
Szisz összes hozzászólása
-
Part 8 - The Jedi, the Witch and the Warlord
Nekem sem a karaktere inkább a mozgása harc közben, jobban bejön mint Ahsokáé. De Morgan még Ahsokát is feljavította. És ha csak annyi, hogy Ahsoka a kulcs ahhoz, amit keres Bay. Ez a lányomtól jön. 11 éves. A vkv-t kinyitni a lánnyal lehetett, a fiúval bezárni. A lány le van fejezve, ezért kell Ahsoka ahhoz az erőhöz, mert ő hordozza a lányt. Csak egy 5let. Pillanatnyilag alig izgat Thrawn mit csinál odaát, ez a szál annyival érdekesebb, szinte drukkoltam, hogy ne menjenek még vissza Ahsokáék. Azt suttogják, hogy több jelenet volt felvéve Ray Stevensonnal, amit nem tettek bele.
-
Part 8 - The Jedi, the Witch and the Warlord
A feltűnése erősen azt sugallja. Habár a Mortison Qui-Gon is feltűnt Anakinnak, itt most talán többről van szó. Valamiért Kananra is vártam, hogy megjelenjen. Nyilván a történet nem kívánta és logikusan nem tudom indokolni. Sajnálom, hogy ő megmarad animációs karakternek. Morgant is egy kicsit sajnálom, mert jó nézni harc közben. Kapott egy szuperbuffot, hogy aztán feláldozza magát. Komolyan az ember néha jobban kedveli az ellenállábasokat a kelleténél, a jófiúk meg Idegesítőek időnként
-
Part 8 - The Jedi, the Witch and the Warlord
Valamiért most bennem is ez van. A mortisi szál behozásának nagyon megörültem, valahogy nem is lehetne másképp. A végén Anakin szellemének megjelenése nekem katartikus lett. Mivel nemrég megnéztem az AOTC-ot, Obi és Vader közös jeleneteit a sorozatból és tegnap majdnem végig a TPM-et (a rész után fejeztem be ma), úgy állt össze bennem a karakter, ahogy eddig még nem tudott. Látni egymás után a kisfiút, majd a erőszellemet itt, megértve honnan hova, milyen buktatókon át jutott el ide, megfejelve Ahsokával való kapcsolatának summázatával, aminek a folyományaként Sabine is érzi a jelenlétét az felrobbantott egy érzelembombát. Pontosan. Sabin és Ahsoka kapcsolatának kibontásával több, mint elégedett vagyok. Ennek a résznek számomra ez volt az erőssége. Ahogy Kanan felemlegetése is erős lett.
-
Az Ahsoka sorozat
Utálom Dave Filonit ezért az évadzáróért. Még emésztem mi az oka, de én a végére totál kikészültem. Lehet az is benne van, hogy tegnap félig megnéztem a TPM-et és most így nagyon odavágott a vége érzelmileg. Pedig jóformán semmi meglepő nincs benne.
-
Part 7 - Dreams and Madness
Persze, érthető, hisz múltkor, amikor kijöttem a fodrásztól, kérdezte is a barátnőm, hogy "Mi a szösz, visszamentél az időben?! Vagy hogy lett rövidebb a hajad mint előtte?" Vadert. Ez nem a Kedvencek temetője... Off A legkeményebb, amivel egy szavazásnál alatt találkoztam a kommentek közt. A legjobb románc volt a téma és persze toronymagasan Padmé és Anakin vezetett. Többen odaírták, hogy dehát Anakin megölte... Wtf? Milyen filmet néztek? Majdem odaírtam egy regényt, hogy a halottak nem tudnak szülni, aztán feladtam...on Tudom, senki sem menthetetlen, az időzítés azért számít. A legnagyobb akadály szerintem, ahol elcsúsznak emberek, hogy egy túl komolyan veszik az egészet és, mint egy Galaktikus Sherlock Holmes ügynökök minden apróságnak jelentőségét tulajdonítanak. Nyilván a karakterek nem csak akkor léteznek, amikor mi látjuk őket, ki lehet egészíteni a történetet, nem túlzásba esve. Enoch Luke és hasonlók...
-
Part 7 - Dreams and Madness
Annak azért van értelme, hogy úgy jelenik meg Szájasnak, ahogy utoljára látta. Ezt nem is nevezném hiúságnak. A másik, ami mókás, mikor azon kattognak, hogy Anakin haja rövid a felvételen, a Lázadókban lévőn meg hosszabb miközben itt az utolsó leckét látjuk. Valóban Anakin frizkója egyre hosszabb lett idővel, ezért még nem tartom ezt hibának. Talán nem is felvétel időrendjében jönnek a részek . Ez már szinte hagyomány az SW-Ben . Ez a 20. kifejezetten Szájasnak készülhetett még a háború elején, a Lázadós meg később. Akár.
