Ugrás a kommentre

Ody Mandrell

Admin
  • Összes hozzászólás:

    93.211
  • Csatlakozott:

  • Utolsó látogatás:

  • Győztes napok:

    758

Ody Mandrell összes hozzászólása

  1. 12 letöltés

    A fájl a DSNP.WEB-DL verzióhoz tartalmaz feliratot.
  2. Elfelejtettem említeni a klón bárt, amit szintén jó volt újra látni. Kicsit Fives történetére emlékeztetett a hangulat, igazi noir. A másik érdekesség Rynnra Pamlo feltűnése a szenátusban, akit a Rogue One-ban láthattunk először.
  3. A címből már sejteni lehetett, végre terítékre kerül a klónok leszerelése és további sorsának kérdése. Gyakorlatilag a hadsereg végnapjait látjuk, ahogy őket is utoléri a tisztogatás. Meglepő volt számomra, hogy a Kamino pusztulásának miértje titokban kezelt információ. Pedig valahol ez érthető is, hisz a galaxis polgárai szemében a klónok hősök, így nehezen lehetett volna megmagyarázni miért kellett szétlőni a hazájukat, a bennszülött lakosokkal együtt. Egyúttal az eset remek alkalmat is kínált arra, hogy olyan aspektust mutasson be, ami eddig teljesen hiányzott ebből a korszakból: a politika működését a birodalmi szenátusban. Konkrétan még sose láttuk miként zajlik egy vita ebben az időszakban (később Mon beszéde teljesen más jellegű). Meglepő, de nem sok eltérést véltem felfedezni a köztársasági viták és az itt látható között. Ha csak annyit nem, hogy Palpatine tojt az egészre, el se ment az ülésre. Kb. ennyit érnek neki a klónok milliói.... Bábszínház az egész csak úgy, mint korábban. Itt még mindig adnak a látszatra, de ez még a korai időszak, így ez nem csoda. Jó pár évvel később, Mon időszakában jól láthatóan már erodáltak ezek a dolgok is. Rampart szerepe egyre érdekesebb, főleg a háttere. Úgy tűnik a Kamino lerombolása saját felelősségre történt, azaz ha lebukik neki kell elvinni a balhét. Ezt Amedda nyíltan meg is mondja neki, így nem csoda hogy mindent megtesz a lázadozó klónok elhallgattatásáért. Az orvgyilkos klón biztos valami utólag génkezelt fickó lehet, de beszédes, hogy nem Crosshairt küldte erre a küldetésre. Talán már nem bízik benne eléggé? Kézenfekvő lett volna, hisz nála jobb mesterlövész aligha van a seregben. Kellemes volt, hogy a lázadó szenátor szerepében régi ismerősünket, Ryo Chuchit üdvözölhettük. Kis túlzással, amikor utoljára láttuk, még gyerek volt. Szerencsére Rex épp akkor jött képbe amikor szüksége volt rá. A látvány ismét fantasztikus volt, Coruscant pedig talán még a filmekben se nézett ki ennyire jól. Jöhet a folytatás!
  4. Az első rész az Andor stílusát juttatta eszembe.
  5. Úgy látom ez már az éjféli horizont előzménye.
  6. Nettó 48-50 perces játékidőre tippelek, de az is nagyon jó lesz! Tök jó, hogy nem kell várnunk az izgalmas folytatásra egy hetet.
  7. Remélem mindenki beszerezte a pelenkát holnapra!
  8. Ody Mandrell

    2x06 - Tribe

    Látszik is a beleölt munkaórák száma, gyönyörű lett!
  9. Ody Mandrell

    Könyvek

    Van már neki topikja, ott beszélgetnek róla.
  10. Ody Mandrell

    Filmek

    Látom a Disney-n fent van. A napokban megnézem.
  11. Az Obi-Wan-ról nem igazán lehet szavazást kiírni. Lenne 2-3 kategória és kész. Ugyanígy az Andorról se nagyon lehetne. Vagy másképp látod?
  12. Legközelebb a Bad Batch második évada után találkozunk. Nagyon hangulatos. A múltkor belenéztem, de meg se tudtam állni 4 részig.
  13. Igen, vége! Köszi, hogy itt voltatok! Találkozunk a második évadban.
  14. Én is örülök, hogy egy Boba centrikus rész tudott győzni, mert azt jelenti, hogy mélyebb nyomot hagyott az emberekben. Az is örvendetes, hogy a legjobb zene és epizód között ezúttal tudtak szelektálni.
  15. Boba és a Buckalakók egymásra találása nagyon emlékezetes, megfűszerezve a vonatos akcióval, Boba misztikus utazásával a fához, majd a beavatása. Számomra ez volt az évad fénypontja, én is erre szavaztam.
  16. A legjobb rész: THE TRIBES OF TATOOINE 11 szavazat (33%) Elég ritkán fordul elő, hogy nem az nyeri az epizód szavazást aki a zeneit. Most ez a ritka eset fordult elő.
  17. Plusz a sarlacc kinyírása, a hang gránáttal.
  18. Most pedig jöjjön melyik részt találtatott a legjobbnak az első évadban!
  19. Pedig megérdemelt a győzelme, a múltkor amikor néztem megerősített ebben. Pedig nem rá szavaztam, de a második helyen ő lett volna.
  20. A győztes pedig: RETURN OF THE MANDALORIAN 10 szavazat (30%) Hát kérem...kommenteket alább kérem!
  21. Minden részben volt valami kiemelkedő, én is a másodikra szavaztam mert a vonatos üldözés zenéje máig benne van a fejemben, plusz amikor Bobát befogadja a törzs a szenzációs.
  22. Jöjjön a legjobb zene kategóriája! 1 – Stranger in a Strange Land 2 – The Tribes of Tatooine 3 – The Streets of Mos Espa 4 – The Gathering Storm 5 – Return of the Mandalorian 6 – From the Desert Comes a Stranger 7 – In The Name of Honor
  23. Nagyon jó, végre karakter lett belőle! És szerintem nagyon jól hozta Temura!
  24. A nyertes: BOBA FETT 24 szavazat (73%) Abszolút papírforma győzelem, a legnagyobb győzelem siker az összes kategória közül.
  25. Igen, bocsi most a második évadot nem számoltam bele.
×
×
  • Új tartalom hozzáadása az alábbi témákban...

Fontos információ
A webhely használatával elfogadod és egyetértesz a fórumszabályzattal.