
Ody Mandrell összes hozzászólása
-
Évadértékelés
Idén az Andor lényegében már a harmadik élőszereplős sorozat volt, ám ezúttal sem lehet fukarkodni a dicsérő jelzőkkel. Szinte mindegyik széria másban volt erős, de az Andor kétségkívül a fénypontot jelentette. Tudtam, hogy jó lesz, de ennyire magas színvonalú sorozatra nem számítottam. Olyan komolyságot és drámai töltetet vittek bele, ami párját ritkítja az SW szériák között. Ezekből ugyan nem volt még sok, de ha csak a minőséget nézzük, magasan az Andor viszi el a pálmát. Persze ez nem lóverseny, szoktam volt mondani, így a helyükön kell kezelni a különféle sorozatokat. Az Andor mindamellett, hogy fantasztikusan mutatja be az egyszerű emberek mindennapos harcát, bátran nyúl olyan témákhoz - mint pl. a politika-, amik korábban az SW háza táján vörös posztónak számítottak (elég ha csak a prequel korszakra gondolunk). Ma ez a téma tudja képezni egy sorozat gerincét, ami hatalmas előrelépés. Ezeknek a csatározásoknak Coruscant ad hátteret amit sokan hiányoltak eddig az újabb kori SW-ből, most itt bőven megvolt a kárpótlás. A legnagyobb erősségeket kétségkívül a karakterek és a párbeszédek jelentik. Nem sajnálták az időt eme két szegmens alapos felépítésére, ami meg is látszott a katartikus érzések sorozatán. Talán itt hangzik el Luthen Rael szájából a Star Wars egyik, ha nem a legjobb monológja is. Most így visszaemlékezve nem is tudnék mondani olyat, ami vetekedhetne vele. A 12 részes felosztás nagyon jót tett a fentebb említett dolgoknak, volt idő mindenre. A látvány is önmagáért beszélt, mozifilm szintet kaptunk végig. Mindent egybevetve azt kell mondanom, hogy az év durranásának lehet, hogy az Obi-Want szánták, de végül az Andor lett az! És mintha látszana is rajta, hogy valójában a Lucasfilmnél is így gondolták a dolgot. Nagy-nagy szerencse, hogy nem kell még elköszönnünk ettől a remek darabtól, hanem jön a második évad. Azt hiszem nem leszek nagy jós akkor amikor kijelentem, mire eltelik a két éves várakozási idő, tömegek fogják várni a folytatást. Az Andorból könnyen kult sorozat is lehet, de referencia mindenképpen, amihez mérni fogják a jövőbeli SW alkotásokat. Az, hogy ez mennyire jó, döntse el mindenki maga.
- Rian Johnson új trilógiája
- Rian Johnson új trilógiája
-
1x11 - Daughter of Ferrix
Egy hajóba építette lézerfegyver.
-
1x12 - Rix Road
Mosk továbbra is a kedvencem. Ahogy ott ült abban benne volt az is, hogy ott marad a Ferrixen melózni.
-
1x12 - Rix Road
Biztos túl átlagos volt az ízlésének.
-
Sport
Kamerun-Szerbia most ért véget.
-
1x12 - Rix Road
Egy finom poén. Syril nézegeti a sapkát, nem veszi fel mert érezhetően nem tetszik neki. Ezért adja oda neki Mosk a sajátját.
-
Sport
Kamerun - Szerbia 0-0 Dél-Korea - Ghána 0-2 Brazília - Svájc 2-0 Portugália - Uruguay 0-0
-
Sport
Köszi Doncseszku! Húzz bele, kicsit sok a homályod. Lehet ez még jó.
-
Ki mit hallgat most?
Össze volt vágva, itt az eredeti.
- Sport
-
Syril Karn
Után a német helyett, csak ez a tetű megint belejavított. Ki fogom kapcsolni.
-
Cikkek a Star Wars-ról
Innentől felejtő. Ezért egy fillért nem adnék.
-
Sport
Ahogy a formákat elnézem, mi simán benne lennénk a nyolcban is akár.
-
Syril Karn
Luthen és Mothma német a legérdekesebb karakter.
-
Sport
Na tessék. Nevetséges. EDIT: na mégse....
- Sport
-
Syril Karn
De az esély miatt ment oda, miután Mosk értesítette Maarva haláláról. Ő is Andort hajtotta, mint a többi, csak azután mást talált.
-
A The Mandalorian sorozat
Egyébként milyen jogon ül a trónon Bo-Katan? A sötét kard nélkül is legitim? Eleve nem értem mit keres egy szétbombázott bolygó szétbombázott városában.
-
Syril Karn
Mondjuk annyi Syril javára írható, hogy elvileg nem Dedra miatt ment oda, hanem Andor miatt. Amúgy meg neki köszönheti, hogy "lett nője", szóval elrebeghet egy hálát Cassainnak.
-
Sport
Nem muszáj. Van egy "formázás eltávolítása" gomb, így ha kijelölöd a bemásolt szöveget és erre rányomsz akkor jó lesz. De ha nem csinálod úgyis jó, mert a többiek se szokták.
-
Sport
Azért mert a másolás miatt fekete csíkos volt a fehér verzióba.
-
Sport
Nem is figyeltem. Csapót meg sajnálom én is, jó karakter volt.
- Sport