-
Part 7 - Dreams and Madness
Köszönöm az alapos választ. Nem lovagolok rajta, mert kb. JLo jutott eszembe, aki szintén az 50-es éveiben jár és jobban néz ki, mint a 20-as éveiben, egyszerűen csak érdekelt. Ha jól tudom Ahsoka 45 körül van. Volt egy poén az 5. Részben ezzel Anakinnal és ott is vicces volt, hogy Anakin fiatalabb, mint Ahsoka. Nyilván más dimenzió, mert így volt értelme megjelennie ott, nem is akarom hasonlítani. Azért mókás. A különböző fajok közt is van eltérés, a togruták úgy érnek, ahogy az ember.
-
Part 7 - Dreams and Madness
Addig jutottam, hogy valahol 10-15 közt. Esetleg azt is tudjuk, hogy Mon hány éves itt? Ha 40-es évei végén jár akkor hihető a kinézete. Vajon mi lehet a családjával?
-
Part 7 - Dreams and Madness
Ez egyébként érdekes kérdés, hogy mérjük, amit nem lehet. Aki látta a Interstellart sejtheti mire célzok. In universe persze fekete lyukak még nem jöttek elő, hacsak a vkv nem valami ilyesmi. Ezzel egyébként Mon fiatalos megjelenését meg is lehetne magyarázni. Egy fekete lyuk mellett nyaralt.
-
Part 7 - Dreams and Madness
HC túl érett volt, Mon nem elég érett. Pár szarkalábat vagy bothanlábat dobhattak volna rá. Magam is számoltam az éveket, aztán rájöttem, hogy JLo adhatott neki kiképzést. Na de tényleg Andor 2. évad+RO+OT+Mandi 3 és fél évad.... Gondol, gondol. Az mennyi is földi években?
-
Part 7 - Dreams and Madness
Thrawn kire is számít mikor megkérdezi hány hajó érkezik? Hmm? Próbáltam kimazsolázni, nem sikerült.
-
Part 7 - Dreams and Madness
Ilyesfajta erőképességeink nekünk is vannak. Nehogy azt mond, hogy nem voltak még "megérzéseid".
-
Part 7 - Dreams and Madness
Nálam a top3-ban benne van. "Olyan, mint valami gyermekmese. Jedik, hamis jedik, csillagtérképek, csillagbálnák, távoli galaxisok." Irónia rules the galaxys. Akár a sorozat mottója is lehetne. Címszavakban: Van itt minden, ami szemfülesnek ingere. Űrjézus, aki a mindenmentes jedi. Thrawnok harca az űrben. Igen, Ő Thrawn. Kissé megereszkedett itt-ott, mégis nagyon jól visszaadja a mára legendássá vált karaktert. A poénok ülnek. Shin "Olyan, mint te csak nincs humorérzéke" Xiono kellőképpen idegesítő. Engem sem lepne meg, ha két kapura rugdosna. Mon igen jól tartja magát és félárnyékban ténykedik újra. C3PO csak úgy tündökölt. Bay utolsó tanításában, mintha Sun Tzut idézett volna és Anakin dereng fel újra. A rész végén Bay szó szerint eltűnik a térképről. A leggyorsabban megkedvelt proantagonista címre pályázhat. Anakin szelleme belengte az egészet. A holofelvételen többnyire közhelyeket mond, de lényegében nincs ezeknél jobb biztatás, én is ezeket igyekszem továbbadni. Annyira átjön Anakin gondoskodó és figyelmes oldala, amiből a filmekben keveset kaptunk, hogy mikor Ahsoka lezárja: "Tényleg jó mester volt." teljesen átéreztem. Azt adta, amit ő szinte sose élhetett át, csak élete végén és azután, a szabadságot. Aki életében mindig valakinek vagy valaminek a rabja, szolgája volt. A zene szárnyas szamurájos, hidegrázós. Álmok és őrület Nem szokásom tippelgetni, most arra tennék, hogy a többség odaát reked, Thrawnék visszajönnek és odavágnak a köztársaságnak, vagy legalább Xionónak, ez az én álmom. Bár, ahogy kinéz elég ha ráfújnak, nyílt harcra nincs is szükség.
-
Az Ahsoka sorozat
Olyan, mint valami gyermekmese... A legtöbb aranyköpés és egy masszív önirónia díjra esélyes. Csakhogy tisztázzuk. Nekem jobban bejött, mint az előző, pedig az is bejött.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Azóta azzal mentésével is találkoztam. Ebben a Padmés dologban Filoni nem gondolkodott teljesen félre. Kicsit más megfogalmazással nem az jönne le, hogy Anakin alzheimeres.
