Teljesen egyetértek. Nálam Ridley, Fisher, Portman lett a sorrend - de itt piszok nehéz volt választani.
-
Aranyfénykard III.
Ian McDiarmid után nálam második James Earl Jones (pont annyira hozzátartozik Vaderhez ő is, mint a páncél), és a harmadik Domnhall Gleeson /Hux, akinek minden pillanatát imádom, annyira jó a pali a szerepben.