Talán azért nem mernek annyira visszanyúlni túl régi időkre, mert félnek attól, hogy az már nem kelt Star Wars érzést az olvasókban.
Már most is sokaknak nem tetszik, hogy egyes történetekben van valami varázslat.
Canderous Ordo a Kotor 2-ben? Ezt meg hogy csináltad?
A Nihilus elleni harc elég könnyű volt számomra. Egy kicsit csalódtam, auz hittem őt kell elintézni majd utoljára.
És sikerült végre berendelnem a harmadik Diablo regényt, Az árnyak birodalmát. Hihetetlen, 2 évvel ezelőtt jegyeztem elő rá, és most végre megvan. Elég nagy ritkaság.
Állítólag a Tuan a közeljövőben kiadja a 4. Mass Effect regényt is. Állítólag még idén, bár én kétlem, hogy ez összejönne.
A negyedik könyvet William C. Dietz írta, a címe Decepticon.
Azért lesz ott tennivaló más téren is. Gondolok itt például a csempészek, fejvadászok történeteire majd.
Én is Juhanival és Jolee-val nyomultam mindig a Csillagkohón. Kemény volt. Szerintem a végén csak Jedi karakterekkel érdemes menni.
Igen, a havidíj a fájó pontja a dolognak. Ha ez nem lenne én is játszanék vele.
Talán ebből a szempontból jobb lett volna egy Knights of the Old Republic 3
Gondolom azért mert túl sok elem másolt érzést kelt benned.
Én bízom benne, hogy jó lesz, a Knights of the Old Republic két felvonása mai napig kedvenceim.
Novemberben talán eldől, hogy a Blizzard engedélyt ad-e a Szukitsnak, a Warcraft, Starcraft, Diablo könyvek kiadására.
Remélem végre megszületik a megegyezés, és a Blizzard befejezi a sz*rakodást.
Jól néz ki. Nekem tetszik. Örülök, hogy belekeverik valamilyen szinten a Mortis-os dolgokat is.
Már hallom a prequel utálók hangját: "ez már nem is Star Wars".
A Revan regény magyar megjelenése már csak a jogtulajdonoson múlik. A tárgyalások megkezdődtek.
Hát ez érdekes lesz. Lehet, hogy a Császárnak adnak valami alakváltó képességet?
Biztosra veszem, hogy lesz még több kiegészítő lemez is.
A jövőbeli történeti száluk szerintem már kifulladt. A Legacy még utoljára életet tudott lehelni ebbe a korba, főleg azért, mert végre új szereplőket vonultatott fel.
Viszont a régi korokra vonatkozó Jedi Sith-es dolgokban még bőven van potenciál.