-
A The Clone Wars animációs sorozat
Beleszaladtam egy Dave Filoni háttérsztoriba. Sam Witwer (Maul) egyszer megmentette a sorozatot egy kontinuitási zavartól. Lehet a retconolgatások oka néha csak az, hogy nincs ott mindig ez a srác. Filoni is emberből van, néha kiesik ez-az. https://youtube.com/shorts/46eRPwKp2ZY?si=xH05bOssyFd_rKyE
-
Part 6 - Far, Far Away
Hát ennek utánanézhettem volna. Még jó, hogy vannak naprakészek történelemből . Nekem néha zavaros, hogy mennyi idő telik el. Tudom itt csak térben utaznak, nem időben a bálnák. Bár lehet később is mennek még velük.
-
Part 5 - Shadow Warrior
Valamiért most átkapcsolt bennem Ray. Anakin, amit mond arról, hogy Ahsoka az örököse. Ez egy vérvonal az erőben, nem biológiai. A budóban is a mester tanítványai viszik tovább a vérvonalat és ez nem biológián alapul, a tudás továbbadásán. Ezért is választja Rey a Skywalker nevet. Bár engem sose zavart, ez egy megerősítés, hogy Rey a Skywalker vérvonalon van, ahogy Ahsoka. Az egyetlen életben maradó vérvonal?
-
Part 6 - Far, Far Away
Adnám, ha beelőzné a nem jediket a Bokkengandalf . Lehet Grogu mellett is elhaladnak. Volt az a purrgil randija a hipertérben Grogunak, mikor mintha kinyúlna feléjük az erővel, vagy ilyesmi. Halvány emlék.
-
Part 6 - Far, Far Away
I see. Amúgy ebben van valami. Már sokadjára írom le, de a rész végére tényleg kiesett, hogy Ahsoka is beköszönt az elején. Pedig az is milyen poén, ahogy kezdődik a mese a messzi galaxisról. Legalább nem járt úgy, mint Boba Fett a könyvében. Off Amit amúgy csíptem és talán meg sem nézem a Mandót, ha az nem úgy van, hogy ellop 2 fejezetet. On Ebben a részben az átfogó kitekinés, átkötés, kikacsintás tetszik legjobban. Belengeti a Skeleton crewt és az Acolytot is. Valami monumentális előkészülődés hangulat van. Egyet? Rengeteg kering ott Peridea periférián, igaz nem gumi, hanem "lány-lény" , amin azóta is gurulok. A bokken a mi galaxinknak ezen távoli zugában gyakorlókard, fából. Nekem erről az jut eszembe, hogy gyakorló, vagyis nem élesített Jedik. Nem hivatalos Jedik. Találó. Dzséjt már kifejtette. Gyakorló, fajedik.
-
Az Ahsoka sorozat
Pörög a 6. rész topic rendesen.
-
Part 6 - Far, Far Away
Sabine a lófarkassal pl. Nálunk működött. Elég jól elboldogult a sziklateknőcökkel és a lófarkassal is. Ja és egy utalással a feltámadás kérdése is el lett intézve. Nyilván csekkolták a párbaj után Ahsoka életjeleit, ami 3 erőkompatibilis és/vagy mágiajártas alaknak nem nagy mutatvány. Tehát halott volt Ahsoka mielőtt elmentek onnan. Az a legvalószínűbb most, hogy Anakin vezette vissza a testi létezésbe. Nem nagy dolog. Előfordul a mi galaxisunkban is . Mondjuk itt lehet nem Anakin jár közbe .
-
Part 6 - Far, Far Away
Jobb ha szabin van? Nekem illeszkedik az SW világába ez a börleszkes jelenetsor. Több helyről hallottam, hogy idegesítő a karakter. Nekem a legidegesítőbb kari az SW-ben Gideon Moff volt. Szerencsésebb egy antagonistát utálni.
-
Part 6 - Far, Far Away
Egyedül nem csinálom ezt. 11 éves, jó étvágyú gyermek, nasi kell neki a mozizáshoz. Vele nézve jobbak a vicces részek. Jó együtt nevetni.
-
Part 6 - Far, Far Away
Rájöttem, de akkor is hosszú percekre röhögőgörcsöt kaptam. Még most is bugyog. Szóval köszi az elírást. Most látom, hogy az előző hsz-em nagy része köddé vált. Valamilyen éjnővér mágia áldozata lett.