Darth Revan9 összes hozzászólása
- John Jackson Miller: A New Dawn
- Chuck Wendig: The Aftermath Trilógia
-
Claudia Gray: Lost Stars
Nem, csupán egy apró baki volt, amit korrigáltak. A Disney-s szerződések elég sok időt vesznek igénybe, előfordulhatnak ilyesmik. Szente Mihály és Oszlánszky Zsolt közösen fordítják Az elveszett csillagokat. A Halálvilág szerintem nagyon jól hangzik. Gondolom azt akarták, hogy a Halálosztaghoz hasonló legyen a cím.
-
SW legends könyvek
Egyetértek. Jönnek az új könyvek, sőt fel kell kötni a gatyát, mert nagyon nagy ütemben fognak jönni. Úgy fogalmaztak, hogy a lejáró szerződésekre vonatkozó könyvekről van szó. Tegnap átfésültem a SW részleget és azt láttam, hogy a 2015-ös megjelenések nincsenek bent az akcióban. Persze ez nem jelenti azt, hogy majd nem lesznek azok is kiárusítva. Itt gondolom a szerződésekben rejlik a részlet, de azt nem fogják részletezni.
-
SW legends könyvek
Semmi jót nem jelent. Mivel otthon tönkrement a gépem, és egyéb okoknál fogva csak ritkán tudok bemenni a könyvtárba, így én is most értesültem erről. Majd informálódom. Szerintem előállt az a helyzet, amitől már 1 hónapja tartok. A Disney nem csak, hogy nem engedi, hogy 2016-tól Legendák SW regények megjelenjenek, de a jövőben az eddig megjelent könyvek további árusítását is meg fopgja tiltani, tehát nem lehet majd őket a kiadó honlapján, sem pedig könyvesboltokban megvenni. Esetleg azt el tudom képzelni, hogy a Disney majd valamikor a jövőben újra engedélyezni fogja ezeket, esetleg csak úgy, hogy a Legendák csík már mindegyiken rajta lesz. (Talán pont az a probléma, hogy a jövőben majd minden ilyen könyvön rajta kell, hogy legyen a Legendák csík. ) Szerintem ez azért eléggé egy ****, sz****, **** húzás a Disney-től.
-
Videojátékok
Egy pillanatra én is megörültem, de aztán..
-
Egyéb fontos
Na, most jól ki******* velem az élet, a számítógép bekrepált és olyan súlyos a gond, hogy inkább új gépet kell majd venni.
-
Ki mit vár a hetedik epizódtól?
Szirmai ******* videóit már nem nézem, azt hizsem erre se leszek kíváncsi. Nem érdekel, hogy ez a ********, *********, ****** mit vár el. Úgyis az én szempontjaim fontosak.
-
EPVII spoileres topic
Hát ez rosszul hangzott. A Finn-nel kapcsolatos dolgok viszont jók.
- Jason Aaron: Star Wars (2015)
- Képregények
- Star Wars: Lando
-
SW legends könyvek
Szerintem ha be is fog lassulni, de pangani még egy ideig nem fog. Tatooine Ghost: igen, erre lenne igény, az biztos.
- Star Wars: Lando
-
Legendákból az új kánonba
Na, akkor úgy tűnik, hogy a Százéves Sötétség is átkerült az új kánonba.
- Jason Aaron: Star Wars (2015)
- Jason Aaron: Star Wars (2015)
- Képregények
- Könyvek
-
SW legends könyvek
Nálam pl. a Pengeélen sokkal jobb lett mint a Thrawn kötetei. Egyébként inkább arra gondoltam, hogy sokan azok közül, akik régóta olvasnak SW regényeket, képregényeket már kezdik unni a Luke-Leia-Han kalandokat, vagy azok egy részér. Az Approaching Storm-ot én is sajnálom, ez lemaradat. Annak idején nagyon örültem A megtévesztés leplének, már lemondtam róla, hogy magyarul olvashatom. Azt még nagyon jónak tartom, hogy idén az utolsó Régi Köztársaság idejében és a Köztársaság kora előtt játszódó regények kijönnek. Legalább ez a sor teljes lett. És ahogy látom elértük a 4000 hosszászólást a SW könyvek 2.0-ban, meg lehet most már nyitni a 3.0-át.
-
Könyvek és képregények
Keith R. A. DeCandido: A gyűlölet kora Az első regény, ami World of Warcraft logóval jelent meg. Annak idején, mikor először olvastam nem nyűgözött le teljesen. Most másodjára olvastam el. A végeredmény egyébként nem rossz. Három év telt el a Lángoló Légió legyőzése óta. Kalimdor egy részén emberek, orkok és az ő szövetségeseik osztoznak. A feszültségek a háború után sem szűntek meg. Büszkemocsár Jaina, varázslónő, az emberek vezetője és Delej, – sajnos a könyvben Szolgának fordították, nekem a Delej jobban tetszett – az orkok hadura próbálja egyben tartani a szövetséget. Ezekben az időkben tűnik fel a Lángoló Penge nevű boszorkánykultusz, mely megpróbálja felkorbácsolni az indulatokat.. A könyv szerintem túl rövid lett. Túl gyorsan pörögnek az események és túl sok a nézőpont. Érdekes volt Delej, Rexxar, Davin, Kristoff és Burx szemszöge, de a legjobb részek Jainához és Aegwynhez kötődnek. A regényhez nem árt, ha az olvasó tisztában van Az utolsó Őriző és A Klánok Ura eseményeivel, mivel többször is sok utalás történik ezekre a művekre. A Jainával és az Aegwynnel kapcsolatos részek miatt megkapja a négyest.
-
Könyvek és képregények
Edo van Belkom: Lord Soth Akik olvasták már a Dragonlance univerzum alapkönyveit, azok már ismerhetik Lord Soth, az elátkozott solamniai lovag történetét, hisz az alapsztori több Dragonlance regényben is megtalálható röviden. Edo van Belkom regénye ezt a tragikus és borzasztó történetet meséli el hosszabban. Ami érdekes volt számomra az az eddig ismeretlen karakterek nevei voltak. Korinne úrnő volt Loren Soth első felesége, Isolde Denisse volt a másik. Soth eddig ismeretlen lovagtársai is kaptak neveket. Borzasztó a történet abból a szempontból, hogy nem kevés kín, szenvedés és szörnyűség tarkítja. Ismertem a történetet, ezért nem lepődtem meg az eseményeken, de részleteiben olvasni mégis meghökkentő volt. Isolde szemszögéből szívesen láttam volna még. A papkirály ábrázolás is érdekes volt. Bár rég olvastam a Pierson -féle trilógiát, mely részleteiben foglalkozik Istarral, de a Lord Soth papkirálya sokkal őrültebbnek és fanatikusabbnak tűnt számomra. Egy jó könyv volt, lehett volna egy kicsivel jobb is. Négyes.
-
Könyvek és képregények
Még nem.
-
A fórum közössége
Szép volt, Dzséjt!
- Jason Aaron: Star Wars (2015)